Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-23 / 295. szám, szombat
10 HAGYOMÁNYOK KARÁCSONY ■ 2017. DECEMBER 23. www.ujszo.com A legnagyobb ajándék az együtt töltött idő Mi maradt meg a 21. századra a régi karácsonyokból? Huszonöt, ötven vagy száz évvel ezelőtt szerényebbek voltak az ajándékok, de az emberek lélekben elmélyültebben készültek a karácsony estére. Az üzletláncok ősztől karácsonyfadíszbe öltöznek, zengenek a karácsonyi dalok, természetesen nem a mieink, hanem a dzsinglbellszek, minden kedvezményes áron kapható, még a tavalyi csokidísz és szaloncukor is. A karácsonyi ostyát valamikor a falusi tanító sütötte Az ostya útja Különleges az ostya útja, amelyet Gömörben meg Nógrádban kalácsnak hívnak. Valamikor a rektorok sütötték, illetve a rektor felesége, falusi tanítók felesége. És minden gyerek egy tányéron any- nyit vitt el, ahány családtag volt. Később például Szádudvarnokon, ahonnan az édesanyám származik, akinek a felmenői között tanítók voltak, nem a nagymama sütötte az ostyát, de ő őrizte az ostyasütőt, és sorba ment az ostyasütő. Megvolt, hogy kitől ki viszi el, és minden karácsonyra ott volt az asztalon az ostya. Később tiltások is voltak. Ugyanis valamikor beletartozott a tanító jövedelmébe, hogy elküldték a családtagoknak az ostyát, és a család A városi ember nem várja el, hogy betlehe- mesek kopogtassanak az ajtaján, legföljebb a kukások csöngetnek be a hálapénzért, amiért nem hagyják, hogy a szemeteskonténerekből kifolyjon az a sok ételmaradék és díszes csomagolópapír. Elnek-e még tájainkon a hagyományok? A karácsony megmaradt bensőséges családi ünnepnek, vagy már csak a csillivilli felszín fecseg? Ezekről a kérdésekről beszélt Szanyi Mária néprajzkutató. A Bódva völgyén a bedehemezés megmaradt, legfeljebb egy-két évig szünetelt, de nem felejtődött el. Szülőfalumban, Jánokon azok járták a bedehemet, akik hazajöttek a katonaságtól, de még nem voltak nősek. Meglett fiatalemberekkel, később házas emberekkel újították fel. Most a fiatal fiúk foghatók hadra. Az utóbbi években egy nagyon ügyes hölgy szervezi a bedehemestalálkozókat. Nagymácsédon, ahol tíz évig tanítottam, subrálás volt, korbácsolás. Aprószentek napi korbácsolás. A keresztgyerekek mentek a keresztszülőkhöz, ez a szokás még a nyolcvanas évek második felében, a nagyon hagyománytartó családokban a kilencvenes évek első éveiben is tartotta magát, csak erre később rátelepedett a Nyugat felől, részben morva területekről bejövő húsvéti korbácsolás, ami látványosabb volt. Ráadásul megszűnt közben az állattartás, a falusi élet, és funkciójukat veszítik ezek a dolgok. A kilíses ne légy, beteg ne légy A fiatalok is szeretik - az idei jánoki betlehemes találkozó (Fotó: Németi Róbert) tartalmú dalokat, mondókákat sem hallani napjainkban, azokat karácsonykor, aprószentek napján énekelték, mondták, amikor vesszőzni, korbácsolni mentek. Vannak területek, ahol teljes mértékben megmaradt valamilyen szokás, például a szent család-járás katolikus vidékeken. Eléggé változó, van, ahol a hagyomány szinte beágyazódott, és van, ahol újjáélesztenek vagy felvesznek új karácsonyi szokásokat. A betlehemezés túlélte a szocializmust is, sok helyen máig kedvelt karácsonyi hagyomány vagy búzát, beleültetve a tojásokat, vagy babot, vagy valami terményt küldött vissza, tehát nem ingyen kapta meg az ostyát, és ezek a visszaküldött javak beletartoztak a tanító járandóságába. Később tiltások jöttek, hogy a tanító ne kolduljon, viszont a szokás nagyon sok helyen megmaradt. Voltak ostyasütő helyek, például itt, Galánta környékén Vágán, ahol nagyon nagyban sütötték, és újabban a nagyáruházakban is megtalálhatjuk, a kereskedelem erre teljes mértékben rátelepedett. A karácsonyi asztalon ma is ott van az ostya, de már nem a régi tartalommal, amikor egészségvarázsló és összetartó szerepe volt. A szokásokkal - különösen az internet óta - nagyon csínján kell bánni, hogy mik a hagyományok és mik nem. Néha olyanokat lehet olvasni egy- egy hagyományról, hogy az ember haja égnek áll. A népi etimológiában is voltak ilyen magyarázatok. Például a gyűjtéseim során volt falu, ahol megkérdeztem, mit jelent a kereszten vagy az ostyán az IHS, azt mondták, Jézus halálig szenved. Ez egy gyönyörű népi etimológia. De amikor félművelt emberek, akik nem néznek utána, elkezdik magyarázni ezeket a dolgokat, és ők mondják meg a tutit, az nagyon szomorú. Karácsony előtt egyre több helyen van olyasmi, hogy szokásokról beszélgetés, közös mézeskalácssütés, közös adventikoszorú-készítés, és bizony a néprajzos csak tátja a száját, hogy miket magyaráznak. Nagyon nehéz meghatározni, eldönteni, hogy milyen szokás hol maradt meg. Nagyon nehezen lehet beazonosítani most már, hogy mi az, ami esetleg 15-20 éve átvett, vagy a rendszerváltás óta átvett szokás, meg az internet hatására létrejött „szokás”. A mákos gubától a bejgliig A régi karácsonyi szokások két dologra épültek rá. Az egyik a pásztorkultúra, illetve az állattartás és az ehhez tartozó termékvarázslások meg a következő évi jó termés biztosítása. A másik pedig a vallásos tartalom. Az előzőhöz Luca napjától, sőt Borbála napjától voltak különféle praktikák, amelyekkel biztosítani, legalábbis megjósolni lehetett a következő évi jó termést. A roráték, a hajnali misék bizony elég misztikusok voltak Kora hajnalban fölkeltek az emberek, és mentek a kis kézi lámpájukkal, amelyben egy szál gyertya égett, a sötétséget elűzni, mentek a templomba az imbolygó fényekkel. Erre is nagyon sok hiedelem, hiedelemmonda rakódott rá. Nálunk például a Luca napja mint az év legrövidebb napja is a sötétséghez kötődik, Észak-Európában pedig halat vacsorázik, holott valamikor nem a hal volt a karácsony esti vacsora, hanem valamilyen gabonaféle, tésztaféle, mert vízjárta vidéken inkább jutottak halhoz, mint a búzakenyérhez meg a kalácshoz, ez volt az ünnepibb étel. A bőség asztala A karácsonyi asztal lényegében egy bőségasztal. Két szintet kell elkülöníteni: az egyik, ami a karácsonyi asztalra kerül, a másik, ami a karácsonyi asztal alá. Még a nyolcvanas években, a hetvenes évek második felében nagyon szépen lehetett gyűjteni a Mátyusföldön a dupla abrosszal terítést: az asztalt leteríéppen a Lucia, a lux, a fény ünnepe, ami víg ünnepet jelent, nem ezt a babonás félelmet, mint nálunk. A Luca széke megint csak a boszorkányhiedelmekkel kapcsolatos, termékenységvarázslás. A mák, az ilyen-olyan mákos kalács ugyancsak megmaradt. Ma már a bejglinek van nagy divatja, gyerekkoromban ezt a szót ki se ejtette senki, nem is hallottunk ilyet. Volt, ahol guba vagy mákos kalács volt. A tévé hatására a pesti bejgli mindenütt szóba kerül, mindenkinek megvan a legjobb receptje, már nem gondolnak az emberek arra, hogy a mák azért kellett, mert a sok apró szem lényegében a gazdagságot jelentette a karácsony esti böjtös vacsorán. Ma mindenki tették egy abrosszal, és arra különféle kalácsot tettek, a búza meg az árpa az asztal alá került, de a bab, a lencse a két abrosz közé. Ami az emberi étkezést szolgálta, az inkább felülre, a felső szintre került. És mindig volt egy Jézuska-kalács vagy Jézuska-kenyér, ami ott maradt az egész ünnepek alatt, vagy ha nem maradt ott, akkor a koldusnak vagy a pásztoroknak, a falu legszegényebb embereinek adták. Mikor jöttek ezen a vidéken mendikálni, keletebbre kántálni, akkor esetleg ezt a kalácsot odaadták nekik. Az asztal alá mesterembernél a mesterséghez kapcsolódó szerszámokat, a parasztcsaládoknál pedig a rudallókötelet tették, amivel a learatott gabonát kötötték
