Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-09 / 283. szám, szombat

www.ujszo.com | 2017. december 9. RÉGIÓSPORT 123 Megszakítanák rossz naszvadi szériájukat a csallóközaranyosiak Már nem oroszlánbarlang a naszvadi sportcsarnok. Vittek már innen el pon­tokat mások is, vasárnap a csallóközaranyosiak is megpróbálják. (Facebook: handballnesvady) J. MÉSZÁROS KÁROLY Kilenc pontnyi különbség van a két csapat között: a csallóközaranyosiak tizennégyet szerezve harmadikok, a naszvadi- ímelyi alakulat öttel a tizedik. Vasárnap (18.00) a Vlahy Jenő Sportcsarnokban találkoznak a női I. kézilabdaliga 10. fordulójában. A papírforma vendégsikert ígér. Naszvadon már várják a mindig kiszámíthatatlan rangadót. Misko- vics György edző együttese nemze­dékváltáson esik át, előre nem tudni, mikor rukkol elő jó játékkal. Most is ez a helyzet. „Bízom a sérültek fel­épülésében, abban, hogy hasznos tagjai lesznek a pályára küldött csa­patnak. Felemásra sikerült a kéthe­tes bajnoki szünet alatti felkészülés, mert ellenfél híján csak egymás el­len gyakorolhattunk. Legalább olyan teljesítményt várok védenceimtől, mint amilyet Dunaszerdahelyen nyújtottak. Ha ez sikerül nekik, ak­kor nagyon érdekes meccset láthat a közönség. Tudjuk, hogy a tabella pillanatnyi állása nem befolyásolja a rangadó kimenetelét, mindegyiknek önálló a története. Ha jó arcunkat, mutatjuk, akkor nagyon jól végződ­het számunkra a párharc. Az lesz a fontos, hogyan tudunk felkészülni a csallóközaranyosiakból, képesek leszünk-e kiküszöbölni túlzott ke­ménységüket. Remélem, a bajnoki játékvezetői figyelik a világbajnok­ságon tapasztalt trendet, és alkal­mazni is fogják. Háromesélyes a rangadó, s ebben minden benne van. Szép játékot várok védenceimtől, bármilyen eredmény születik, az a fő, hogy jó kézilabda legyen.” Volt már jó néhány kísérletük a csallóközaranyosiaknak, hogy elvi­gyék a két pontot Naszvadról, de az utóbbi hét évben egyszer sem sike­rült. Most újra megpróbálják beven­ni a Vlahy Jenő Sportcsarnokot. Múlt héten otthon kaptak ki a lista­vezető Partizánskétól az utolsó őszi fordulóból előrehozott bajnokin. Vajon milyen nyomot hagyott ben­nük az elvesztett csata? „Már túl­tették rajta magukat a lányok, a ked­di edzéstől csak a naszvadi ellenfél volt a téma. Nincs idő a sebeket nya­logatni — vázolta alaphelyzetüket Pint János csallóközaranyosi klub­elnök. - Bármilyen a helyezésünk a táblázaton, soha nem az számít, ha­nem a pillanatnyi forma, hozzáállás és a nagyobb akaraterő fog győzni. Pontszámúnk szerint mi vagyunk az esélyesek, ami nem sokat ér a rang­adón. Az viszont egyértelmű, hogy két pontért utazunk Naszvadra. Amióta Peter Talár az edzőnk és én vezetem a klubot, csak egy döntet­lenre futotta náluk. Ezt a rossz so­rozatot most szeretnénk megszakí­tani. Tartalékosán - Szabó Julianna munkahelyi elfoglaltság, Tóth Vi­vien és Marta Kvasňovská családi okok miatt fog hiányozni -, de meg­próbáljuk.” HÉTVÉGI FOCIMENETREND KOMAROMI KISPÁLYÁS LIGA. 3. forduló (városi sport- csarnok) - szombat: 14.00: Blue Diamonds-Főnökök; 15.00: Bauring City-Nagysziget; 15.00: Black Bull Litovel-U20; 17.00: OSK Izsa-FCDoki; 10.00: Barra- cuda-Sivatagl Roham Csigák. Szabadnapos: Amfora. (áb) IV. NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI (U17) TEREMTORNA AZ FTC KLUBELNOKI KUPÁJÁÉRT, Fülek (az FTC stadion tornaterme) - szombat, 9.00: FTC A-Mályi SE (A cso­port); 9.30: SBTC-FTC B (B csoport); 10.00: FK Samorín-Mályi SE (A); 10.30: SOM Domino Bratis- lava-SBTC (B); 11.00: FTC A-FK Samorfn (A); 11.30: FTC B-SDM Domino Bratislava (B). Utána helyosztók következnek az 5. és a 3. helyért, majd a döntő. 1. FTC WINTER CUP kezdők (U11) nemzetközi terem­tornája, Fülek (Mocsáry-alapiskola tornaterme) - va­sárnap, 1. forduló - 8.35: FTC Fiľakovo B-FTC A; 9.00: ŠK Novohrad Lučenec-Jesenské; 9.17: SBTC Salgó- tarján-FM Veľký Krtíš; 9.34: SK Pásztó-Jupie Banská Bystrica. • 2. forduló - 9.51: FTC Fiľakovo A-SK Novohrad; 10.08: FM Veľký Krtíš-FTC Fiľakovo B; 10.25: Jesenské-SK Pásztó; 10.42: Jupie Banská Bystrica-SBTC Salgótar­ján. 11.00: Ünnepélyes megnyitó. 3. forduló - 11.15: FM Veľký Krtíš-FTC Fiľakovo A; 11.32: SK Pásztó-SK Novohrad; 11.49: FTC Fiľakovo B-Jupie Banská Bystrica; 12.06: SBTC Salgótarján-FK jesenské 4. forduló -12.23: FTC Fiľakovo A-SK Pásztó; 12.40: Jupie Banská Bystrica-FM Velký Krtíš; 12.57: SK Novo­hrad- SBTC Salgótarján; 13.14: FK Jesenské-FTC Fiľakovo B. 5. forduló -13.31: Jupie Banská Bystrica-FTC A; 13.48: SBTC Salgótarján-SK Pásztó; 14.05: FM Velký Krtíš-Je- senské; 14.22: FTC B-ŠK Novohrad. 6. forduló -14.39: FTC A-SBTC Salgótarján; 14.56: Je- senské-Jupie Banská Bystrica; 15.13: SK Pásztó-FTC B; 15.30: SK Novohrad-FM Veľký Krtíš. 7. forduló -15.47: Jupie Banská Bystrica-SK Novoh­rad; 16.04: FTC Fiľakovo B-SBTC Salgótarján; 16.21: FM Velký Krtíš-SK Pásztó; 16.38: FK Jesenské- FTC Fiľakaovo A. 17.00: Eredményhirdetés. SPORTTARISZNYA A kerületi válogatott se vitte sokra Nyítra . A Zobor alatt immár hu­szonhatodszor zajlott a My Nitri­anske noviny regionális hetilap karácsonyi teremfocitomája, melynek hazai győztese, a nyitrai FC juniorcsapata első ízben hódí­totta el Nyitra polgármesterének kupáját. A városi sportcsarnokban tíz csapat állt csatasorba. Köztük a Lérant Péter edző által irányított Nyugat-szlovákiai Futballszövet- ség válogatottja, a III. ligás galán- taiak és a vágsellyeiek együttese, valamint a IV. ligás ímelyiek. A kerületi válogatott mezében a DAC B négy futballistája, Iván Alex, Martin Šimko, Marek Varga és Adrián Grebáé, az érsekújvári Dmitrij Kormán, valamint a galán- tai Marek Pecho és Martin Kočiš is játszott. A szervezők a csapatokat két öttagú csoportba sorsolták be, a körmérkőzések után a csoportok 1-4. helyezettje került a negyed­döntőbe. A favoritok közé sorolt kerületi válogatott a B csoportban veretlenül vette az akadályokat, de a KO rendszerben rendezett ne­gyeddöntőben a későbbi finalista, a Nyitrai Területi Futballszövetség alakulata búcsúztatta a favoritok közé sorolt együttest. „Nem telje­sítettük az elvárásokat, ugyanis a döntőben akartunk szerepelni. A két utolsó párharcunkat elkönnyelmüsködtük. Ilyennek nem szabadna megtörténnie. Még annak ellenére sem, hogy az idény végén járunk. Mindenki a jó hírne­véért küzd” — értékelte védencei helytállását Lérant Péter, a kerületi válogatott trénere. Ami a III. ligás mátyusföldiek szereplését illeti, a galántaiak és a vágsellyeiek cso­portjukban az utolsó helyen zártak, a fiatalokból verbuválódott vág­sellyeiek az összes meccsüket el­bukták. AIV. ligás ímelyiek a ne­gyeddöntőben rendes játékidőben döntetlenre végeztekj büntetőkkel azonban ellenfelük (Cel’adice) ju­tott az elődöntőbe. A szervezők serleggel jutalmazták a csapatokat, ugyancsak díjazták a megmérette­tés legjobbjait. Tornatények a Hír­kosárban. (ái) Meszlónyi helyón Štellár Galántán Galánta. Új edzője van a nyugat­szlovákiai III. liga tizenegyedik he­lyén telelő mátyusföldieknek. Meszlényi Tibor hosszan tartó be­tegsége miatt a vezetőség kénytelen volt lépni, így Andrej Štellár váltja a 61 éves sikeres és hozzáértő mestert a kispadon. „Az őszi idény tizenhá­rom meccsén gyakorlatilag én irá­nyítottam az alakulat szakmai mun­káját. Štellárra azért esett a válasz­tás, mivel fiatal, tettre kész edző hí­rében áll. A 39 esztendős UEFA A licenses tréner régebben az FC Písek és a DOXXBET ligában szerepelt ŠK Senec csapatát vezényelte. Egyébként Meszlényi Tibor javas­latára került hozzánk” - számolt be az edzőváltásról Takáč Zsolt galán- tai klubelnök. Stelláit egyelőre a ta­vaszi idény végéig bízták meg fel­adatai ellátásával. (áb) Čilík-Petrok váltós Rimaszombatban Rimaszombat. Marian Petrok sze­mélyében új elnöke van a Rima- szombati Területi Labdarúgó­szövetségnek. Az V. ligás hnúšťaiak 44 esztendős edzője, az egyik iskola tanárja a négy választási időszakot kitöltő Ján Ciliket váltotta posztján. „Dicsekvésre semmi okom, hiszen nem is olyan régen még negyven felnőttcsapatunk volt, jelenleg pedig a területi bajnokság I. osztályában tizenegyen versengenek a ponto­kért. Hétvégenként kéttucatnyi if­júsági kollektíva méretteti meg tu­dását. Január közepén tanácskozik az újonnan megválasztott irányító szerv, és hathatós intézkedéseket kell foganatosítanunk a járás foci­életének fellendítése érdekében”- állapította meg Balajthy Dezső, a területi szövetség alelnöke, aki a végrehajtó bizottságba jelölt nyolc személy közül a legtöbb szavazatot kapta. (áb) Nagy a folytonosságot viszi tovább Komárom. Ketten indultak a Ko­máromi Területi Labdarúgó­szövetség elnöki posztjáért. Nagy Ferenc eddigi elnöknek huszonöt küldött szavazott bizalmat, kihívó­jára, a keszegfalvai Novák Rolandra pedig mindössze hatan voksoltak. Nagy folytonosságot, Novák meg­újulást kínált a klubok képviselői­nek. A résztvevők csodálkozását váltotta ki, hogy a köztiszteletben álló Emil Valach megválasztása után azonnal lemondott végrehajtó bi­zottsági tagságáról. Döntését azzal indokolta, hogy a nyolctagú testület tagjai közül senkit sem kérdeztek meg a választás előtt, vállalja-e megbízatását. „Az előző négy évben sokoldalú tevékenységet fejtettünk ki. Kezdetben a kezdőknél csupán 8-10 alakulat labdázgatott az alkal­manként megrendezett tornákon, pillanatnyilag viszont 15 csapat szerepel szervezett bajnokságban. Szintén előrelépésnek számít, hogy a felnőtteken kívül valamennyi kor- osztályos gárdának rendezünk téli teremfocitomát. A december 22-re összehívott tanácskozáson szétoszt­juk egymás között a jövő feladata­it”-tájékoztatott Pupák István, ate- rületi szövetség alelnöke. (áb) HÍRKOSÁR ■ Futsal BALEX TRADE LIGA. 5. forduló: Keram-Mladé pušky 9:13 (4:6), g.: Becáni 4, Kulích 3, Berky 2, ill. Hrnčiar 5, Petik 3, Mišo 2, Berky, Kováš, Kubík; Starvys-Energy Team 13:7 (3:3), g.: Iboš 6, Mičuda 4, Kelement, Bari, Farkas, ill. Ur- banóok 2, Rádió 2, Farkas, Genský, Lazsik; FC Thorma-Ba- lex Trade Team 6:5 (3:3), g.: Brusznyai 2, Rubint, Ada- mec, Benőik, Rácz (öngól), ill. Máő 3, Paľaga 2; Mimel-Ga- laxy 13:5 (3:4), g.: Deneš 4, Kelemen 4, Duriško 2, Léke, Matuška, Bojtos, ill. Bodor 3, Matuška (öngól), Fájd. 1. Mímel 5 5 0 0 55:26 10 2. FC Thorma 5 4 0 1 45:28 8 3. Balex Trade 5 3 0 2 44:42 6 4. Mladé pušky 5 3 0 2 43:39 6 5. Galaxy 5 2 0 3 35:54 4 6. Starvys 5 1 1 3 41:48 3 7. Energy Team 5 1 0 4 37:51 2 8. Keram 5 0 1 4 39:50 1 Következik-szombat, 12.00: Energy-Mladé pušky; 13.00: Keram-Balex Trade Team; 14.00: Starvys-Galaxy; 15.00: FC Thorma-Mimel. ■ Labdarúgás KARÁCSONYI TEREMTORNA, Nyitra, városi sportcsarnok, csoportmérkőzések - A csoport: FC Nitra jun.-tmeľ 2:1, ímelyi gól: Csontos; Galanta-ObFZ Nitra 0:0; Legionári VO reality-lmeľ 5:0; FC Nitra jun.-ObFZ Nitra 0:2; Legionári VO reality-Galanta 8:1, galántai gól: Gányovics; Imeľ- ObFZ Nitra 3:2, ímelyi gólok: Gál 2, Balogh; FC Nitra jun.- Galanta 3:2, galántai gólok: Marafkó, Molnár; Legionári VD reality-ObFZ Nitra 0:0; Imeľ-Galanta 4:2, g.: Hübsch, Ba- cigál, Babicz, Boros, ill. Baša 2; Legionári VD reality-FC Nitra jun. 6:3. Sorrend: 1. Legionári VD reality 10,2. FC Nitra jun. 6,3. Imeľ6,4. ObFZ Nitra 5, Galanta 1. B csoport: VlOn B-Vráble-Šurany 1:3; Šaľa-Ceľadice 2:5, vágsellyei gólok: Herceg, Prúčny; ZsFZ-Šurany 4:4, a te­Vráble-Čeľadice 3:2; ZsFZ-Šafa 5:1, g.: Hrenák, Neštrák, Grebáč, Iván, Pecho, ill. Surányi; Šurany-Ceľadice 2:5; Vl­On B-Vráble-Šafa 6:3, vágsellyei gólok: Herceg 3; ZsFZ- y Čeľadice 4:4, a területi válogatott góljai: Iván 2, Svajlen, Pe­cho; Šurany-Šaľa 8:3, vágsellyei gólok: Masár, Surányi, Kolenőík; ZsFZ-ViOn B Vráble 3:0, g.: Kočiš, Iván, Kor­mán. Sorrend: 1. ZsFZ 8,2. Čeľadice, 7.3. Šurany 7,4. ViOn B- Vráble 6,5. Šaľa 0. Negyeddöntő: Legionári VD reality-ViOn B Vráble 2:4; Imeľ-Čefadice 2:2, ímelyi gólok: Oršolík, M. Hübsch - büntetőkkel: 1:2; ZsFZ-ObFZ Nitra 4:7, a területi váloga­tott góljai: Svajlen, Kočiš, Hrenák, Grebáč; Šurany-FC Nit­ra jun. 3:4. Elődöntő: ViOn B Vráble-Ceľadice 7:4; ObFZ Nitra-FC Nitra jun. 5:9. Mérkőzés a 3. helyért: Čeľadice-ObFZ Nitra 3:3, bünte­tőkkel: 2:1. Döntő: ViOn BVráble-FC Nitra jun. 3:4. , Díjazottak - legjobb kapus: Peter Kostoláni (Čeľadice); legjobb mezőnyjátékos: Lukáš Fabiš (FC Nitra jun ); leg­jobb góllövő: Matúš Paukner (Legionári VD reality, 9 gól). All-stars tím: Juraj Pichňa (ViOn B-Vráble)-Mateus (ViOn B-Vráble), Martin Dudáš (Čeľadice), Matej Porubský (ObFZ Nitra), Samuel Ďurek (FC Nitra jun.). (ái) ■ Sportlövészet VADASZKÉTTUSA (róka és vaddisznó), 50 m, kisöbű pus­ka, Zselíz (28 induló) - férfiak: 1. Németh Patrik (Lekér) 200,2. Varga György (Bény) 200 (először nem lőtt tízest a szétlövésben, ezzel lett második), 3. Urbán Zsolt (Ipoly- szakállos) 199. Nők: 1. Barbora Čudaiová (Oroszka) 199,2. Urbán Anna­mária 177, 3. Tóbiás Réka (mindketten Lekér) 172. Veteránok: 1. Ján Maturkanič (Garamkelecsény) 198, 2. j - Csala Ferenc (Ipolyság) 198,3. Milan Vékony (Svodov) 197. ■ Díjátadó ROZSNYÓ LEGJOBB SPORTOLÓI A VAROSNAPI ÜNNEP­SÉGEN - a férfiak között a díjazottak egyike Angyal Adrián tekvandóbajnok volt. rületi válogatott góljai: Neštrák 2, Lacko, Iván; ViOn B­Nincs hétvége teremfoci nélkül (Kovács Zoltán felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom