Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)

2017-09-29 / 224. szám, péntek

I www.ujszo.com IZVILAG 2017. SZEPTEMBER 29. 13 HÉTVÉGI MENÜ Fehér csokoládés mézes krémeš szilvalekvárral Mézes-boros kacsacomb Hozzávalók: 4 kacsacomb, 2 fej hagyma, 20 dkg bacon szalonna, 3 ek hársméz, 2 dl száraz hárslevelű, 1 tk rozmaringlevélke (apróra vágva), só, bors, 1 ek kacsazsír, 8-10 szem krumpli (héjában megfőzve), só. Elkészítés: A combokat besózzuk, bedörzsöljük borssal, és a bőrös felével lefelé egy vastag falú lábasban vagy nagyobb serpenyőben kicsit megpirítjuk. A húst kiszedjük az edényből, a kisült zsírra dobjuk a felkockázott bacont, majd a kockákra vágott hagymát. Amikor megpirult, visszatesszük a combokat, felöntjük borral, rácsorgatjuk a mézet és beleszórjuk a rozmaringot is. A legkisebb lángon, néha megkeverve sütjük másfél órát. Ennyi idő alatt a comb teljesen megpuhul, szép piros lesz, és a bor is teljesen elpárolog. Csak egy intenzív ízű, sűrű szósz marad, amit a comb mellé kanalazunk a tányéron. A krumplit héjában megfőzzük, utána megpucoljuk, félbe vágjuk. Kacsazsíron megpirítjuk a vágott felét, és megszórjuk sóval. Hozzávalók: 30 dkg vargánya, 30 dkg krumpli, 1 ek vaj, 1 ek olíva­olaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 szál roz­maring, fél mk Cayenne-bors, 1,5 ek liszt, 1,5 liter csondeves (vagy alapié), 2 dl tejföl, fél citrom leve. Elkészítés: A vajat az olívaolajjal összemele­gítjük, beletesszük az összenyo­mott fokhagymát, rádobjuk az apróra vágott vöröshagymát. Üvegesre sütjük. A gombát többször megmossuk, vékonyan felszeleteljük. Hozzáadjuk a hagymához, sózzuk, borsoz- zuk, hozzádobjuk a rozmaring leveleit, majd zsírjára pirítjuk, hogy erőteljesebben kiadja az ízét. Utána hozzáadjuk a meg­tisztított, apró kockákra vágott krumplit, megszórjuk a liszttel, jól összekeverjük. Felengedjük a csöndével. Kb. 15 percig rotyog- tatjuk, majd belekeverjük a tej­fölt. 5 percig lobogva főzzük, aztán a citromlével ízesítjük. Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg sütemény­liszt + kb. 4 ek rétesliszt (a nyújtáshoz), 1 tk szódabikar­bóna, 1 nagy csipet só, 10 dkg porcukor, 2 ek akácméz, fél mk mézessütemény-fuszerkeverék, 1 dl tej, 2 közepes méretű tojás. A krémhez: 4 dl tej, 2 dl habtejszín, 15 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 vaníliarúd kikapart magjai, 6-7 ek teljes őrlésű búzadara. A lekváros réteghez: 4-5 evő­kanál szilvalekvár. A tetejére: 10 dkg fehér csoko­ládé, 1 mk porított kakaóvaj. Elkészítés: A tésztához a lisztet tálba szitál­juk, hozzáadjuk a cukrot, a sót, a szódabikarbónát, valamint a mézessütemény-fuszerkeveréket. A száraz anyagokat alaposan át­keverjük, majd hozzákanalazzuk a mézet. A tejet tálba öntjük, a tojásokkal kissé felverjük. A tojásos keveréket is a tésztához öntjük, és az egészet tésztává gyúrjuk. 10-12 percet konyhai hőmérsékleten pihen­tetjük. Ezt követően a tésztát 4 egyforma részre osztjuk. Szép sorban, enyhén lisztezett felüle­ten kb. 22x30 cm-es téglalappá nyújtjuk, és sütőpapírral bélelt sütőlemezen, 175 fokra előme­legített sütőben 6-8 perc alatt megsütjük. Amíg a lapok hűlnek, elkészít­jük a krémet. Ehhez a tejet és a tejszínt tapadásmentes lábasba öntjük, hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart magjait, valamint a cukrot. Mérsékelt lángon, folya­matosan kevergetve melegíteni kezdjük, majd a forrásponthoz közeledve beleszórjuk a teljes őrlésű búzadarát, és a keverést folytatva 1-2 perc alatt besű­rítjük. Lehúzzuk a tűzhelyről, kissé hűlni hagyjuk, majd be­ledolgozzuk az előzetesen apró kockákra vágott 15 dkg vajat. Egy méretes tálcára sütőpapírt terítünk, ráhelyezzük az első tésztalapot, amin egyenletesen elosztjuk a vanűiás krém felét — ügyelve arra, hogy a szélein legalább fél cm perem maradjon, mert az egymásra kerülő lapok és a töltelék súlya alatt a krém kissé szétterül. Erre rakjuk a második tésztalapot, amit lek­várral kenünk meg. Erre újabb tésztalap került, amit a maradék krémmel töltünk meg. Végül a negyedik tésztalappal befedjük. Vízgőz felett felolvasztjuk a fehér csokoládét, majd azonnal hozzá­keverjük a porított kakaóvajat. (Ezzel a megszilárdult máz szép fényes lesz, de adott esetben el is hagyható.) A csokoládéval bevonjuk a felső tésztalapot. Szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy a csokoládé kissé megszi­lárduljon, ekkor belerajzoltam a majdani szeletek helyét, majd az egész süteményt betesszük a hűtőbe 1-2 órára. (A keményre szilárdult csokoládémáz nehezen szeletelhető szépen, ezért érdemes egy éles késsel előre berajzolni a szeletek helyét.) Kofola 2 fajta 21 egységár 0,35 EUR/I Az ideiglenesen csökkentett árak érvényességének időtartama: Inovecká szalámi 100 g egységár 3,90 EUR/kg Corgoň 10% 1,51 ■*> egységár 11 0,66 EUR/I Jacobs Velvet instant kávé 200 g egységár 19,95 EUR/kg Rama Classic 400 g +100 g grátisz egységár 1,98 EUR/kg CORGOŇ RE170457 a legjoDD nazai élelmiszerek Gyűjtsön a kedvezményre minden bevásárláskor! A kiadó és a hirdető fenntartja a jogát, hogy a hirdetésben előfordulhatnak tevedesek, hibák es sajtóhibák. Az arak csak az ideiglenesen csökkentett fogyasztói árak érvényessége alatt vagy a készletek kimerüléséig érvényesek. Egyes árucikkek es szolgáltatások ara, illetve a kedvezmények mértéke nem veszi figyelembe a regionális különbségeket ezen ' árucikkek és szolgáltatások árai közt. A kedvezményeket az adott régióban érvényes alternatív arakból nyújtjuk. A röplapon levő termékek kiárusítása nem kizárt a kedvezmény ... . ‘'s időtartama alatt a JEDNOTA II. besorolású boltokban. COQP JEDIVOM ti POTRAVINY 00» JEDNOTA ■ SUPERMARKET oocpl rempo Levélcím: ÚJ SZÓ, Lazaretská (ízvilág - 02/59233 427). Az ízvilágban használt képek forrása: fotolia.com •etská 12, 814 64 Bratislava 1, e-mail: izvilag@ujszo.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom