Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-15 / 263. szám, szerda
www.ujszo.com | 2017. november 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Anyád, a szújogok Az egyedfejlődés szúrágta stelázsirendszerében mindenki egyenlő VERES ISTVÁN gyre több társadalmi réteg beszél a szúirtásról, annak indokoltságáról, eszközeiről, hovatovábbjairól, etikájáról. Etikus-e egyáltalán irtani a szút a 21. században? Mennyire etikus a fenntarthatóság jegyében készült pozdorjabútorok korában életeket kioltani azon a jogcímen, hogy az én szekrényemben ne percegjen semmi? A pozdoija ragasztóval ösz- szetapasztott fíírészpor, abba szú nem megy. A tömör fában lakik, azt rágja, betűzi (hivatalos neve kis kopogóbogár). Régi bútorokban még mindig perceg, az újakban nem, hiszen nem hülye, hogy ragasztót egyen. Vannak azonban, akik ma is tömör fából készíttetnek bútort, mert megengedhetik maguknak, vagy mert tetszik nekik, vagy mindkettő. Ezeket a bútorlapokat, deszkákat szú- és gombaölővei kezeli az asztalos, még a lakkozás vagy pácolás előtt. Szegény kopogóbogarakkal jól kitolnak. A kutyákat dédelgetik, téli pulóvereket kötnek nekik, a macskákat cirógatják, a teheneket komolyzenére fejik, a szúkat meg vegyi anyagokkal locsolják, hogy pusztuljanak. Aztán a sok halott szúval a bútorban együtt élnek még évekig, és mutogatják fünek-fának, hogy ez a szép komód felettébb szuvas volt, Moncsikám, de lekezeltük. És ha netán ismét percegni kezd, dührohamot kapnak, mert megint motoszkál benne a rohadék. Nem lehet kikapcsolni. A teremtés koronája sorscsapásként éli meg a dolgot: az ő drága bútora el fog porladni. El fog bizony, de mikor? Száz év múlva? Merthogy mire a szúk szétrágják, addigra már ő is máshol lesz, és szétrágják őt is egyéb férgek addigra hatvanhatszor. Szóval ez az egész szúirtás semmi másról nem szól, csak arról, hogy az ember nem képes elviselni, hogy nem az van, amit ő akar. A fa egy élő közeg, állandóan változik, szárad, vetemedik, ezért szeretjük. És ezt más élőlények is értékelik, például a kis kopogóbogár, vagy a betűzőszú. De a legjobb, amikor a fizetőképes vásárló úgynevezett antikolt bútort vásárol, amely nem régi, csak úgy van kezelve, hogy réginek hasson. Az antikolás közben pedig a többi módszer mellett szúette részeket is imitálnak a bútor felületére, méghozzá úgy, hogy egy olyan eszközt szarkáinak belé, melyből vékony szög áll ki. Lyuka- csosítják. Nem jobb már akkor, ha igazi szú van abban az igazi fában? Ha már az igazira megyünk, akkor legyen minden igazi. Hiszen az igazi dolgokrajellemző, hogy nem tartanak örökké, mert állandóan változnak. A többi meg halott, műanyag. Abba nem megy a szú sem. Nemrég Szlovákiában törvénybe iktatták, hogy a kutya már nem vagyontárgy, hanem élőlény. Reméljük, a következő élőlény, amelyet a jog is elismer élőlénynek, a szú lesz. Itt az ideje a szújogok kiszélesítésének. Nem kell föemlősi gőgtől hajtva csak az alattunk egy-két polccal megrekedt élőlényeket babusgatni. Az egyedfejlődés szúrágta stelázsi- rendszerében mindenki egyenlő. Hol mi rágjuk őket, hol ők rágnak minket. Minden csak idő kérdése. Gondatlanságból elkövetett pénzlenyúlás? MARIÁN LEŠKO A Számvevőszék és az oktatási minisztérium belső ellenőrzése is megerősítette azt, amit a sajtó már három hónapja megírt: a tudományra és kutatásra szánt 600 millió eurós uniós támogatás nagy részét lenyúlták, szétlopták. Az oktatási minisztériumot és a hatáskörében működő Kutatási Ügynökséget a pályázatok elbírálásánál és a pénz szétosztásánál leginkább az vezérelte, hogy hogyan lehetne minél több pénzt ellopni. Utólag teljes mértékben megmutatkozik az is, hogy milyen szégyenteljes módon próbálták takargatni, igazolni a kormánypárti politikusok ezeket a praktikákat. Ha felbukkan egy korrupciógyanús ügy, mindig a kormánypárti politikusok azok, akik a legtöbb információval rendelkeznek. Ott vannak az embereik a minisztériumokban, hivatalokban, kikérhetik tőlük a dokumentumokat, szerződéseket. És jogköreik folytán olyan információkhoz is hozzáférhetnek, amelyekhez a nyilvánosság nem. Ha tisztességes kormányunk és miniszterelnökünk lenne, akkor az első pillanattól fogva ennek megfelelően jártak volna el, amint felmerül, hogy gond van az uniós pályázatokkal. Kikérik a dokumentumokat, megteszik a megfelelő lépéseket, megakadályozzák a pénz szétlo- pását. Persze nem ezt tették, úgy cselekedtek, mint mindig. Már augusztusban is eléggé világos volt, hogy micsoda visszaélések történtek a pályáztatásnál, de a kormánypárti politikusok az újságírókat vádolták például azzal, hogy meg nem erősített információkat közölnek az ügyről. Andrej Danko SNS-elnök mediális hisztériáról beszélt, Robert Fico pedig azért ostorozta a sajtót, mert sokkal korrup- tabbnak tünteti fel az országot, mint amilyen valójában! Az oktatási minisztériumról közölt információkat ahhoz hasonlította, mint amikor Igor Matovič ellenzéki képviselő tájékoztatott az ő állítólagos belize-i milliós bankszámlájáról. És hogy az újságírók ne írjanak „marhaságokat, mert Brüsszel készpénznek veszi azokat” - mondta Fico. Érdemes megvizsgálni, hogyan festenek ezek a nyilatkozatok három hónap elteltével. A most befejeződött minisztériumi ellenőrzés során a stratégiai kutatómunkára kiírt pályázatok kiértékelését vizsgálták meg és negyvennél fedeztek fel hibákat, harmincnál súlyosakat. Például a Kutatási Ügynökség egyáltalán nem követelte meg a cégektől, hogy dokumentumokkal igazolják, képesek-e tudományos kutatómunka végzésére. A számvevőszéki ellenőrzés is hasonlóképpen végződött: „súlyos, rendszerszintű hiányosságokat” tárt fel, a „belső ellenőrzés hiányát”, és „nagymértékű szubjektivitást az előkészítés és a pályáztatás megvalósítása során”. Mint minden botránynál és korrupciós ügynél, ennél is felmerül, hogy vajon tévedések, hibák sorozata és a minisztériumi siserehad alkalmatlansága miatt keletkezett-e, vagy pedig gondosan előkészített „hiányosságokkal” van dolgunk, amelyek azt voltak hivatottak biztosítani, hogy az uniós pénzek biztosan a „megfelelő helyre” kerüljenek. Ha hosszú évek alatt csak egyetlen egy ilyen botrány pattanna ki, még elhihetnénk, hogy tévedés történt, vagy valaki hibázott a minisztériumban. De amikor futószalagon jönnek az ilyen ügyek és már nem is bírjuk számolni őket, akkor nyilvánvaló, hogy rendszerszintű állami korrupcióról és szervezett lopásról van szó. A gondatlanságból elkövetett pénzlenyúlás szóba sem jöhet. A szerző a Trend hetilap kommentátora Egy függetlenségi harcos portréja Carles Puigdemont-nak, Katalónia hatalmától megfosztott elnökónek ifjúkori álma volt a Katalán Köztársaság kikiáltása. Az 54 éves volt újságíró felesége román, két kislány apja, és ő az arca a katalán függetlenségpárti mozgalomnak. Miként lehetne megérteni ennek a férfinek az elszántságát, aki azt hangoztatta, félelem nélkül néz a letartóztatása elé is. Barátja, Carles Porta újságíró 2016-ban életrajzi könyvet írt róla, s úgy festi le Puigdemont-t, mint aki „becsületes és bírja a nyomást”, örök függetlenségpárti, párosulva egy hosszútávfu- tó jellemével: önfejű és makacs. Egy nevét nem vállaló helyi ellenlábasa ugyanakkor azt mondta róla, hogy a katalán elnök „nem rendelkezik súlyos intellektuális poggyászszal”, ám 16 éves kora óta vérében van a függetlenség vágya, meggyőződéses radikális. Puigde- mont sorsa 2016-ban, egy j anuári napon változott meg, amikor felkérték a szakadárok vegyes koalíciójának vezetésére. A szakadárok elszánták magukat, hogy a függetlenség korába vezetik át a hét és fél millió katalánt. Puigdemont a közel százezer lakosú Girona polgármestere is volt, s politikai karrierje előtt három évtizeden át újságíróként dolgozott. 2006-ban került be a katalán parlamentbe az Artur Mas vezette függetlenségi párt, a Katalán Demokratikus Konvergencia színeiben. O váltotta a régió élén Artur Mast. Mas és Puigdemont kapcsolatát egyfajta mester és tanítvány viszonyként szokták jellemezni. Mas minden fontos döntéskor jelen volt tanácsadóként, rossz nyelvek szerint valójában a háttérből ő irányítja Puigdemont-t. Mas mindenesetre súlyos örökséget hagyott neki: a konzervatív Mariano Rajoy vezette spanyol kormánnyal szóba nem álló első számú ellenség szerepét. Rajoy és Puigdemont életrajzában ritka közös pont, hogy fiatalon mindketten súlyos autóbalesetet szenvedtek. Ennek nyomait mindketten viselik: Rajoynak egy vágás van a szakálla alatt, Puigdemont-nak az ajkán, valamint a homlokán, amelyet előre fésült haj ával takar. Puigdemont 1962-ben született egy kis faluban, Amerben, száz kilométerre Barcelonától és annak elitjétől. 13 éves volt, amikor Francisco Éran- co diktátor meghalt. Szorosan kötődik a katalán nyelvhez, azt mondja, soha nem felejti el, hogy az 1936-39- es polgárháború után a régiót milyen kegyetlen megtorlás sújtotta. 1980- ban csatlakozott Jordi Pujol konzervatív-nacionalista pártjához, a Katalán Demokratikus Konvergenciához. Pujol tárgyalt Madriddal, hogy Katalónia nagyobb autonómiát kapjon, de nem voltak kiválási törekvései. (SITA/AP-felvétel) Puigdemont korrektorként került a Punt Avui című nacionalista laphoz, s főszerkesztőként végzi. Különösen érdekli Szlovénia esete: a jugoszláv tagköztársaság 1991 -ben egy betiltott referendum után és rövid háborús konfliktust is vállalva kikiáltotta függetlenségét és elszakadását Jugoszláviától. Az elkövetkezendő években Puigdemont a függetlenségpártiság társadalmi bázisának kiszélesítésén dolgozott, Gandhihoz hasonlóan az erőszakmentesség szellemében. Köny- nyen elsajátítja a technikai újításokat, beszél angolul, franciául és románul, katalán sajtóügynökséget alapított, Katalóniáról beszámoló angol nyelvű lapot, és elnökölt a függetlenség mellett kiálló közösségek szövetségének élén. „Nagy érzéke van a dolgok megrendezéséhez, és tudja használni a médiát” - húzza alá Anton Losada politológus. Joan Botella politológus „előremenekülésről” beszél. „Puigdemont azt hiszi: a sors őt választotta, hogy a katalánokat az ígéret földjére vezesse. Ám egyáltalán nem tűnik annak az illuminált fanatikusnak, amilyennek Madridban lefestik” - mondja a politológus. (MTI)
