Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-22 / 17. szám
www.ujszo.com | 2018. január 22. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 5 Régiónkban gyorsabban drágulnak a lakások A jegybank szerint a kettő-, három- és négyszobás szlovákiai lakások ára már mosttörténelmi csúcson van (Képarchívum) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Pozsony. Régiónkban jóval gyorsabban drágulnak a lakóingatlanok, mint a nagy uniós tagországokban - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb jelentéséből. Szlovákiában az árak már a történelmi csúcsokhoz közelítenek. A lakóingatlanok árának a legnagyobb éves növekedését Csehországban mérték, ahol egy év alatt több mint 12 százalékkal ugrottak meg az árak. Több mint 10 százalékos volt a drágulás azonban Magyarországon is, Szlovákiában pedig 7,3 százalék. Németországban és Franciaországban ezzel szemben nem egész 4 százalékos drágulást mértek, Olaszországban pedig csaknem 1 százalékkal csökkent a lakóingatlanok ára. „Régiónkban dinamikusabb gazdasági növekedésnek lehetünk tanúi. Látványosan nőtt a foglalkoztatottság és a bérek, ráadásul továbbra is viszonylag olcsón lehet hitelhez jutni, így nem csoda, hogy a lakóingatlanok iránt is egyre nagyobb az érdeklődés, ami az árakon is meglátszik” - nyilatkozta Martin Lazík, Magyarországi és határon túli magyar borászok erősítették meg együttműködési szándékukat szombaton Budapesten, amikor Budafokon aláírták a II. Kárpát-medencei Borszerződést a borvidékek és a borkultúra fejlesztésére. Budapest. A magyarországi és a határon túli borászok közötti együttműködés első eredményei már mutatkoznak, de jól működő hálózatok kellenek a magyar borkultúra határokon átívelő, Kárpát-medencei fejlődéséhez - nyilatkozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Szerinte az elmúlt másfél-két évben már támogatás is járult az elképzelésekhez. Százas nagyságrendben kaptak ; a Nehnutel’nosti.sk portál elemzője. Szlovákiában a lakóingatlanok ára : lassan a 2008-as csúcshoz közelít. Míg akkor egy négyzetméter átlagosan 1550 euróba került, manapság ez 1350 euró. Az egyes ingatlanok között azonban látványos különbségek ; vannak. Míg a családi házak ára még : mindig nagyjából 12 százalékkal : alacsonyabb, mint 2008-ban, a laká■ sok esetében a különbség már csuhatáron túli borászok több millió forintot fejlesztésekre. Ha a kormány folytathatja munkáját a választások után, a 100 milliós forintos nagyságrendből a milliárdosba léphetnek át e téren - jegyezte meg az államtitkár. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint a szerződés - amelyet a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a magyar Országgyűlés, a kormány és Budafok-Tétény Önkormányzatának képviselői láttak el kézjegyükkel - lehetővé teszi, hogy a magyar borászat fejlődését szívükön viselők közösen munkálkodjanak a Kárpát-medencében. Becslések szerint egymillió hektárnyi szőlőterületre teljed ki a magyar borászok tevékenysége, e terület nagy része válhat a feltámadó Kárpátpán 1 százalék. A jegybank elemzése szerint a kettő-, három- és négyszobás lakások esetében pedig már most történelmi csúcson vannak az árak. „Jó hír, hogy idén várhatóan lelassul az ingatlanárak növekedési üteme” - nyilatkozta Jozef Futrika-nic, a CSOB ingatlanfinanszírozási osztályának a vezetője. Az UniCredit Bank például az idei évre már csak 2,4%-os drágulást jósol. (sita, tasr, mi) medencei magyar nagy borrégió részévé. „Ez a borrégió nemzetközi tekintetben is verhetetlen lesz, ha az innen származó magyar borokat Kárpát-medenceiként tudjuk megjeleníteni. Ez nem revizionizmus, hanem csak leírása egy borászati régiónak, amely segítheti a sikeres gazdálkodást” - mondta Németh. „A mostani adatok alapján a tavalyi magyarországi szüret jobban sikerült a vártnál, mivel 3,1 millió hektoliter bor került a pincékbe, szemben a várt 2,8 millió hektoliterrel. A többlet várhatóan nagyobb kivitelt is jelent majd, a borexport így idén meghaladhatja a 700 ezer hektolitert, Európában ugyanis kevesebb szőlőt szüreteltek a tavalyinál” - tette hozzá Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára. (MTI) Szlovákiában több a fiatal vállalkozó Pozsony. A szlovákiai vállalkozók körében jóval nagyobb a fiatalok aránya az uniós átlagnál - derül ki a Slovak Business Agency (SBA) legújabb felméréséből. Szlovákiában a vállalkozók csaknem 13 százaléka 30 évnél fiatalabb. Ebben a kategóriában az uniós országok közül egyedül Luxemburg előz meg bennünket, ahol ez 14 százalék. Csak összehasonlításképpen: a 30 évnél fiatalabb vállalkozók aránya Lengyelországban 8,7, Csehországban 8,3, Magyarországon pedig csupán 5,6%. A 60 év feletti vállalkozók aránya Szlovákiában ezzel szemben alig haladja meg a 6%-ot, míg az uniós átlag 15,3%. Az SBA felmérése szerint egyébként a szlovákiai vállalkozók több mint fele 30 és 50 év közötti. (TASR) így tettók tönkre az állattenyósztóst Pozsony. Az előző kormányok elhibázott agrárpolitikája súlyos károkat okozott a szlovákiai állattenyésztőknek - nyilatkozta Gabriela Matecná földművelésügyi miniszter hétvégén a berlini Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA). A tárcavezető szerint a szarvasmarha-állomány az 1993-as 900 ezerről mára 400 ezerre esett vissza. A sertésállomány ugyanekkor 1,8 millióról 585 ezerre zsugorodott. Matecná szerint az elkövetkező időszakban szeretnék megállítani a csökkenést, ezért fontosnak tartja, hogy az állattenyésztés több támogatáshoz juthasson. (SITA) Túl vannak a nehezén a görögök London. Görögországnak és Spanyolországnak az eddiginél jobb adós-besorolást adott pénteken két nemzetközi hitelminősítő. Görögországnak a Standard & Poor’s az eddigi ,3 mínusz”-ról ,3”-re emelte az osztályzatát. A Fitch Ratings Spanyolország hosszú lejáratú deviza-államadósságának osztályzatát javította az eddigi „BBB plusz” szintről egy fokozattal a már elsőrendű befektetői kategóriának számító „A mínusz”ra. Az osztályzatjavítások indoklásában egyaránt szerepel ajavuló költségvetési és növekedési teljesítmény. (TASR, MTI) Drágábbak lesznek a szomszéd országok Pozsony. Kevesebb pénzt kapunk az euróért, ha a szomszédos országokba utazunk - derül ki a Capital Economics tanulmányából. Az egyik legnagyobb londoni globális pénzügyi-gazdasági elemzőközpont szerint a globális feltörekvő térség egészében a forint, a cseh korona és a lengyel zloty a legjobban teljesítő három valuta 2017 eleje óta. Az elemzők várakozásai szerint a három fizetőeszköz a belátható előrejelzési távlatban is erős marad. A Capital Economics prognózisa az, hogy a forint az idei évet és 2019-et is 300 forint/euró környékén zátja. A cég az időszak végére 4,05 zloty/eurós, illetve 24,50 korona/eurós árfolyamokat vár a jelenlegi 4,17 zloty/eurós, illetve 25,40 korona/eurós szintek helyett. (MTI, TASR) Angol font 0,8836 H Lengyel zloty 4,1716 Cseh korona 25,433 fü Magyar forint 309,20 Horvát kuna 7,4352 H Román lej 4,6594 Japán jen 135,54 Q Svájci frank 1,1758 Kanadai dollár 1,5246 Q USA-dollár 1,2255 Q VÉTEL-ELADÁS Privatbank« 1,26-1,19 26,00-24,73 OTP Bank 1,28-1,17 26,48-24,24 322,08-294,93 Poatabank 1,26-1,19 26,13-24,60 320,84-296,16 Szí. Takarékpénztár 1,27-1,18 26,05-24,60 322,15-294,40 Tatra banka 1,26-1,19 26,17-24,55 321,29-295,69 ŐSOB 1,26-1,20 26,01-24,72 MMtM Altalánoa Hitelbank 1,26-1,19 26,12-24,60 322,20-294,46 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Szorosabb lesz az együttműködés a Kárpát-medence borászai között Melléklet az Új Szóban! A tartalomból: • Hova és hogyan utaznak olvasóink? • Mely célállomások a legnépszerűbbek, ha pihenni szeretnének? • Ellátogatunk Rómába, Isztambulba és Dél-Amerikába. Január 25-én Keresse kedvenc napilapjával együtt í IT C 7 O az újságárusoknál! W