Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-19 / 241. szám, csütörtök

KULTÚRA www.ujszo.com | 2017. október 19. I 9 Tartalom nélkül a forma Marilyn Manson nem vállal kockázatot új albumán, a kitaposott úton halad JUHÁSZ KATALIN „Úgy döntöttem, hogy gazem­ber leszek" - mondhatta volna annak idején egy Brian War­ner nevű fazon Amerikában, Shakespeare III. Richárdjának kulcsmondatát lenyúlva. Nem mondta, de biztosan gondolta. És kitalálta a Marilyn Manson márkanevet. De vajon műkö­dik-e ez a brand 2017-ben? Megjelent végre a sokkoló rocker sokáig halogatott új albuma, amelyet a SaylO (ejtsd: szejten, azaz sátán) című dalhoz forgatott, Johnny Depp szíves közreműködésével készült vi­deóklip előzött meg. Már ebben jelen van minden, ami jellemző hősünkre, zeneileg és vizuálisan egyaránt. Vészjósló suttogásból ordításba át­csapó, kántáló ének, indusztriális fel­vezetőt követő gitárzúzás, ijesztő sminkek, spriccelő művér és egy nő, akit először csak fenyegetően tape- rolnak a kesztyűs kezek, aztán jól fel- trancsírozzák. Brian Warner eredetileg újságíró volt, jól tudta, mivel lehet címlapra kerülni: hát persze, hogy a polgár- pukkasztással A haladó rockzenében mindig is benne volt a konzervatív ízlésűek felháborításának igénye. Ehhez a legtöbbször forradalmi kül­sőségek is társultak. Kedves szülők, ne engedjék el a lányukat torzonborz, kakastaréj os vagy tetovált fiúval hamburgerezni! Es ne hagyják neki hallgatni azt az istentelen ricsajt! Persze a tiltott gyümölcs csábító. A lázadás elemi igényét használta ki Matyiin Manson, de rátett még egy­két lapáttal: második, 1996-os leme­zének már az Antichrist Superstar címet adta, ijesztő harci sminkben vicsorgott a fotókon és a színpadon, zeneileg pedig a Kom és a Nine Inch Nails által már letesztelt indusztriá­lis metál útvonalán indult el a goth stílus irányába. Már nevének puszta említésétől kiakadtak a tisztes pol­gárok, hiszen egy szexszimbólum és egy sorozatgyilkos nevéből rakta össze. A fiatalok széles rétege vi­szont épp a sokkoló horrorelemekkel létrehozott imázs miatt rajongott ér­te. Manson a kilencvenes évek vé­gére elérte, hogy senkit ne hagyjon hidegen. Még egyházi vezetők is fel­szólaltak ellene, nem beszélve a pe­dagógusokról. És mindeközben le­írhatatlan imádat vette körül, sokkal nagyobb, mint a hozzá hasonló han­gi adottságokkal rendelkező szimpla metálénekeseket. (A zenekar többi tagja általában csak kiszolgáló sze­mélyzet volt). így telt-múlt az idő, 23 év alatt csupán 9 albummal, kisebb tévés és filmes szerepekkel (például David Lynch Lost Highwayjében), önélet­rajzi kötettel és rengeteg inteijúval, amelyeket Manson „igehirdetésre” használt fel, értékválságról, kiútta- lan ifjúságról, a kulturális klisék ki­üresedéséről elmélkedve. A sorle­mezek zeneileg általában hozták a korrekt színvonalat és a megszokott stílust, a klipek kellemes borzon­gást, illetve össznépi megütközést váltottak ki, a koncertekre érkezők pedig lelkesen festették egymás ar­cát a show előtt. Ez a tizedik album zeneileg talán az 1998-as Mechanical Animalshez áll a legközelebb. Akkoriban formabontó megoldásnak számítottak az agyon- triggerezett dobok, a kulcsriffekre rá­énekelt refrének, a lassú és gyors sza­kaszok váltakozása egy verzén belül, vagy hogy az indusztriálalapokra úgy pakolják rá a sávokat, mintha egy csontvázra tapasztanák vissza a húst, majd adnák rá a ruhát. Mára mindez inkább időutazásként hat. Másképp fogalmazva: ha valaki sokkolásban utazik, nem csinálhatja húsz éven át ugyanazt. A szövegek szintén a jól is­mert panelekből állnak össze, de ma már legfeljebb a halloweenpartikon működnek. Persze tekinthetjük ezt a lemezt egy pályafutás summázásának. Ám az a stabil egyformaság, amely a Motör- head, az AC/DC vagy a Ramones esetében egyáltalán nem zavaró, Ma­rilyn Mansonnál sajnos igen. Mert egy sock-rocker ne nosztalgiázzon, hanem pukkasszon polgárt új és újabb eszközökkel! Ehhez képest Manson a teljes eddigi életművét ezekre a sé­mákra húzta fel, és a tizedik albumon sem érezni semmilyen változást a sormintában. A Saturnalia című dal szinte ugyanúgy kezdődik, mint a Third Day of a Seven Day Binge a két évvel ezelőtti Pale Emperor albu­mon. A KILL4ME alapja ugyanaz a Gary Glitter-számokra emlékeztető „vastaps”, amelyet Mansontól is megszokhattunk. Az első számú slá­gernek szánt SaylO refrénje pedig tényleg überciki („You say God and I saySay 10”). Az egész album olyan, mintha az iskola legrosszabb gyereke a felnőtt életben is ugyanazokkal a csibész- ségekkel próbálna boldogulni. Vic­ces, hogy egykor milyen komoly­nak tűnt mindez. Ám 2017-ben, amikor a világ épp eléggé horro- risztikus, amikor az internetnek kö­szönhetően bőven van min csám­csognunk vagy felháborodnunk, és a lázadásnak is mások a formái, Manson bizony kopottasnak tűnik. Ezért talán jobban járunk, ha arra emlékezünk, amilyen egykor volt. És arra, amit akkor jelentett ne­künk. Elsőkönyves kapta a Man Booker-díjat London. Egy elsőregényes szerző, George Saunders vehette át Londonban a Man Booker- díjat. O a második amerikai író, aki a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésében részesült. Az 58 éves, New Yorkban élő Saunders a Lincoln in the Bardo című regényéért kapta meg az 56 ezer eurónak megfelelő angol fonttal járó kitüntetést. A valós történeten alapuló mű 1862-ben játszódik egy washingtoni teme­tőben, ahol Ábraham Lincoln el­nök 11 éves fiát gyászolja. Lola Young zsűrielnök indoklása sze­rint Saunders könyve „elképesz­tően eredeti regény, szellemes, intelligens, mélységesen megin­dító narratívával”. Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt díjat a Booker élelmiszeripari vállalat támoga­tásával hozták létre. A cégnek ne­ve ellenére (book - könyv) sem­mi köze nem volt a könyvkiadás­hoz. A díj főszponzora 2002 óta a Man Group nevű befektetési ta­nácsadó csoport, amely megtar­totta az elismerés eredeti támo­gatójának nevét is; innen a jelen­leg használatos Man Booker el­nevezés. A kitüntetést korábban Nagy-Britannia, Írország és a Brit Nemzetközösséghez tartozó or­szágok szerzői kaphatták meg. Ezt a megkötöttséget három éve eltörölték, azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott mű angol nyelven íródjon. (MTI) George Saunders (Képarchívum) PENGE Agyvízfürdő A fekete borítón látható, alig észre­vehető képen egy autó vesztegel egy benzinkút mellett. Fogalmunk sincs, honnan jött és hova tart. Legyünk akár a tudat legmélyén vagy a ve­szélyes emlékezés lefolyósötétjének AYHAN GÖKHAN KRITIKAI ROVATA közelében, nem túl kellemes hely, nem túl kellemes táj az, ahol éppen vagyunk, ahol épen megúszhatjuk. Deres Kornélia második, Bábhasa­dás című kötete nem ringat bennün­ket kellemes, eksztatikus állapotba. A nyugtalantól indulunk el, hogy aztán az emlékek és gyerekkorszagú nosztalgiák fehér nyugtatótablettái­nak dacára is a nem várt nyugtalanba legyen érkezésünk a végén. „ Még bírják. Alvás előtt nem imádkoznak/ egy ideje, a nyugtató cukorkává csendesült. /Az életet, ha egyáltalán, nem ilyennek/álmodták. ” Rendkívül átgondolt, jól szerkesz­tett kötet a Bábhasadás. A verscí­meket külön dicséret illeti, sokan fizetnének azért, hogy akár a köny­vüknek olyan emlékezetes és misz­tikus címet sikerüljön választaniuk, mint például a Lekésett lények, az Öregrend vagy az Éjszakai konti­nensek. A versek felütése sem ma­rasztalható el, majdnem minden szövegben erős a kezdés, a szövegek képszerűsége figyelemre méltó - mintha az összes vers a világ legiz­galmasabb filmjeinek legérdeke­sebbjeleneteiből lett volna kivágva, magával ragad, leköt, sodor és nem enged levegőhöz. Ezek a versek nem ismerik a töltelékmondatokat, a könnyed megoldást és az egyszerű poént kerülik, mindegyik sor ha­tásvadász a szó legjobb értelmében: a szerző szépen levadássza a világ­ról szerezhető megannyi benyo­mást, tudást. Egy kitágult érzéke­lésben vagyunk, mialatt Deres Kornélia az olvasót szépen a fe­szültség légkörében hagyja. „Egy szobába lépj, hol ott maradt a ká­nikula. /Karvalyos kanapék, rongylábú székek/otthona: üveg­ajtó mögül kutyaszemek lesik/a zi­vatar előjelét "Vagy egy másik példa: „Anya álmaiban hazaköl­töznek mind/a babadémonok. ” A szövegek nyugtalan kérdéseket tesznek fel, identitáscseréket járnak körül, változások sebeire rímelnek, a folyamatos átalakulásban vergődő személyiség autonómiáját faggat­ják. „Neveket suttogni a sötétben, hogy emlékezzünk a bosszúra. / Akarom mondani: a túlélésre. ” Nagyszerű, a hétköznapokból ki­rántó verseskötet, közünk van hoz­zá, közös ügyünk a Bábhasadás. Deres Kornélia: Bábhasadás. Jelenkor Kiadó, 2017.76 oldal. Értékelés: 7/10 Holnap kezdődnek a Pozsonyi Dzsessznapok Pozsony. Az utóbbi évek legiz­galmasabb felhozatalával várják a látogatókat a Pozsonyi Dzsessz­napok szervezői holnaptól vasár­napig az Incheba rendezvénycsar­nokban. A hazai előadók mellett olyan világsztárok lépnek fel, mint a Blood Sweat and Tears zenekar, Roy Hargrove trombitavirtuóz vagy Cory Henry billentyűs, a Snarky Puppy egyik alapítója. Ő, valamint a szintén amerikai Porti­co Quartet már koncertezett Po­zsonyban, a többieket először lát­hatja az itteni közönség. A feszti­vált a Ľudové Mladistvá nevű ha­zai folk-dzsessz zenekar nyitja, ők nyerték meg tavaly ugyanitt a fia­tal tehetségek versenyét, amelyen idén nyolc formáció indul. Az egész rendezvény talán leg­érdekesebb előadója a francia La­ura Perrudin, aki a dzsesszben meglehetősen szokatlan hangsze­ren ért el világsikert - miközben énekel, hárfán kíséri magát. Egy speciális, külön az ő számára ké­szített elektronikus hárfát használ, és többnyire kísérő zenészek nél­kül koncertezik- így lép fel Po­zsonyban is. Holnap a múlt század 20-as, 30- as éveit idézi meg Hailey Tuck amerikai énekesnő, akit a kétszeres Grammy-díjas Roy Hargrove kö­vet. Neki bőven lesz miből válo­gatnia, hiszen eddigi pályafutása alatt 18 szólólemezt adott ki. Amit Friedman jelenleg Izrael egyik legelismertebb fiatal dzsessz- szaxofonosa, aki etnoelemekkel turbózza fel a hagyományos stílust. Ő szombaton lép fel a zenekarával a Portico Quartet, valamint a Blood Sweat and Tears előtt. A vasárnap színpadra lépő ame­rikai énekesnő, Shayna Steele a dzsesszműfaj soulos, r'n'b-s vonu­latát képviseli, az előtte játszó, ha­zai Eugen Vizváry pedig a fiatalon elhunyt legendás basszusgitáros, Jaco Pastorius előtt tiszteleg spe­ciális műsorával. A Pozsonyi Dzsessznapok idén rendhagyó módon egy bonusz- nappal egészül ki: október 29-én az a Marcus Miller lép fel a Babylon klubban, aki basszusgitárosként és zenei producerként is a világ él­vonalában szerepel - többek közt Miles Davis kései albumainak stú­diómunkálatait irányította. (juk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom