Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)
2017-12-19 / 291. szám, kedd
CR7, Barca-PSG, Andorra - így láttuk a 2017-es futballévet 12-15. oldal 2017. december 19., kedd, XIII. évfolyam, 48. szám Bár páratlan év lévén idén se világ-, se Eu- rópa-bajnokságot nem rendeztek, 2017-ben sem unatkozhattak a fiitball- szurkolók, mert történés akadt bőven. A teljesség igénye nélkül idézzünk fel néhány olyan eseményt, amelyekre így vagy úgy, de emlékezni fogunk! Ó riási bravúrt hajtott végre a 2016/17-es idényben a Budapest Honvéd csapata, amely talán nem a legerősebb kerettel rendelkezett, mégis 24 év után bajnoki címet szerzett. Bajnoki címtől a szópárbajig Az élen álló együttes az utolsó forduló előtt ugyanúgy 62 ponttal rendelkezett, mint a második helyezett Videoton, azonban az NB I szabályai szerint ilyen esetben a több győzelem dönt, abban pedig a kispestiek voltak jobbak. A bajnoki döntőnek is beillő szezonzárón a két élcsapat találkozott. A Videoton csak győzelemmel nyerhetett volna aranyérmet, ám a Honvéd döntedenre sem akart játszani, a gólkirály Éppel Márton találatával 1-0-ra nyert. A mérkőzés után Marco Rossi edző bejelentette a távozását, az olasz szakember végül Dunaszer- dahelyre igazolt, az utód pedig a holland Erik van der Meer lett, akinek irányításával jóval instabilabbá vált a csapat. Az edző ráadásul elkövette azt a buta hibát, hogy nem a legszebben nyilatkozott a klubról, illetve George F. Hemingway elnökről a holland Voetbal Internationalnak. „Olyan, mintha nyolcvan évet visszamentünk volna az időben, Hollandiában még az amatőr kluboknál is jobbak a körülKlubvilágbajnoki győzelmével a Real Madrid öt trófeát nyert 2017-ben, és ezzel története legsikeresebb évét zárta (Fotó: TASR/AP, képarchívum) Vicces, váratlan, szürreális: az év sztorijai mények! ... A tulajdonos tehetős, de a fogához veri a garast! ... Nem szokott kiöltözni, a meccseken inkább néznénk őt szurkolónak, mint tulajdonosnak” - mondta többek között az edző. Van der Meer és Hemingway előbb cáfolták mindezt, majd két héttel az eset után a klubelnök kirúgta a holland szakembert, és elismerte, valóban nem volt szerencsés az ominózus nyilatkozat. De azért ő is hozzátette a magáért ehhez a lassan bohózatba illő történethez, amikor arról beszélt, megvan a véleménye a Dunaszerdahelyre W távozott Rossiról. „Május elején még egyszer jeleztük neki, szeretnénk, ha maradna, de nem volt hajlandó változtatni álláspontján. Aztán elment egy szlovák faluba edzőnek, csak a pénz miatt.” A felvidéki csapat frappáns válasza sem késett sokat: a Facebookon egy telt házas fotót publikáltak, amelynek szövege ennyi volt: Amikor egy „szlovák faluban” ligameccset rendeznek. .. Lazovics Oscar-díjas fetrengései A Videoton 47-szeres szerb válogatott játékosának, Danko Lazovicsnak a kvalitásait senki sem vitatja, a támadó a 2016/17-es évadban 30 bajnokin tíz gólig és tíz gólpasszig jutott, a jelenlegi évadban pedig már 15 mérkőzés alatt tíz találatnál és öt assziszmál jár. Amellett pedig óriási színész is, ezt néhányszor bizonyította a pályán. Az első nagy halált a május végi, Honvéd elleni bajnoki döntőnek is beillő, utolsó fordulóbeli meccsen produkálta, amikor Patrick Ikenne- King belépője nyomán a levegőbe felugorva, hanyatt dobva magát, métereket gurulva fetrengett, miközben kutya baja sem volt. Aztán hasonló bemutatót tartott december 2-án a Groupama Arénában is, akkor Leandro belépőjét követően mosolyogtatta meg a nézőket. USA: a legszürreálisabb vereség 1990 óta először fordult elő, hogy az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja lemaradt a világbajnokságról. A csapat sorozatban hétszer szerepelt a legjobbak között, 2002- ben a negyeddöntőbe is bejutott, ezúttal azonban Jürgen Klinsmann, majd Bruce Arena vezetésével a CONCACAF-zóna csoportkörének 5. helyén végzett, és kiesett. Pedig még az utolsó fordulóban is volt esély, egy trinidadi pontszerzéssel is meg lett volna a vb-szerep- lés. De a csapat az utolsó helyezett ■ otthonában 2-1-re kikapott. „Ez volt a legszürreálisabb és legfájóbb vereség, amely erős érzelmekhez vezetett. Hogy őszinte legyek, ez nagyon sok mindent beárnyékolt. Kénytelen voltam beletörődni, és átgondolva sok mindent úgy dönteni, ideje új emberre bízni a vezetést” - nyilatkozta Sunil Gulati, a szövetség elnöke, aki jelezte, nem is indul a következő választáson. Eddig kilencen jelezték, érdekelné őket a feladat. Köztük van Hope Solo, az amerikai női válogatott kapusa, aki eddig 202-szer játszott a nemzeti csapatban, nyert két olimpiai és egy vb-aranyat. A legnagyobb veszteségek A magyar futballéletet talán Tóth II József október 9-i halála rázta meg leginkább, az 1929. május 16-án született 12-szeres magyar válogatott futballista volt az Aranycsapat utolsó, még élő játékosa. Tóth 1953 és 1957 között volt válogatott, ösz- szesen öt gólt szerzett, szerepelt az 1954-es ezüstérmet hozó vb-n is. Csupán egyetlen klubja volt, 1940 és 1961 között a Csepelben futballozott, amellyel 1958/59-ben bajnok lett. 296 bajnoki meccsen 78 gólt szerzett. Június 30-án életének 67. évében meghalt a 12-szeres válogatott kapus, Kovács László is. A Rába ETO korábbi kiváló kapusa 1951. április 24-én született Tatabányán, nevelőklubja a Tatabányai Bányász volt. Az EŤO-t megelőzően nyolc idényen át a Videoton hálóőre volt. Győrben 1981-től 1985-ig védett, ez idő alatt kétszer nyert a csapattal bajnoki címet, kétszer szerzett ezüstérmet, és játszott kupadöntőt. Az angolokat Ugo Ehiogu április 21-i tragikus halála rendítette meg, a korábbi négyszeres angol válogatott labdarúgó, a Tottenham Hotspur U23-as csapatának edzője a klub edzőközpontjában lett rosz- szul, ahonnan azonnal kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életet. A halálát szívmegállás okozta. Ehiogu pályafutása során a West Bromwich Albion, az Aston Villa, a Middlesbrough, a Leeds United, a Glasgow Rangers és a Sheffield United játékosa volt. Cheick Tioté június 5-én hunyt el, a 30 éves, 52-szeres elefántcsontparti válogatott játékos a pekingi Enterprises csapatnak » Újabb Ronaldo-rekord Az ötszörös aranylabdás támadó, Cristiano Ronaldo az első játékos a történelemben, aki két egymást követő klubvilágbajnoki döntőben is gólt szerzett. Ráadásul hét gólnál tart ebben a sorozatban, ugyanúgy, mint a jogelőd Interkontinentális Kupában a brazil Pelé. Egyébként a Real Madrid az első csapat a történelemben, amely képes volt megvédeni klubvilágbajnoki címét - a királyi gárda a BL-ben is címet védett, emellett megnyerte a La Ligát, a Spanyol és az Európai Szuperkupát is. Zinedine Zidane 2016 januárja óta vezeti a klubot, összességében nyolc trófeánál jár a csapattal. Az év legszürreálisabb meccsén, fantomgóllal kapott ki Trinidadtól az Egyesült Államok