Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-20 / 16. szám
12 URALKODÓHÁZAK PRESSZÓ ■ 2018. JANUAR 20. www.ujszo.com A királynő tanácsolja: koronával a fejünkön ne nézzünk lefelé A 440 drágakővel és féldrágakővel ékesített 2,3 kilogramm súlyú koronát az uralkodó a BBC-műsorban 65 év után vette ismét a kezébe, mintegy megmérve, hogy - szavai szerint - „még mindig olyan nehéz-e”, és nevetve állapította meg, hogy „bizony, még mindig ... megvan egy tonna is”. A műsor készítőitől a királynő is megtudott számára történelmi újdonságként szolgáló információkat arról, hogy a koronaékszereket a II. világháború sötét napjaiban hol rejtegették. Az archívumokból előásott korabeli titkos feljegyzésekből kiderül: a koronázási kincseket a London nyugati határában fekvő ősi királyi kastély, Windsor egyik 18 méter mély középkori pincéjében rejtették el, nehogy egy esetleges náci invázió esetén Hitler kezére jussanak. A rejtett lejárat hollétét csak néhány ember ismerte, és a királynő, aki a háborús éveket kamaszkorú hercegnőként szintén Windsorban töltötte, nem volt köztük Az uralkodó a BBC-műsor készítőitől hallotta először a sztorit, és azt is, hogy édesapja, VI. György király a rejtekhely ismerői között volt. VI. György 1952 februárjában Koronázás után férjével, Fülöp herceggel a Buckingham-palota erkélyén Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-írország Egyesült Királysága és más birtokok és területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője - idén lesz hatvanöt éve, hogy II. Erzsébet királynő koronás főként viseli ezeket a címeket, de most első ízben osztotta meg személyesen is az alattvalókkal, hogy milyen emlékeket őriz a hat és fél évtizeddel ezelőtti világraszóló koronázási ceremóniáról. A BBC televízió által készített, The Coronation - A koronázás - című egyórás dokumentumműsor példádan az angol-brit monarchia történetében, a brit uralkodók ugyanis az íradan, de törvényerejű protokoll szerint soha nem nyilatkoznak közvedenül a médiának. Az életének 92. évében járó II. Erzsébet királynő az 1953. június 2-án lezajlott koronázás óta most először újra találkozott Szent Eduárd koronájával. Ezt az aranykoronát - amely 1661-ben, II. Károly koronázására készült, de az utolsó előtti angolszász király, a normann hódítás évében elhunyt Hitvalló Eduárd emlékét őrzi - ugyanis csak egyszer, a koronázás napján helyezik minden uralkodó fejére, utána gondosan elrejtik a londoni Tower ősi erődjének kincstárában. hunyt el, 26 esztendős elsőszülött leányára hagyva a trónt és az omladozó birodalmat, de a királynővé előlépett II. Erzsébetet csak 16 hónapi rendkívül alapos előkészület után, 1953. június 2-án koronázta meg Geoffrey Fisher, Canterbury érseke a londoni Westminster-apátságban, 8250 fős meghívott, előkelő vendégsereg jelenlétében. Ez volt az első koronázás, amelyet televízión nézhettek az alattvalók A statisztikák szerint húszmilliónyian figyelték egyenes adásban a ceremóniát. Ennyi televíziós készülék messze nem volt a háborús jegyrendszertől még épphogy csak szabadulni igyekvő Nagy-Britanniában, ám az esemény összeterelte a lakosságot: milliók tértek be akár ismeredenül is olyan családokhoz, amelyekről tudott volt, hogy van televíziójuk. A templomi ceremónia után nyolc kilométeres körút következett Londonban, hogy az utcákon öszszegyűlt, a zuhogó esőben is kitartó hárommilliós tömeg üdvözölhesse újonnan koronázott uralkodóját. A BBC-műsorban az uralkodó felfedte: ez a túra „borzalmasan kényelmeden” volt, mivel az alkalomra használt csaknem négytonnás állami hintót, amelynek felfüggesztése négy bőrszíjból állt, „egyáltalán nem arra szánták, hogy az ember utazgasson benne”. A hintó olyan ormótlan volt, hogy a lovak is csak lépésben tudtak haladni vele - tette hozzá. Előkerült a műsorban a másik korona is, a gyémántokkal ékesített Imperial State Crown, amelyet az uralkodó a legjelesebb eseményeA királynő a Lordok Házában lévő trónján ülve mindenkori kormányának törvényalkotási programját olvassa fel. A művelet meglehetős óvatosságot igényel... (Fotók: sita/ap) ken, mindenekelőtt a parlament évenkénti megnyitóján visel. Ilyenkor olvassa fel a Lordok Házában lévő trónján ülve mindenkori kormányának törvényalkotási programját. A BBC-műsorban a királynő felfedte: a művelet meglehetős óvatosságot igényel, a beszédet úgy kell felolvasnia, hogy a papírt emeli a szeméhez, ahelyett, hogy a fejét hajtaná le, mivel ellenkező esetben „kitörne az ember nyaka, és (a korona) leesne”. Az uralkodó nevetve hozzátette, hogy a korona „igencsak esetlen” darab, és „egyáltalán nem kényelmes”. II. Erzsébet királynő a 40. angolbrit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de egyik elődjének sem adatott meg, hogy több mint hat évtizedig viselhesse a koronát. (MTI) * 4 Jísi -Útban az oviba. A kis Sarolta hercegnő nemrég kezdett óvodába járni, ahol állítólag nagyon jól érzi magát. A People magazinnak egy bennfentes árulta el: Sarolta nagyon aranyos, udvarias és rendkívül magabiztos. A kétéves hercegnőnek be nem áll a szája, ám nemcsak angolul beszél, hanem spanyolul is. Spanyoltudását dadájának, a spanyol Maria Teresa Turrion Borrallónak köszönheti, ő ugyanis csakis spanyolul szól a kislányhoz. (Fotó: sita/ap) Ha nem lenne trónörökös... Megkérdezték Viktória svéd hercegnőt, milyen foglalkozást választott volna magának, ha nem lenne trónörökös. Az emberek többsége számára fontos döntés a pályaválasztás; némelyek már gyerekkorukban eldöntik, mivel szeremének foglalkozni, mások még felnőttként sem tudják igazán, mi a megfelelő foglalkozás számukra. Viktória sosem állt ilyen dilemma előtt, még csak soha nem is töprengett azon, orvosnő vagy inkább kutató lenne. Kiskora óta tudta, mi vár rá, és ilyen szellemben taníttatták, nevelték is. Tanulmányait abban a tudatban folytatta, hogy apja, XVI. Károly Gusztáv után egyszer ő lesz Svédország uralkodója. A svéd tévének adott nyilatkozatában ugyanakkor elmondta, olyan kiváltságos helyzetben van, hogy különböző munkaterületeket ismerhetett meg, és némely területen ki is próbálhatta magát. Elmesélte, hogy egy gyerekek számára létrehozott tengerbiológiai kutatóközpont megnyitásán arra gondolt, talán épp ez lehetett volna a megfelelő terület számára. Ám mindjárt hozzá is tette: hercegnőként rengeteg inspiráló emberrel találkozhat, és gyakran kívánja, bárcsak a kolléganőjük lehetne. Egy álomállást azonban nem tudott megnevezni. A Bunte című magazin úgy tudja, a hercegnő szívesen dolgozna állatokkal vagy a természetben. Apja ilyen szempontból sokkal határozottabb: abszolút egyértelmű, ha nem lenne király, gazdálkodó lenne, és traktorra szállna. (“g) Viktória hercegnő férjével, Dániellel, Esztella hercegnővel és a kis Oszkárral (Fotó: TASR/AP) Herceg akar lenni ^ jabb taggal bő-Uvülhet a holland király család, ugyanis Vilmos Sándor holland király unokatestvére, Carlos de Bourbon-Parme herceg házasságon kívül született 21 éves fia, Hugo Klynstra fel akarja venni apja nevét és rangját. A kérdésről hamarosan dönthet az illetékes bíróság - közölte a De Telegraaf című holland napilap. A lap szerint a fiatalember még 2015-ben, 18. születésnapja után jelentette be, hogy a hercegi ranggal járó minden nevet és titulust szeretne megkapni, és azt is akarja, hogy neve bekerüljön a főnemeseket tartalmazó nyilvántartásba. Erre a holland törvények szerint jogot formálhat. A kérésnek az illetékes hatóság helyt is adott, ám döntésével Carlos herceg nem értett egyet, és fellebbezést nyújtott be. A hétfői meghallgatást követően az illetékes holland bíróság várhatóan másfél hónap múlva hoz ítéletet - közölte a napilap. Hugo Klynstra 1997-ben született Carlos herceg és gyermekkori szerelme, Brigitte Klynstra kapcsolatából. A herceg elismerte az apaságot, ugyanakkor semmilyen kapcsolatot sem tart fent a családdal. Korábban Carlos de Bourbon-Parme herceg (Fotó: Wikipedia/ Rapallo80) közölte: a nő egyedüli és független döntése volt, hogy vállalja az anyaságot, amelyet ő teljes mértékben tisztekben tart. Brigitte Klynstra az apaságot később bíróság előtt is elismertette. A herceg 2010 óta házas, három gyermek édesapja. (MTI)