Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-15 / 11. szám

www.ujszo.com | 2018. január 15. 119 Elsüllyedt az egy hete balesetet szenvedett és kigyulladt iráni tartályhajó a Kelet-kínai-tengeren. Nincs már esély rá, hogy bárki is életben legyen az olajszállító hajó legénységéből. (tasr/ap) Teljesen kiégett, majd elsüllyedt az óriási iráni olajszállító tartályhajó Menekülnek a vulkán miatt Sydney. Már a második sziget lakosságát telepítették ki tegnap vulkánkitörés miatt Pápua Új- Guineában. A Kadovar nevű szi­geten fekvő tűzhányó január 5-én kezdett kitömi, azt a szigetet már akkor kiürítették, s az ott élő 590 embert Blup Blupra költöztették át. Pénteken azonban a vulkán felrobbant, vörösen izzó sziklá­kat repítve a levegőbe, és nagy mennyiségű kén-dioxidot bo­csátva a légkörbe. Ezért az or­szág kormánya úgy döntött, Blup Blup szigetét is kiürítik, mert az ott lévő 1500 embert nem tudták volna biztonságosan ellátni. Blup Blupról a vöröskereszt segítsé­gével Új-Guinea szigetére viszik az embereket. „Rengetegen azonnal menekülőre fogták, amint elkezdődött a kitörés. Ne­kik menedékre, élelemre van szükségük” - mondta Uvanema Róva, a nemzetközi vöröskereszt új-guineai főtitkára. Az ausztrál kormány is bejelentette, hogy tá­mogatást küld a bajba jutottak­nak. A kitörést figyelemmel kí­sérő szakemberek arról számol­tak be, hogy a Kadovar partjainál 600 méter magas gőzoszlop emelkedik a magasba a tenger­ből. A vulkanológusoknak nin­csenek feljegyzéseik arról, hogy a Kadovar tűzhányója mikor tört ki legutóbb - talán ez lehetett az egyike azoknak a „lángoló szi­geteknek”, amelyekről a 17. szá­zadban élt brit kalóz és felfedező, William Dampier írt. (MTI) Szaúdi nők egy futballmérkőzésen Rijád. Az ország történetében először nők is bemehettek a sta­dionba szurkolni egy labdarúgó­mérkőzésen Szaúd-Arábiában. A helyi média olyan fotókat kö­zölt, amelyen zöld-fehér sálat a nyakuk köré tekerő, amúgy a szokásos fekete, földig érő leplet és fátylat viselő nők ülnek a dzsiddai Abdalláh Király Stadi­on lelátóján, az élvonalbeli al- Ahli és al-Batin bajnoki mérkő­zésén. Az interneten keringő vi­deók egyikén az látszik, hogy férfiak és nők azonos szektorban ülnek, és együtt biztatják, éltetik kedvenceiket. A muzulmán ki­rályság sportügyekért felelős hatósága már korábban közölte, hogy három arénát készítenek elő a női drukkerek érkezésére - a következő napokban még a fő­városban, Rijádban, valamint Dammámban mehetnek be a nők is a találkozóra. A péntek esti meccsen a stadion felső lelátóján egy 14 ezres részt tettek - a meg­fogalmazásuk szerint - család­baráttá, s egy helyi újság szerint elővételben legalább 1200 csa­ládi jegy kelt el. A stadionok megnyitása a nők előtt a társa­dalmi reformok egyike a kon­zervatív országban. Idén nyártól például már autót is vezethetnek Peking. Elsüllyedt az egy hete balesetet szenvedett 6s kigyulladt iráni tartályhajó a Kelet-kínai-tengeren - jelen­tette tegnap a kínai állami média. A136 ezer tonna olajat szállító tartályhajó január 6-án borult lángba. „A tengeri hatóságok legfrissebb adatai szerint a Szancin teljesen el­süllyedt” -jelentette a Hszinhua kí­nai hírügynökség. A hajón 32 ember volt, 30 iráni és két bangladesi. Hár­muk holtteste került elő eddig. A Sikeresen visszatért a Földre - immár másodszor - közel 2 tonna rakománnyal a SpaceX amerikai magánvállalat Dragon típusú teherszállító űrhajója a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). A több­ször felhasználható teherűr­hajó Mexikó partjainál a Csendes-óceánban landolt. Cape Canaveral. A Csendes­óceánból a kaliforniai Long Beach kikötőjébe szállítják a többször fel­használható teherűrhajót, majd a SpaceX valamelyik texasi műhelyébe, hogy felkészítsék a kö­vetkező űrmisszióra. A teherűrhajó 1,86 tonna rakományt hozott vissza a Földre az űrállomásról. Több űrbéli kísérlet anyagai, így például a súly­talanság állapotában készült optikai szálak is vannak benne. A Dragon teherűrhajót december 15-én indították útnak Falcon 9 tí­pusú hordozórakétával a floridai Cape Canaveralban lévő támasz­pontról. Több mint 2 tonnás rako­mányt, élelmiszert, anyagkutatás­többiek eltűntek. A hajó fekete do­bozát viszont sikerült megszérezni­­ük. Az iráni mentőegységek szóvi­vője tegnap közölte, hogy nincs már esély arra, hogy túlélőt találjanak, mert a hajó egészét elborították a lángok, és meg sem tudják közelí­teni. Tegnap délben a hajó váratla­nul ismét lángra kapott, majd gyor­san elsüllyedt. A 274 méter hosszú, 136 ezer tonna olajat szállító, pana­mai zászló alatt hajózó, Szancsi nevű, Iránból Dél-Koreába tartó iráni tartályhajó január 6-án borult lángba, miután összeütközött egy, az hoz és biológiai kísérletekhez, to­vábbá a Nap megfigyeléséhez szük­séges műszereket szállított az ISS-re. Ugyanez a teherűrhajó 2015 áprili­sában már szállított terhet az ISS-re, majd hasonlóképpen visszatért a Földre. A mostani volt a Dragon-Egyesült Államokból Kínába élel­miszert szállító teherhajóval Sang­hajtól körülbelül 300 km-re keletre. A megdőlt tankerből rögtön hatal­mas lángok csaptak fel. A legénység tagjai a robbanást követő egy órán belül halottak voltak, vagy a deto­náció, vagy a felszabaduló mérges gázok végeztek velük. ,.Nincs már esély arra, hogy túlélőket találjunk. A hajó kétharmada víz alatt van. A tűz továbbterjedt, és elborította a hajó­testet, és már meg sem tudjuk köze­líteni” - mondta az iráni hatóságok részéről Mohammed Rasztad. (MTI) flotta 13. űrmissziója. Egyelőre csak a Dragon tud rakománnyal vissza­térni a Földre, minden más teherűrhajó felviszi-a rakományt, majd megrakják szeméttel, amely nagyrészt vele együtt visszatéréskor elég a bolygó légkörében. (MTI) NAPTÁR Január 15 ► NÉVNAP Lóránt, Loránd A Lóránt a germán eredetű Roland férfinév magyar for­mája. Jelentése: vakmerősé­gével dicsőséget szerzett har­cos. A Loránd a Lóránt régebbi magyar alakváltozata. ► ESEMÉNYEK 310 éve Johann Friedrich Böttger német vegyész elké­szítette az első fehér porcelánt Európában. (1708) 45 éve a szovjet Lunohod-2, a legénység nélküli holdjáró le­szállt az égitesten. (1973) ► MAI ÉVFORDULÓINK 110 éve született Teller Ede magyar születésű amerikai fi­zikus, a hidrogénbomba „aty­ja". Az első Orbán-kormány idején az első Corvin-lánc­­birtokosokegyike lett. (1908) 100 éve született Gamal Ab­del Nasszer egyiptomi politi­kus, államfő, a modern idők egyik meghatározó arab poli­tikusa. (1918) 75 éves Jordán Tamás Kossuth-díjas színész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója. (1943) 75 éve hunytéi Eric Knight angol író, a Lassie hazatérés a Légy hű önmagadhoz című regények szerzője. (1943) 60 éve halt meg Földes Gábor rendező, az 1956-os forrada­lom mártírja. (1958) ► NAPI VICC A 60 éves Józsi bácsi a há­zassági évfordulóját ünnepli vele egykorú feleségével, amikor megjelenik egy tündér azzal, hogy teljesíti egy kíván­ságukat. Józsi bácsi lecsap a kínálkozó lehetőségre:-Azt kívánom, hogy legyen egy 30 évvel fiatalabb nejem! így lett aztán Józsi bácsi egy pillanat alatt 90 éves... ► ORVOSMETEOROLÓGIA Mind szellemi, mind fizikai ál­lapotunkra jó hatással lesz az időjárás. Jó lesz a teljesítőképességünk és az összpontosító-készségü n k. UJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 821 01 Bratislava. Levélcím: DUEL-PRESS, s.r.o., P.O.BOX 222,83 000 Bratislava 3.1 E-mail: ujszo@ujszo.com . I Főszerkesztő: Szalay Zoltán (02/32153313). I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika, Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Lakatos Krisztina - kultúra, Bőd Titanilla - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály. 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrende­lések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőelové stredisko preplatiteískych sluíieb tlaőe, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredmé­nye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellá­tott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2017 program keretében. Realizované s finanőnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostnych ménéin 2017. ni n , 5SÄWUMY t Natífúl Tmti "1 07 “ 1 Petit Academy «£» Sikeresen visszatért a teherűrhajó A Dragon teherszállító fellövése. Ez volt a 13. űrmissziója. (Sita/ap) PANORÁMA

Next

/
Oldalképek
Tartalom