Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-09 / 283. szám, szombat

m SZALON ■ 2017. DECEMBER 9. www.ujszo.com ÍGY IRTUNK MI 1969. december 8. A kötényruha a dolgozó nö ruhatárának nélkülözhetetlen darabja. A gyapjúszövetből ké­szült kötényruhának különösen a téli hónapokban vesszük hasznát. [6 meleg pulóverrel vagy fU- nettblúxzal viseljük. 1. Érdekes megoldásó, egybeszabott kötényruha, kockás gyapjúszövetből. A hátrész lehet ugyan­olyan, mint az aleje, de ha nincsen elegendő anyagunk, készülhet pántokkal is. Z. Sötét színű szövetből készült csinus kötény­ruha. Vékony derekúak viselhetik divatos, széles övvel, a teltkaresúak ne hordjanak hozzá övét. Bratislavában a Steiner Gábor utcán nemrégen új csemegeboltot adtak át. A csillogó kirakati üvegen keresztül belátni az Ízlésesen be­rendezett földszinti eladó-fo­gyasztó térre, de az emeleti nap­pali bár néhány ülésére is. Bent az üzlethelyiségben kétfaj­ta vásárlót találhatunk. Azokat, akik magukkal viszik az árut és azokat, akik helyben fogyasztanak valamit Elöljáróban leszögezzük, hogy azok járnak jobban, akik ma­gukkal viszik az árut, a felvágottat, sajtokat, édességféléket, italokat, kávéi, teát, cigarettát, különböző konzerveket, befőtteket, vagyis a csemegeboltok számára előírt áruféleségeket Sajnos, a jó falat­ra éhes járókelő itt sem jut cseme­géhez Miből választhat? - kérdeztük Július Killer üzletvezetőtől.- Háromféle szendvicset, kü­lönbózó sajtokat, salátákat, felvá­gottakat kínálunk Hogy miért csak ennyit? Dolgozóink nem jártasak még a hidegkonyha -készítmények elkészítésében, egy kis idő kell ahhoz, hogy gyakorlatot szerezze­nek Igaz viszont az is. hogy a kis méretű konyha eleve meghatároz­za a mennyiséget. Ez idáig napon­ta 80-100 szendvicset és 30-40, csak nálunk kapható, speciális fa­latkát adunk el - mutatott a meg­rakott tálcákra. - Akadozik még az áruszállítás is, célunk, hogy bősé­ges választókkal várjuk naponta az ide betérőket 1975. december 6. A HÉT SZEMÉLYISÉGE A „csendtörők" A Time magazin a #MeToo nevű világméretű mozgalmat elindító nőket választotta a héten „Az év emberének”. Ezek a nők — köztük világhírű énekesnő, színésznő, de vállalkozó és egy egyszerű mezőgazdasági munkás is - azzal érdemelték ki a címet, hogy nyilvánosan beszéltek az őket ért szexuális zakla­tásról, további nők és férfiak millióit ösztönözve ugyanerre. A mozgalom kész forradalmat idézett elő, olyan hatalmasságokat lesöpörve, mint Kevin Spacey színész vagy Harvey Weinstein hollywoodi sztárproducer, de világszerte több politikus és befolyásos üzletember kényszerült visszavonulásra korábbi zak­latási ügyei miatt. „Ez a leggyorsabb társadalmi változás, amit az utóbbi évtizedekben láthattunk” - indokolta a választást a Time magazin főszerkesztője, Edward Felsenthal, (ú) Kiska elnök nem túl sikeres adventi hetet tudhat maga mögött. Először az Alkotmány- bíróságtól kapott egy pofont, mert az úgy találta, hogy az államfő megsértette a parla­ment által megválasztott bírák alkotmányos jogait azzal, hogy nem nevezte ki őket alkot­mánybíróknak. így kénytelen lesz kinevezni őket. Parancsra. Hagyjuk most szó nélkül a tényt, hogy az Alkotmánybíró­ság kicsit önmagáról is döntött, ami nekünk, laikusoknak összeférhetetlenségnek tűnhet. Azt se vegyük észre, hogy az ügyet Bmák szenátusa tárgyalta - ugyanez a Brňák a HZDS parlamenti képviselője volt abban az időben, amikor a törvényhozásból törvénytelenül kizárták František Gauliedert. Hogy Bmák politikai szoftvere milyen hatással van a független r és szakmailag megalapozott bírói munkára, csak ő tudja. A HET ESEMENYE De más alkalmakkor is a taláros testület döntését vettük alapul, ezért most sem ajánlatos meg­kérdőjelezni. Kiska második veresége - legalábbis látszólag - a Fico és csapata által kiállított milliós számla a kormánygép használa­táért. A hasonló jellegű lépések tükrében - adócsalási vádak vagy a nemrég elhangzott szem­rehányás, hogy Kiska tönkretet­te a szlovák-kínai kapcsolatot azzal, hogy találkozott a dalai lámával - ez a fejlemény egy jól átgondolt smeres stratégia részének tűnik, amellyel a kormánypárt ellenfelét akarja gyengíteni. Kevésbé tájékozott polgár­társainknak most fel kellene tenniük a kérdést, hogy kinek az ellenfele lesz tulajdonképpen Kiska. Egyáltalán, szándékában áll újra megpályázni az elnöki tisztséget? S jelölése vajon árthatna-e valakinek a Smer környékéről, aki a poszt felé kacsingat? Fico pénteken a fia egészségére esküdözött, hogy többé nem akar államfő lenni. De vajon nem küldi-e arénába a látszólag semleges, ám minden orosz hájjal megkent Miroslav Lajčákot? A Smer szemmel látható általá­nos mozgósítása azt jelzi, hogy politikai összecsapás készülődik. A csökkenő preferenciákat nem kell alábecsülni. Fico ugyan népszerű politikus, és még sokáig az lesz, de az azért nyil­vánvaló, hogy nem kevés forog kockán, és annak a lehetősége, hogy a Smer nem állítana negyedszer is kormányt, sokak számára nagyon kellemeden. MÁRIUS KOPCSAY a SME publicl A hét legfontosabb nemzet­közi híre Trump amerikai elnök döntése, amely tel-avivi nagykövetsége áthelyezésével egyoldalú lépésként elismeri Je­ruzsálemet Izrael fővárosaként, kiváltva az európai hatalmak ellenérzéseit is. A Hamasz meghirdette a harmadik intifá- dát, kukában az oslói és a sarm es-sejki békemegállapodások. A palesztin államot vélhetően beáldozták egy többszereplős nagyhatalmi játszmában, amelynek célpontja Irán, a síita hatalom közel-keleti befolyá­sának visszaszorítása. Ebben az - egyelőre csak - diplomáciai hadműveletben az Egyesült Államok és legfőbb szövetsé­gese, Izrael Szaúd-Arábiával működik együtt. Az egyoldalú amerikai lépés tűzfészekké teheti az arab-iszlám világot és a Közel-Keletet. A palesztinok megalázása, Jeruzsálem zsidók­nak juttatása kiszámíthatadan » Az ASZ döntése még beláthatatlan hatású üzenet Simicska Lajosnak. következményekkel járhat, Trump rálépett a harci ösvény­re, borítva a status quót. Nagy utat tett meg a német ősökkel bíró korábbi ingatlanvállal- kozó, aki korábbi nézeteivel inkább New Yorkot nevezhette volna Izrael fővárosának, mára viszont a legkeményebb cionista politikával lépett szövetségre. A család ereje (veje jelentős szerepében Jared Kushner) nem lebecsülhető a politikában sem. A hét legfontosabb magyarorszá­gi híre ne a brüsszeli sárdagasz- tás legyen, inkább az Állami Számvevőszék döntése, amely kétszer 331 millió forintra bün­teti a Jobbikot, ezzel nagyban ellehetetlenítve a legnagyobb ellenzéki párt 2018-as indulását a választásokon, megfosztva a balra nyitó jobboldali riválist kampányforrásaitól. Az ÁSZ döntése még beláthatadan hatású üzenet a Jobbikkal szimpatizáló, a Jobbikot plakát­támogató Simicska Lajosnak, hogy a módszerek nem lesznek finnyásak jövőre sem: a cseppfo­lyós törvényértelmezés bármely állami szervet képes a párt öklévé tenni - az ütés ereje pedig a tét nagyságától függ. SZOMBATHY PÁL publicista

Next

/
Oldalképek
Tartalom