Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-12 / 285. szám, kedd

ÍÍ4 SZINFOLK 2017. DECEMBER 12. www.ujszo.com Felhívás erdélyi utazásra H ála Istennek és a koreo­gráfusoknak, néptánccsoport­vezetőknek, véget ért az az időszak, amikor egy-egy folklórcsoport műsora abból állt, hogy szép sorjában bemutatták egy-egy tájegység (esetleg falu) táncait, stilizálva, persze, és főleg stilizált, az eredeti népviselettel köszönőviszonyban sem levő kosztümben (igen, kosz­tümben, mint a színházban, mely inkább volt álarcosbálba való, semmint néptánc előadására. Aki komolyan veszi a néptáncot, vagy igyekszik az eredetihez ragasz­kodni (gyűjtéseket tanulmányoz, megpróbálja a lábába oltani a régi mesterek lépéseit, mozgását), vagy táncszínházi előadásban alkalmazza a néptánc elemeit. (Persze, ez utóbbit nehezen tudják megvalósítani az amatőr együtte­sek, ne is érje őket szemrehányás ezért, örüljünk, hogy Szlová­kiában vannak olyan amatőr együttesek, amelyek megpróbálják tovább éltetni a színpadon a hagyományos táncokat, örömteli perceket szerezve ezzel nemcsak . maguknak a táncosoknak, hanem a közönségnek is.) Oláh Attila, a Csallóközi vezetője sem azok közé a koreográfusok, csoportvezetők közé tartozik, akik operettesítik a táncokat a csikós-gulyás- Piroschka-hármas jegyében. Az együttes legújabb műsora, A mi Erdélyünk valóban a Csallóközi táncosainak Erdélye. Erről a mű­sorban is megbizonyosodhatunk, mert egy kis pihenőként néhány fotóval betekintést nyerünk abba az útvonalba, azokba a telepü­lésekbe, amelyeket az együttes bejárt és a helyiekkel betáncolt, no meg azon az úton is haladunk, amelyet Oláh Attila korábban be­járt, amikor még „csak” néptáncos volt. „jártunk” Mezőkölpényben, Mezőkeszün, Ordöngösfiizesen, Moldvában, Bonchidán és Ka- iotaszegen. Bár már az erdélyiek itt-ott panaszkodnak, hogy bizony jobban érdeklődnek népművé­szetük iránt a magyarországiak, mint a honiak, oda viszik az énekeseket, táncosokat, itthon kevesen akarják megtanulni eleik táncait, énekeit, zenéjét. Persze, az ember már csak olyan, hogy ritkán értékeli azt, ami az orra előtt van, legyen bármekkora az értéke, és mivel Erdély lakossága is „polgárosul” - sokan költöznek át Magyarországra, elsősorban Budapestre, sokan dolgoznak Nyugat-Európában -, nagyvilági- asodik, a fiatalok a jobb anyagi lét reményében elhagyják. A népmű­vészet fanatikus hívei viszont oda járnak, mert egyelőre még van kitől tanulni. A Csallóközi pedig alaposan megtanulta a leckét. Aki nem vett részt a dunaszerdahelyi utazáson, reménykedjen, hogy ez­zel a műsorral többször föllépnek, több helyen, sok-sok közönségnek bemutatják, milyennek látják ők Erdélyt - táncban és zenében, sőt, versben és képekben. A mi Erdélyünkön két éve dolgo­zik az együttes, a Csallóközi 2016-os erdélyi turnéjának az élményei alapján állt össze, de elsősorban az együttesvezető, Oláh Attila erdélyi utazásainak, élményeinek és több évtized alatt összegyűlt tapasztalatainak a lenyo­mata. Mestermunka. (Nem mel­lesleg, sőt: a bemutató hangulatát fokozta, hogy a talpalávalót a Pósfa zenekar húzta, amely egy nappal korábban maximálias pontszám­mal jutott be a Fölszállott a páva középdöntőjébe.) (rend)

Next

/
Oldalképek
Tartalom