Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-22 / 17. szám

www.ujszo.com I 2018. január 22. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Az első nő a harmadik A román miniszterelnökök életpályamodellje feletti merengés E lőször lesz miniszterel­­nöknője Romániának, erre pedig innunk kell egy szilvát! Ezekkel a szavakkal látott neki Bandika és Ervin a hétfőnek. Nagyon örültek, hogy Klaus Johannis román állam­elnök a napokban kinevezi Viorica Dáncilát kormányfőnek, két okból is. Az egyik, hogy örültek elődje, Mihai Tudósé leváltásának, ő volt ugyanis az, aki az utóbbi hetekben tiszteletlenül beszélt a székelyekről meg a székely zászlóról. De őt ugye már a múlt héten elszippantotta a történelem rozsdás fogaskerekeinek lefolyócsöve, így várhatjuk az új nyilatkozatokat az új kormányfőtől - nyomatékosította a megállapítást a pultnak támaszkova Bandika. Vi­orica Dáncilá iránti szimpátiáját Ervin sem rejtette hamutartó alá. Emlékeztetett, hogy információi szerint a hölgy volt az egyetlen, aki Tudósé problémás kijelentésétől elhatárolódott, másrészt nagyon a szívébe lopta magát azzal, amit egy korábbi brüsszeli interjúban mon­dott arra a kérdésre, hogy mi a ked­venc könyve (ezt most néhány hír­portálon ismét közzétették). „Sze­retek olvasni, ha az időm engedi, akkor mindig olvasok. Azt hiszem, hogy az összes könyv hat ránk, amit csak elolvasunk, meghatározzák a gondolkodásunkat és a világlátá­sunkat, különösen azt, hogy a ne­hézségekkel és kihívásokkal ho­gyan boldoguljunk” - válaszolta tehát a hölgy még uniós képviselő korában arra a kérdésre, hogy mi a kedvenc könyve. A második ked­Egy év alatt három kor­mányfő. Nem tudom, hogy bírják ezt a bizonytalansá­got a románok, én ebbe beleroppannék. véne könyve szerintem az Ábel a rengetegben - szippantotta be a kö­vetkező szilvát Ervin. Szerintem a Csíki sört is szereti, kockázatta meg a homályos lábakon álló hipotézist Bandika. De most melyiket, az Igazi Betiltott Csíkit, vagy a Ciucot? - kérdezte Ervin. Hát, szerintem aki igazán szereti a csíki sört, az mind­kettőt megissza, mert ugye logikus, hogy ha valahol az egyik épp elfo­gyott, akkor még nincs minden veszve, ugyanis ott a másik. Meg hát mind a kettő Csíkban készül. Szerintem ezzel a miniszterelnök asszony is egyet fog tudni érteni, ha megkérdezik tőle - vélekedett Bandika. Majd felidézte, hogy bár Romániának tényleg Dáncilá az el­ső női miniszterelnöke, az elmúlt egy év során viszont már a harma­dik, mármint miniszterelnök. Én nem tudom, hogy bítják ezt a bi­zonytalanságot, én ebbe belerop­pannék. Viszont idén ünnepli szá­zadik születésnapját a román állam, így az első női miniszterelnökükre afféle szülinapi ajándékként is te­kinthetnek, ha épp nincs egyéb te­kinteni valójuk, nem gondolja, kedves kuzin? Ervinnek nem volt szokása a ro­mán miniszterelnökök életpálya­modellje feletti merengés, ugyan­akkor rámutatott: annak ellenére, hogy a románok ilyen véres tempó­ban váltogatják a kormányfőiket, sok tekintetben mégis előttünk jár­nak. Idén nyártól például betiltják a műanyag zacskók egy részének for­galmazását. Szimpatikus döntés­­hagyta helyben Bandika, majd hoz­zátette, reméli, a román jogalkotók nem riadnak majd vissza attól sem, hogy a zacskós levest is betiltsák. Színes és lelkes Szlovákia LUCIA MOLNÁR SATINSKÁ A Minorma polgári társulás január 13-án ünnepelte a nemzeti kisebbségek napját a pozsonyi FUGA klubban. A Színes Szlovákia elnevezésű rendezvény kamaraszerű volt, és nem­csak azért, mert pincehelyiségben zajlott. Nem volt túl népes közönség, de aki ott volt, az élvezte a programot. Nem könnyű olyan rendezvényeket szervezni, amelyek célja összehozni különböző embereket. Ha kétnyelvű, szlovákiai magyar rendezvényről van szó, akkor ott a magyarok mindent értenek, a szlovákok meg néha ér­tik, néha nem, és ettől néha kellemetlenül érzik magukat. Eléggé maga­biztos szlováknak kell lennie annak, aki elfogadja, hogy nem ért minden mondatot. Különböző módszerek vannak egy kulturális program kétnyelvűsítés­­ére, ez lehet feliratozás, tolmácsolás vagy a szöveg megismétlése. És van­nak rendezvények, amelyek lemondanak a nyelvről, így akarnak nyitni mindenki felé, elsősorban a zene és a tánc nyelvén. A Színes Szlovákia változatos programja mindegyik módszert használta, de a nyelvé, a szava­ké maradt a főszerep. A szervezők a mai fiatalokat, azaz a saját korosztá­lyukat próbálták megszólítani. A rendezvény himnusza a saját rap daluk lett, az egyik fő programpont pedig a slam poetry volt. A slam nagyon ne­hezen megfogható, ha valaki nem érti a nyelvet, ezért készültek hozzá fel­iratok, viszont a ritmus meg az erő, ami belőle árad, már meg tud szólalni saját magától is. Csak a program végére sikerült eljutnom a FUGA-ba, de Hostomsky Fanni és Melecsky Kristóf koncertjét nagyon élveztem. Mindketten szí­nészetet tanulnak a pozsonyi Színművészeti Főiskolán, érezni lehetett, hogy mind a két nyelvben otthonosan mozognak és kapcsolatot tudnak te­remteni a közönséggel. A főszervezők szlovákiai magyar fiatalok, Gyenge Veroni és Varga Bianka. Lehetett látni, hogy nagyon sok energiát fordí­tottak a szervezésre, és hogy őszinte meggyőződésből, azzal a hittel végzik a munkát, hogy Szlovákia toleráns országgá válhat, ahol jól érezhetik ma­gukat az emberek, nemzetiségüktől vagy vallásuktól függetlenül. Igen, elég naivan hangzik. És igen, néha patetikusan fejezik ki ezt a meggyőző­désüket. De ha ilyen lelkesek, és ezzel az optimizmusukkal meg tudják fertőzni a többieket, akkor a naivitás és a lelkesedés kitűnő fegyver. En­gem ezek a lányok meggyőztek. Lehet, hogy minden generációban vannak olyan típusok, akik hisznek egy jobb világban, és gyakran elkeserednek, amikor különféle akadályok­ba ütköznek. De ha újra és újra felbukkannak ilyen fiatalok, az szerintem jó jel. Támogatni kell őket, és kiállni mellettük. Lehet, hogy majd egyszer nem lesznek akadályok. FIGYELŐ A világ szerint Trump A Gallup közvélemény-kutató in­tézet 134 országban végzett felmé­rése szerint a megkérdezettek 30 százaléka tartja megfelelőnek az Egyesült Államok vezető szerepét Donald Trump elnöksége idején. A felmérés szerint elsősorban Ka­nadában, Európában és Latin- Amerikában csökkent az amerikai vezető szerep iránti bizalom. Ez a 134 ország közül 65-ben tíz száza­lékkal csökkent Trump egy évvel ezelőtti beiktatása óta, miközben négy államban—Fehéroroszor­szágban, Izraelben, Libériában és Macedóniában - több mint tíz szá­zalékkal többen támogatják az új amerikai elnököt, mint elődjét. Az USA-val szomszédos két or­szágban jelentős a csökkenés, Ka­nadában 40 százalékkal, Mexikó­ban pedig 28 százalékkal apadt az új elnök támogatottsága. A NATO- tagállamok közül 18-ban szintén tíz százalékkal kevesebben látják szí­vesen Trumpot. Viszont Afrikában 51 százalékos Donald Trump tá­mogatottsága, sez alig két száza­lékkal kevesebb, mint az előző év­ben mért adat, amely Barack Oba­ma elnökségére vonatkozott. A The New York Times című lap megszólaltatta Jon Cliftont, a Gal­lup igazgatótanácsának tagját, aki szerint ha Trump elnökkel és mun­katársaival leülnénk, azt monda­nák, hogy a felmérés eredményei érthetőek. (MTI) Rekordot ért el a milliárdosok száma a világban 2017-ben A világon tavaly megtermelt vagyon 82 százaléka a Föld lakosságának leggazdagabb egy százalékához került, a milliárdosok száma pedig rekordot ért el az Oxfam jelentése szerint. 2016-ban és 2017-ben minden második nap lett egy új milliárdos - írta a segélyszervezet, utalva a For­bes pénzügyi magazin dollármilli­árdosokról szóló, először 1987-ben kiadott listájára. Míg három évtizede 140 milliár­dos 295 milliárd dolláros összva­­gyonnal rendelkezett, addig 2017-ben 7700 milliárd dolláros összva­­gyonnal az Oxfam szerint rekordszá­mú, 2043 milliárdos volt a Földön. „A világ leggazdagabb egy szá­zaléka továbbra is nagyobb va­gyonnal rendelkezik, mint a többi­ek együttvéve” - hívta fel a figyel­met a fejlesztési szervezet, viszont a bolygó lakosságának szegényeb­bik felét kitevő 3,7 milliárd ember semmit sem profitál a vagyonnöve­kedésből. Az Oxfam szerint e kiegyensú­lyozatlanság egyik oka „a konszer­nek és a szupergazdagok adóelke­rülése”, a leggazdagabb egy száza­lék ugyanis az adózással kapcsola­tos különböző trükkök révén évi mintegy 200 milliárd dollárt „spó­rol meg”. A fejlődő országok vi-Az elmúlt két évben minden második nap lett egy új milliárdos, elsősor­ban a konszernek és a szu­pergazdagok adóelkerülési praktikái miatt. szont e trükkök miatt legalább 170 milliárd dollár adóbevételtől esnek el, ami több mint az évente világ­szerte felhasznált fejlesztési segé­lyek 145 milliárd dolláros összege. Az Oxfam egyik németországi vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer „a nők következetes kizsákmányo­lásán” alapul. Kevesebbet fizetnek nekik a férfiaknál, és aránytalanul gyakrabban dolgoznak rosszul fi­zetett foglalkozásban és kevésbé biztonságos munkakörülmények között - fogalmazott Jöm Kalinski. Az Oxfam ezért felszólította a politikusokat, hogy gátolják meg a vállalatcsoportok és a szupergaz­dagok adóelkerülését, biztosítsa­nak egyforma jövedelmeket és esé­lyeket a nőknek és a férfiaknak, va­lamint fektessenek be az egyenlő oktatásba és az egészségügybe. A jelentést a holnap kezdődő da­­vosi világgazdasági fórum előtt hozták nyilvánosságra. A nagysza­bású svájci eseményre várják má­sok mellett Donald Trump ameri­kai elnököt és több európai kor­mányfőt. Amerikai elnök utoljára 2000-ben vett részt a davosi fóru­mon. Trump a Fehér Ház közlése szerint az „Ámerika az első” jelszó jegyében fogant politikáját kívánja bemutatni a világ politikai és gaz­dasági vezetőinek. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom