Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)
2017-09-29 / 224. szám, péntek
www.ujszo.com I 2017. szeptember 29. RÉGIÓ I 5 Sofőrhiány miatt ritkítják a helyi járatokat VRABEC MÁRIA A közlekedési vállalat igazgatója a romaügyi kormánybiztossal ás a szerbiai szlovákokkal is tárgyalt. NYITRA Legalább harminc sofőr hiányzik a városi buszokról, ezért az utasok gyakran hiába várnak a járatokra. Az Arriva igazgatója már a romaügyi kormánybiztossal is tárgyalt, de nála sem járt sikerrel. Egyetlen romát találtak, akinek buszvezetői jogosítványa van, de havi 550 euróért nem érdekelte az állás. A városi tömegközlekedés csődközeli állapotával már az önkormányzat is foglalkozott, és szabályzatot fogadott el, amelynek alapján az Arrivának új menetrendet kell kidolgoznia. A városatyák arra kötelezték a közlekedési vállalatot, hogy hétköznapokon 6.30-tól 9 óráig, valamint 12.30-tól 16 óráig úgy közlekedtesse a járatokat, mint eddig, csak a fennmaradó időben ritkítson. Az új menetrendről októberben fog tárgyalni a képviselő-testület, és ha a tömegközlekedésben még akkor is lesznek fennakadások, bírsággal sújthatja a város az Arrivát. Mivel a sofőrhiány oka elsősorban az alacsony fizetés, a közlekedési vállalatnak arra vonatkozóan is javaslatot kell kidolgoznia, milyen ajánlattal fog alkalmazottakat toborozni. Ez felettébb nehéz feladat lesz, mert a 2017-re előirányzott költségeket nem lépheti túl a közlekedési vállalat. Ha az Arriva nem tud új sofőröket felvenni és továbbra is járatkiesések lesznek, a város más közlekedési vállalattal is szerződni fog. Ezt a jelenleg érvényes szerződés nem teheti lehetővé, de Jozef Dvonč polgármester szerint ha a közlekedési vállalat nem képes teljesíteni vállalt feladatait, itt az ideje a szerződés- módosításnak. Az Arriva sofőréi Nyitrán bruttó 550 eurót keresnek, sokan ezért mentek Pozsonyba dolgozni, mert ott 1200 euró a fizetésük, és juttatásokat is kapnak. A városi tömegközlekedés május óta akadozik, rendre kimaradnak egyes járatok, annak ellenére, hogy más városokból járnak Nyitóra kisegíteni az Arriva alkalmazottai. Az Arriva egy nappal előre a weboldalán teszi közzé, melyik járatokat nem indítja el, ennek ellenére délelőtt és este utasok százai várakoznak feleslegesen a megállókban. „Nincs mindenkinek internet-hozzáférése, nem is várhatjuk el, hogy az idős emberek naprakészen kövessék a változásokat, ezért folyamatosan fogadjuk az utasok hívásait, elmagyarázzuk nekik, mi okozza a kimaradásokat” - mondta Pavol Jakubčin, a városi hivatal kommunális szolgáltatásokért felelős munkatársa. Az Arriva sofőréi Nyitrán bruttó 550 eurót keresnek, sokan ezért mentek Pozsonyba dolgozni, mert ott 1200 euró a fizetésük, emellett különböző juttatásokban is részesülnek. Ezt maga Juraj Kusý, az Arriva vezérigazgatója mondta el a városi képviselők előtt, hangsúlyozva, hogy a város jelenlegi hozzájárulása mellett nem tudnak béreket emelni. Sofőröket már mindenhol kerestek, munkaközvetítő ügynökségeken keresztül, a munkaügyi hivatalban, a romaügyi biztosnál, sőt még a szlovákok lakta szerbiai Petrőcön (Báčsky Petrovec) is. „Még ott sem érdeklődött senki a sofőri állás iránt, hiába kínáltunk belépési prémiumot, ingyen szállást és öt ledolgozott év után a jogosítvány árának megtérítést is” - sorolta az Arriva vezérigazgatója. Jozef Dvonč ugyan elismerte, hogy a buszsofőrök fizetése „aránylag alacsony”, de a béremelést csak úgy tudja elképzelni, hogy ritkítják a járatokat, vagyis a városnak nem kell az eddiginél nagyobb összeggel hozzájárulnia a helyi tömegközlekedéshez. Tegnap újabb bombariadó volt a bíróság ópülotóben, robbanószerkezetet ezúttal sem találtak. KASSA Két nappal ezelőtt sajtótájékoztatón jelentette be a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság, hogy letartóztatták azt a férfit, aki idén hatszor hívta a rendőrséget azzal, bomba fog robbanni a bíróság épületében. Ügy tűnik, máris akadt utánpótlás. Az ismeretlen betelefonáló tegnap reggel hét óra után pár perccel jelentette be a 112-es segélyhívószámon, hogy a kassai bíróság épületeiben ismét bombát rejtettek el. Azonnal megkezdték az épületek kiürítését, perceken belül pedig az összes mentőosztag is a helyszínre érkezett. Szerencsére most sem találtak bombát, és már fél Tegnap megint bombariadó volt Kassán NÉMETI RÓBERT Eddig összesen közel 80 ezer eu- rós kárt okoztak a rémhírterjesztők. A leggyakoribb célpont a bíróság. (Képarchívum) tizenegykor visszaengedték az embereket az épületekbe. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást. Ha a tegnapi rémhírteljesztő is rendőrkézre kerül, háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést, az okozott kárért pedig több mint tízezer eurós pénzbírságot kaphat. RÖVIDEN A tárca szerint túlzsúfolt a RegioJet Pozsony. A megnövekedett utasforgalom miatt járatsűrítést javasol a tárca Dunaszerdahely és Pozsony között. A közlekedési minisztérium közleménye szerint az elmúlt hetekben ellenőrizték a RegioJet szerelvényeit, az utazási körülményeket, az utasok kényelmét. Arra jutott a tárca, hogy reggel még egy járatra szükség lenne, és azt anyagilag is támogatná. „Már tárgyalunk a Regio- Jettel” - mondta Érsek Árpád közlekedési miniszter. (ú) FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS ISMERI A MEGYEI KÉPVISELŐJÉT? TUD VALAMIRŐL, AMIT ÖNÉRT TETT? HA NEM, VÁLTOZTASSON! o o 0*0 cd cd > > cg ns cn v> ro «5 co m £ o o u 'CO d) JC C\Q .9 I ob fr o CO n is a-> QJ •< LU CD & O EZ A MEGYE DOLGA ® MEGYEI VÁLASZTÁS 2017. NOVEMBER 4. MOST-HID POLGÁRI PÁRT - OBČIANSKA STRANA MP 170440