Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-26 / 247. szám, csütörtök
UTAZZ.UJSZO.COM ■ UTAZAS(®UJSZO.COM Eljött az Air Berlin vége Holnap szállnak fel az utolsó Air Berlin járatok. Az Air Berlin augusztusban jelentett fizetésképtelenséget, miután addigi partnere és befektetője, az Etihad Airways nem finanszírozta tovább az évek óta több százmillió eurós veszteséget termelő légitársaságot. A német állam visszatérítendő 150 millió eurós hitelkeretet biztosított a cégnek, amelyből a bevétellel nem fedezett kiadásokat állják. Az Air Berlin vagyonelemei az easyjethez, illetve a Lufthansához kerülnek. A járatok többségét is ezek a fuvarozók veszik át. Az Air Berlin a második legnagyobb német légitársaság volt - az első a Lufthansa -, nagyjából nyolcezer embert foglalkoztatott. A céget 1978-ban alapították. 9 új járat Budapestről a téli menetrendben Október 29-én ismét átállítjuk óráinkat, s ezzel Ferihegyen is életbe lép a téli menetrend. Míg néhány évvel ezelőtt sokkal kisebb volt ilyenkor a forgalom, mostanra ez a szezon sem marad el a nyári időszaktól - idézi Bogáts Balázs járatfejlesztési vezetőt a Budapest Airport közleménye. Ezen a télen olyan új célállomásokkal bővül a kínálat, mint Palermo és Valencia, heti két-két járattal. Európán kívül az idei tél egyik slágerének ígérkezik Marokkó. Az észak-afrikai ország kultúrában gazdag nagyvárosa, Marrákes, valamint az egyik legjobb tengerparti üdülőhelye, Agadir is megjelenik a téli kínálatban. A téli időszakban gyakran változtatnak a légitársaságok a meglévő menetrendjükön is. A Távol-Keletre utazóknak nagy segítséget jelent majd az Aeroflot napi harmadik moszkvai járata; Moszkván keresztül sokkal kényelmesebb csatlakozás és nagyobb választék érhető el az orosz légitársasággal. Ugyancsak bővül a dohai átszállási lehetőségek száma, a Qatar Airways ugyanis már napi két járattal közlekedik Budapestre. Katar fővárosán keresztül pedig gyakorlatilag egész Ázsia, a csendes-óceáni térség és Ausztrália, valamint Afrika is elérhető. A Ryanair jóvoltából új járatok indulnak Edinburgh-be és Prágába, a Wizz Airnek köszönhetően pedig Frankfurtba és Berlinbe. (MTI) Ezek Európa legjobb és A Sleeping in Airports repülőterekkel foglalkozó portál a látogatók véleménye alapján állította össze listáját, melyben Európa legjobb és legrosszabb reptereit rangsorolta. Az utasoknak a kényelem, az étkezési lehetőségek, a biztonság, a tisztaság, a tájékozottság, az ügyfélszolgálat szempontjából kellett értékelniük a légi kikötőket - írja a Turizmusonline.hu. Európában a Helsinki Vantaa repteret választották a legjobbnak, mely az utazók szerint tiszta és egy kis luxust is kínál az oda érkezőknek. A top 10-ben végzett még a müncheni, a tallinni, a zürichi Klo- ten, az amszterdami Schipol, a stockholmi Arlan- da, a koppenhágai Kastrup, a dublini, a portói és a szomszédos bécsi repülőtér is. A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éppen csak kicsúszva a top 10-ből a 14. helyen végzett. A varsói légi kikötő a 16., a prágai pedig a 25. helyet szerezte meg. A szavazók szerint Európa legrosszabb repülőtere a görög heraklioni, de a listán szerepel a Párizs melletti beauvais-i, a Londonhoz közeli lutoni reptér, (Fotók: sita, fotoua, képarchívum) legrosszabb repülőterei Berlin mindkét repülőtere és a római Ciampino is. Az összesített világranglistán a szingapúri Changi reptér kapta a legjobb értékelést, őt követi a szöuli Incheon és a tokiói Haneda. A Helsinki Vantaa á negyedik helyen végzett, (turizmusonline) ► A LECJOBB EURÓPAI REPÜLŐTEREK © Helsinki Vaptaa, Finnország © Munich International Airport, Németország © Tallinn International Airport, Észtország © Zürich Kloten International Airport, Svájc © Amsterdam Schiphol International Airport, Hollandia © Stockholm Arlanda Airport, Svédország © Copenhagen Kastrup Airport, Dánia © Dublin International Airport, Írország © Porto Francisco Sá Carneiro Airport, Portugália © Vienna International Airport, Ausztria ► A LEGROSSZABB EURÓPAI REPÜLŐTEREK © Heraklion International Airport, Görögország © Rhodes International Airport, Görögország © Paris Beauvais, Franciaország © Santorini National Airport, Görögország © Cluj International Airport, Románia © Rome Ciampino International'Airport, Olaszország © London Luton Airport, Egyesült Királyság © Chania International Airport, Görögország © Berlin Schönefeld Airport, Németország © Berlin Tegel Airport, Németország Utazás EXTRA 2017. Október 17