Új Szó, 2017. december (70. évfolyam, 276-299. szám)

2017-12-01 / 276. szám, péntek

Kaufland A hét receptje: SAVANYÚ LENCSELEVES FÜSTÖLT HÚSSAL Hozzávalók: 20 dkg lencse, 25 dkg füstölt hús, 1 babérlevél, 1 fej hagyma, 1 mk mustár (el is maradhat), 1,5 dl tejföl, só, olaj, liszt, cukor. Elkészítés: A lencsét előző este átválogatjuk, váltott vízben többször átmossuk, körülbelül 4 dl hideg vízbe áztatjuk. Másnap a füstölt húst vagy csontot feltesszük főni, mert a lencse hamarabb megpuhul, mint a füstölt hús. A lencsét felöntjük hideg vízzel, és feltesszük főzni a finomra vágott hagymával és 1 babérlevéllel. Miután felforrt, egyenletesen, lassan forraljuk. Amikor a lencse félig megpuhult, hozzáadjuk a füstölt hús levét, sóval beállítjuk az ízét. ízlés szerint egy kávéskanál mustárral is fűszerezhetjük. Barna rántással sűrítjük: a felmelegített zsiradékban először a cukrot pirítjuk aranysárgára, utána hozzáadjuk a lisztet, így pirítjuk barnára. Vigyázzunk, mert a liszt könnyen leéghet. A kész levesbe visszatesszük a kis kockákra vágott füstölt húst. A tányérokba egy- egy evőkanál tejfölt teszünk, erre merjük a levest, amelyet citromlével vagy ecettel savanyíthatunk. Zöldséggel is dúsíthatjuk a levest, csipetkével még laktatóbbá tehetjük. Gazdag advent a Kauflanddal Főzzön és játsszon több mint 1000 € értékű nyereményekért! A Kaufland K-Classic termékcsaládjával varázsoljon receptünkhöz hasonló karácsonyi ételt az asztalára, ossza meg velünk az alkotását, és nyerjen meg egyet a több mint 1000 euró összértékű nyeremények közül. Efoničná múka hladká iptdál OO Extrň postai úton vagy e-mailben 2017. 12. 6. 14:00-ig a következő címre: ÚJ SZÓ napilap Lazaretská 12, 814 64 Bratislava, (a borítékra írja rá a JÁTÉK szót) E-mail: jatek@ujszo.com Ezen a héten 3 db Kaufland vásárlási utalványért játszunk, 100 € értékben. Hogyan vehet részt a játékban? A KARÁCSONYI LEVES kategória receptjéhez vásárolja meg a hozzávalókat. Meríthet inspirációt a mi receptünkből is, áhn ez nem feltétel. Fotózza le a K-Classic jelölésű termékeket, amelyekkel főzni fog, és lásson munkához. A kész ételről is készítsen képet, és a két fotót személyes adataival együtt (név, vezetéknév, dm, telefonszám vagy e-mail-cím) küldje el Az első forduló nyerteseit 2017.12. 7-én sorsoljuk. A nyertesek nevét az Új Szó 2017.12. 9-i, szombati kiadásában közöljük. A játék részletes leírását és a játékszabályokat a: https://ujszo.com/online/panorama/2017/11/23/jatekszabalyok weboldalon találja. IZVILAG ■ 2017. DECEMBER 1 MP170706

Next

/
Oldalképek
Tartalom