Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-11 / 260. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2017. NOVEMBER 11. TARCA A SZALONBAN Nagy Hajnal Csilla Hét: Lilla Ü8 2Ü Lu Cong: Portré L illa ma szabadnapos, de a családja úgy tudja, munkába indül reggel, miután halk sikollyal kísérve olvad el szájpadlásán a csokoládékocka. Visz- szacsomagolja a maradékot, öt meg kettő kocka csokoládét, odaadó gondoskodással, mint a gyerekeket annak idején téli séták előtt vastag pólyákba (háromszor elismétli nevüket, mikor ez eszébe jut). Ma a férje főz ebédet, reméli Lilla, és elmosolyodik a gondolatra, menynyivel könnyebb lenne papírfigurákat etetnie, majd megijed, mikor rájön, hogy ha a gyerekei papírfigurák lennének, nem tudná őket mivel etetni, nem tudja, mit eszik egy papírfigura. Magához akarja ölelni őket, érezni, hogy nem vágja meg a kezét, ha megsimítja a hajukat, de eddigre már messze jár a háztól, félúton a börtön felé, megtorpan, mert nem tudja, a börtönhöz vagy az otthonához van-e éppen közelebb, bennakad a következő lélegzetvétel, megpróbálja felidézni a gyerekei arcát, csak ollókat lát maga előtt, összecsuklik, térddel a járda betonjára, újra lélegzik, többször elismétli a nevüket, tárgyrag, birtokos személyjel, műveltető igeképző, minddel működik, minden a helyén, újra lélegzik, előtűnnek előtte az arcok, feláll, elindul, igen, most már biztosan a börtönhöz van közelebb, bármelyik irányban lenne is. Nála van az egyenruhája, képtelen volt otthon hagyni, de nem fogja elővenni a táskájából. A börtön kapujához ér, de mielőtt bemenne, előveszi az egyik kocka csokit azok közül, amelyeket nem lehetett elosztani héttel, gondosan becsomagolja egy méretre vágott ezüstpapírba, belerakja még egy kisebb, piros kartondobozba, és a többitől külön visszateszi a táskába. Ursulához jött. Amennyire Lilla tudja, egyetlen látogatója van rajta kívül, a fia, ő másnap jön. Senki sem ismeri fel Lillát a börtön személyzete közül, olyan az arca, mintha nem is lenne, pedig rutinosan, elképesztő tempóval és gördülékenységgel kapkodja le és fel fém tartozékait a detektorkapu két oldalán. Elmondja, kihez jött, valamiért mások nem fogékonyak a napok ismédődésére, újra megkérdezik tőle, minden vasárnap, hogy kit látogat. Kézdi Ursula, mondja a nevet. Rendben, menjen, és még azt is elmagyarázzák neki, merre kell indulnia. Mások valamiért nem fogékonyak az élet rendszerszerűségére. Vagy az övéknek nincsen.- Ebből a kocka csokiból többet tudok meg a fiamról, mint mikor fél órán át ülünk egymással szemben - mondta egyszer Ursula, talán szomorúsággal a hangjában, Lilla ezekre az árnyalatokra valamiért nem fogékony. Lehetett éhség is. Ezen kívül kevésszer váltottak egymással egész mondatokat. Lilla végignézi a csokoládé elfogyasztását, a teljességet a nő szemében, aztán a többi rabot kezdi el figyelni. Előtte egész héten a porta és a külvilág tűnik valósnak, tulajdonképpen fel sem merül benne, hogy a bent, a börtön tényleg létezik, ez alatt a fél óra alatt viszont teljesen meggyőzi őt a levegő, hogy a bent és a porta a valóság. Nagyon nehéz felállnia, pedig Ursula eddigre tíz perce csukott szemmel, mozdulatlanul ül előtte a széken. Ekkor magára marad. Órákat kell még eltöltenie a városban, hogy aztán az elképzelt műszak végén elindulhasson az otthon irányába, bármerre lesz is akkor éppen, így működnek a távolságok, Lilla szerint, hogy ahol, amikor éppen, onnan pedig valamerre, akkor az egyeden egység. Otthon pedig várja körülbelül háromegységnyi ember, de ez már egyáltalán nem ennyire egyértelmű. Van itt egy folyó, nem igaz?, jut eszébe, és hogy ma tulajdonképpen amúgy sem kellene senkit felhívnia. Megkeresi a folyót, amelyik, itt van, akár igaz, akár nem. Ebédel a partján, előveszi a gondosan becsomagolt csokoládét, ennél a kockánál érez némi bűntudatot, ez csak természetes, de azért megnézi egy hajtincsét, nem, ugyanolyan ezüstös, zöldes, feketés, mint mindig. Megpróbálja elképzelni, milyen lehetett az íz odabent, a portán túl, Ursula biztos jobban értette, mi történik az ízekkel, Lilla hónapok óta próbálja megfigyelni, hol kezdődik a szakértelem, mi az, amivel Ursula eléri, hogy egy kocka csokoládé elmondjon neki mindent, amire a fia képtelen volt. Lilla semmit sem érez.- Megjöttem! - kiált fel, amikor belép az ajtón. Elmosogatja a tányérokat, amelyek a nap folyamán felgyülemlettek a konyhapulton, de semmilyen jel nem árulja el neki, milyen ételt fogyasztott róla az a néhány egység ember, akik a házat töltötték meg a távollétében. Elsorolja a nevüket, félhangosan, pedig tudja, hogy hallom, és szinte rám is ölti a nyelvét, elindul odabent, már az alsó fogsorhoz ér, és az ajkak is szétnyílnak résnyire, amikor megtorpan. Visszahúzza, kis karikákra vagdos néhány kiflit és zöldséget és kolbászt, megpróbál mindent a kompozícióba ültetni, amit szavakba nem tudott, olyasmiket, mint sajnálom, hogy hazudtam ma nektek és sajnálom, hogy nem adok nektek a csokiból és ma láttam egy egészen szép éticsigát. Feltálalja a vacsorát, bemászik a kádba, felhúzott lábúkkal és Sálingénél, megpróbál váltani Seymourral néhány szót, de az minden félig feltett kérdésére elnéző fejcsóválással válaszol. Alig tudja lenyelni elalvás előtt az utolsó kockát. Éppen Tibor Bindas Športový koučing alebo tajomstvá víťazov című írását olvasom. A cím tulajdonképpen elárulja a könyv tartalmát. Szeretem, ha valami újat is megtudhatok egy könyvből, s szakmailag fejlődhetek általa, de szívesen olvasok szépirodalmat is. Leginkább a krimit kedvelem, a bűnügyi témájú könyveket. Éppen ma vettem meg Jozef Karika Čierny rok című könyvét, s alig várom, hogy nekilássak. Könyvtáramban megtalálható Dominik Dán krimiregényeinek komplett gyűjteménye. Szeretem a stílusát, a detektívek munkájának valósághű ábrázolását. Könyveinek egyetlen hibája van - két nap alatt elolvasom őket, és utána fél évet kell várnom a következőre. Kedvenceim közé tartozik még Paul Young A viskó című műve, amely azon kevés könyvek egyike, amelyeket többször is elolvastam, sőt, néhány részletét bármikor újraolvasom, ha kedvem tartja. Az elmondottakból világos, hogy szívesen olvasok. Ez a legkedvesebb hobbim. Többnyire az edzőtáborokban olvasok. Begyűjtőm az újonnan beszerzett könyveket - otthon igyekszem a lehető legtöbb időt a családommal tölteni, csak esténként olvasok -, de az edzőtáborokban sikerül behozni a lemaradást, s 2-3 hét alatt akár 3-4 könyvet is elfogyasztok. Feleségemmel a gyermekeinket is az olvasás szere- tetére próbáljuk nevelni. Matej Tóth olimpiai bajnok gyalogló FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Határsáv Balról az első Ivan Olbracht író verhovinai kalandozása közben az 1930-as években Az ott a Kancem csúcsa, mondja a vezetőm, miközben ráfordulunk a nyeregre. A határ- és vízválasztó ösvény néhol emelkedik, máshol lejt. A 13-as kőnél hatalmas lucfenyők között válik el tőle a határvonal. A jelek rendben vannak. A 14-es kőnél egy kis legelő szélén remek kilátás nyílik a Kané csúcsára. A 15-ös kő Bolotnakot jelöli, melyet a helybéliek Preslopnak neveznek. Mondja. Esteledik, nincs kilátás, felhőben gyaloglunk. Szitál a gomolygás. Bolotnaktól kigyúrt ösvény vezet az erdőbe, úgy fél óra múlva egy kis vadászkunyhóhoz érek vezetőmmel. Na graniéníku. Így nevezik,- Határmezsgyén. Nevezik még Grófova chatának is. Az ajtón magyar felirat, Ivan fordítja, soká tart mire eszembe jut: „A rókáknak vagyon barlangjuk és az ég madarainak fészkük, de az emberfiának nincs hová fejét lehajtani.” S hozzáteszi: „Az időleges és véleden lakók isteni védelmének ajánljuk e házat.” Fordítja Ivan, kissé bicegősen. Legénykorában Szolyván dolgozott a fűrésztelepen, ott tanult meg. A kalyiba nyitva van. Ha rossz idő lep meg a határsáv ösvényén, remek menedéket nyújt. A kunyhótól négy ösvény fiit a négy irányba. A Popágya csúcsa alatt vagyunk, néhány lépésre a csehszlovák-lengyel (azelőtt uhor-gácsországi, vagy polák-venger) határtól. Magyarázza kísérőm, Ivan, nagy nehezen megértem. Dolgozott Ostraván és Pardubicében, valami köztes cseh-ruszint beszél, melybe magyar szavak keverednek. Én biztosra megyek, minden mondatot elmondok oroszul is. A Szinevéri Polana úgy húsz kilométerre lehet arra, amarra meg Németmokra szintén annyi, vagy valamivel több. Húsz kilométer őserdő fel is, le is. Zelená javorinka, így hívják ezt a rengeteget itt a kunyhó körül. Nem jár itt senki. Nemigen látsz erre élő embert azóta, hogy nem járnak ide a magyar grófok medvelesre. Mondja Ivan. A küszöböt átlépőket tán egy kézen lehetne számolni. Talán az erdőkerülő, talán vadorzó, vagy a pénzügyőrségtől valami csendőr, vagy határőr. Ivánnál igyekszünk tü- * zet rakni a kályhában. Arad befelé a füst. Kitárom a bodega „ajtaját” és „ablakát”, lassan mozdul csak a gomoly, kilebeg az erdő ködébe. Kipiszkáljuk az eltö- mődött kályhacsövet. Kalyibánk homályának falán platóni ősképként tűnünk fel. Az „ajtónál” egy moccanadan árny figyel. A gróf kabátjának,árnyéka itt maradt a falon a múlt tüzek emlékeként. Az átnedvesedett rönk, mely ki tudja, mióta állt itt, néha durran egyet a kályhában. Tudja Ivan, mi névrokonok vagyunk. Névrokonok? Olyan idegenek, akiket ugyanúgy hívnak. Ivan a fejét fogja. Vagy úgy, hát akkor Kolocsaván még több a névrokon, mint az igazi, Jesusu Christel Aztán megtorpan. Hát hogy lennénk mi névrokonok, ha engem Ivánnak, magát meg Kamiinak hívják. Olyan név meg különben nincs is a görög katolikus kalendárjomban. Van énnekem egy másik nevem is. Azt akkor használom, ha írok. Mondom. Tehát más néven beszél, és más néven ír? Elnevetem magam. Olyasmi. És milyen néven ír? Ivan vagyok, Ivan Olbracht. Hátravetem magam az „ágyon”, nézem a kályhalyukak által határolt fények táncát a falon. Megkérem, meséljen Suhajról. Elmond néhány történetet, amit már a faluban is hallottam. Néhol a szereplők, néha a cselekmény különbözik. Ködbe vész Suhaj alakja, az őserdők ködébe. A fények táncolása a durva deszkafalon és főleg a fáradtság, leteper. Nem kell mindent elhinni, amit Suhajról mondanak. Az emberek pletykálnak. Mesebeszéd. Ekkor mintha egy árny mászna elő az ablakkeret réséből, mint egy darab a kinti mély erdő sötétjéből. Feltápászkodom. Hív, mint egy magányos kiáltás, könyörgőn. Elszürkült, félbehajtott papírfecni. Benne egy felirat: ,Ach zlatá Praho! Uvidím té ješté? Ant. Kadefábek, respicient fin. Stráže.” Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
