Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)

2018-02-09 / 33. szám

101 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2018. február 9. | www.ujszo.com Az Ml felismeri a halálos kórokozókat Meddig bírja a Tesla menő rakétája az űrben? A Live Science cikkében összeszedte azokat a tényezőket, amiket mérlegelve bátran kijelenthető, hogy egy évig sem húzza jelenlegi csillogó vörös formá­jában a földi viszonyok közé tervezett sportautó (Fotó: tasr/ap) ÖSSZEFOGLALÓ Az amerikai mikrobiológusok összekötötték a mikroszkópot a mesterséges intelligenciával (MI), hogy ilyen módon is enyhítsék a szakemberhiányból adódó gondo­kat. A végeredmény igen meggyő­ző lett. Komoly vita folyik arról, hogy a mesterséges intelligencia vajon az emberiségjavára lesz-e majd, vagy esetleg a vesztünket okozza, és egyelőre nehéz lenne bármelyik álláspont mellett is véglegesen le­tenni a voksunkat. Tény azonban, hogy a mesterséges intelligenciá­nak jelenleg csak a pozitív hoza­­dékára láthatunk példát. Az amerikai Beth Israel Deaco­ness Medical Center mikrobioló­gus kutatói nemrég például egy olyan okosmikroszkópot hoztak létre, amely képes felismerni a vérben lévő halálos kórokozókat, olyanokat, mint például a kóliba­­cilus, a staphylococcus vagy épp a streptococcust. Az eszközt a gépi tanulás segítségével kiképezve azért készítették, hogy a jövőben a nyugdíjba vonuló tudósokat „he­lyettesítsék” vele, ezzel segítve a még fiatal szakembereket - szá­molt be róla a Futurism. A csapat egy úgynevezett kon­­volúciós neurális hálózatot hozott létre. Ez a mesterséges intelligen­cia egy olyan típusa, amely az em­lősök látókérgének modellezésére szolgál, amely képes elemezni az általa látott információkat. A gép­nek mintegy 100 ezer olyan képet mutattak meg, amely a festékkel kezelt baktériumokról készült. A rendszer 95 százalékos pontosság­gal mondta meg, mit lát az elé tett képen. A kutatók ezután 189 olyan pél­dát mutattak neki, ahol még nem festették meg a baktériumokat, a mesterséges intelligencia azonban így is az esetek 93 százalékában ismerte fel a látottakat. Ez a pon­tosság hosszú távon rengeteg időt spórolhat a kutatóknak, és akár életet is menthetnek az időben fel­állított diagnózissal. (hvg.hu) ÖSSZEFOGLALÓ Helyi idő szerint kedd este sikeres volt a Falcon Heavy rakéta kilövése, ezzel Elon Musk történelmet írt. A Tesla alapítója nemcsak a világ legerősebb rakétáját rakta össze röpke tíz év alatt, de megújította a rakétatechnológiát is. Az élő közvetítést követő sok mil­lió ember világszerte láthatta, ahogy közép-európai idő szerint szerdán késő este a SpaceX csapata szinte önkívületben ünnepelte a Falcon Heavy rakéta indítását - és joggal te­hették ezt, mivel az első, tesztrepü­lés közel százszázalékos sikerrel zá­rult. A felbocsátás a tervek szerint zajlott, a két újra felhasználható Fal­con 9-es páratlan látványt nyújtva tért vissza a Kennedy Űrközpontban kijelölt leszállóhelyre - egyedül a központi hajtóművet nem tudták visszahozni, ez a tengerbe zuhant nem messze a céljától, egy hajótól, ugyanis a landoláshoz szükséges három motorból csak egyet tudtak beindítani (elfogyott az üzem­anyag) . Mindez persze komoly gond, de egyrészt bizonyosan ki fogják elemezni, hogy mi is történhetett, másrészt a vállalkozás egészéhez képest szinte „elenyésző mértékű” hiba. A Roadster azóta már sikere­sen elérte a Ceres pályamagasságát, ez a végleges, melyen eljuthat a Marsig. Útját, amíg az eszközök ezt lehetővé teszik, élőben lehet követni a SpaceX YouTube-csatomáján. Élőn Musk nem sokkal az inditás után tartott sajtótájékoztatót, és újra visszatért arra, amit egy korábbi tá­jékoztatón is mondott: a Falcon He­avy már most sikernek tekinthető - bár felhasználásának pontos menete még nem világos, illetve sok kérdést vet fel -, így a SpaceX a következő generációs rakétára, a BFR-re kon­centrál (ez az eszköz két néven is is­meretes: Big Falcon Rocket, illetve Big Fucking Rocket). A jelenlegi tervek szerint ezt a járművet kíván­ják nagyobb távú - Hold, Mars - emberes űrutazásokhoz felhasználni majd a jövőben. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Falconokat már nem fogják tovább fejleszteni, a je­lenlegi formájukban használják őket. A SpaceX a Falconok által ter­melt bevételből fogja finanszírozni a BFR - várhatóan három-négy éven át tartó - fejlesztését és tesztrepülé­seit. Közben a Live Science cikkében összeszedte azokat a tényezőket, amiket mérlegelve bátran kijelent­hető, hogy egy évig sem húzza je­lenlegi csillogó vörös formájában a földi viszonyok közé tervezett sportautó. Nézzük, mi várhat a kü­lönleges űrjárműre a Naprendszer rideg bolygóközi terében. Azt már tudjuk, hogy a pályára ál­lítás sikeres volt, tehát Elon Musk használt Tesla Roadstere excentri­kus, elliptikus Nap körüli pályán ke­ring majd, ami eléri a Mars csaknem kör alakú pályáját is. Mivel attól nem kell már tartani, hogy start közben vagy közvetlenül utána siklik félre valami, az autó radikálisan gyors megsemmisülését legfeljebb az okozhatja még, ha túl közel sodród­na pályáján a Marshoz, a bolygó gra­vitációs ereje magához vonzaná, és hatalmas sebességgel a felszínébe csapódna. Igazából kicsi ennek az esélye, de azért nem elhanyagolható. Nagyon kicsi a valószínűsége, de szintén elképzelhető, hogy egy na­gyobb aszteroidával ütközve zúzódik porrá a sportautó. De ha ezt is meg­ússza, akkor sem vár igazán semmi jó rá, mégpedig a következők miatt: Mikrometeoritok. A porszem nagyságú szilárd részecskék ezrével csapódnak nagy sebességgel a Tesla karosszériájába, amit lassan de biz­tosan elborítanak majd az apró krá­terek. Az űr hidege sem tesz jót' a Teslában található műanyag alkat­részeknek, a rideggé váló anyagok könnyebben tönkre tudnak menni a mikrometeoritok záporában. Sugárzás. ANap gyilkos erejétől itt a Földön az emberek és használati tárgyaik többé-kevésbé védve van­nak, köszönhetően bolygónkat kö­rülvevő atmoszférának és a Föld mágneses terének, amik együtt pajzsként védenek bennünket a nap­széltől és a kozmikus sugárzás java részétől is. Az űrben, a bolygóközi térben semmi nem védi a Teslát, még a műholdaknál megszokott napfény­védő fémfólia sincs rátekerve. A napsugárzásnak közvetlenül ki­tett szerves anyagok nagyon hamar bomlásnak indulnak. A szerves anyagokban lévő szén-szén és szén­­hidrogén kötéseket könnyedén fel­bontja a sugárás, és mivel a Tesla egy sor szerves anyag felhasználá­sával készült, nem sok jövőt jósol­nak neki a szakértők. Az autó utas­tere tele van műanyagokkal, szövet­tel és bőrrel - ezek kevesebb mint egy év alatt szét fognak foszlani, csak­úgy mint a gumiabroncsok és a szka­­fanderes próbabáb, amit a vezető­ülésbe szíjaztak. A Tesla karosszériája szénszálas kompozit anyagból készült, ez fel­tehetőleg tovább bírja majd: előbb a fényezés fakul ki és megy tönkre, majd a sugárás szétroncsolja a masszívabb karbonszálas anyagot is. Miután az összes szerves szövet le­­foszlott a fémvázról, az autóból csak az alumínium alváz, a belső fém al­katrészek és az üvegrészek marad­nak meg, ezek róják majd jó darabig - akár évezredekig - útjukat a Nap körül. (ITCafé, MTI, Index) Sokat segíthet a megelőzésben a mesterséges intelligencia (Fotó: S hutterstock) az iPhone 7 készülékek egy kis része Gyári hibás ÖSSZEFOGLALÓ Gyári hibával küzd az közel másfél éve piacra dobott iPhone 7 készülékek egy kis része. Az Apple okostelefonjai hélézatot vesztenek, azaz megszakad a készülék és a szolgáltató adótornya közötti rádiós kapcsolat, így sem hívást, sem adatkapcsolatot nem lehet felépíteni. Néhány hónapnyi nyomozás után az Apple megtalálta a hiba okát, így az érintett készülékeket ingyen és bérmentve cseréli a kellemetlen problémára válaszként indított programjában a cupertinói vállalat. Az esetlegesen felmerülő hiba a 2016 szeptembere és 2018 februárja között Kínában, Hongkongban, Ma­kaóban, Japánban, vagy az Egyesült Államokban értékesített, illetve ere­detileg ezen piacokra szánt készülé­keket érintheti, modellszám alapján az A1660, A1780, A1779 jelölésű iPhone 7 variánsokat. A felhasználók visszajelzései alapján ezen termé­keknél az átlagosnál többször jelent­kezik a „No Service”, azaz nincs szolgáltatás hiba, miközben a rádiós kapcsolat felépítéséhez minden felté­tel adott, tehát van térerő, a hibátlan SIM-kártyához pedig a szolgáltató térfelén aktív előfizetés kapcsolódik. Az Apple szerint a hibajelenséget a készülék alaplapján található egyik komponens meghibásodása okozza, azonban szokásához híven ennél töb­bet nem árult el a cég. A felsorolt mo­­dellszámok alapján a probléma első­sorban a Qualcomm modemmel sze­relt készülékeket érinti. Az A1660 és A1779jelülésű termékeket utóbbi cég rádiós egységeivel szerelték, az A1780-asokban pedig vélhetően az Intel modeméi vannak, legalábbis er­re utal a CDMA támogatásának hiá­nya. A hiba tehát vélhetően nincs összefüggésben ezen komponens gyártójával, azonban a modem mel­lett még egyéb, a rádiós kapcsolathoz szükséges csip is található az iPhone 7 készülékekben, például LTE/RF adó-vevők. Amennyiben jelentkezik a feljebb említett probléma, úgy az erre dedi­kált oldalon taglalt utasításokat kell követni. Ez alapján az Apple megté­ríti az esetleges költségeket azoknak, akik korábban fizettek a hibajavítá­sáért. Jelen állás szerint a problémás készülékeket ez év szeptemberéig, tehát az iPhone 7 piacra dobásának második évfordulójáig javítja ingye­nesen az Apple, bár korábban már többször volt arra példa, hogy a cég meghosszabbította programját. Aktuális csúcskészüléke esetében még nem hirdetett hasonló csere­programot az Apple, igaz ezen ké­szülékek még mindegyike garanciá­lis, az cég alapesetben egyéves kor­látozott jótállást vállal termékeire. Tavaly novemberben csíkozódó ki­jelzőről és recsegő hangszóróról pa­naszkodott a vásárlók egy viszonylag nagyobb része, ezen reklamációk azonban mostanra elcsendesedtek. A jubileumi készülékek tulajdonosait újabban egy elsőre szoftveres gyökerűnek tűnő probléma bosszant­ja. Az iPhone X-ek egyszerűen „nem kelnek fel” telefonhívás esetén, a ké­szülék nemes egyszerűséggel nem jelzi az eseményt, így a hívott fél sok esetben már csak nem fogadott hívá­sokkal szembesül. (hwsw)

Next

/
Oldalképek
Tartalom