Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-30 / 250. szám, hétfő
SPORT 161 Wozniacki a tenisztrónon A nyolcadik helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki 6:4, 6:4-re verte az ötödikkánt rangsorolt amerikai Venus Williamst a szingapúri tenisz WTA-világbajnokság egyes döntőjében. Szingapúr. Ez volt a két játékos nyolcadik egymás elleni mérkőzése, az első hetet egyaránt az amerikai nyerte meg. A dán teniszező másodszor szerepelhetett vb-döntőben. Az elsőt, 2010-ben három szettben elveszítette a belga Kim Clijsters ellen. Venus Williams harmadszor jutott a fináléba: 2008-ban legyőzte az orosz Vera Zvonarjevát, egy évvel később viszont kikapott húgától, Serenától. Szingapúrban az első játszmában ötször is elvették egymás adogatását a játékosok. Egy gyors brékváltást követően 3:3-ig együtt haladtak a felek, ezt követően viszont Wozniacki ellépett, és 6:4-re megnyerte az első szettet. A másodikban az újabb sikeres fogadójátékot követően bréklabdát hárítva hozta adogatását, majd újra brékelt, és pillanatok alatt 5:0-ra ellépett. Ekkor viszont szárnyra kapott Venus Williams, és sorozatban négy játékot nyert meg, adogathatott az egyenlítésért. Itt azonban Wozniacki kétszer is meccslabdához jutott, és a másodikkal már élni tudott (6:4). „Még mindig reszketek. 6:4,5:0- ig minden nekem kedvezően alakult. Ekkor Venus teljesítménye feljavult, még inkább átvette az irányítást, hatékonyan adogatott testre... Örülök, hogy végül mégis győzni tudtam. Nagyszerű, remek érzés, nem lehetek ennél boldo- gabb”-nyilatkozta Wozniacki, aki mától a harmadik helyre lép előre a világranglistán. Wozniacki először nyert vb-t, érdekesség, hogy Grand Slam- tomát viszont még mindig nem nyert a volt világelső. A 27 éves teniszezőnek ez volt az idei nyolcadik döntője, az első hatot elveszítette, de az utolsó kettőn (Szingapúr előtt Tokióban) győzni tudott. (MTI, nso, SITA) Wozniacki több mint kétmillió dollárt keresett Szingapúrban (tasr/ap) II. LIGA, 14. forduló ■ MFK Skalica-lnter Bratislava 2:1 (0:1) Góllövők: M. Jakubek (54.), D. Sebesta (89., 11 -esből), ill. E. Prekop (11). Sárga lap: Mizerák, ill. E. Prekop, J. Sulc. Játékvezető: Krivošík, 412 néző. ■ STK Fluminense Šamorín-FK Poprad 3:0 (1:0) Góllövők: Neto (28 ), Vávra (75.), Fuják (80.). Sárga lap: J. Pančík, Igor Juliao, Breno, ill. Kukol, Holíš, Hatok, Medak. Játékvezető A. Somoláni, 250 néző. STK FLUMINENSE: Rožník-Breno (81. Ozogány), Horváth, Poníák, Strbák- Šmehyl, Nascimento, Igor Juliao (76. Fujak)-Wisney, Pančík (68. Vávra), Fernando Neto. ■ Partizán Bardejov-Tatran L. Mikuláš 3:3 (2:0) Góllövők: Staško (2.), Hamuľak (18.), Grohof (57), ill. Očenáš (70.), Berežný (78., öngól), Kaplán (86.). Sárga lap: Verčimák, Belunek, Grohof, ill. Otruba, Antrič. Játékvezető: R. Weiss, 314 néző. ■ Podbrezová B-KFC Komárno 1:1 (1:0) Góllövők: T. Gerát (12.), ill. Podlucký (47.). Sárga lap: Mi- litosyan (Komárno). Játékvezető: Libiak, 132 néző. KOMÁRNO: Kosfukevič-Mórocz, Podlucký, Špak, Huszty-BI- lik, Kuruc, Bajza (72. Szekulics), Moďorosi (79. M. Kováč)-Matics, Militosyan. ■ MŠK Žilina B-MFK Zvolen 2:1 (2:1) Góllövők: Jankauskas (8.), Otubanjo (22.), ill. V. Slovák (11.). Sárga lap: B. Sluka, Moško, ill. Igor Kotora. Játékvezető: Ježík, 104 néző. ■ ŠKF Sereď-FK Spišská Nová Ves 3:3 (2:2) Góllövők: Richnák (2), Mečiar (33., 11-esből), Laura (79.), ill. Kubík (19.), 25. Botvinyik (25.) Vilkovský (89.). Játékvezető: Marsai, 290 néző. A Lokomotíva Košice-FK Pohronie (2:2) és a Nové Mesto- Trebišov (1:1) mérkőzéseket pénteken délután rendezték. ■ A bajnokság állása 1. Lokomotíva Košice 14 10 2 2 26:11 32 2. Serei 14 9 2 3 37:20 29 3. Skalica 14 9 2 3 19:10 29 4. Žilina B 14 8 1 5 29:18 25 5. Poprad 14 7 3 4 25:12 24 6. Spišská Nová Ves 14 7 3 4 22:20 24 7. Liptovský Mikuláš 14 5 4 5 25:20 19 8. Bardejov 14 5 4 5 22:20 19 9. Zvolen 14 5 3 6 18:26 18 10. Inter Bratislava 14 5 1 8 23:23 16 11. FK Pohronie 14 3 6 5 22:18 15 12. Komárno 14 4 3 7 24:44 15 13. Samorín 14 4 2 8 19:19 14 14. Trebišov 14 4 2 8 11:22 14 15. Nové Mesto 14 4 2 8 12:29 14 16. Podbrezová B 14 1 4 9 13:35 7 ■ Következik 15. FORDULÓ - november 3., péntek, 17.00: FK Pohronie—Bardejov. November 4., szombat, 13.30: Liptovský Mikuláš-Podbrezová B, Spišská Nová Ves-Lokomotíva Košice, Zvolen-Seretf, Poprad-Žilina B, Inter Bratislava- Šamorín, Komárno-Nové Mesto nad Váhom. November 5., vasárnap, 13.30: Trebišov-Skalica. 2017. október 30. | www.ujszo.com Hlaváčková és Babos a trófeával. Jövőre már nem indulnak együtt párosban. (SITA/AP-felvétel) Babosék világbajnokok Szingapúr. Babos Tímea és Andrea Hlaváčková nyerte a hétmillió dollár összdíjazású tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, miután a tegnapi fináléban 4:6,6:4,10:5- re legyőzte a holland Kiki Bártanát ás a svéd Johanna Larssont. A 3. helyen kiemelt magyar, cseh kettős az elődöntőben a világelső Martina Hingis, Csan Jung-dzsan svájci, tajvani duót búcsúztatta. Az idén négy tornán győztes holland, svéd duó is bravúrral jutott a végjátékba, ugyanis a címvédő orosz Je- katyerina Makarovát és Jeleňa Vesz- ny inát verte, így meglepetésre nem az első két kiemelt vívta a döntőt. Ebben az évben Babosék már találkoztak Bertensékkel, a madridi negyeddöntőben ők bizonyultak jobbnak. A harmadik vb-jén szereplő Babos párosban 15, Hlaváčková 24 (közte két Grand Slam) tomagyőzelemnél tartott, a túloldalon Bertens 9-szer, Larsson pedig 12-szer ünnepelhetett. A 2017-es WTA-fináléban három sima adogatójátékot követően Hlaváčková kissé nehezen hozta a szerváját, Babos és főként Bertens adogatásaival azonban nemigen lehetett mit kezdeni. A hálónál a magyar, cseh duó dolgozott eredményesebben, míg az ellenfél inkább hátulról próbálta befejezni a labdameneteket. A 24 éves magyar játékos szervájánál két brék- és egyben szettlabdához jutott a rivális, amely Bertens ütésével került szettelőnybe 37 perc elteltével (4:6). A folytatásban az idén négy tornán győztes magyar, cseh páros Bertens kettős hibájával rögtön brékelt, ám Babos elbukott adogatása révén nemsokára már a rivális vezetett 2:1- re. Az újabb fordulat 3:3-nál következett, amikor Larsson elvesztette a szerváját, majd Hlaváčková hozta a magáét, így 5:3 lett az állás. A fantasztikusakat mentő Babos 5:4-nél könnyedén kiadogatta a játszmát, így 1 óra 20 percnél (6:4) jöhetett a tíz nyert pontig tartó döntő rövidítés. Ebben a magyar, cseh duó főként Hlaváčková kiváló röptéivel 4:0-ra, majd 7:3-ra elhúzott. Innen már magabiztosan őrizték előnyüket, s 1 óra 31 perc alatt megnyerték a döntőt. „A sírból hoztuk vissza a meccset, nagyon elégedett vagyok a játékunkkal. A szuper tie-breakben is megmutattuk, hogy milyen jók voltunk az egész évben — mondta Babos, hozzátéve, alig váija, hogy a magasba emelhesse a Martina Navratilova- kupát, amelyet aztán a névadó csehszlovák-amerikai sztártól vehetett át. Ünnepi beszédében később Babos kiemelte, hogy az ellenfél kiválóan játszott a mérkőzés elején, és a legjobbjukat kellett nyújtaniuk ahhoz, hogy legyőzzék Bertenséket. „Köszönöm az edzőmnek és a családomnak is, és remélem, jövőre is itt leszek. Büszke vagyok és örülök, remélem, hogy még sok ilyen csúcspont lesz a pályafutásom során. Szerintem jól ment a játék, sokat tudtam segíteni a társamnak is. Fantasztikus, hogy így tudtunk játszani a szuperrövidítésben, elképesztően agresszívak voltunk”- tette hozzá Babos. Babosnak 2015-ben egy győzelem és két vereség volt a mérlege a vb- csoportkörben a francia Kristina Mladenovic oldalán, míg tavaly a negyeddöntőben búcsúzott a kazah Jaroszlava Svedovával. Ami a múltat illeti, Temesvári Andrea 1984-ben és 1985-ben egyesben, míg Babos 2015-ben és tavaly párosban játszhatott a négy közé jutásért a WTA-világbajnokságon. Ez akkor egyiküknek sem sikerült, ami azt jelenti, hogy az idén Babos volt az első magyar a vb elődöntőjében, majd ennélfogva a fináléban is. Babos tegnap azt is bejelentette, jövőre más játékos oldalán láthatjuk párosban. (MTI) Lefocizták a Poprádot a Poraiéban SZILVÁSSY JÓZSEF A papírforma szerint nem várt, a mutatott játék alapján viszont teljesen megérdemelt 3:0-s győzelmet aratott az STK Fluminense Somorja a halvány teljesítményt nyújtó poprádiak alien a II. labdarúgóliga 14. fordulójában. Meglehetősen sokáig, éppen három hónapig tartott a somoijai edzői stáb tagjainak, amíg rájöttek arra, hogy a brazil mentalitásnak leginkább a támadó felfogás felel meg, nem pedig az óvatoskodó, kivárást alkalmazó játékstílus, amelyet ebben az idényben idehaza is többször alkalmaztak. Szombaton azonban az első perctől kezdve gyors passzokkal ragadták magukhoz a kezdeményezést a somoij aiak, amivel alaposan meglepték a mezőnyben tetszetősen adogató, leggyakrabban öregurasan kocogó vendégeket. Akik azonban már a 9. percben egyik felvillanásuk során még így is vezetést szerezhettek volna, amikor Kopúnek jobb felső sarokba tartó fejesét Rožník bravúrosan hárította. Ezután a nagy kedvvel fickándozó vendéglátók akár négy gólt is rúghattak volna a szünetig, de Soares az első negyed óra végén alighanem még a kapufát is ki akarta cselezni, így aztán a vendégkapus leszedte a lábáról a labdát. Nem sokkal később Juliao közeli fejesét Malec reflexszerű mozdulattal tolta szögletre. A 28. percben érett góllá a nyomasztó csallóközi fölény. Ekkor a látványos, egyérintős jobboldali támadás végén érkező beadást Fernando Neto bólintotta be - 1:0. Tíz perccel később a középpályán jelesül vitézkedő, mindössze 17 éves Wis- ney Catvalho pazar szöktetéssel indította Juliaót, aki nagy ziccerben a kivetődő hálóőr lábát találta el. A második félidőben a vendéglátók újabb gólhelyzeteket hagytak ki, többször meg ismét Malec parádézott. Aztán a végén újra csattant a : somorj ai ostor. A 75. percben Vávra minden elé érkező védőt elfektetett, aztán elegánsan gurított a bal alsó sarokba - 2:0. Majd pedig Fuják jobbról leadott lapos szabadrúgását több somorjai átlépte, a labda pedig a hálóban kötött ki - 3:0. A találkozó után Stanislav Šesták lehangoltan állapította meg, hogy bebizonyosodott az, amit idáig csak j sejtettek: „Sokkal jobb együttes a i Somorja a bajnoki táblázaton elfog- : lalt jelenlegi helyezéséhez képest” - i sóhajtotta a poprádiak egykori szlovák válogatott játékosa.