Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-17 / 239. szám, kedd

8 I KÜLFÖLD 2017. október 17.1 www.ujszo.com Migransok: osztrák szigor jön Még nem egyértelmű az osztrák választás eredménye - sok múlhat a levélszavazatokon Az Osztrák Szabadságpárt kicsi és nagy híve. Már számolni kell vele. (tasr/ap) RÖVIDEN Szomália: 300-nál is több áldozat Mogadishu. Már 310 fölé emelkedett a Szomáliái főváros­ban, Mogadishuban szombaton elkövetett kettős robbantás ha­lálos áldozatainak száma. A sé­rültek száma megközelíti a négyszázat. Sokuk állapota vál­ságos, akadnak köztük, akik a felismerhetetlenségig összeég­tek. Ilyen súlyos terrortámadás még sohasem történt az ország történetében. Eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett a tá­madás elkövetőjeként, de a Szo­máliái hatóságok szerint az al- Kaidával szövetséges al- Shabaab iszlamista milícia áll a merénylet mögött. (MTI) Új elnöke lesz Kirgizisztánnak Biskek. Elismerte vereségét és a kirgiz elnökválasztás eredményét a második helyezett, az olajmág­nás Ömürbek Babanov, aki a szavazatok 33,74%-át kapta, míg riválisa, Szooronbaj Dzsejenbe- kov volt kormányfő, a kormány­zó szociáldemokrata párt támo­gatottja győzött. Dzsejenbekov a szavazatok 54,81%-át szerezte meg. Mivel a szociáldemokrata Atambajev az 58 éves Szooron­baj Dzsejenbekovöt támogatta, várható, hogy Atambajev lesz később a kormányfő. (MTI) Dzsihádistákat vettek őrizetbe Ankara. Őrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 39 feltéte­lezett tagját a török rendőrség. Az érintetteket azzal gyanúsítják, hogy anyagilag támogatták az Iszlám Állam Szíriában és Irak­ban harcoló szélsőségeseit, vala­mint tagjelölteket közvetíttek ki ottani társaiknak. A gyanúsítot­tak közül 32-en külföldi állam­polgárok. A hatóságok 15 hely­színen tartottak rajtaütéseket és házkutatásokat, amelyek során a terrorszervezethez köthető iratok és adatok kerültek elő. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ BécsA vasárnapi osztrák par- lamsnti választás slőzstss eredménye szerint a szavazá­son a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött a vok­solt 31,696-ával, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ, 26,996) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ, 26,396) előtt. Az eredmény nem teljes, csak a levélben érkezett voksok megszámlálása után, csütörtökön lesz végleges. A közel 6,5 millió választásra jo­gosult közül közel 700 ezren szavaz­tak levélben. A levélszavazatokra vonatkozó becslést nem tartalmazó adatok, csak a ténylegesen meg­számlált szavazatok alapján jelenleg a szabadságpárt a második, 0,6%-kal megelőzve a szociáldemokratákat. Az ÖVP-nek - ha az említett ered­mény válik véglegessé - a jelenlegi­nél 15-tel több, 62 képviselője lesz a 183 tagú parlamentben. Az SPÖ to­Sajnálatának adott hangot a spanyol kormány amiatt, hogy a katalán elnök nem válaszolt a tegnapi határidőre arra a kérdésére, hogy kinyilvánítot­ta-e Katalónia függetlenségét múlt kedden vagy som. Madrid/Barcelona. „Azt hiszem, nem volt egy bonyolult kérdés” — je­lentette ki tegnap Soraya Sáenz de Santamaría spanyol kormányfőhe- lyettes, aki szerint a katalán vezető­nek csak igent vagy nemet kellett vol­na mondania. A politikus hangsú­lyozta, egy ilyen fontos témában je­lentősége van az egyértelműségnek, a bizonytalan helyzet meghosszabbí­tása és a szándékos zűrzavar azoknak kedvez, akik meg akarják bontani a társadalmi egyetértést és ki akarnak erőszakolni egy radikális és Kataló- niát elszegényítő projektet. vábbra is 52, az FPÖ pedig 51 képvi­selővel rendelkezhet, 11-gyei többel, mint eddig. A választási eredmények nyomán minden bizonnyal a konzer­vatív ÖVP-t vezető Sebastian Kurz kap kormányalakítási megbízást. Az elemzők leginkább egy néppárti-sza­badságpárti koalícióra számítanak, Kurz azonban azt mondta, több lehe­tőséget lát, és egyelőre ezek egyikét sem zárja ki. A választás meglepeté­se, hogy a Zöldek pártja nagy valószínűséggel kiesett a parlament­ből, miután 3,9%-os eredményével nem érte el a 4%-os bejutási küszö­böt. Új pártként bekerült viszont a törvényhozásba a Zöldekből kivált Peter Pilz vezette Pilz Listája, amely 4,3%-nyi szavazatot szerzett, és 8 képviselői helyre számíthat. Az öt­párti parlamentbejutott még az 5,1 %- os Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS). Sebastian Kurz azzal tett szert nagy népszerűségre, hogy az osztrák migrációs politika szigorítása mel­lett állt ki. Ezen a téren az elképze­lései közel állnak a radikálisnak tar­tott szabadságpárti FPÖ-éhez, azzal Soraya Sáenz de Santamaría el­mondta: a spanyol kormányfő újabb levelet küldött tegnap a katalán el­nöknek, amelyben felhívta a figyel­mét arra, hogy csütörtökön 10 óráig van még ideje világosan választ adni Madrid kérdésére, és visszatérni a törvényességhez. A levelében Ma­riano Rajoy hangsúlyozta: a katalán vezető kezében van a döntés, és amennyiben nem dönt, ő lesz az egyedüli felelőse annak, hogy az ál­lam alkalmazni fogja Katalóniával szemben az alkotmány 155. cikkét. A kormányfő kifejtette: a szóban forgó cikk alkalmazása nem az autonómia felfüggesztését, hanem a törvényes­ség helyreállítását jelenti. A törvé­nyességhez visszatérés pedig meg­előz bármilyen demokratikus párbe­szédet - tette hozzá. A spanyol mi­niszterelnök szerint történelme so­rán Katalónia polgárai soha nem él­a különbséggel, hogy mentesek az idegengyűlölettől. Kurz kormányra kerülése esetére számos nagy válto­zást, reformot ígért, így a menekült- politika szigorítása mellett az adó­terhek csökkentését és új munkahe­lyek teremtését is kilátásba helyezte. Sebastian Kurznak, a választáson győztes Osztrák Néppárt elnöké­veztek még akkora szabadságot, po­litikai és pénzügyi autonómiát, mint ebben a demokratikus időszakban, „az egyetlen konfliktus, ami ebben a pillanatban létezik Katalóniában, az a törvényességi konfliktus”. A katalán elnök tegnapi válaszle­velében párbeszédre kérte a spanyol kormányfőt. Carles Puigdemont vi­szont nem adott egyértelmű választ arra kérdésre, hogy múlt kedden kinyilvánította-e Katalónia függet­lenségét. „Kormányom számára prioritás teljes intenzitással a párbe­széd útját keresni” - fogalmazott Puigdemont abban a válaszlevélben, amelyet a spanyol kormányfőnek írt. A katalán vezető két hónapos tár­gyalási időszakot javasolt a konflik­tusból kivezető út megtalálása érde­kében. Mint írta, tartsák meg mi­előbb az első találkozót, és kössék meg az első megállapodásokat. „Ne nek szabad keze lesz a koalíciós tárgyalásokon - erősítették meg a párt köreiből tegnap az osztrák közmédia, az ORF jelentése sze­rint. A pártelnök közölte, a koalí­ciós egyeztetéseket csak azután kezdi meg, ha meglesz a választás hivatalos végeredménye, ami vár­hatóan csütörtököt jelent. hagyjuk, hogy a helyzet tovább ro­moljon” - hangsúlyozta. A politikus írásában kifejtette: annak a politikai mandátumnak a felfüggesztése, amely október 1-jén a szavazóur­náknál keletkezett, mutatja a katalán kormány határozott szándékát, hogy a szembenállás helyett megtalálják a megoldást. A katalán vezető két hó­napos tárgyalási időszakot javasolt a konfliktusból kivezető út megtalálá­sa érdekében. Mint írta, tartsák meg mielőbb az első találkozót, és kössék meg az első megállapodásokat. „Ne hagyjuk, hogy a helyzet tovább ro­moljon” - hangsúlyozta. A politikus írásában kifejtette: an­nak a politikai mandátumnak a fel­függesztése, amely október 1-jén a szavazóumáknál keletkezett, mu­tatja a katalán kormány határozott szándékát, hogy a szembenállás he­lyett megtalálj ák a megoldást. (MTI) Tovább ködösít a katalán elnök, Madrid még kivár Kirkuki kurd állások ellen indultak az iraki erők Az iraki haderő nekirontott az elszakadni készülő kurd alakulatoknak (tasr/ap) Visszaesett az ANO támogatottsága Prága. A pénteken kezdődő par­lamenti választások előtt csök­kent az Andrej Babiš vezette ANO támogatottsága - derült ki a Median közvélemény-kutató társaság felméréséből. A szep­temberi 27%-hoz képest most 25%-kal vezet az ANO. A kor­mányzó szociáldemokraták né­mileg szintén gyengültek, a ČSSD-re 12,5%-nyianadnáka voksukat (szeptemberben 13,5%), a kommunisták ugyan­csak visszaestek, mégpedig egy hónap leforgása alatt 12,5%-ról 10.5 százalékra. További két parlamenti párt, a jobboldali ODS és_a kereszténydemokrata KDU-ČSL stabilizálta helyzetét, az előbbinek 9%-ot, az utóbbinak 6.5 százalékot mértek,a TOP 09 6%-on mozog. A Tomio Oka- mura vezette iszlám- és unióel­lenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) és a Kalóz­párt ugyancsak átlépné a parla­menti küszöböt. (Median.cz) Tegnap támadásba lendült az iraki hadsereg a kurdok ellen Kirkuk tartományban: utakat, hadállásokat, objektumokat foglaltak el a pesmergáktól, egyben behatoltak a Kirkuk központjába, és elfoglalták a kormányzásági épületet. Bagdad. Megindultak az iraki erők a kurd ellenőrzésű Kirkuk kor­mányzóság székhelyének repülőte­re, a K-l nevű légi bázis és a kor­mányzóság területén fekvő olajme­zők irányába, sőt elfoglalták a kir­kuki repülőteret és a belvárost is. Ira­ki katonai parancsnokok úgy nyilat­koztak, hogy nem céljuk behatolni Kirkuk városba, hanem csak „biz­tonságossá tenni annak környékét”, a városban a helyi rendőrségre bízzák a rend fenntartását, ezért utasították a rendőröket, hogy azonnal menjenek állomáshelyükre. A kurd erők szó­vivője megerősítette, az irakiak „több ágon, jelentős” támadást indítottak ellenük az éjjel Kirkuk város elfog­lalására. Elismerte, hogy elvesztet­ték az egyik földgázterminál és az ipari park feletti ellenőrzést, de hoz­zátette, hogy szétlőtték az irakiak legalább öt Humvee típusú páncélo­zottjárművét és néhány harckocsiját. A Rudau kurdisztáni televízió élő tu­dósításában nehézgépfegyverek ke- repelése volt hallható, állítólag Ka- tyusa típusú rakétákat is bevetettek. Bár az olajban gazdag Kirkuk tar­tomány nem része az iraki kurd au­tonóm területnek, ott is megtartották a szeptember 25-i kurd függetlensé­gi népszavazást. Az iraki kormány válaszul a népszavazásra számos gazdasági és jogi szankciót hozott, hogy elszigetelje a kurd területeket. Kirkuk kormányzóság bizonyos tér­ségeit az Iszlám Állam terrorszerve­zettől foglalták el a kurdok, és bag­dadi nyomásra sem hajlandók meg­válni tőlük. Bagdad pénteken ulti­mátumot adott Erbílnek, a kurd fő­városnak: hat követelést megfogal­mazó listát teijesztett elő, teljesíté­sükre pedig vasárnapig adott időt. Egyebek között azt követelték, hogy a kurd hatóságok adják át az iraki kormányerőknek a kirkuki repülő­tér, a K-l nevű légi bázis és a kor­mányzóság összes olajmezője fölötti ellenőrzést, és szolgáltassák be az Iszlám Államtól szerzett hadizsák­mányt. Az iraki autőnóm kurdisztáni régió vezetése a múlt pénteken mint­egy hatezer fegyveresét dobta át Kir- kukba az iraki kormányerők várható támadására készülve. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom