Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-05 / 279. szám, kedd

2017. december 5., kedd, XIII. évfolyam, 46. szám A mikor augusztus 3-án, a Craiova elleni Eu­rópa Liga-selejtezőn majdnem 66 ezer né­ző tapsolta meg a 2-0-s győzelmet arató, és ezzel a play- offkörbe jutó csapatot, sok Mi- lan-drukker azt gondolta, egy új korszak első állomásának lehetett szemtanúja. Mateo Musacchio, Ricardo Rodríguez, Andrea Conti, valamint Franck Kessié személyé­ben négy új igazolást pakolt a kez­dőbe Vincenzo Montella, aki aztán csereként még három újoncot kül­dött akcióba, Hakan Calhanoglut, Andre Silvát és Fabio Borinit. Az új korszak aztán azelőtt véget ért, hogy elkezdődött volna. Hogy a piros-fekete rajongók hir­telen jött nyári lelkesedését megért­sük, kicsit vissza kell tekintenünk az elmúlt évekre, amikor a külön­böző milanos szurkolói fórumokon rendre azt mantrázták a drukkerek, hogy akkor lehet majd újra nagy Milánról beszélni, ha Silvio Berlus­coni végre lepasszolja a klubot. Az életművész korábbi miniszterelnök ugyanis már csak nagyotmondás- ban volt erős, a korábban megszo­kott nagy neveket nem szállította, és a drukkerek előbb-utóbb azt is megunták, hogy Berlusconi harcos­társa, a dörzsölt Adriano Galliani néhány diszkontigazolással próbál­ta betömködni az egyre csúnyább lyukakat. — sjaawiBgywn—»»g iS&alBailS í/illfí!!*"** ~ _ liiiiifiiB A Benevento elleni meccs mindent elmondott a Milan helyzetéről: történelmi gólt kapott a csapat egy kapustól a 95. percben (Fotók: képarchívum) Gattusóval menekülne a Milan — innen szép nyerni Se Berlusconival, se nélküle A Milan utoljára 2011-ben volt bajnok, akkor még Zlatan Ibrahi- movic, Antonio Cassano, Robinho és Alexandre Pato tartotta rettegés­ben az ellenfeleket, miközben a kö­zéppályán Andrea Pirlo, Gennaro Gattuso, valamint Clarence Seedorf fútkározott, hátul pedig a védelmi miniszter, Alessandro Nesta mellett Thiago Silva adta meg a stabilitást. Az említett klasszisok közül Pirlót még azon a nyáron könnyű szívvel elengedték a Juventushoz, a többi­ek Robinho kivételével 2012-ben távoztak, Gattuso és Nesta köny- nyek között, Ibrahimovic és Thiago Silva pedig 21, illetve 42 millió euróért. Azzal, hogy a Milan pénzzé tette két legértékesebb játékosát, egyértelmű­vé vált, hogy a Berlusconi-éra új sza­kaszához érkezett, a klub már csak a brandjében tartotta meg nagyhatal­mi státuszát, a pályán egyre kevésbé emlékeztetett korábbi önmagára. 2013 tavaszán még összejött egy BL- részvételt érő bronzérem az idény első felében Stephan El Shaarawy, a másodikban Mario Balotelli által húzott csapatnak, aztán sokáig ma­radt a szürke massza, majd 20ló­ban beesett egy kupadöntő a Juven­tus ellen, amelyben a hosszabbításig húzta a Milan. Mindenkit megégetett a kispad A májusi kupadöntőt Cristian Brocchival vívta meg a csapat, akit az áprilisban kivágott Szinisa Mihajlovics helyére neveztek ki. A klubházban uralkodó káoszt a kispadon tapasztalt fluktuáció is tökéletesen leképezte, az utolsó bajnoki címet szállító Massimiliano Allegri 2014-es menesztése után a Milan két legendáját is bedobta a mélyvízbe komolyabb edzői ta­pasztalat nélkül, hogy aztán Pippo Inzaghi és Seedorf is megégjen. Az­tán Mihajlovicsról is kiderült, hogy nem ő a megmentő, Brocchiról pedig mindenki tudta, hogy csak átmenteni megoldásnak szánták. Tavaly nyáron a korábbi Eb-ezüst­érmes csatár, a négy klubnál is edzősködő Vincenzo Montella lett az új főnök, aki legalább egy rövid időre reményt adott a szur­kolóknak, mert a Milan előbb a bajnokságban, majd a Szuperkupa­döntőben nyomta le a Juventust, megszerezve a Berlusconi-korszak utolsó trófeáját. December köze­pén még a harmadik helyen állt a bajnokságban a csapat, de a végén csak annak köszönhette a hatodik helyét, hogy a Fiorentina és az Inter látványosan behúzta a kézi­féket az utolsó fordulókban. így viszont majdnem három és fél év után ismét európai kupaszereplésre készülhetett a csapat, ez volt a már említett Craiova elleni párharc, majd az acélosnak éppen nem ne­vezhető macedón Skendija ellen a főtáblára jutás is összejött az Euró­pa Ligában. Az ínséges idők vége Ekkorra már kínai kézben volt a Milan, mert bár korábban többször is úgy tűnt, hogy a Sino-Europe Investment Management nevű befektetőjelölt eláll a vételi szán­dékától, végül idén áprilisban be­Gennaro Gattusót ritkán kedvelték a Milan ellenfelei, a folyamatos dumálással és a kőkemény belépőkkel kétes hírnevet szerzett ma­gának a szenvedélyes védekező középpályás, aki néha még saját edzőjének is kiosztott egy-egy pofont, igaz, ezek nála az öröm vagy a szeretet megnyilvánulásának számítottak. Gattuso a nyilatkozataiban is ugyanolyan kérlelhetetlenül őszinte volt, mint a pályán, és az öniróniában legalább olyan erős volt, mint a labdaszerzésben. „Hogy az én gürizésem nélkül Pirlo nem lett volna ekkora játékos? Ne hülyéskedjünk, ne hasonlítsuk össze a Nutellát a szarral! ­mondta, amikor a nemrég visszavonuló csapattár­sáról kérdezték. „A Milan a világörökség része, a Manchester Citynek és a PSG-nek viszont nincs semmi tör­ténelme" - kritizálta az utóbbi időben az arab tulajdonosok által hozott pénzből meghatáro­zó európai szereplővé váló klubokat. „Ha kikapott a csapatom, teljesen összetör­tem. A maiak? Meccs után csinálnak egy selfie-t, és már teszik is fel az oldalukra. Rosszul vagyok tőlük" - adott kórképet a mai futballról. 4 A rettenthetetlen Gennaro Gattusóval a saját hajánál fogva rántaná ki magát a bajból a Milan jelentették, hogy a hétszeres BEK/ BL-győztesnek új tulajdonosa van, amely 740 millió euróért veszi meg a klubot, és ez az összeg tartalmaz egy 220 millió eurós adósságrende­zési tételt is. Az új tulaj aztán nem finomkodott, berúgta az ajtót, nem kevesebb, mint 11 új játékos érkezett, köztük a legnagyobb név a Juventus védel­mének oszlopa, az Angliából is vadul csábított Leonardo Bonucci volt, de a Lazio vb-ezüstérmes esze, Lucas Biglia, az Atalanta pazar idényt futó rombolója, Franck Kessié, vagy a Porto gólerős csatára, André Silva nevének hallatán is dörzsölhették a tenyerüket a drukkerek. Ráadásul sikerült megtartani a rövid idő alatt a csapat emblema- tikus figurájává váló új Buffont, Gigi Donnarummát, pedig az if­jonc nagymenő és legalább ennyire pénzéhes ügynöke, Minő Raiola mindent megtett, hogy a kapust a hetekig húzódó alkudozással szem­beállítsa a szurkolótáborral. Ügy tűnt, vége a spórolásnak, vége az ínséges időszaknak, és jö­het előbb a Serie A, majd Európa visszahódítása. A mindent elborí­tó rózsaszín köd aztán a negyedik fordulóban kezdett szertefoszlani, amikor a Lazio 4-1-re lepofozta a Milant, és amikor a Sampdoria el­leni kilátástalan játékkal beszedett zakó után a Roma és az Intet ellen is rangadót vesztett a csapat, már mindenki lehúzta a bajnokesélye­sek listájáról a piros-feketéket. Játékosnak nagy, edzőnek még nem A szurkolók egy része azt érezte, Montellára kissé nagy a kabát, vagyis ami lelkesedéssel kompen­zálva még úgy-ahogy ment tavaly egy jóval szerényebb kerettel, az most csődöt mondott, amikor ütő­» Kétes ügyletek A sokáig húzódó adás-vétel miatt sokan szkeptikusak voltak a Milan új kínai tulajdo­nosával szemben, és bizony az utóbbi időben napvilágot látott információk nem javítottak a megítélésén. Li Jung-Hung a Milan megvételéhez majdnem 300 milliós kölcsönt vett fel az Elliott Management nevű, be­fektetési alapokkal foglalkozó vállalattól, és ezt az összeget 2018 októberéig vissza kell fizetni. Igen ám, de Kínában valószínűleg úgy számoltak, a 200 milliós nyári költekezés elég lesz ahhoz, hogy a csapat bevitorlázzon a BL-be, és akkor szert tehetnek 80-100 millió eurós bevételre, de ezt el is felejthetik a tabellára nézve. Jelen pillanatban az sem kizárt, hogy Li a kölcsön visszafizetése helyett inkább megpróbálja egy másik befek­tetőnek elpasszolni a klubot. képes csapatot kellett volna csinálni az érkezőket és a maradókat össze­gyúrva. A vezérnek igazolt Bonucci egyből megkapta a kapitányi kar­szalagot, és Montella hozzá igazod­va pakolta fel 3-5-2-ben a csapatát, ami aztán hamar csődöt mondott, a tavalyi húzóemberek, Giacomo Bonaventura és a szélsőből árnyék­éknek megtett Suso nem találták a helyüket, miközben Bonucci is nagyokat bakizott hátul - és már nem volt mellette Andrea Barzagli vagy Giorgio Chiellini, hogy kor­rigáljon. Montella látszólag ide-oda kapko­dott, kipróbálta a 3-4-3-at és a 4-4- 2-t is, de sok minden nem javult, a rangadókon továbbra is súlytalan volt a csapat, miközben már az EL­ben is akadozott a gépezet, az AEK Athénnak két meccsen egyeden gólt sem sikerült lőni. A majdnem 200 milliós nyári költekezés után egyértelmű cél volt, hogy a Milan az első négy­ben végezve ismét belekóstoljon a BL-be, de amikor 14 forduló alatt 11 pontos hátrányt sikerült felhal­mozni a negyedik Roma mögött, már látszott, ez maximum akkor teljesülhet, ha az Arsenallal, Ze­nittel, Villarreallal, plusz a BL-ből érkezőkkel felturbózott EL-t sike­rül megnyerni. Nagy pénzt azért erre sem tennénk. Mindenesetre a vezetőség elköszönt Montellától, és Gattusót nevezte ki, aki edzőként egyelőre meg sem közelid a játékos­ként felépített renoméját. Ugyanaz a folyó? Vagyis a Milan ismét ahhoz a mód­szerhez folyamodott, ami Inzaghi és Seedorf esetében már buktához vezetett, de könnyen lehet, hogy ez még csak a kisebbik gond, mivel az UEFA az óriási nyári pénzköltés miatt vizsgálatot indított a klub el­len (akár európai kizárás is lehet a vége), a New York Times pedig egy cikkben leplezte le az új kínai tulajt, Li Jung-Hungot, aki hazájában is szinte ismeretlennek számít, és ki­derült, hogy az a foszfátbánya nem is az ő tulajdonában van, amelyről azt állította, hogy ennek köszönheti a vagyonát. Ilyen előzmények után csodálko­zik még bárki azon, hogy Gattuso edzői debütálásán a Milan a 95. percben kapott góllal végzett 2-2- re azzal a Beneventóval, amely ko­rábban 14 fordulón keresztül egyet­len pontot sem szerzett? Ügy, hogy a történelmi pontot jelentő gólt az ellenfél kapusa fejelte. Ahogy mon­dani szokták: innen szép nyerni. Dajka Balázs

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom