Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-20 / 16. szám

www.ujszo.com | 2018. január 20. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 A magány kezeléséről Több félkilós kenyér fogy, mint korábban - mit gondolnak, miért? ár hónapja olvastam egy brit lapban azt a statisz­tikát, amely szerint az ottani fiatalok, ponto­sabban a 18-24 éves korosztály 65 százaléka már volt egyedül kon­certen, közülük 98 százalék legkö­zelebb sem feltétlenül igényelne társaságot ehhez, 84 százalék pedig egyenesen azt állítja, hogy jobban élvezi a zenét „szólóban”, jobban tud figyelni a színpadi történések­re, ha közben nem kell máshoz al­kalmazkodnia. A megkérdezettek sok egyéb in­dokot is felhoztak. Más zenei stí­lust preferálnak, mint a barátaik. Lusták rábeszélni másokat, egyez­tetni, vagy maguk is az utolsó pil­lanatban döntik el, hová mennek szórakozni. Csak 19 százalékukjár egyedül koncertekre azért, hogy a helyszínen ismerkedjen, barátkoz­zon. Pedig egy közös pont máris lenne: az azonos zenei ízlés. A cikk alatt rengeteg kommentet találtam, a koncertjáró olvasók be­számoltak tapasztalataikról, és a legtöbben azt bizonygatták, hogy igenis élvezetes dolog nagy tö­megben egyedül hallgatni élő ze­nét. Mások bevallották, hogy ők egyéb helyekre is egyedül szeret­­nekjámi, például strandra, múze­umba, túrázni, vásárolni. Ez a cikk villant be, amikor teg­nap azt olvastam, hogy Theresa May brit miniszterelnök a kulturá­lis tárcán belül államtitkárságot hoz létre a magányossággal kapcsola­tos kérdések kezelésére. A kor­mány egy átfogó stratégiát is kilá­tásba helyezett a magányosság le­küzdésére, amely szerintük ki­lencmillió embert érint az ország­ban - fiatalokat és időseket egy­aránt. A statisztikai hivatal segíteni akar egy hatékony módszer kidol­gozásában, amellyel „mérhető” a magányosság. Létrehoznak továb­bá egy alapot a kormány és az ala­pítványok ebbéli tevékenységének segítésére. Kíváncsian várom, milyen in­tézkedéseket hoznak a britek kor­mányszinten a magányosság le­küzdésére. Lehetne poénkodni ezen, mégsem teszem. Az elmagá­­nyosodott emberek számának nö­vekedése ugyanis nem csak brit je­lenség. A szemközti szupermar­ketben például azt mondta egy el­adó, hogy mostanában a kisebb, félkilós kenyerek fogynak el leg­hamarabb, mert sokkal több magá­nyos ember él a lakótelepen, mint tíz, vagy akár öt éve. Nem tudom, vizsgálta-e a mi kormányunk ezt a kérdést, de gya­nítom, hogy Szlovákia még nem tart itt. A legtöbb pszichológus szerint egyébként az elmagányo­sodást a többség önmagának, a rossz kommunikációjának kö­szönheti. Egy friss felmérés szerint azonban minél magányosabb vala­ki, annál pontosabban le tudja ol­vasni az érzelmeket embertársai arcáról, kihallja a mögöttes tartal­makat a finom hangsúlyokból. Ezek az emberek azért maradnak egyedül, mert annyira tombol ben­nük a valakihez tartozás vágya, hogy begörcsölnek a társasági helyzetekben. Az elmagányosodás kialakulásához a számítógép­függőség is hozzájárulhat. Aki napjait a monitor előtt tölti, köny­­nyen a komputer rabjává válik, és ritkábban érzi szükségét, hogy ki­mozduljon. Koncertre sem jár. Se egyedül, se társaságban. p Churchill a mozikban. Propaganda vagy nem? (SITA/AP-felvétel) Hol kezdődik a propaganda? Megérkezett a mozikba a Churchill film, a brit miniszterelnök második világhábo­rús helytállásáról szóló alkotás egy a sok történelmi film közül. Az ameri­kai Pearl Harbor, a magyar Hídem­­ber, a francia ellenállásról vagy Pat­ton tábornok tankcsatáiról szóló grandiózus mozik mind-mind törté­nelmi időket idéznek. Mivel annyiszor beszélek a dezin­­formációról, manipulációról és pro­pagandáról, egyszer csak feltették nekem a kérdést, hogy e fenti filmek tulajdonképpen propagandafilmek­­e? Jó kérdés! Nem is könnyű a vá­lasz. A történelmi narratívák mindig szelektíven bánnak a tényekkel, a filmekben pláne muszáj sok mindent egyszerűsíteni, áramvonalasítani. Ezáltal olyan alkotások jönnek létre, amelyek biztos, hogy továbbítani akarnak valamilyen üzenetet a való­ság alapján: a nemzet nagyságát, hő­sies védekezését, helytállását mások emberi jogainak védelmében és a többi... Ha hasonló orosz vagy kínai, vagy éppen iráni filmeket néznénk, milyen érzésünk lenne? Propaganda vagy történelmi opusz? Mi külön­bözteti meg ezeket? Az egyik szempont elég világos: az alkotók szándéka. Akamak-e ma­nipulálni vagy meggyőződést adnak át? Sokszor egy partikuláris meg­győződés megfilmesítése már pro­paganda, mint a Snowden film ese­tében. Ugyanakkor az eszmék üt­köztetése, terjesztése, az azokról folytatott nyílt vita a demokratikus társadalmak természetesen része - így legalább a Stone-féle Snowden film is alkalom arra, hogy párbeszéd induljon a kiszivárogtató, majd Moszkvába menekülő amerikai fia­talember tettéről. A szovjet politbüro által jóváhagyott filmek annak idején pedig már szándékukban társada­lomátalakító, a hatalmi elitet kiszol­gáló alkotások voltak, tehát propa­gandacélokkal készültek. További szempont az értékrend: egy-egy történelmi film óhatatlanul a kora és a szerzői értékeit fogja ter­jeszteni, propagálni. Egy tipikus amerikai háborús filmben a jó ame­rikai katonák mentik meg a gonosz németek kezéből a francia/olasz/brit Tízeurós esküvők MÓZES SZABOLCS Tízeurós illeték az egyházi esküvőért. Sok vagy kevés? Attól függ, honnan nézzük: ki mennyit fizet, miért, mikortól. A tíz­eurós esküvői egyszerre két állatorvosi ló. Keresztény szervezetek petíciót indítottak, mivel január else­jétől a templomi esküvőért 10 eurós hivatali illetéket kell fizetni, míg a polgári házasságkötés ingyenes marad. Nincs itt diszkrimináció, hiszen a hivatalban ezután is bárki, hívő, nem hívő, ingyen esküdhet - hangzik a li­berális válasz. A gond ott van, hogy a törvény a két házasságkötési formát egyenrangúnak ismeri el, ha viszont csak az egyiknél szab pluszköltséget, az hátrányos helyzetet teremt. Ami ráadásul logikátlan is: a polgári esküvő az állam számára többletköltséggel jár, hiszen nemcsak az anyakönyvi adminisztratív feladatokat kell elvégezni, hanem a házasságkötési aktust is le kell bonyolítani - a templomban ezt az állam helyett az egyház végzi. Vagyis a kiadások oldaláról nézve pont a polgári esküvő esetében kellett volna illetéket bevezetni. Egy esküvő nem olcsó mulatság, tíz euró itt nem tétel, ám a hozzáállás, az elv akkor is bosszantó. Hogy a szlovák médiában ilyen nagy visszhangot kapott az ügy, az nem az elveknek szól, hanem a kontextusnak. Az Egyesült Államokban és részben a Nyugat-Európában zajló kultúrharc mind a konzervatív, mind a liberális oldalon állandó készenléti állapotot eredményez. A nyugati tár­sadalmakban látható változások miatt (liberális újbeszélben társadalmi fejlődés, hiszen a szavaknak a közéleti vitát keretező ereje van) a konzer­vatív tábor az apróságokban is a status quót ledöntő tendenciát véli felfe­dezni. Olykor jogosan, néha nem-vélhetően ez az eset az utóbbi kategó­riába tartozik, még ha jogilag diszkriminatív is. A törvényalkotóknak ép­pen ezért a hasonló ügyekben megbúvó feszültségpotenciált is figyelembe kellene venniük, amikor - a bürokratikus olvasatban lényegtelen - apróbb változásokról döntenek. Az eset nemcsak a kultúrharc metamorfózisait és csatatereit rajzolja meg, hanem a törvénykezés és a kormányzás esetlegességére és kaotikus­­ságára is rámutat. A tízeurós díj bevezetését a Peter Pellegrini miniszterel­nök-helyettes hivatala által kidolgozott törvény tartalmazza. Az illetéket a nyilvános véleményeztetés során az önkormányzatok társulása (ZMOS) javasolta, mindenféle indoklás nélkül - a hivatal pedig elfogadta. Mivel az illeték csak módosításként került a tervezetbe, az érintett egyházak és civil szervezetek már nem tiltakozhattak ellene. Az ilyen formában a parlament elé kerülő tervezetet pedig szinte mindegyik képviselők megszavazta - a koalíciós SNS és Híd konzervatív képviselői mellett például az ellenzéki OEaNO és a Sme rodina is. Van tehát egy törvény, amelyet az előterjesztők hanyagul menedzseltek, olyan passzusokat is beillesztve, amelyekért utólag nem vállalják a fele­lősséget - és amelyek indokoltságát már a módosítás során sem tudták alátámasztani -, a képviselők pedig mindezt megszavazták. Ahogy ilyen­kor védekezni szoktak: a változtatás egy fél mondatba lett eldugva! Csak­hogy a törvényalkotók és asszisztenseik pont azért kapják a fizetésüket, valamint pártjaik az állami támogatást, hogy a véletlenül felbukkanó vagy szánt szándékkal a normaszövegbe rejtett furcsaságokat is észrevegyék. FIGYELŐ Távol-Nyugat A Le Monde című francia lap sze­rint gazdasági téren a legszembe­tűnőbb a törésvonal az EU alapító államai és a keletiek közt. Nyugat- Európa azzal vádolja a keletieket, hogy megkerülik a kiküldött mun­áldozatot. Ha úgy tetszik, az emberi jogok korai megfilmesítése zajlik. Alapvetően ezzel az értékkel egyet­ért az euroatlanti közösség, még ha sokat is vitatkozunk a megvalósítá­son. Nem biztos, hogy más konti­nensek, más kultúrák önmagában ezt az értéket teszik az első helyekre, egyáltalán elfogadják-e, vagy néha épp ellenkezőleg, tabusítják. Ekkor tehát technikai értelemben propa­gandának számít az, ami idegen ér­tékeket terjeszt, mondhatni akár el­lenséges célzata, társadalmi felfor­gató hatása lehet. Összeesküvés­elméletek, uszítás és hasonlók - számos ilyen filmes alkotás is szüle­tik underground. És azt is látjuk, hogy néha a hollywoodi másodosz­tályú alkotások messze esnek a közép-európai világlátástól, más viccek, más gondok jelennek meg kavállalókról szóló direktívát, és szándékosan tartják alacsonyan a béreket és az adózást. A keleti or­szágok úgy érzik, hogy másodosz­tályú európai állampolgárokként kezelik őket, és máig nem tudták utolérni a nyugati életszínvonalat, bár megnyitották piacaikat. (MTI) bennük. Mégis nézik őket, ez az iga­zi soft power. A harmadik meghatározási szem­pont a tér és az idő lehet: a jövőt te­kintve buzdít-e a propaganda vala­mire, vagy passzívan erősít meg egy­­egy értéket, ideológiát, narratívát? Ä háború alatt nézni háborús filmet más, mint utána; a Szovjetunió vagy a náci Németország létezése idején más az ő propagandájukkal szembe­sülni, mint most, történelmi távlatból nézni például Leni Riefenstahl Olympiáját. Tehát mint legtöbbször a társadal­mi vitákban, itt is csak puha határok léteznek, hogy meghatározzuk, mi a propaganda. Éz is csak aktuális tér­hez és időhöz kötve lehetséges, ér­tékrendi alapon. A brexit idején egy erős Churchill-film alighanem ered­ményezhet jobb közérzetet...

Next

/
Oldalképek
Tartalom