Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-20 / 242. szám, péntek

www.ujszo.com IZVILAG 2017. OKTOBER 20. 15 Csíkos mogyorotorta Hozzávalók (kisebb, 18 cm-es tortaformához): 20 dkg darált mogyoró, 10 dkg omlós keksz, 7 dkg vaj, 4 tojássárgája, 3 dl tej, 1 dl tejszín, 10 dkg étcskoládé, cukor, kevés porcukor, 1 tasak instant zselatin (melegítés nélkül használható), kb. 1 dl mogyorólikőr. Elkészítés: Törjük össze mozsárban a kekszet, keverjük el 10 dkg mogyoróval, az olvasztott vajjal és egy kevés mogyorólikőrrel. Lapogassuk kapcsos tortaforma aljába a sütemény alapját. A tojássárgákat keverjük ki habosra 4 evőkanál cukorral, adjuk hozzá a tejet és a maradék mogyorót. Takarékon főzzük sűrűsödésig a krémet, keverjünk hozzá egy kevés mogyorólikőrt. Ha kész, felezzük el a kré­met (2-2 dl): az egyik részhez keverjük hozzá az apróra tört csokoládét (2 kockányit tegyünk félre), majd töltsük a krémet a formába, és tegyük be a hűtőbe 10 percre. A másik adag mogyorós krémhez keverjük hozzá az instant zselatin negyedét és a maradék két kocka csokit. Ezt kanalazzuk a csokis krémre, majd a formát tegyük vissza a hűtőbe. Verjük fel a tejszínt negyed tasak instant zselatinnal, csapott evő­kanálnyi porcukorral, és kenjük a habot a torta tetejére. Hűtsük legalább 3-4 órán át, utána szeletelhető. Fordított körtés-mogyorós Hozzávalók (kb. 20 cm-es kerek formához): 175 g natúr joghurt (lecsöpög- tetve), 7+1 dkg vaj, 2 ek porcu­kor, 14 dkg cukor, 2 tojás, 12 dkg liszt, 8 dkg darált mogyoró, 1 dkg kakaó, 1 tk sütőpor, 4 közepes körte, fél citrom leve. Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A formát sütőpapírral kibéleljük, 1 dkg vajjal kikenjük, egyenlete­sen rászitáljuk a porcukrot. Összekeverjük a lisztet, a darált mogyorót, a kakaót és a sütőport. A vajat kézi mixerrel habosra keverjük a cukorral, egyenként hozzáadjuk az egész tojásokat, majd beleszitáljuk a száraz hozzávalókat. Egynemű masszává forgatjuk, a joghurttal lazítjuk. A körtéket meghámozzuk, felne­gyedeljük, magházukat kivágjuk. A vágott felületüket megkenjük citromlével. A gerezdeket „suga­rasan” a formába rendezgetjük, közéjük és rájuk kanalazzuk a tésztát, a tetejét óvatosan elegyengetjük. 35-40 perc alatt sül készre. Tűpróba után a nyitott ajtajú, kikapcsolt sütőben hagyjuk még 20 percre, majd rácsra fordítva hűtjük ki teljesen. Itt már az enyhén karamellizálódott gyü­mölcsös réteg van felül. Mogyoróvajas pite Hozzávalók (egy kerek piteformához): 25 dkg zabkeksz, 1 ek cukro- zadan kakaópor, 1 csipet só, 4 ek olvasztott vaj, 160 g mogyoróvaj, 125 g natúr krémsajt, 50 g porcukor, 4 dl habtejszín, 1 tk vaníliakivonat, 1 marék sózatlan pörkölt mogyoró, kb. 1—2 ek reszelt étcsokoládé. Elkészítés: A zabkekszet, a kakaóport és a sót késes robotgépbe tesszük, morzsás állagúra aprítjuk. A morzsát egy piteformába tesszük, ráöntjük az olvasztott vajat és elkeverjük. A alját egy kanál, az oldalát pedig egy po­hár segítségével nyomkodjuk le (azaz kis peremet is formá­zunk). A piteformát 15 percre mélyhűtőbe tesszük, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 10 percig sütjük, amíg aranybarna színt nem kap. A töltelékhez egy keverőtálba tesszük és krémesre kikeverjük a mogyoróvajat, a sajtkré­met, a porcukrot, egy csipet sót és a vaníliakivonatot. Végül belekeverjük a felvert tejszínhab kétharmadát, és az egészet összeforgatjuk. A kihűlt kekszalapra halmoz­zuk a mogyoróvajas krémet, elegyengetjük. Erre mehet egy réteg keményre vert tejszín­hab, amit durvára vágott földimogyoróval és reszelt csokival szórunk meg. Tálalás előtt alaposan hűtsük le. Mogyorókrémes kalács Hozzávalók (25 cm hosszú kenyérformához): 20 dkg fehér tönkölyliszt, 20 dkg teljes kiőrlésű tönköly­liszt, negyed mk steviapor (vagy más édesítő), 1 csipet só, 1 tojássárgája, 1,5 dkg friss élesztő, 2 dl langyos tej, 3 dkg olvasztott vaj. Továbbá: 5-6 ek mogyorókrém. Elkészítés: A liszteket kimérjük, elve­gyítjük benne a steviaport és a sót. Belemorzsoljuk az élesztőt, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, a tejet és a vajat. Rugalmas, könnyű tésztát dagasztunk. Kelesztőtálba tesszük, szobahőmérsékleten 1 órát pihentetjük. Utána eny­hén lisztezett felületre borítjuk a tésztát, finoman átgyúrjuk, majd 30x25 cm-es téglalappá nyújtjuk. Megkenjük bőven mogyorókrémmel, ezután a hosszabbik oldalánál kezdve feltekerjük. Középen éles késsel, hosszában kettévág­juk, de az egyik végét egyben hagyjuk. A végeknél fogva a két szálat többször egymás köré tekerjük. A kalácsot a lisztezett formába helyez­zük, és letakarva a duplájára kelesztjük. Előmelegített, 180 fokos sütőben 40-45 perc alatt készre sütjük. A formából óvatosan kilazítjuk, kiemeljük, és rácsra téve kihűtjük. Házi mogyoróvaj Hozzávalók: 500 g nem sózott, pörkölt földi- mogyoró. Sós változathoz: 2-3 csipet só. Édes változathoz: 1 ek méz, 1 csipetnyi só. (ízlés szerint fűszerezhetjük is, pl. fahéjjal, szegfűszeggel.) Elkészítés: Tegyük a pörkölt földimogyo­rót késes aprítógépbe és kb. 10-15 percig aprítsuk, amíg krémeš nem lesz. (Vigyáz­zunk, ne terheljük túl a gépet, inkább többször álljunk le munka közben.) Ha ropogósán szeretjük a krémet, akkor ne aprítsuk a mogyorót selymesre, álljunk meg a morzsás állagnál. Ebben az esetben igény szerint keverhetünk hozzá 1-2 evőkanál hidegen sajtolt mogyoróolajat vagy repceolajat, de önmagá­ban is lágy és krémeš masszát kapunk a mogyoró természetes olajtartalmának köszönhetően. Az ízesítőket a végén dolgozzuk a krémhez. Tároljuk hűtőben, zárható üvegben, így kb. 2 hétig fogyasztható. Szobahőmérsékle­ten hamar megavasodhat. Házi mogyorókrém Hozzávalók: 2 bögre törökmogyoró (2,5 dl-es bögrével mérve), 20 dkg étcsokoládé, 5 dkg tejcsokoládé, 3 ek cukrozatlan kakaópor, 1 ek porcukor, 2 ek étolaj. Elkészítés: A mogyorót serpenyőben vagy sütőben megpirítjuk. A serpe­nyőben gyorsabban sül, rázogas- suk, kevergessük folyamatosan, hogy ne égjen le. Mikor elkezd a héja pattogni, kész is: kiöntjük egy konyharuhára, és finoman megdörzsölgetjük, hogy lejöjjön a héja. Ezután a mogyorót késes aprítóba tesszük, közben megszabadulunk a maradék héj­darabkáktól is. A késes aprítóban addig keverjük, ameddig krémeš nem lesz a mogyoró, vagyis kifa­kasztjuk a mogyoróból az olajat. (Ha nincs késes aprítónk, akkor daráljuk le, és botmixerrel kever­jük a csokihoz: picit darabosabb, rusztikusabb lesz a krém, de így is nagyon finom.) Mikrobán vagy gőz felett olvasz- szuk fel a csokoládékat, keverjük hozzá a mogyoróhoz az olajjal, a kakaóporral és a porcukorral együtt. Addig keverjük az aprító­ban vagy a botmixerrel, míg szép fényes és krémeš nem lesz. Ekkor töltsük üvegbe, és miután kihűlt, lezárva, szobahőmérsékleten tároljuk. (Összeállította: as) Húsok, zöldségek, gyümölcsök a tányéron, az ősz kihagyhatatlan ételei és desszertjei ÖNÖKTŐL ÉS KRISZTINÁTÓL IS! Melléklet a \/asárnap legújabb számában. Keresse az újságárusoknál!

Next

/
Oldalképek
Tartalom