Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)
2017-09-05 / 204. szám, kedd
www.ujszo.com F0CITIPP ■ 2017. SZEPTEMBER 5. VB-SELEJTEZŐK 1 1 » Új-Zéland dél-amerikai ellenfélre vár Dél-Amerikában Brazília már hónapok óta kényelmes pozícióból figyelheti, mit is kezdenek a mögötte lévők, és a szurkolók örömmel konstatálhatják, hogy a nagy rivális és ősi ellenség Argentína továbbra is vergődik. A legutóbbi vébé ezüstérmese augusztus 31-én Uruguay- ban játszott gól nélküli döntetlent, és csupán az 5. helyen áll. A hátralévő három forduló alatt azonban még bármi megeshet: a második helyezett Kolumbia és a nyolcadik Ecuador között ugyanis mindössze öt pont a különbség. Akármelyik válogatott is végez az 5., interkontinentális pótselejtezőt érő helyen, biztosan Uj-Zélanddal játszik: az óceániai régió döntőse ugyanis az első mérkőzésen 6-1-re verte a Salamon-szi- getek együttesét. W Büszkék lehetünk arra, hogy első európai csapaként kiharcoltuk a vb-szereplést, de még keményebben A spanyol sajtó közben ünnepli Lopetegui mestert, a baszk edzőnek, úgy tűnik, igaza lett, amikor kinevezésekor azt mondta, egy „forradalom nélküli evolúciót” szeretne, és lám, a csapat ugyanolyan hatékony, mint Vicente del Bosque idején. A jelenlegi csapat két generáció nagyszerű elegye: még ott van a csapatban Piquet, Iniesta, Busquets és David Silva, de Lopetegui már beépítette a jelen legjobbjait, Asensiót, Kokét és Iscót is. Az eredmény vitathatatlan: a szakember saját, 2013-ban U21-es Eb-t nyert csapatára támaszkodva, úgy tűnik, a felnőttek között is hódító útra indul. Indulhat a belga buli Európából elsőként Belgium kvalifikálta magát a vébére, az utóbbi évek egyik legjobb játékosállományával rendelkező együttes óriási fölénnyel uralja a H csoportot. Nyolc mérkőzésen hét győzelem és egy döntetlen, 22 pont, 35-3- as gólkülönbség a mérleg, a Gibraltárnak gurított kilences után vasárnap egy visszafogott görög- országi 2-1-es siker jelentette a biztos kijutást. „Egyértelmű, hogy nem j átszőt- tunk jól, de erre a mérkőzésre úgy kell tekintenünk, mint egy döntőre. Nyernünk kellett! Büszkék lehetünk arra, hogy első európai csapaként kiharcoltuk a vb-szereplést, de még keményebben kell dolgoznunk, hogy ennél is jobbak legyünk. De most mindenkinek irány a buli!” - nyilatkozta Roberto Martinez, a belgák kapitánya a vasárnapi összecsapást követően. A második helyre még hárman pályáznak reális eséllyel, Boszniának 14, Görögországnak 13, Ciprusnak 10 pontja van. Talán a görögök sorsolása a legjobb (Ciprus idegenben, Gibraltár otthon), a másik két válogatottnak még lesz egy-egy mérkőzése Belgiummal is. Eső áztatta horvát siker Az I csoport élmezőnyét majdnem megbolygatta a Közép-Európába beáramló hullámzó hidegfront: a múlt szombati Horvátország- Koszovó mérkőzést ugyanis a 21. percben le kellett fújni a heves esőzés miatt. A másnap bepótolt meccsen Domagoj Vida góljával a hazaiak, ha nehezen is, de nyertek 1-0-ra, ezzel megőrizték vezető pozíciójukat a törököket legyőző Ukrajna és a Finnországban elbukott Izland előtt. Pincési László (a negyeddöntőben esett ki), a 2010-es vébén ugyan ott volt a Dél-afrikai Köztársaságban, de a 23. helyen zárt. Muszlin kitért Adem Ljajics játékára is, nagyon sajnálta, hogy a csereként pályára lépő csatár nem tudott gólt szerezni. A Torino támadója több mint egy év után kapott ismét meghívást, legutóbb tavaly május 26-án, egy Ciprus elleni barátságos mérkőzésen szerepelt a nemzeti csapatban. Lengyel munkahelyi baleset Dániában 4-0 után kifütyült angolok Ritkán fordul elő, hogy egy csapat idegenben 4-0-ra nyer, de úgy tér haza, hogy a szurkolói kifütyülik. Nos, az F csoport listavezetője, Anglia így járt, a csapat ugyanis elég visszafogott játékkal úgy győzött Máltán, hogy a 86. percben még csupán egy gól állt a neve mellett. A sajtóban még olyan találgatások is megjelentek, hogy Gareth Southgate szövetségi kapitány elveszi a csapatkapitányi karszalagot Jordan Hendersontól, de erre végül nem került sor. Felmerült az is, hogy a vb-rész- vétel kiharcolása esedeg megmásítja Wayne Rooney elhatározását, de az Everton csatára jelezte, végérvényesen búcsút intett a válogatottságnak. „Szerintem, akik kivívják a világbajnoki részvételt, Zsinórban hatodik vb-szereplését harcolt ki Japán válogatottja »Japán hatodik vb-szereplése Az 1998-as első sikeres kvalifikáció óta zsinórban hatodik világbajnokságán vehet részt a japán labdarúgó-válogatott, amely múlt csütörtökön egy Ausztrália elleni 2-0-s győzelemmel - az utolsó fordulótól függetlenül - megnyerte az ázsiai zóna 3. körének B csoportját. A sikert ezúttal ismét egy európai edzővel, a bosnyák Vahid Halihodziccsal sikerült elérni. A szakembert 2015 márciusában nevezték ki a fogadási botrányba keveredett mexikói Javier Aguirre helyére, irányításával a japán csapat eddig 32 mérkőzésen hússzor győzött, kilencszer döntetlent ért el, FIFA WORLDCUP RUSSIA 2018 és mindössze három vereséget szenvedett. azok megérdemlik, hogy ott is legyenek Oroszországban. Nem lenne fair, ha valaki elől is elvenném a lehetőséget” - nyilatkozta a 119 mérkőzésen 53 találatot szerzett válogatott gólrekorder. A vb-selejtezők egyik legnagyobb meglepetését Luxemburg szolgáltatta a toulouse-i pontszerzéssel Lopetegui forradalom nélküli evolúciója Nagyon meglepődnénk, ha a G csoportból nem a spanyolok jutnának tovább: Julen Lopetegui együttese a madridi rangadón sima 3-0-val küldte haza az olaszokat, ezzel három fordulóval a selejtező vége előtt hatalmas lépést tett a kvalifikáció felé. Azt elég nehéz elképzelni, hogy Liechtensteinben, Izraelben, illetve otthon Albánia ellen kikapjon az együttes, amely lejátszotta a pályáról a legnagyobb riválist. Az olasz válogatott 2006 óta először szenvedett vereséget selejtezőn, de a mutatott játék ellenére Giampiero Ventura szövetségi kapitány megvédte a taktikáját. Igaz, hogy a 4-2-4-es felállást a spanyolok mozgékony középpályája teljesen hatástalanítani tudta, és Isco az első félidőben szerzett két góljával elég gyorsan el is dőlt a mérkőzés, de Ventura úgy vélte, ebből a meccsből csak okulni és tanulni lehet. „Kikaptunk, de ha egy vereség után eldobjuk az összes eddigi pozitívumot, akkor lehet, az lenne a legjobb, ha most feladnám az egészet. A legutóbbi hét mérkőzésünkön 24 gólt szereztünk, és csupán egyet kaptunk, azaz jól végeztük a dolgunkat. Biztos vagyok benne, hogy ez a meccs segít nekünk abban, hogy jobbak legyünk” - magyarázta a tréner. Az E csoportban a hat fordulón át vereden lengyelek óriási pofonba szaladtak bele Koppenhágában, ahol a dánok 4-0-ra nyertek, és ezzel visszaszálltak a vb-szerep- lésért zajló harcba. „Azt hiszem, képesek vagyunk kijutni a vébére. Ha meg tudjuk nyerni a maradék három mérkőzésünket, akkor a második helynél nem lehetünk rosszabbak” - nyilatkozta Age Hareide, a dánok szövetségi kapitánya. És valóban, a 16 pontos lengyelek mögött 13 ponttal álló északiak október 5-én még játszanak a szintén 13 pontos Montenegróval, azaz a saját kezükben van a sorsuk. A lengyelek edzője, Adam Nawalka egy kézlegyintéssel elintézte a dániai kisiklást. „Csak munkahelyi baleset volt, semmi más. Ahogy máskor mindig, most is megnéztük a meccs felvételét, és láttuk, hogy amit lehetett, azt elrontottuk. Hiányzott a koncentráció, de szerintem már felocsúdtunk.” A megfiatalított spanyol válogatott leiskolázta Olaszországot 4 Esszam el-Hadary új korrekordot állíthat fel Oroszországban » Lesz-e rekorddöntés 2018-ban? Az afrikai selejtezőkből még három forduló hátravan, az öt csoportból eddig csupán Tunézia és Nigéria hibátlan, azaz elég nagy az esély arra, hogy ezen két válogatott ki is harcolja a továbbjutást. Ugyancsak veretlen még Elefántcsontpart, Burkina Faso és Uganda együttese - utóbbi szereplése azért is meglepő, mert csoportjában van az Afrika-kupa-döntős Egyiptom és Ghána is. Az egyiptomiaknál Esszam el-Hadary beteljesíthetné nagy álmát, a 44 éves kora ellenére még mindig első számú kapusként számba vett klasszis feltett célja, hogy a jövő évi, oroszországi világbajnokságon megdönt- se az eddigi korrekordot. A vébék történetének legidősebb játékosa, a kolumbiai Faryd Mondragon 43 évesen és 3 naposán védett a 2014-es negyeddöntőben.