Új Szó, 2018. február (71. évfolyam, 26-49. szám)

2018-02-09 / 33. szám

2 I KÖZÉLET 2018. február 9. | www.ujszo.com Függetlenebbé tennék a rendőrséget Megbeszélik. Kaliöák és Zitftanská feladata a rendőrség függetlenebbé tétele. (Matej Kaiina/Pius jeden den) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Lassan körvonalazó­dik, miként akarja Robert Ka­lifák belügyminiszter módosí­tani a rendőrség vezető képvi­selőinek kinevezését, és nö­velni a rendőrség független­ségét. A javaslatot már a koalíciós partnerei elé terjesztette, Lucia 2itftanská (Híd) igazságügyi miniszter jelezte, több pontban még egyeztetni akar. A belügyminiszter a kormány ülése után a héten kijelentette, hogy ha csak rajta múlna, semmit sem változtatna a rendőrségen és a rend­őrség munkáját ellenőrző osztályon, mert meggyőződése, hogy jól végzi a munkáját. Elismerte, hogy a vál­tozásokat a koalíciós partner nyo­mására nyújtotta be. Ki kényszerítőn változás? A Híd képviselői hónapok óta fi­gyelmeztetnek arra, hogy módosí­tani kell például a rendőrfőkapitány kinevezésének módját, s függet­lenné kell tenni a rendőrök munká­ját ellenőrző osztályt. „Ebben az esetben el kell ismernem, hogy ko­alíciós kormányban vagyunk, én konszenzusra törekvő politikus va­gyok, aki azon van, hogy teljesítsük a kormány programnyilatkozatát” - mondta Kalinák. Ugyanakkor el­utasította azokat a felvetéseket, melyek szerint a módosítások ki­dolgozása azért tartott volna ilyen sokáig, mert nem ért egyet ezekkel a változásokkal. Mint mondta, mi­nőségi javaslatot akart az asztalra tenni, s nem ijedt meg á Híd képvi­selőinek erre a hétre tervezett saj­tótájékoztatójától, amelyen saját javaslatokat akartak bemutatni a té­mával kapcsolatban. Gál Gábor és Martin Fedor azután törölték a saj­tótájékoztatót, miután kiderült, hogy Kalinák javaslata már Zit­­nanská asztalán van. Továbbra is érvényes, hogy a bel­ügyminiszter tervezete még csak munkaváltozat, egyes részeit módo­síthatják, más passzusai viszont már változatlanok maradnak. Nyilvános meghallgatás A koalícióban állítólag egyezség született arról, hogy a rendőrség munkáját ellenőrző osztály főnökét, illetve az országos rendőrfőkapi­tányt a jövőben a kormány nevezné ki, előtte a jelölteket a parlament vé­delmi bizottsága hallgatná meg. „Az volt az egyik követelésünk, hogy a jelöltek nyilvános és transzparens meghallgatáson, válogatáson esse­nek át” - mondta Zitnanská, aki sze­rint ezáltal erősödhet a rendőrséget ellenőrző szervnek, és magának a rendőrségnek a függetlensége. A rendőrfőkapitányt és az ellenőrző szerv főnökét jelenleg a belügymi­niszter nevezi ki és váltja le. „Gra­tulálok a következő belügyminisz­ternek, amiért már nem fogják őt faggatni a rendőrség tevékenységé­vel kapcsolatos kérdésekkel, mivel ezek már irrelevánsak lesznek” - kommentálta ezeket a változásokat Kalinák. Arra a kérdésre azonban nem akart válaszolni, hogy a módo­sítások hatályba lépése után leváltja­­e az országos rendőrfőkapitányt, Ti­bor Gáspárt. A koalíció abban is megegyezett, hogy a rendőrök által elkövetett bűncselekményekkel már csak a Fő­ügyészség fog foglalkozni. Ezen bűntettek kivizsgálására három - egy Nyugat-, egy Közép- és egy Kelet- Szlovákiára specializálódó - osz­tályt hoznának létre a Főügyészsé­gen. Kalinák javaslata szerint ezen osztályok határozatait még a Fő­ügyészség is megvizsgálná. „Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a kényes ügyeket többé ne söpöijék a sző­nyeg alá” - fűzte hozzá a belügymi­niszter. Kérdéses, hogy a speciali­zált osztályok kompetenciájába csak a rendőrség fog tartozni vagy a fegy­veres erők is. Az ellenzék ezt a mó­dosítást bírálja, a rendőrök bűn­cselekményeinek kivizsgálására egy teljesen független és önálló szerv létrehozását javasolja. Az SaS sze­rint ugyanis az ügyészségnek úgyis a rendőrök fogják készíteni az egyes eljárásokhoz az alapanyagot, így a függetlenség a továbbiakban is megkérdőjelezhető lesz. Hol lesz a panasziroda? Nem egyértelmű, ki foglalkozzon a rendőrség munkájára beérkezett panaszokkal, s hogyan lehet majd elérni, hogy az állampolgárok pana­szait ne söpöijék le az asztalról. A Híd kezdettől fogva azt akarja, hogy a rendőrséget ellenőrző osztály munkáját a parlament védelmi bi­zottsága is ellenőrizze, ám azt, hogy milyen mértékben lehetne beleszó­lása a munkájába, s mi mindenről dönthetne, még nem tudni. A parlament tavasszal vitathatná meg a szóban forgó módosításokat, s ha megszavaznák, jövő január 1- jétől lépnének hatályba az új szabá­lyok. (dem, TASR) Elfogadták a 13. és a 14. fizetést 4000 eurót adnak költözésre Az épülő Jaguar Land Rover gyár Nyitra határában (TASR-feivétei) Pozsony. A parlament tegnap elfogadta a munka törvény­­könyve módosítását, amely adó- és járulékkedvezményt biztosít a 13. és a 14. fizetésre. Ez a tör­vény szabályozza a bérkiegészí­tések emelését is, ezek a szabá­lyok már májusban életbe lép­nek. A képviselők lapzártánk után fogadták el a munka törvény­­könyve módosítását. A 13. fize­tést először ez év júniusában kaphatnánk meg kedvezménye­sen. Ezt azoknak fizethetik a cé­gek, akik legalább két évig meg­szakítás nélküli dolgoztak a cég­nél. Idén júniusban még csak az egészségbiztosítási járuléktól mentesül a juttatás, és legfeljebb 500 euróig. Ha ennél többet fizet a cég, akkor a fennmaradó összegből már fizetnie kell a já­rulékot. Ha az alkalmazott négy évig dolgozott a cégnél, december­ben újabb pluszfizetésben ré­szesülhet, azaz megkaphatja a 14. fizetést. Ennek azonban az is a feltétele, hogy kapjon 13. fi­zetést is. A cégeknek nem lesz kötelező fizetni a 13. és a 14. fi­zetést. (ipj) IBOS EMESE Módosította a parlament a foglalkoztatási törvényt, amely könnyebbó teszi harmadik országból érkezők alkalmazását. Pozsony. Az unión kívüli orszá­gokból érkezők nem kaphatnak ala­csonyabb bért, mint a hazai munka­­vállalók, és szállást is biztosítani kell a számukra. A gyárak összes alkal­mazottjának 30%-át tehetik ki a kül­földi munkavállalók. Ráadásul a szabad munkahelyeket a jövőben már nem kell meghirdetni a cégek­nek. Michal Páleník, a Foglalkozta­tási Intézet elemzője szerint a terve­zet megalkotásakor gondolni kellett volna az állami támogatást igénylő cégekre is. „Ok új munkahelyek fe­jében kaptak komoly összegeket. Fontosnak tartom, hogy a kollektív szerződésekbe is bekerüljön a kül­földi munkavállalókra vonatkozó százalékhatár” - magyarázza Pále­ník. Az elemző szerint Szlovákia még mindig képtelen megfelelően reagálni az autógyárak igényeire, az oktatási intézmények tanulmányi programjai nem elég rugalmasak, és elszomorító, hogy még mindig na­gyon rosszul állunk az élethosszig tartó tanulás terén is. Michal Páleník rámutatott, hogy a kormány sok mil­lió eurót különített el arra, hogy a Pri­­vigyei járásban csökkentse a munka­­nélküliséget, viszont jóval hatéko­nyabb lett volna, ha ezt az összeget az oktatásra fordítja, és munkaerőt ké­peznek az autóiparnak. „A kormány részéről rossz húzás volt az is, hogy a teljes támogatást tekintve mintegy 600 millió euróval segítette a Jaguar letelepedését egy olyan régióban, ahol a gyár érkezése előtt is komoly hiány volt szakképzett munkaerő­ből” - emlékeztetett Michal Páleník. A munkaerőhiány margójára megjegyezte, hogy a kormány gya­korlatilag rezignált a roma közös­séget illetően, hiszen már egyálta­lán nem törekszik arra, hogy a mint­egy 400 ezres közösséget bekap­csolja a munkaerőpiacra. A tervezet alapján módosul a munkahely után utazók támogatási rendszere is. Azok, akik 70 kilomé­ternél nagyobb távolságra költöznek új munkahelyük érdekében, akár 4000 eurós állami támogatást is kap­hatnak, házaspároknál ez az összeg akár 6000 euró is lehet. Michal Pá­leník ezt az intézkedést sem tartja szerencsésnek, mert véleménye szerint ezzel a kormány gyakorlati­lag a fiatalok, elsősorban a Pozsony­ban tanuló fiatalok elvándorlását tá­mogatja a régiókból. Továbbá 70-ről 50 kilométerre csökkentették azt a távolságot, mely után igényelhető lesz a költözködés után járó támo­gatás. A jelenlegi 250 euróról 400 euróra emelték a havi hozzájárulás összegét, mely házaspárok esetében 600 euró lesz. Májustól változik az utazási költségekhez való hozzájá­rulás is. A jelenlegi 135-ről 200 eu­róra emelkedik a támogatási összeg felső határa. Mi lehet Orbán Viktor fejében? A nemzet felemelkedéséért küzdő államférfi vagy cinikus politikus? A magyar kormányfőről szóló új könyv a színfalak mögé tekint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom