Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-05 / 229. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2017. október 5. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Visszalépések Magyar pártjaink elnökei vigyázó szemüket Klusra vethetnék sem mutatja meg jobban, mint az, hogyan fúj visszavonulót, ha a helyzet úgy kívánja. Mert visszalépés és visszalépés között is van különbség, de még mekkora. Erre láthattunk jó példát a minap Besztercebánya megyében. Történt ugyanis, hogy két politikus is visszalépett a megyeielnökjelöltségtől a napokban. Az egyikük Jozef Šimko volt, Rimaszombat Kotleba-pozitív polgármestere, aki mindenki általános megrökönyödésére bejelentette, ő márpedig me- gyefonöki babérokra tör. Bejelentését nem övezték fanfárok, és ő maga sem igyekezett elmagyarázni, tulajdonképpen mit is akar, kit szeretne megszólítani - hiába kérdezték az újságírók. Aztán néhány hónap hallgatás után mély csendben bejelentette, hogy ő akkor mégsem indul el - ismét elsunnyogva a magyarázatot. Csak valami olyasmiről beszélt, hogy Rimaszombatnak nagyobb szüksége van a város első emberére. De suny- nyogásával csak azt a gyanút erősítette meg, hogy nem Rimaszombatnak van szüksége rá, hanem a fasiszta megyefőnöknek, Marian Kotlebának arra az 5,8 százalékra, melyre a felmérések szerint Šimko jó volt. A másik oldalon pedig itt van az SaS-es Martin Klus, egy átgondolt ellenzéki projekt jól felépített, fiatal politikusa, akinek talán még esélye is lett volna kipurgálni a zöldtrikós segéd-nemzetvezetőt a megyeházáról. Csakhogy akadt nála népszerűbb, és függetlensége miatt talán a politikumban csalódott nép számára emészthetőbb jelölt Ján Lunter személyében. S bár Klusnak voltak érdekes és megkérdőjelezhető lépései a kampányban, mégis elegánsnak bizonyult: nem habozott sokat, mikor látta, hogy van nála esélyesebb, és úriember módjára, feltételek nélkül hátralépett. Fenntartva a reményt, hogy talán végre kialakulóban van egy új politikusgeneráció, mely nemcsak a tisztesség látszatát akarja fenntartani, hanem tisztességes is tud maradni. A magyar pártjaink elnökei és politikusai pedig, akik elszalasztottak egy történelmi esélyt az összefogásra és a közös magyar képviseletre, jobban teszik, ha vigyázó szemeiket Klusra vetik. Mert így is lehet. (Lubomr Kotrha karikatúrája) Küzdelem az online térben FELEDY BOTOND K likkelünk, lájkolunk, letöltünk, online olvasunk, sokan a neten vásárolnak, rendelnek meg könyvet, tejet vagy éppen kölnit. Az, hogy a net működik, nem kérdés már számunkra. Lehet, hogy néha a vihar egy kábelt átvág, de a „nagybetűs” Internetnek mindig működnie kell. És tényleg, eddig olyan nem volt, hogy az egész internet fogta volna magát, és teljesen megbénuljon hosszú órákra, esetleg napokra. Egyre kevésbé tudjuk elképzelni, hogy valaha lesz ilyen, miközben egyre többen dolgoznak azon, hogy lehessen ilyen. Máshogy fogalmazva, miközben mi, a világ gazdagabb és nettel jobban ellátott felén alapszolgáltatásnak, természetes jószágnak tekintjük az internet-hozzáférést, addig más országok ezt lehetőségnek, támadási felületnek, befolyásolási felületnek látják kívülről, amelyen keresztül dezinformálni, kémkedni vagy éppen a forgalmat megbénítani lehet. Mostanra nagyjából két csoportja körvonalazódik az országoknak, amelyek az internettel kapcsolatban sarkos véleményre jutottak. Adott a szabad intemetpárti csoport, az USA vezetésével, a nyugati blokk, amelynek tagjai a net fizikai infrastruktú- ráj át semlegesnek tekintik - tehát ne döntsön állam vagy szolgáltató arról, hogy milyen tartalomhoz férünk hozzá -, és emellett az adatvédelem, az online és az információbiztonság a szempontjaik. A kiberhadviselést mint technikai hadviselést értelmezik, szándékaik szerint inkább szűkítően, és a széles körű társadalmi pszichológiai műveleteket vagy eleve törvénytelennek tartják még a nemzetközi jog szempontjából is (adott esetben akár háborús ok is lehet ebből), vagy legalábbis maguk nem ezen a módon gyakorolják a befolyásukat. E csoport valódi befolyása az internet governance testén belül rejlik, hiszen a meghatározó szerverek (DNS root szerverek), szolgáltatóközpontok (DÍP) jelentős részt az ő fizikai határaikon belül van. Persze eszük ágában sincs lekapcsolni valaha ezeket, de másoknak sem szeretnék megadni ezt a lehetőséget. Ezzel szemben a szuverenitáspárti Víziók és a valóság HANGÁCSI ISTVÁN I 7 M anapság kevés hazai politikai szereplő vagy párt fogalmaz meg hosszú távú víziókat az ország jövőjéről a négyéves kormányciklusokon túl. A Progresszív Szlovákia gondolt egy merészet, és nyilvánosságra hozta elképzeléseit a jövő Szlovákiájáról 2030-ig. Ki ne szeretne egy versenyképesebb, regionálisan kiegyenlítettebb, biztonságosabb, szociálisan stabilabb és inspirálóbb Szlovákiában élni 2030-ban? Ennek megvalósításához mindenképp egy, a hazai pártpolitikai rendszert átformáló, azon egyszersmind túllépő komplex vízióra van szükség. A Progresszív Szlovákia pont ilyen átfogó elképzeléseket próbál beemelni a hazai közbeszédbe: geopolitika, robotizáció, oktatási digitali- záció, komplex biztonság, kulturális identitás, önbizalommal teli nemzet és állam. Ezek a folyamatok világszerte komoly szakmai, társadalmi és politikai vitákat generálnak, miközben idehaza is éreztetik a hatásaikat, még ha nem is beszélünk róluk. Nem véletlenül forrong a nyugati világ a többsebességes Európai Unió (geopolitika), a növekvő munkaerőpiaci feszültségek (robotizáció), a versenyképesség fenntartása (oktatási digi- talizáció), a nemzetközi terrorizmus visszaszorítása (komplex biztonság) és a bevándorlók integrálása (kulturális identitás) kapcsán. A Progresszív Szlovákia komplex helyzetmegállapítása már csak azért is elismerésre méltó, mert a kormány és az ellenzék is csak négyéves ciklusokban képes gondolkodni az EU-s és NATO-s tagság elérése óta. A világpolitikai folyamatokról pedig csak kivételes esetekben nyilatkoznak, javarészt reaktívan. E rövidlátó, folyamatkövető és passziv hozzáállás már most is, de hosszú távon még inkább behatárolja az ország lehetőségeit. A Progresszív Szlovákia által kínált vízió nem hibátlan. Ahhoz, hogy az általuk elképzelt Szlovákia 2030-ig minden téren fejlődjön (meghaladva az OECD átlagát több kategóriában is), elsőként meg kell célozniuk a hazai pártrendszer átformálását. Ezzel azonban több mint száz oldalas víziójuk nem foglalkozik. Pedig a pártrendszer, pontosabban az azon belüli erőviszonyok megváltoztatása előfeltétele minden további reformnak. A rendszerformálás alatt olyan folyamatokat kell értenünk, amelyek révén a mostani javarészt többpárti koalíciós trendből vagy egy nagykoalíciós (a két legerősebb párt), vagy az egypárti kormányzás válik lehetővé hosszú távon. Az elmúlt 25 év tapasztalatai alapján a többpárti koalíciós kormányzás korántsem bizonyult mindig elégségesnek a rendszerszintű változások meghozatalában (lásd az oktatási és egészség- ügyi „reformokat”). Ezzel szemben az egypárti kormányzásra a Smer 2012-2016 közötti példája alapján sokkal nagyobb esély mutatkozik. A siker érdekében a Progresszív Szlovákiának ki kell használnia ellenfelei gyengeségeit, gyűjtőpárttá kell alakulnia, egy karizmatikus vezető köré kell épülnie, miközben az átlagválasztó számára is közérthető célokat képvisel. A „progresszívek” között jelenleg még nem láthatunk ilyen kiemelkedő személyiséget. Inkább aktivisták és mozgalmárok csapataként működnek. A csoportosulás előtt tehát még megannyi kihívás áll, ám ajö- vő Szlovákiájának formálását nem lehet elég korán kezdeni. A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa FIGYELŐ Orbán: Romániát meg kell védeni Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Bihari Naplónak beszélt arról, Romániának meg kell védeni keleti határait. „Másképp Romániát el fogják lepni a mig- ránsok, és akkor nekünk, magyaroknak kell majd a román határon kerítést húznunk” - fejtette ki Orbán, felajánlva Romániának Magyarország segítségét. (MTI) csoport azt gondolja, hogy a 21. századra már ne egy nyugati blokk ellenőrizze az infrastruktúrát, ebből ők is részt akarnak. Harcolnak azért, hogy különböző nemzetközi testületek befolyást szerezhessenek a nyugat rovására a felügyeletben. E csoport másik jellemzője, hogy a netet az információs műveletek szemszögéből nézi. Kína, Oroszország, Irán és társaik számára meghatározó, a kormányzataik számára pedig élet-halál kérdése, hogy milyen információ hozzáférhető a polgáraik számára. Éppen ezért először a maguk területén kivédik a nyugati információs befolyást (lásd kínai nagy tűzfal), és egyben kihasználják a semleges, szabad internet összes lehetőségét, hogy a nyugati országok közönségét befolyásolhassák az ottani közönség saját csatornáin keresztül. Régi klasszikus módszer ez, a hidegháborúban is sokat fejlődött, a technikával ennek lehetőségei azonban hihetetlenül kiterjedtek. Nagyjából e két szemléletnek a konfrontációját éljük meg a fake news, a propaganda, az adatbázislopások és persze a hagyományos ipari kémkedések mellett. Fontos látni, hogy az információáramlás szempontjából szabad internet sem lehet zabolátlan: a társadalmi bizalom elleni tartalmak veszélyesek, ahogy üldözzük a gyermekpomót, az illegális online piactereket, a törvénytelen módon árult programsérülékenységeket és annyi minden mást. E sorba kell okosan beillesztenünk az ellenséges szándékú harmadik országok által generált megtévesztő információt is. Nem egyszerű jogállami eszközökkel ezt elérni, de meg kell oldanunk, ez most a feladvány.