Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)

2017-11-07 / 256. szám, kedd

www.ujszo.com | 2017. november 7. KULTÚRA 117 Samko Tálé életre kel Daniela Kapitáňová regényéből Bíró Kriszta szereplésével készül előadás az Örkény Színházban Bíró Kriszta (Szkárossy Zsuzsa felvétele) SZABÓ G. LÁSZLÓ Budapesti színházi előadás készül Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről című regényéből, amely a kortárs szlovák irodalom egyik fényes gyöngyszeme. Bíré Kriszta előadásában, Pionírszív címmel láthatja majd az Örkény Színház közönsége. A tizenhat évvel ezelőtti megjele­nése óta több mint tíz nyelven nap­világot látott könyv Mészáros Tünde kiváló fordításában a tavalyi buda­pesti könyvfesztiválon keltett nagy feltűnést, amikor Szlovákia volt a rendezvény díszvendége. A kötet be­mutatására Parti Nagy Lajos kapott felkérését, aki azonnal össze is bo- ronálta Samko Tálét, a regény főhő­sét az ő Sárbogárdi Jolánjával, akit Bíró Kriszta is megformált már. Az Örkény Színház jeles színésznője a Zeitstücköt próbálta, amikor kezébe került a szlovák írónő regénye. „Egy nap alatt elolvastam - me­séli. - Megettem, de inkább felfal­tam. Rögtön éreztem, hogy ez szín­ház. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy Daniela rendező és dramaturg egy személyben. Csak azt tudtam, hogy ezt meg kellene csinálni. Elő­ször pasira gondoltam. Hogy találok valakit, akinek majd azt mondom: figyelj, ez annyira zseniális, hogy el kell játszanod! Itt egy monológ, egy önmagába zárt, tragikus figura, egy negyvennégy éves, szellemi fogya­tékos, törpe növésű ember, aki sem­mi másra nem vágyik, mint hogy be­tagozódjon a környezetébe, a társa­dalomba, és hogy ő is ugyanolyan rendes polgára legyen ennek a vi­lágnak, mint bárki más, és ehhez foggal-körömmel ragaszkodik. Ez a tragédiája. Ezért olyan magányos. Aztán jött a nyár, lent voltunk a ten­gernél Lajossal, és közöltem vele, hogy nagyon sokat gondolkoztam én már ezen, és nem bírom tovább ma­gamba fojtani, döntöttem, ezt én akarom megcsinálni. Először levegő után kapkodott, majdaztkérdezte:jó, de hogyan? De mert látta, milyen el­szánt vagyok, belegondolt, és azt mondta, ez tényleg jó ötlet.” Ez után született meg a levél, ame­lyet Bíró Kriszta a komáromi születésű szerzőnek irt, hogy ő maga szeretné színpadra vinni Samko Tálé tragédiáját. „Kedves Daniela, írtam neki. Ha csak nem fut ki a világból, akkor nő létemre szeretném eljátsza­ni Samko Tálét. Mit szól hozzá? A legnagyobb boldogságomra szinte azonnal jött a válasz, hogy: boldo­gan! Természetesen megindokoltam neki, hogy én úgy gondolom, teljesen androgün ez a figura. Nem férfi vagy nő, bár mint mindent és mindenkit, „Kedves Daniela, írtam neki. Ha csak nem fut ki a világ­ból, akkor nő létemre szeretném eljátszani Samko Tálét. Mit szól hozzá?" saját magát is be kell, hogy sorolja va­lahova. De számtalanszor elmondja magáról, hogy nem nő rajta szőr, nin­csenek testi vágyai azon kívül, hogy egy jó kefirt megegyen. Egészen fur­csa figura. A sötétség angyala. Van benne valami nemtelen, koboldszerű, de még az a komikus szerencsétlen­ség is, ami jellemzi őt, teljesen nem­telen. Tehát semmiképpen nem egy klasszikus személyisége” Komáromban, ahol a regény ját­szódik, sok évvel ezelőtt, osztályki­ránduláson járt a színésznő, de mi­után elolvasta a könyvet, Parti Nagy Lajos társaságában ott találkozott Daniela Kapitáňovával. „Idén ta­vasszal, amikor már készült a szín­padi változat, és már behatóan ismer­tem a szöveget, elmentünk azokra a helyszínekre, amelyeket Daniela to­tál dokumentarista módon leír a könyvben. Láttuk a vasútállomást, a víztoronyt, a parkot a város szívében, a tengerészszobrot, a szakszerveze­tek házát, a pártházat, a színházat... Különös érzés volt ez számomra! Mintha a regény lapjain jártam volna. Mindez természetesen belendíti a fantáziámat. Ha van egy belső mo­zim, amelyet megsegítenek a valóság képei, az nagyon jó. De tartok tőle, hogy nem ezért tudom majd eljátsza­ni a darabot. Érdi Ariadne régi bará­tom, munkatársam a színházban. Ő lesz az előadás asszisztense. Elolvas­ta a példányt, és azt mondta: izgatot­tan váija, mi lesz ebből, mert színhá- zilag elképzelni sem tudja. Bennem is motoszkál ez a kérdés. Hogy ebből mi lesz? Maszkot nem szeretnék, de a látványtervező biztosan besegít. Mozgás, fény, jelmez, kellék... ez mind jól jön majd.” A szellemi fogyatékosságot el­mondja a szöveg. Samko Tálé hozza majd a maga habitusát. „Autisztikus figura - vélekedik Bíró Kriszta. - A szöveg is jelzi, hogy valami nem stimmel nála. Az állandó önismét­lés. A kényszerű rendrakás. A sza­vak sorba rakásának mániája. A szó­fordulatok.” Daniela Kapitáňová teljesen sza­bad kezet adott a színésznőnek. Nem szólt bele regénye színpadi verzió­jába, amelyet Ari-Nagy Barbara dramaturggal és Szenteczki Zita rendezővel együtt hármasban hoztak létre. „Hogy hány ülésben, azt nem tudnám megmondani. Nyolc hónap alatt fejeztük be a munkát. Aztán a már majdnem kész példányt ollóval szétvagdaltuk, és az egészet lefek­tettük nálunk a szőnyegre. De nem abban a sorrendben raktuk össze, mint ahogy a könyvben áll, bár nem tértünk el tőle nagyon, csak a szín­házi prioritásokat tartottuk szem előtt. Csaknem hetven oldalt szab­daltunk szét, és illesztettünk össze. Ebből lett aztán negyvennyolc olda­las anyag, amellyel dolgozni fogok.” Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója az első perctől fogva nyi­tott volt az ötletre, a regény színpadi változatának bemutatására. „O nem­csak engem, hanem mindenkit biztat a társulatban, hogy ha ötlete van, egyedül akar létrehozni valamit, szóljon neki. Hajónak találja, és úgy érzi, beleillik a színház profiljába, bátran álljon elő vele. Tavaly, nyár végén, amikor felhívtam, és elküld­tem neki, hogy mi van a kezemben, azonnal jelezte, hogy érdekli őt az anyag. Érezte, hogy ez valami más. Elolvasta, és azt mondta: szuper, menjen!” Tehát menni fog. A próbák nemsokára el is kezdődnek, bemu­tató jövőre, március elején. Lemondott a Budapesti Operettszínház nagy hatalmú művészeti vezetője JUHÁSZ KATALIN Budapest. Kerényi Miklós Gábor lemondott vezetői tiszt­ségéről az Operettszínházban, miután a napokban több Facebook-komment, blogbe- jegyzés és újságcikk vádolta szexuális zaklatással és hatalommal való visszaélé­sekkel. A színház egykori igazgatója és je­lenlegi művészeti vezetője a követ­kező közleményt juttatta el az Index­hez: „Visszautasítom mindazon állí­tásokat, pletykákat, híreszteléseket, melyek az elmúlt napokban engem értek és imádott társulatom minden­napjait, működését mérgezték és mérgezik. Hogy a nyugodt munkát biztosítsam, döntésem az, hogy a mai nappal munkáltatómtól felmentése­met kértem a Budapesti Operettszín­ház művészeti vezetői tevékenysége alól, továbbá nyugdíjazásomat kez­deményeztem. Szentpétervári bemu­tatómat követően minden erőmmel azon leszek, hogy tisztázzam ma­gam.” Az Operettszínház is kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt írják, el­ítélik a szexuális zaklatás minden formáját, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek hatalommal va­ló visszaéléssel együtt valósulnak meg. Ki fogják vizsgálni az összes felmerült ügyet, bár nincs tudomásuk egyetlen ilyen esetről sem. Az Index három olyan emberrel is beszélt, akik egymástól függetlenül azt mondták: Kerényi valamilyen problémára hivatkozva azt mondta, meg kell büntetnie őket, a büntetés pedig az volt, hogy elverte vagy el akarta verni a meztelen feneküket. Beszéltek két olyan egykori munka­társsal, akik - szintén egymástól füg­getlenül - fogdosásról, kéretlen sze­xuális közeledésről számoltak be, és két olyan színésszel, akik jelen voltak ilyen alkalmakkor, és megerősítették, hogy történtek ilyen esetek. Viszont valamennyi interjúalany fél a követ­kezményektől. Kerényi Miklós Gábor (Képarchívum) A színház egykori színésze, aki mindenki máshoz hasonlóan neve elhallgatását kérte, azt mondja: „Az igazgató pedagógiai módszereinek széles a skálája: verbális és fizikai megalázás, nyilvános pofonok. Az elfenekelések tanúk nélkül zajlot­tak. Az irodájába kellett felmen­nem, egy verssel vagy egy mono­lóggal kellett készülnöm. Az inst­rukciók között szerepelt, hogy úgy mondjam a szöveget, hogy dühös vagyok. Nekifutottam többször is, de nem volt elégedett az ered­ménnyel. Ekkor azt mondta: jó, ak­kor vegyem le a nadrágomat, és ha­saljak a térdére. Nem akartam, de erőszakosan rám parancsolt; meg­ijedtem, úgyhogy megtettem.” Paradox módon az áldozatok azok, akik próbálnak névtelenek maradni, mert rettegnek attól, hogy a megvá­dolt nagy hatalmú, befolyásos szín­házi ember befolyása tönkreteszi őket, derékba töri a karrieijüket. Az Index szerint az érintett színházban azonnali hatályú felmondásra szá­míthat, aki nyilatkozik a sajtónak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom