Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-01 / 276. szám, péntek
www.ujszo.com I 2017. december 1. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR i 7 Nem jó utálni Túl nagy ár a szlováktudásért az anyanyelv elvesztése S okat járok emberek közé, s van két visszatérő beszédtéma. A gyerek utálja a szlovákot, mondják a magyar iskolábajáró gyerekek szülei. Az unoka nem akar magyarul beszélni, mondja sok nagyszülő. Egyik sem jó. De a kettő összefügg. Nézzük szép sorjában. Amint nem jó reggel utálattal kelni ki az ágyból, úgy az sem jó, ha egy gyerek bármiféle utálattal indul neki az életnek. Nem jó utálni bármely nyelvet, sem az anyáét, sem azét az országét, amelyben élünk. Ennek sokféle következménye lehet. Például egy jóeszü diákom a tanulmányi szak megszüntetése után kijelentette, hogy nem folytatja szlovák egyetemen, mert nem tud szlovákul, s mikor biztattam, hogy majd belejön, kijelentette, hogy nem, mert ő azt a nyelvet utálja. Könnyes szemmel mondta, s elment Magyarországra. Egy újabb tehetséges fiatalt veszített vele a közösségünk. De miért utálja a gyerek a szlovákot? Mert rosszul tanítják neki, vélekednek sokan. Mások szerint nem az a rossz, ahogy tanítják, hanem az, amit tanítanak. Például a kicsiknek olyan szavakat, hogy „sústružník”! Az angolt nem utálják, mert ott a legegyszerűbb dolgokkal kezdik! Persze mindegy, mi az utálat oka, mert amit az ember utál, azt nehezen tanulj a meg. S akkor el lehet mondani, hogy a magyar iskolában nem tanul meg a gyerek szlovákul. Hányszor hallottam már ezt ún. toleráns szlovák kollégáktól (is)! S hány magyar szülő van, akinek a fejében ugyanez visszhangzik, és azt a következtetést vonja le belőle, hogy az egyetlen helyes út a szlovák iskola. Ott majd megtanul. Az addig csak magyarul beszélő gyermek. És itt jön a nagyszülők panasza. Mert a gyerkőcök, akik nem akarnak magyarul beszélni, pedig korábban csak úgy tudtak, szlovák iskolába járnak. Most meg azt utálják, hogy nem beszélnek szépen magyarul, legalábbis felnőttként ezt mondják. Hogy a gyereknek mi jár a fejében, mi blokkolja le benne az anyanyelvét, azt nem tudom. Mint ahogy azt sem értem, mi történt, hogy a gyerekeim nemzedéke még meg tudott tanulni magyar iskolában szlovákul, a mostaniak meg állítólag nem (persze azért ne általánosítsunk). De ezt a problémát mégiscsak magyar iskolán belül kellene megoldani. Mert túl nagy ár a szlováktudásért az anyanyelv elvesztése/tagadása. Ki fogja beszélni, ha nem mi? A mi nyelvünkért nem kár? Ez nem gazdagítja a multikulti palettát? A nagyszülők szomorkodnak, de mivel szeretnek, próbálnak magyarázatokat találni, felmentést gyerekeik, unokáik számára, s lassan maguk is elhiszik, hogy ez így van jól. S ki vagyok én, hogy ezt a szemükre hányjam? Nem is ez a dolgom. De kérem, nekem meg ne hányják a szememre, ha minderről beszélek, mert muszáj, ha meg akarjuk érteni, miért fogyunk. Mert abban talán mind egyetértünk, hogy ez tény. A POLITIKUSNAK NEM KELL MAGASABB FIZETÉS. A SAJÁT FEJÉVEL IS TU Ď PÉNZT SZEREZNI! (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Ami a rostámon fennakadt SZÍ LVÁSSY JÓZSEF Fico harca három fronton Omladozóban a szlovák kormányfő és pártelnök birodalma, és a helyzetet képtelen kezelni. Fortyog benne a bosszúvágy a bő három éve elveszített államföválasztás miatt, ráadásul a felmérések szerint Andrej Kiska hitelesebb politikus, mint ő. Ezért nemtelenül támadja őt. Aztán jónak iparkodott beállítani a Smer szereplését a megyei választásokon, és a párton belüli egységről szónokolt. Pedig az elégedetlenség immár engedetlenségbe csapott át. A képviselők bérének további befagyasztását indítványozó kormányjavaslatot a Smer 49 képviselője közül 21 nem támogatta, a többi kormánypárti képviselő nagy része is tartózkodott. Ficónak igaza van, mert a hazai körülmények között bizony méltányos az átalánnyal együtt a havi átlagos 3576 euró, amennyit a honatyák kapnak. Csakhogy parlamenti demokráciában a jó javaslatot sem lehet diktátummal, fenyegetésekkel elfogadtatni. Vajon képes okulni a három fronton (Kiska, a párton belüli bírálói, újabban pedig a parlament) vívott csatáinak kudarcából? Vagy tovább csúszik a lejtőn és koalíciós partnereit is magával rántja. Nyitra megyei dilemma Hétfőn tartják alakuló üléseiket a megyei önkormányzatok. Akkorra kiderül az is, vajon sikerült-e a nyolc megyeelnöknek támogató többséget szereznie a hivatalosan független képviselők köréből. Annyi biztos, hogy Nagyszombat megyében kiderül, mekkora az esélye az Ol’aNO és az MKP együttműködésének, mert a megyei elnök Igor Matovié embere. Nyitra megyében a zárt ajtók mögötti alkudozások csendjét az olykor már a hisztéria határát súroló sajtóértesülések törték meg, amelyek szerint az MKP megyei vezetői koalícióról tárgyalnak a Milan Belica vezette Smer-SNS- Híd-szövetséggel. Azóta kiderült, hogy formális nász nem lesz, a dilemmák maradtak. Farkas Iván egy rádiónyilatkozatban elmondta, nem szeretné újra megélni a bő egy évtizeddel ezelőtti csatározásokat a megyei vezetés és az MKP között, aminek következményeit a magyarok lakta térségek sínylették meg. Ezért igyekeznek az elkövetkező öt esztendő eredményes munkájához pragmatikus szempontok alapján szövetségeseket keresni. Magyarán: valamiképp összhangba hozni az érdekérvényesítő és az értékközpontú politizálás elveit. Ami még többségi szövetségben is nehéz, ellenzékben viszont aligha oldható meg. Megyei szinten sem. Babiš ante portás Andrej Babiš hamarosan kormányt alakít Prágában. A csehek máig joggal büszkék a masaryki demokrácia hagyományaira, de olyan miniszter- elnökük lesz, akinek tisztázatlan az ügynökmúltja, s akit a sajtó és a politikai vetélytársai korrupciógyanús ügyekkel sároztak be. A rendőrség pedig mentelmi jogának felfüggesztését kérte. Pártja, az ANO mégis toronymagasan győzött a választásokon. Azóta igyekeznek a szakértők megfejteni a szlovák származású milliárdos, lapkiadó-tulajdonos sikerének titkát. Ami nyilvánvaló: nőttek a bérek és a nyugdíjak nyugati szomszédunknál, uniós viszonylatban legkisebb a munkanélküliek aránya és az Eurostat adatai szerint legkevesebb a szegény. Ezt a sikert Babiš a spin doktorainak köszönhetően kampányában a pénzügyminiszterként elért személyes sikereként állította be. Könyvet is írt, amelyben kifejti, miként óhajt kormányfőként nyugati szintű jólétet teremteni és kiseprűzni a közéletből az ellene ármánykodó korrupt politikusokat. Egyelőre neki hisznek, és nem a ve- télytársainak, akik kormányalakítási szándékában sem tudták elgáncsolni, főleg Miloš Zeman elnöknek köszönhetően. A prágai alsóházban egyelőre csak a kommunisták és Tomio Okamura jobboldali szélsőségesei támogatják őt. Olyan politikusok, akikkel - Pavel Fischer elnökjelölt szerint - Masaryk kezet sem fogott volna. Babiš viszont nem fmnyáskodik, céltudatosan csörtet előre. Rövidesen kiderül, milyen eszközöket vet be, s vajon nem gyarapítja-e a közép-kelet-európai tekintélyelvű miniszterelnökök számát. Felrúgva a masaryki jogállami tradíciókat. A névjegykártya fogságában V an egy jelenet az Amerikai Pszichóban, amikor az eltorzult tudatú főhős elé egy gyönyörű névjegykártya kerül. A főszereplő - egy gazdag, a látszatra rengeteget adó aranyifjú - leizzad a látványtól: érzi, hogy elvesztette a névjegykártyák szépségversenyét, amit menő kollégáival vívott az asztalnál. Ilyen rosszul állnánk a modernkori külsőségek terén, a világot jelentő névjegykártya, rajta egy csillogó titulussal mindennél fontosabb? Szerencsére ettől messze vagyunk, de egy multinacionális cég nevével díszített névjegykártya mégis egy olyan szimbólummá vált, ami fogságba ejtett egy egész generációt. Vagy generációkat, többes számban: azokat a már negyven vagy ötven felé menetelő korosztályokat, akik előtt óriási horizontok nyíltak meg a vállalkozás szabadsága és a felsőoktatás kiszélesedése révén, és ehhez képest mégis a multik fényűző kalitkáiban tétlenkednek. Ezek a generációk, a hetvenes-nyolcvanas évek szülöttei, rendkívül nagy tudást voltak képesek felhalmozni: okosodásukat segítette az internet, az angol nyelv térhódítása, a külföldi tanulási lehetőségek. Mindenünnen azt hallották, hogy a „tudásalapú társadalom” felé menetelünk, és a lehetőséget is megkapták a tudás megszerzéséhez. Általában már az egyetemről beestek egy munkahelyre: a multinacionális cégek a diákok utolsó tanévében a kampuszokon vadásznak a legrátermettebbekre. A sikeres tanévek után ott van rögtön a menő, pörgős állás - kell ennél több? Aztán telnek az évek, évtizedek, és lassan kiderül, hogy ezek az állások úgy pörögnek, mint a mókuskerék - egy helyben. Lehet persze feljebb jutni, a kívülállók számára egyre érthetetlenebb pozíciókat betölteni („én a treasuryn dolgozom”) egyre több pénzért. Mégis, a tapasztalatszerzés elmarad. Hacsak azt nem számítjuk, hogy valaki kiismeri a mamutszervezetek belső működési rendjének (rendetlenségének) minden csínját. Nem csoda, hogy sokan úgy érzik egy idő után, hogy pénz ide, céges autó oda, elpazarolt évek állnak mögötte. És ez nemcsak pszichológiai kérdés, hanem nemzetgazdasági probléma: a behemót szervezetek - egyébként nemcsak a multik, hanem a nagyra duzzadt állami ügynökségek is - éppen a legharcképesebb munkaerőt szívják fel, hogy aztán betanított szakmunkásként tekintsenek rájuk. A túlszabályozott (de mégis kaotikus) belső munkarendek szorításában sok egyénieskedésre nincs mód. Sőt, csak zavart keltene a rendszerben. Ha pedig valaki átlátja egy teljes szervezet működését, az veszélyt is jelent: ő a jövőbeli konkurencia. Jobb ma egy buta alkalmazott, mint holnap egy versenytárs - úgyhogy semmi pattogás, élvezd a kocsit, amit kaptál, meg a céges bulin az ingyenkoktélt. És valóban, ha egy multivilágban befutott ember saját vállalkozást kezd, akkor átmenetileg - vagy akár tartósan - az életszínvonalának csökkenésére is fel kell készülnie. Még egyszer, a behemót szervezetek üvegtomyaiból való kijutás nemcsak egyéni életutak dilemmája, hanem nemzetgazdasági probléma is: a jövő vállalkozói, a legjobb, legtehetségesebb újítók, szervezők és csapatjátékosok képességei állnak e rendszerekben kihasználatlanul. Nemzetgazdasági szempontból ugyanis nem az az igazi haszon, ha ezek az emberek jól keresnek, hanem ha saját céget alapítanak, tehát ha a semmiből valamit csinálnak. Ez viszont kockázat, ugye, azt pedig ilyen korban már inkább elkerüli az ember. A minap pár öltönyös, okos ember - banki középvezetők - meséltek arról, milyen nehéz a pénzeiket igazán jó vállalkozókhoz kihelyezni. Merthogy egyszerűen kevés a jó vállalkozó, mondják. Valóban, de azok, akikből talán a legjobb vállalkozók lettek volna, az ilyen beszélgetéseken talán éppen ott ülnek szemben, az asztalnál. LAMPL ZSUZSANN/s KOLLAI ISTVÁN
