Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-24 / 19. szám

www.ujszo.com | 2018. január 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Félévi pampuska A virslifőzés mikéntjét taglaló blog sutikkel - itt tartunk 2018-ban VERES ISTVÁN .............................M. A lmányi méretű, lusta pelyhekben ereszkedett a tájra a hó, amikor Bandika és Ervin fel­nyitották a laptopot. Kedd lévén mindenképp szerettek volna hoz­zátenni valamit a civilizáció glo­bális gigamonstrumához, melyet az emberiség földi létezése óta oly szorgalmasan építget. Valamit, amivel jobbá, egyszerűbbé, kelle­mesebbé tehetik mások életét, ha a magukét nem is. Bandika azt java­solta, keressék meg az illetőt, aki kitalálta, hogy minden internetes oldal megnyitásakor kijöjjön egy alsó csík a képernyőn, arról tájé­koztatva a felhasználót, hogy az adott oldal sütiket használ, és rá kell kattintani, hogy akkor ezeket a feltételeket elfogadjuk. Sütibe kell fojtani az ilyet, tanulja meg rende­sen, hogy felesleges dolgokkal ne terhelje a lakosságot. Kit érdekel­nek ezek a sütik? Voltak is, lesznek is (mint a pénz), de mi már nem le­szünk. Csak rabolják a kattintása­inkat, hogy szakadna rájuk a zser­­bóvulkán. Ervin nem látta ennyire tragikusnak a sütihelyzetet, farsang lévén egyébként is a fánkokra fó­kuszált. Rá is keresett kedvenc far­sangi ételére, a pampuskára, mire a böngésző elnavigálta őt a pampus­­ka.com weboldalra, ahol egyszerű és finom ételek készítésével is­merteti meg olvasóit a szerző. Er­vin rá is kattintott a virslifőzés mi­kéntjét taglaló írásra, és elégedet­ten nyugtázta, hogy a virslit a blog szerint sem kell főzni, mindössze néhány másodperce forró vízbe hajítani, felmelegíteni. Látja, ked­ves kuzin, itt tartunk 2018-ban, a virslinél meg a pampuskánál. Ki­nek a bizonyítványa ez? A miénk? Vagy az országunké? Vagy a kon­tinensünké? Vagy a bolygónké? Esetleg a galaxisunké? Lejáratjuk magunkat a többi ürlény előtt a sok felesleges termékkel meg tevé­kenységgel, amelyekből életünk civilizációs gigamonstruma fel­épül, erről szól a létezésünk. Ervin először meghökkent, hogy leűrlényezték, aztán belátta: ürlény ő is, hiszen az életterét képező bolygó a világűrben található. A marsiak tehát joggal nevezhetik marsonkívülinek, az Androméda­­köd lakói pedig ködönkívülinek. De legalább megértük, hogy nem osztanak félévi bizonyítványt az iskolásoknak. Egy felesleges do­loggal kevesebb - csapta le a lap­topot Bandika. Osztanának helyette inkább lekváros pampuskát, nyug­tázta a helyzetet Ervin, aztán át­ballagtak a Havas Homárhoz cím­zett kocsmába, mert minden egyébtől elment a keddük. Orbán: Előre, Rákosival! LAJOS P. JÁNOS M últ héten újabb offenzívát indított a neki nem tetsző ci­vil szervezetek ellen a magyar kormány. A várhatóan három törvényből álló majdani törvénycsomag címe Stop Soros, bár a leírt elképzelésekben egyszer sem fordul elő Soros György neve. Orbán Viktor és kormánya nem is az amerikai milliárdosnak akar - legalábbis közvetlenül - keresztbe ten­ni: saját állampolgáraikat akarja mozgásukban korlátozni. De nézzük a csomagot. Az első lépésben a kormány arra kötelezne egyes szervezeteket, hogy regisztráltassák magukat. Az elképzelés szerint erre a „tömeges migrációt támogató szervezetek” lesznek kö­telesek. A tervezet azonban -jó kommunista gumiszabályként - egy­általán nem magyarázza meg, hogy mi számít „migrációt propagáló” szervezetnek. Büntetni azonban büntet: ha a szervezet elmulasztja a regisztrációt, az ügyészség eljárást indíthat ellene, ami akár a meg­szüntetését is eredményezheti. Ez még a megszokott Orbán-tempó, a második kormánya idején, 2012 környékén is láttuk, hogy mennyire utálja a Fidesz a gondolkodó, aktív embereket, azok szervezeteit. Akkor még Norvégiával, a Norvég Alappal és az általa támogatott magyar szervezetekkel volt baja. Az Ökotárs szervezet ellen állítólagos pénzügyi szabálytalanságok miatt indítottak eljárást, vezetőjét bilincsben vezették el. Az eljárás végül eredmény nélkül zárult, nem tudtak semmit bizonyítani a vádakból, de a médiafelhajtás a kormányközeli sajtóban a független civil szféra le­járatására mindenképpen jó volt. A csomag második lépésként arról rendelkezik, hogy a regisztráló, vagyis önmagát „tömeges migrációt támogatónak” minősítő szerve­zettől a kormány illetékként lenyúlná a külföldről érkező támogatás 25 százalékát. Az eddig nyilvánosságra hozott anyagokból nem derül ki, hogy pontosan mi számít külföldi támogatásnak, például milyen lesz az uniós támogatások elbírálása ebből a szempontból. A legdurvább részek azonban a 3. részben olvashatók. Eszerint ugyanis a kormány bevezeti az „idegenrendészeti távoltartás” fogal­mát. Ez azt jelenti, hogy aki nem tetszik neki, azokat kitilthatja a schengeni határ menti 8 kilométeres sávból, vagyis az Ukrajnával, Romániával, Szerbiával és Horvátországgal közös határszakasz mel­lől. Orbán itt tényleg mélyet merített, ugyanis a belügyminiszternek adandó felhatalmazás vonatkozik azokra a magánszemélyekre - ma­gyar állampolgárokra is - akik akár csak 1000 forint támogatást utaltak valamelyik szervezetnek. Azt sem kellett tudniuk, hogy az a szervezet minek minősíti magát. Ilyen lehet akár a Máltai Szeretetszolgálat is, de akár a Vöröskereszt is, ha a szervezet úgy látja, hogy a törvény rá is vonatkozik. Itt már nem is Kádár gulyáskommunizmusában járunk, hanem a Rá­kosi diktatúrájában, amikor is tilos volt a magyar határt - elsősorban természetesen a nyugatit - bizonyos távolságra megközelíteni. Ennek hatására az osztrák határ menti terület gyakorlatilag zárt övezet volt, Hegyeshalmot az átlag magyar gyakorlatilag nem láthatta. Ugyan Rá­kosi még egy lépéssel Orbán előtt jár: akkor a tilalom általános volt, csak a határsávban lakók kaptak felmentést alóla. Egy területen azon­ban Orbán már Rákosit is megelőzte: a lehetséges tiltás ugyanis az úgynevezett schengeni belépési pontokra is vonatkozik, ami Buda­pesten a Liszt Ferenc repülőtér és a Duna-parti nemzetközi hajókikötő. A 8 kilométeres sugarú kört tehát Budapestre is be kell rajzolni, kétszer... Lehet, hogy a csomag nem minden részéből lesz törvény, a legprob­lémásabb részeket elhagyhatják, de már az is gyalázatos, hogy egyál­talán le mertek írni ilyen ötleteket. A Kortárs Költő visszavág KACSINECZ KRISZTIÁN internet legmé­lyebb bugyraiból előtörve a napok­ban sokadszor is szövetségre léptek a népművelő ink­­vizítorok, az olvasás nélkül is rend­kívül széles körű műveltségre szert tevő műkedvelő irodalomtudósok, a felháborodott, csemetéiket minden károsnak és kórosnak vélt irodalmi hatástól gondosan óvó szülőkkel és pedagógusokkal, hogy egy karakter­gyilkos hadjáratban a földbe döngöl­jék egyik ősellenségüket, a Kortárs Költőt. Varró Dani után (emlék­szünk, a Hat jó játék kisbabáknak, meg a konnektorba dugott toll verte ki a biztosítékot) ezúttal ismét Lackfi János van (halál)soron. Ennek „az elvetemült, elmebeteg firkásznak” már amúgy is sok van a rovásán, hi­szen nem átallja Facebook-oldalán mémekben parodizálni legnagyobb­­jainkat (néhány gyöngyszem: „Szado-mazo lényem bekattan, / Ta­poss és rúgj kacagva rajtam.”, „Reszket a bokor, mert madárka szállott rá, / Reszket a kezem, mert piálni vágyom már!”, „Csiribiri, csi­ribiri csincsilla... /Billeg rajtad pár milla.”). Most azonban még ennél is tovább ment, és - ellenei szerint - egy rettenetes, brutális, nőverésre és még ki tudja miféle ocsmányságokra buzdító verspátjával (Lányok dala, Fiúk dala) mérgezi a patyolattiszta gyermeki lelkeket. Ráadásul orvul az egyik általános iskolai tankönyvbe csempészte ezeket a költeményeknek csúfolt förmedvényeket, olyan so­rokkal, hogy aszongya:, A összes lány dilis, / azt, hogy miről susog, / hiába is vered, / nem mondja meg: titok.” Nem váratott hát sokáig ma­gára a Facebook népének fröcsögve gyűlölködő kommenthadjárata, melyből talán egy szemléltető példa éppen elég lesz: „Te agyhalott, hogy van merszed általános iskolás gyere­keknek elmeháborodott verseket írni a tankönyvükbe? A gyerekeidet ta­nítsd ilyen stílusban, te talpnyaló! Hogy mered a lányokat dilisnek titu­lálni?? Ne a családtagjaidból indulj ki!!! Gusztustalan ember vagy!!!! ” A Kortárs Költő nem adta meg ma­gát egykönnyen, azonnal ellentáma­dást indított néhány frappáns, ironi­kus bejegyzéssel. „Lélegzetem visz­­szafojtom, / már a vérem semkering, / én vagyok a legjobbkislány / összes­tana rakszerint” - olvasható a Ko­moly vers komoly szavalóversenyek­re című fricskában. Kisvártatva ki­­posztolt egy kiáltványt is „El a ke­zekkel a gyerekeinktől” címmel, to­vábbgondolva s klasszikus művekre vetítve a felbőszült szülők aggodal­mait. „A Tüskevár merő halkínzás, civilizált ember ettől csak okádik. Ja, és az a mocsok Kőszívű, ahol a sza­badság nevében folyton lövöldöz­nek! !! Ezcnegmagyarázza, honnan veszik a sorozatgyilkos kisdiákok az ötleteket.” Mindez persze csak olaj volt a tűzre, s a felemás reakciókat látva - egyes hozzászólók szó szerint vettek minden egyes sort, s tovább háborogtak, vagy éppen „helyesel­tek”, hogy bizony, az összes kötelező egy rakás sz*r - a Kortárs Költő posztolt még egy hosszabb bejegy­zést az irónia bonyolult természeté­ről, s felismerésének módszereiről, hogy népét (=követőit a Facebookon) kivezesse a totális félreért(elmez)­­ések sötét erdejéből. A leírtakból két tanulság vonható le. Ha a magyar társadalom pszichés egészségi álla­potának az a fokmérője, hogy tagjai milyen arányban értik, illetve képe­sek élvezni a humort és az iróniát, akkor elég rosszul áll a szénánk. Az irónia és az önirónia felismerésének, illetve alkalmazásának képtelensége ugyanis olyan komoly tünetek vele­járója lehet, mint a gondolkodás beszűkülése, a kritikus gondolkodás képességének hiánya, és ebből faka­dóan a fanatizmusra, vagy az önimá­datra való hajlam. Ezt legtömörebben az egyik Lackfi-poszt alatti hozzá­szóló, Magassy Réka foglalta össze _ (hogy egy pozitívat is idézzünk az eset kapcsán): „amilyen veszélyes a humor morál nélkül, legalább olyan veszélyes a morál humor nélkül”. A jó hír az, hogy amíg köztünk vannak és szabadon tevékenykedhetnek az irónia, szatíra, szarkazmus és más efféle szupererők birtokosai, a var­­ródanik és lackfijánosok, van még remény. Harvey Dent is megmondta A sötét lovagban: „Most sötét van... De hajnal előtt a legnagyobb a sötét­ség. Higgyék el, közeledik a hajnal.” (Neki mondjuk nem jött össze, de azért jobb hinni ebben, mint nem.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom