Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-04 / 278. szám, hétfő

161 SPORT 2017. december 4.1 www.ujszo.com Fékhiba miatt úszott el Michelisz vb-címe Michelisznek nehéz lesz megemésztenie ezt a hétvégét (Fotó: Facebook) Michelisz Norbert második helyen zárta a túraautó­világbajnokságot, miután az utolsó versenyhótváge, a Katari Nagydíj második, fő futamán nyolcadik helyen ért célba, míg az éllovas Thed Björk negyedik lett. Az utolsó két futam előtt Miche­lisznek 6,5 pont hátránya volt Björkkel szemben, de sorsa gyakor­latilag már az időmérőn megpecsé­telődött. Az első szakaszban ő volt a leggyorsabb, a másodikban azonban fékproblémái akadtak, így végül a 11. helyen zárta az edzést. Ha csak másfél tizedmásodperccel jobb időt sikerül autóznia, már a 10. hely az övé, ami a fordított rajtrácson első helyet ért volna. Az első futamon Michelisz a 9., Björk az 5. helyen ért célba, a má­sodikon pedig a magyar pilóta a 8., Björk a 4. helyen zárt. Ez azt jelen­tette, hogy a Volvót vezető Björk 283,5 ponttal világbajnok lett, Mi­chelisz pedig 255 ponttal a második. „Nagyon csalódott vagyok a futa­mok után, mert nem voltam olyan helyzetben, hogy önerőből támadjak - mondta nem sokkal a befutó után Michelisz, aki a magyar autósport el­ső világbajnoki érmét nyerte, s pá­lyafutása legnagyobb sikerét érte el. - Második lettem év végén, van ennél azért rosszabb is a világon, de most még csalódást kelt bennem az elsza­lasztott világbajnoki lehetőség.” A Honda versenyzője később hosszú blogbejegyzésben értékelte a most véget ért szezont. „A Hunga- roring után, amikor 61 pontra ugrott a hátrányom, kicsit lemondtam róla, hogy sikerülhet a vb-cím. Onnantól versenyről versenyre éltem, mini­világbajnokságnak tekintettem min­den fordulót, és mindegyiket meg akartam nyerni - egyenként, de nem foglalkozva a vb-címmel. Lelkileg könnyebb volt így, ráadásul jöttek a sikerek, kaptam a pozitív impulzu­sokat, növekedett az önbizalmam. Ám arra, hogy mégis világbajnok le­hetek, tényleg nem gondoltam. Egé­szen Kínáig. Csak ott és akkor éltem bele magam újra, hogy meg tudom csinálni. Ezután, amikor Japánban értesültünk a Honda kínai kizárásá­ról (a motorok szabálytalansága mi­att utólag diszkvalifikálták a Hon­dát, Michelisz 27,5 pontot bukott ez­zel - a szerk. megj.), ami hatalmas pofon volt az egész csapatnak, azt mondtam magamban: ha beledög- lök, akkor is megcsinálom! Csak most érzem magamon, mennyire ki­merítő volt ezzel a mentalitással vé­gigcsinálni az elmúlt két hónapot, de nem akartam még egyszer elveszí­teni a hitemet, és nem is veszítettem el egészen a katari második futam le- intéséig” - fogalmazott Michelisz. Micheliszt az is bántotta, hogy az időmérőn egy olyan alkatrész - a fofék-munkahenger - hibásodott meg, amellyel korábban egész pálya­futása során nem volt problémája. Michelisz rendkívül sportszerűen vetélytársa teljesítményét is elis­merte. „Ted Björk megérdemelten lett világbajnok. Már a szezon előtt is hangoztattam, hogy egy olyan ki­élezett évben, mint amilyen a 2017- es lehet, a kiegyensúlyozott teljesít­mény lesz a siker kulcsa. Ebben mindannyiunk közül egyértelműen Björk volt a legjobb. Felesleges be­lemenni abba, mi lett volna, ha Ben- nani vagy Monteiro nem jön nekem Monzában és Argentínában, ha nin­csen a kínai kizárás vagy a katari fékhiba... A kiegyensúlyozott telje­sítményhez mindennek a helyén kell lennie, az sosem csak a pilóta elis­merése, hanem ugyanúgy a csapaté is” - írta blogjában Michelisz. A magyar pilóta azt is elárulta, jövőre is versenyezni szeretne, de még nincs szerződése sem a Hon­dával, sem mással. Szeretne gyári pilóta maradni, de még az is elkép­zelhető, hogy saját magának kell megteremtenie a versenyzése anyagi feltételeit. „Ott akarok lenni a pályán, mert élveztem, hogy éle­tem formáját tudtam hozni az év második felében, és be akarom fe­jezni azt, amit a Hungaroring után elkezdtem” - jelentette ki eltökél­ten Michelisz. (MTI, index) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA. 15. forduló: Chelsea-Newcastle United 3:1, g.: Ha­zard (21., 74., a másodikat 11-esből), Morata (33.), ill. Gayle (12.): Brighton—Liverpool 1:5, g.: Murray (51., 11-esbôl), ill. Can (30.), Firmino (31., 49.), Coutinho (87.), Dunk (89., ön­gól): Everton-Huddersfield 2:0, g. Sigurdsson (47.), Calvert- Lewin (74 ); Leicesler-Burnley 1:0, g.: Gray (6.); Watford- Totlenham Hotspur 1:1, g.: Kabasele (13.), ill. Szón (25.): Stoke City-Swansea City 2:1, g.: Shaqiri (36.), Dióul (40.), ill. Bony (3): West Bromwich Albion-Crystal Palace 0:0, Arsenal-Manchester United 1:3, g.: Lacazette (49.), ill. Va­lencia (4.), Lingard (11., 63.): Bournemouth-Southampton 1:1, g.: R. Fraser (42.), ill. C. Austin (61.). OLASZORSZÁG, 15. forduló: FC Torino-Atalanta 1:1, g.: N'Koulou (45.), ill. Ilicic (54.); AS Roma-Spal Ferrara 3:1, g.: Dzeko (19.), Strootman (32.), Pellegrini (53), ill. Viviani (55.); Napoli-Juventus 0:1, g.: Higuaín (13.); Benevento-AC Milan 2:2, g.: Puscas (50.), Brignolí (90.), ill. Bonaventura (38.), N. Kalinic (57.); Internazionale-Chievo 5:0, g.: Perisic (23., 57., 90+2.), Icardi (38.), Skriniar (60.); Fiorentina-Sassuolo 3:0, g.: Simeone (32.), Veretout (42.), Chiesa (71.); Bologna-Ca- gliari 1:1, g.: Destro (81.), ill. Joao Pedro (42.). SPANYOLORSZÁG, 14. forduló: FC Barcelona-Celta Vigo 2:2, g.: Messi (22.), L. Suárez (62.), ill. Aspas (20.), Maxi Gómez (70); Atlélico Madrid-San Sebastian 2:1, g.: Filipe Luis (63.), Griezmann (88.), ill. Willlan Jósé (29., 11 -esből); FC Sevilla-La Coruna 2:0, g.: Ben Yedder (45.), Krohn-Dehli (79.); Alhlelic Bilbao-fleal Madrid 0:0, Málaga—Levante 0:0; Leganés- Villarreal 3:1, g.: Rico (72.), El Zhar (82.), Amrabat (90.), ill. Raba (61.). Getate-Valencia 1:0, g Bergara (66.) NÉMETORSZÁG. 14. forduló: Bayern München-Hannover 3:1, g.: Arturo Vídal (17.), Coman (67.), Lewandowski (87., 11- esbôl), ill. Benschop (35., 11-esbôl); Bremen-Stuttgart 1:0, g.: Kruse (45.); Hotlenheim-Leipzig 4:0, g.: Amiri (13.), Gnabry (52., 62.), Uth (87 ); Leverkusen-Dortmund 1:1, g.: Volland (30.), ill. Jarmolenko (73.): Mainz-Augsburg 1:3, g.: Holtmann (85.), ill. Finnbogason (43., 86., a másodikat 11- esből), Gregoritsch (22 ); Schalke-Köln 2:2, g.: Burgstaller (36.), Harit (72.), ill. Guirassy (50., 77., a másodikat 11 -esből); Freiburg-Hamburg 0:0. Hertha Berlin-Eintracht Frankfurt 1:2, g.: Selke (15.), ill. M. Wolf (26.), K.-P. Boateng (80.). CSEHORSZÁG, 16. forduló: Brno-Zlín 1:1, g.: Zikl (32.), ill. Mehanovic (84.); Dukla Praha-Teplice 0:2, g.: Filo (30.), Re­zek (48.); Karviná-Bohemians 1905 Praha 1:0, g.: Budínský (87 ); Liberec-Olomouc 1:0, g.: Coufal (55.); Slovácko-Jih- lava 2:1, g.: Daníček (49.), Petr (51.), ill. Krejčí (26.); Plzeft- Jablonec 2:0, g.: Krmenőík (18., 80.); Slavia Praha-Ostrava 2:1, g.: Skoda (25.), Frydrych (28.), ill. Frydrych (8., öngól). FRANCIAORSZÁG, 16. forduló: Strasbourg-Paris Saint- Germain 2:1, Lille-Toulouse 1:0, Monaco-Angers 1:0, Nice- Metz 3:1, Rennes-Amiens 2:0, Troyes-Guingamp 0:1, Dijon- Bordeaux 3:2, St. Étienne-Nantes 1:1. HOLLANDIA, 14. forduló: ADO Den Haag-FC Groningen 0:3, Twente Enschede-Ajax Amsterdam 3:3, Feyenoord Rotter- dam-Vitesse Amheim 1:0, Willem II Tilburg-Heracles Almelo 3:1, Zwolle-Utrecht 1:1, Venlo-Alkmaar 0:2, PSV Eindhoven- Sparta Rotterdam 1:0, Roda Kerkrade-Heerenveen 2:1. BELGIUM, 17. forduló: Lokeren-Anderlecht 1:2, Kortrijk- Waasland-Beveren 4:1, Mouscron-St. Truiden 1:1, Mechelen- Genk 3:2, Charleroi-Oostende 1:1, St. Liége-Antwerpen 1:1. AUSZTRIA, 18. forduló: Wolfsberger-Rapid Wien 0:0, Admira Wacker-St. Pölten 1:0, Altach-Sturm Graz 1:2, Mattersburg- LASK Linz 1:0, Austria Wien-Salzburg 1:1. OROSZORSZÁG, 19. forduló: Dinamó Moszkva-Rosztov 2:0, Zenit-lírái 2:1, Lokomotív Moszkva-Kazany 1:0, Tula-Szpartak Moszkva 0:1, CSZKA Moszkva-Toszno 6:0, Ufa-Amkar Perm 3:0, FK Krasznodar-Akhmat Groznij 3:2. ■ Jégkorong NHL - péntek: Buffalo-Pittsburgh 0:4, Cólu m b us-Anahei m 4:2, New York Islanders-Ottawa 5:6, Jaroslav Hálák (NYI) 15 lövésből 1 gólt kapott, New York Rangers-Carolina 5:1, Flori- da-San Jose 1:2, St. Louis-Los Angeles 1:4, Winnipeg-Vegas 7:4, Colorado-New Jersey 1:2. Szombat: Philadelphia-Boston 0:3, Minnesota-St. Louis 2:1 - hosszabbítás után, Carolina-Florida 3:2 - hosszabbítás után, Montreal-Detroit 10:1, Pittsburgh-Buffalo 5:1, Tampa Bay- San Jose 5:2, Vancouver-Toronto 2:1, Washington-Colum- bus 4:3, Arizona-New Jersey 5:0, Nashville-Anaheim 3:2 - rá­vezetések után, Dallas-Chicago 3:2 - rávezetések után, Cal- gary-Edmonton 5:7. TIPSPORT LIGA, 24. forduló: Nitra-Liptovský Mikuláš 3:2 (1:2,1:0,0:0 -1:0), g.: Krištof (11.), Slovák (26.), Mikúš (62.), ill. Pacalaj (8.), Paukovček (13.); Banská Bystríca-Zvolen 2:4 (0:1,2:1,0:2), g.: Bartánus (26.), Kubka (35.), ill. Coffman (4.), Kytnár (27.), Michal Chovan (51 .,60.); Poprad-Detva 5:2 (1:0, 2:1,2:1), g.: Buc (12.), Brejčák (21.), Jáchym (35.), Rapáč (42.), König (50.), ill. Martin Chovan (39), Sčurko (52.); Trenčín-Košice 2:3 (1:2,0:0,1:0 - 0:1), g.: Radivojevič (20., 49.), ill. Petráš (12 ), Suja (19.), Kessel (65.); Žilina-Nové Zámky 3:2 (0:0,1:1,1:1 - 0:0,1:0), g.: Stupka (31.), J. Jurík (49), sorsdöntő rávezetés: Svihálek, ill. K. Jass (23.), Lantoši (59.). ST. NICOLAUS I. LIGA, 25. forduló: Skalica-Nové Zámky B 13:3 (6:2,3:1,4:0), g.: Kučera (3., 19,55.), Pavešic (4.), Huj- sa (5.), Vereš (12.), Kniazev (20.), Skápik (23.), Jarolím (35., 38.), Janáč (46.), Horváth (47., 53.), ill. Maroš (8.), Matejovie (11.), Murasov (37.). ■ Kosárlabda NBA - péntek: Orlando-Golden State 112:133, Washington- Detroit 109:91, Toronto-Indiana 120:115, Chicago-Sacra- mento 106:107, Memphis-San Antonio 79:95, Miami-Char­lotte 105:100, Oklahoma City-Minnesota 111:107, Utah-New Orleans 114:108. Szombat: Boston-Phoenix 116:111, Dallas-Los Angeles Clip­pers 108:82, Brooklyn-Atlanta 102:114, Cleveland-Memphis 116:111, Philadelphia-Detroil 108:103, Milwaukee-Sacra- mento 109:104, Denver-Los Angeles Lakers 115:100, Port- land-New Orleans 116:123. EUR0VIA SBL (lérfiextraliga), 15. forduló: Žilina-lnter Bra­tislava 77:106 (21:21,12:34,16:23,28:28), legeredménye­sebbek: Rožánek 22, ill. Vlahovics 30; Prievidza-Košlce 95:99 (22:33, 32:16, 20:23, 21:27), Wisseh 23, ill. R. Fletcher 22; Komárno-Karlovka Bratislava 84:79 (23:17, 22:17, 17:23, 22:22), Tomic 18, Bowman 16, ill. Podhorský 16; Handlová-Svit 81:108 (20:30,20:28,24:28,17:22), Tyus 20, ill. Avramovics 26; Spišská Nová Ves-Levickí Patrioti 63:90 (16:33, 19:17,12:20,16:20), Bennett 20, ill. Vasi 15, S. Krajčovič 13. NŰI EXTRALIGA, 10. forduló: Banská Bystrica-Piešfanské Čajky 42:55 (14:22,14:10, 7:16,7:7), legeredményesebbek: Matejčiková 16, ill. Podrug 12: Šamorín-Ružomberok 47:70 (9:18,16:20,13:16,9:16), Beronja 12, Slezáriková 11, ill. Jac- kovecová14. 2, forduló (pótolt meccs): Poprad-Piešfanské Čajky 34:79 (7:24,7:14,11:21,9:20), Ivančáková 16, ill. Slama 17. N0l KELET-EURÓPAI LIGA: Good Angels Košice-Lulea 68:55 (20:17, 17:7, 14:13, 17:18), legeredményesebb kassaiak: Zirková 15, Morris 13, Stehliková 11; Bornova Becker (tö- rök)-Good Angels Košice 58:86 (9:22,15:18,19:31,15:15), Sarauskaite16, M. Páleníková 14, Dept 1. ■ Kézilabda NŐI VILÁGBAJNOKSÁG. Dánia, 1. forduló - A csoport: Románia-Paraguay 29:17 (16:7), Franciaország-Szlovénia 23:24 (10:13), Spanyolország-Angola 28:24 (15:13). B csoport: Csehország-Argentína 28:22 (15:9), Svédország- Lengyelország 30:33 (15:17), Norvégia-Magyarország 30:22 (21:11), magyar góldobók: Háfra 4, Schatzl 3, Görbicz 3, Bódi 3, Kovács A. 3, Kisfaludy 2, Kovacsics 2, Lukács 1, Szőllösi- Zácsik 1. C csoport: 0 roszo rszág-T u nézia 36:16 (14:9), Brazília-Japán 28:28 (12:15), Dánia-Montenegró 24:31 (12:17). D csoport: Szerbia-Kína 43:23 (21:11), Hollandia-Dél-Korea 22:24 (11:14), Németország-Kamerun 28:15 (12:7). 2. forduló - A csoport: Szlovénia-Románia 28:31 (14:14). 8 csoport: Lengyelország-Csehország 25:29 (15:12). C csoport: Tunézia-Brazília 22:23 (13:10). D csoport: Kamerun-Szerbia 21:34 (9:20). FÉRFI SL0VNAFT HANDBALL EXTRALIGA, 12. forduló: ŠKP Bratislava-Považská Bystrica 24:29 (13:13), Jánoska, Pro­kop és Lieskovský 5-5, ill. Valló 6, Chudoba 6/2; Topoľčany- Modra 36:21 (16:13), Hlinka 8, ill. Potisk 6. FÉRFI EHF-XUPA, 3. forduló: Hafnarfjijrdur-Prešov 26:23 (11:13), legjobb góldobók: Rikhardsson 6, ill. Krok 8 - az első mérkőzésen: 21:24, az eperjesiek jutottak a csoportkörbe. FÉRFI BL, 10. forduló, A csoport: Szeged-Plock 24:25 (12:14), a Szeged gólszerzői: Balogh Zs. 6, Bodó 5, Zsitnyikov 4, Bánhidi 3, Kállman, Gaber 2-2, Sostaric, Thiagus Petrus 1- 1. B csoport: Veszprém-Kielce 31:26 (15:15), a Veszprém gól­szerzői: Nilsson 8, Lékai, llics 5-5, Marguc, Gajic 3-3, Nagy L, Blagotinsek, Manaszkov 2-2, Ugalde 1. ■ Röplabda NŐI EXTRALIGA, 13. forduló: FTVŠ UK Bratislava-Kezmarok 3:0 (20,17,16); Nové Mesto-UKF Nitra 0:3 (-19, -17, -21); COP Nitra-Trnava 1:3 (-20, -21,12, -20), Pezinok-Prešov 3:1 (18, -18,17,18); Slávia EU Bratislava-Spišská Nová Ves 3:0 (11,12,13). FÉRFIEXTRALIGA, 13. forduló: Myjava-Trenčín 3:1 (20, -16, 22,17). 14. forduló: Trenčín-Nitra 0:3 (-26, -14, -20), Svidnik-Prešov 3:0 (18,23,23), Zvolen-Košice 0:3 (-19, -21, -11), Prievi- dza-Stará Ľubovňa 3:0 (13,14,13). ■ Vízilabda NŰI EUROLIGA, SELEJTEZŐ, 1. kör - B csoport: Dunaújváros-Glitada (görög) 18:4 (4:2, 4:0, 7:1, 3:1), Dunaújváros-Lille 12:5 (5:0,0:4,3:1,4:0). C csoport: UVSE-Widex Dónk (holland) 16:4 (4:0,6:0,3:3, 3:1). UVSE-Dinamo Uralocska (orosz) 9:8 (4:3,2:4,2:1,1.0). D csoport: Padova-BVSC 10:9 (3:2, 4:4,2:1,1:2), Orizzonle (olasz)-BVSC 17:13 (5:2,5:5,1:3,6:3). FÉRFIEXTRALIGA, 8. forduló: Topoľčany-Žilina 8:15 (2:3,1:4, 3:6,2:2), Slávia UK Bratislava-Hornets Košice 5:7 (0:1,2:3, 0:1, 3:2), Piešfany-Modrl Draci Košice 8:15 (1:5, 2:6, 2:0, 3:4). 9. forduló: Slávia UK Bratislava-Modrí Draci Košice 19:6 (4:1,8:0,4:3,3:2), Piešfany-Homets Košice 2:34 (0:10,1:6, 1:10,0:8). ■ Alpesi sí VK-VIADAL, Lake Louis, női lesiklás - péntek: 1. Cornelia Hütter (osztrák) 1.48,53; 2. Tina Weirather (liechtensteini) 1:48,62; 3. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:48,83;... 44. Miklós Edit (magyar)+4,37. Szombat: 1. Shiffrin 1:27,55,2. Viktoria Rebensburg (német) +0,13,3. Michelle Gisin (svájci) +0,17;... .14. Miklós E. +0,98 A szakági Vk állása: 1. Shiffrin 160 pont, 2. Cornelia Hütter (osztrák) 150,3. Tina Weirather (liechtensteini) 125, ...25. Mik­lósié.. Az összelett Vk állása: 1. Shiffrin 465 pont, 2. Rebensburg 316.3. Petra Vlhová (szlovák) 221;... 60. Miklós 18. VK-VIADAL, Beaver Creek, férfilesiklás: 1. Aksel Lund Svin- dal (norvég) 1:40,46,2. Beat Feuz (svájci) +0,15,3. Thomas Dressen (német) +0,49. A szakági Vk állása: 1. Feuz 180 pont, 2. Svindal 160, 3. Matthias Mayer (osztrák) 102. Férfi szuper-G: 1. Vincent Kriechmayr (osztrák) 1:09,71, 2. Kjetil Jansrud (norvég) +0,23,3. Hannes Reichelt (osztrák) +0,33;... 53. Andreas Zampa (szlovák) +3,07. A szakági Vk állása: 1. Jansrud 180 pont, 2. Kriechmayr 129, 3. Reichelt 120. Az összetett Vk állása: 1. Kjetil Jansrud (norvég) 249 pont, 2. Svindal 245,3. Feuz 208. ■ Síugrás VK-VIADAL, Nyizsnyij Tagil, szombat: 1 Richard Freitag (né­met) 267,5 pont, 2. Daniel-André Tande 266,9,3. Johann And- ré Forfang (norvégok) 264,3. Vasárnap: 1. Andreas Wellinger (német) 275,7 pont, 2. Freitag 270.9.3. Stefan Kraft (osztrák) 263,5. Az összetett Vk állása: 1. Freitag 270 pont, 2. Wellinger 239, 3. Tande 220. VK-VIADAL, Lillehammer, nők: 1. Katharina Althaus (német) 271,7 pont; 2. Marén Lundby (norvég) 267,3, 3. Juki lto (ja­pán) 249,2. Az összetett Vk állása: 1. Althaus 180 pont, Lund­by 180,3. lto 105. ■ Biatlon VK-VIADAL, Ostersund, férfi 10 km: 1. Tarjei Bö (norvég) 22:40,6 (1 büntetőkor), 2. Martin Fourcade (francia) +0,7 (1), 3. Erik Lesser (német) +3,7 (1). Férfi 12,5 km-es üldözéséé verseny: 1 M Fourcade (1 bün­tetőkör), 2. Jakov Fák (szlovén) +40,8 (2), 3. Quentin Fillori Ma­illet (francia) +42,1 (2),... 49. Matej Kazár (szlovák) +3:58,0 (5). Az összetett Vk állása: 1. M. Fourcade 162 pont, 2. Mailjét 131.3. Johannes Thingnes Bö (norvég) 118. Női 7,5 km: 1. Denise Herrmann (német) 19:54,8 (1 büntető­kör), 2. Justine Braisaz (francia) +15,2 (0), 3. Julija Dzsima (uk­rán) +19,6 (0);... 15. Anastasia Kuzmina +54,5 (2), 70. Paul­ina Fialková +2:27,4 (4), 74. Ivona Fialková +2:31,4 (4),.80. Te­rézia Políaková (szlovákok) +2:39,7 (1). Női 10 km-es üldözéses verseny: 1. Herrmann 30:02,7 (2 büntetőkor), 2. Braisaz +25,8 (0), 3. Marte Olsbu (norvég) 48,0 (2), ...36. Kuzmina 3:21,5 (7). Az összelelt Vk állása: 1. Braisaz 142 pont, 2. Herrmann 138, 3. Nagyezsda Szkardino (fehérorosz) 127,... 27. P. Fialková 40,32. Kuzmina 31. ■ Északi összetett VK-VIADAL, Lillehammer, csapatverseny: 1. Norvégia (Jan Schmid, Espen Andersen, Jarl Magnus Rüber, Jörgen Graa- bak) 50:46,0,2. Németország +1,7,3. Franciaország +21,4. Egyéni verseny: 1. Espen Andersen (norvég) 26:25,1,2. Jan Schmid (norvég), 3. Jörgen Graabak (norvég) +4,2. Az összetett Vk állása: 1. Andersen 276 pont, 2. Akito Watabe (japán) 224,3. Schmid 223. ■ Sífutás VK-VIADAL, Lillehammer, fértisprint: 1. Johannes Hösflot Klábo (norvég) 3:33,88,2. Szergej Usztyugov (orosz) +0,83, 3. Alekszander Bolsunov (orosz) +1,29. A szakági Vk állása: 1. Klábo 150 pont, 2. Calle Halfvarsson (svéd) 93,3. Bolsunov 90. Férfi szkiatlon: 1. Klábo 1:16:47,1,2. Martin Johnsrud Sund- by (norvég) +1,3,3. Hans Christer Holund (norvég) +6,8. A szakági Vk állása: 1. Klábo 176 pont, 2. Holund 161,3. Sundby156. Az összetett Vk állása: 1. Klábo 526 pont, 2. Sundby 328,3. Bolsunov 282. Női sprint: 1. Maiken Caspersen Falla (norvég) 3:19,98, 2. Krista Parmakoski (finn) +2,07, 3. Sadie Bjornsen (amerikai) +5,01. A szakági Vk állása: 1. Parmakoski 114 pont, 2. Bjorn­sen 106,3. Falla 100. Női szkiatlon: 1. Charlotte Kalla (svéd) 42:24,7,2. Heidi Weng (norvég) +19,7,3. Ranghild Haga (norvég) +43,6. A szakági Vk állása: 1. Kalla 216 pont, 2. Weng 193,3. Haga 155. Az összetett Vk állása: 1. Kalla 438 pont, 3. Weng 325,3. Ma­rit Bjórgen (norvég) 319. ■ Cselgáncs VK, Tokió -férfi 100 kg: 3. Cirjenics Miklós (magyar). ■ Vívás GEREVICH-KOVÁCS-KÁRPÁTI VK-VIADAL, férfikardcsapat: 1. Koreai Köztársaság, 2. Olaszország, 3. Magyarország (Szi­lágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás). ■ Sportfogadás EUROJACKPOT, 48. játékhét: 5,16,20,29,30, pótszámok: 2, 7. Nyeremények -1., 2., 3. és 4. díj: nincs szlovákiai nyertes; 5. díj: 222,80 euró (9 nyertes); 6. díj: 108,60 euró (11); 7. díj: 46,70 euró (21); 8. díj: 17,40 euró (483); 9. díj: 17,40 euró (423); 10. díj: 15,40 euró (781); 11. díj: 8,10 euró (2447); 12. díj: 7,80 euró (5983). EUROJACKPOT JOKER: 960489. Nyeremények -1. díj: 50 000 euró (1 nyertes); 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 500 euró (9 nyer­tes); 4. dg: 50 euró (74); 5. díj: 5 euró (673); 6. díj: 3 euró (6368). EUROMILLIÚK, 48. játékhét (szombat): 6,10,13,15,18,20, 29, pótszám: 4. Nyeremények: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 2814,70 euró (1 nyertes); 5. díj: 100,50 euró (32); 6. díj: 24,10 euró (133); 7. díj: 13,50 euró (387); 8. díj: 7,60 euró (1842); 9. díj: 5,20 euró (2064); 10. díj: 3,50 euró (5595). EUROMILLIÚK JOKER: 107037. Nyeremények - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 100 euró (1 nyertes); 4. díj: 10 euró (19); 5. díj: 3,50 euró (239); 6. díj: 2 euró (2492). KENŐ - szombat: 1,3,13,15,16,18,19,22,23,25,26,30, 31,34,55,56,57,60,65,67. Kenő plusz-szám: 3. KENŐ JOKER - szombat: 959667. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (7 nyertes); 5. díj: 2,50 euró (92); 6. díj: 0,50 euró (876). OTOSLOTTÖ: 1,3,23,58,70. Öttalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 1652 385, a hármasokra 16 005, a kettesekre 1250 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ: 6,16,24,41,42,45. Hattalálatos szelvény nem volt, az ötösök 361485, a négyesek 7375, a hármasok 1630 fo­rintot fizetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom