Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)
2017-09-25 / 220. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2017. szeptember 25. SPORT 113 Atörténelmi pillanat: Sagan (középen) Kristoffot megelőzve elsőként dobta be a célba kerékpárját, és másodszor is megvédi vb-címét (TASR/AP-feivétei) Sagan harmadszor a világ tetején Történelmet írt Peter Sagan a bergeni országúti kerékpáros- vb-n, a szlovák kerekes sorozatban harmadszor lett világbajnok, ez korábban soha senkinek nem sikerült a sportág történetében. „Van száz ellenfelem” - nyilatkozta Sagan a 12 körös, 267,5 km-es verseny előtt, arra utalva, hogy kétszeres s egyben címvédő világbajnokként szinte mindenki rá fog vadászni. A mezőnyben 44 ország 196 versenyzője kapott helyet, Sagan mellett öt szlovák: Juraj Sagan, Michael Kolár, Erik Baska (mindhárman Sagan csapattársai a Bora- Hansgrohe istállóban), valamint Marek Čanecký (Amplatz-BMC) és Patrik Tybor (Dukla B. Bystrica). A verseny alatt Sagan végig „elbújt” a mezőnyben, nem is nagyon mutatta magát, nem próbálkozott szökésekkel, spórolt az erejével. Tíz kilométerrel a cél előtt, a Lazachegyen a francia Julian Alaphilippe meglépett a mezőnytől, s a lejtőn az olasz Gianni Moscon is utolérte. Nagyjából tíz másodperces előnyre tettek szert, miközben Sagan még mindig valahol a mezőny közepén haladt. „Be kell vallanom, öt kilométerrel a cél előtt azt gondoltam, ez a verseny már elment, a szökevényeknek túl nagy az előnyük” - árulta el a befutó után Sagan. Közvetítési hiba miatt a helyi és a tévénézők is lemaradtak a verseny legizgalmasabb részeiről, mivel a cél előtt három kilométerrel nem működtek a kamerák, csak az utolsó egy kilométerre értek újra a kamerák látószögébe a kerekesek. „Bíztam benne, hogy amikor újra feltűnnek, a mezőny egy rakáson lesz, és Peťo jó pozícióból fogja várni a sprintet” - nyilatkozta Peter Prívara, a Szlovák Kerékpárszövetség elnöke. Pontosan így is történt, a kanyarból együtt érkezett meg a mezőny, Sagan pedig már a harmadik helyen állt. A sprintet ideális helyzetből kezdhette meg, és végül a rá jellemző „biciklibedobással”, néhány centiméterrel nyert a hazai Alexander Kristoff előtt. A harmadik az ausztrál Michael Matthews lett. „Fantasztikus érzés, egészen hihetetlen. Nagyon boldog vagyok. A harmadik vb-győzelme- met Michele Scarponinak ajánlom, akinek hétfőn lenne a születésnapja, és természetesen feleségemnek, Kafkának, akivel gyereket várunk” - mondta a célban Sagan. Scarponit, Sagan jó barátját áprilisban ütötte el edzés közben egy autó, az olasz kerekes belehalt sérüléseibe. Diadalával Sagan lett az ötödik háromszoros világbajnok országúti kerékpáros, és az első, aki három egymást követő évben tudott nyerni. Peter Prívara egyenesen úgy fogalmazott, ezzel a győzelemmel Peter Sagan lett a szlovák sporttörténet legsikeresebb versenyzője. (t-bt) Wladár Sándor a MÚSZ elnöke Budapest. A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) tegnapi rendkívüli közgyűlésén az 54 éves Wladár Sándort választották a szervezet elnökének. Az 1980-as, moszkvai olimpián 200 méter háton aranyérmes sportvezető — visszalépések nyomán - egyedüli jelölt volt a posztra, a küldöttek pedig 143 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett szavaztak bizalmat neki. „Mindenki tiszta lappal indul, sok munka, összefogás és leginkább alázat kell” - mondta Wladár, majd azt is célnak nevezte, hogy elérjék: a sajtóban megjelenő hírek ezentúl ne a sportágat mérgező ellentétekről, hanem az úszók sikereiről, eredményeiről szóljanak. Bejelentette, hogy elnöki tanácsadónak kérte fel a négyszeres olimpiai bajnok Damyi Tamást, aki ezt elfogadta. A MUSZ^elnöki széke azután vált üressé, hogy a szeptember elsején tartott rendkívüli közgyűlésen a tagok visszahívták Bienerth Gusztávot. (MTI) Holnap ismét FOCitipp! ► 10 ok, amiért bukdácsol a Real Madrid ► Topligák: Rangadók hétvégéje ► Véglegessé * vált a Nemzetek Ligája Focitipp - a keddi Uj Szóban, Ne hagyja ki a ziccert! Medvegyeva ragyogott Pozsonyban Mind a négy számban orosz győzelem született az Ondrej Nepela Trophy műkorcsolya- versenyen. A kétszeres világ- és Európa- bajnok Jevgenyija Medvegyeva ezúttal is ragyogott a Nepeláról elnevezett jégcsamokban, s immár negyedszer győzött Pozsonyban (háromszor az Ondrej Nepela Trophyn, egyszer pedig a tavalyi Eb-n). Tökéletes programokat futott, megközelíteni sem tudták, a második helyezett japán Rika Hongo csaknem harminc ponttal szerzett kevesebbet nála. A harmadik helyen a szintén orosz Jeleňa Ragyionova végzett. A hazai Nicole Rajičová 7. lett, mind a két programjában akadtak kisebb hibák. „Ez még csak a szezon eleje, nem idegeskedem. A célom, hogy a fő versenyekre, az Eb-re, az olimpiára és a vb-re jól felkészüljek” — nyilatkozta Rajičová. Az Eb- 6. korcsolyázó a rövidprogramjában nagyon alacsony pontokat kapott az úgynevezett öt komponensre (ez a második pontszám), volt bíró, aki csak 5 és 5,75 közötti értékeket adott neki (10 a maximum), pedig Rajičová nagyon szép stílusban korX Medvegyeva tökéletes programokat futott (SITA-felvétel) csolyázik. Úgy tudjuk, édesapja és a versenyeken állandó kísérője, Tom Rajič tiltakozását fejezte ki a bíróknál a rövidprogram után. A férfiak versenye némi csalódást okozott abban az értelemben, hogy kevés volt a hibátlan program, inkább az érződött a produkciókon, hogy még nagyon a szezon elején járunk. A nagy nevek rontásai után felüdülés volt látni a török Burak Demirbogát, aki mind a két programjában talán élete legjobbját nyújtotta, és teljesítette az Ebminimumot, a rövidprogramjában pedig a vb-minimumot is. A versenyt végül az orosz Mihail Koljada nyerte, bár technikailag szinte értékelhetetlen rövidprogramja után csak a 10. helyen állt. A kürben sem volt hibátlan, a három megkísérelt négyfordulatosából csak a lutz sikerült, de így is több mint 13 pontot vert honfitársára, Szergej Voronovra. A párosok között csak hat pár nevezett, a rendkívül szoros orosz kü- lönversenyt Natalija Zabijako és Alekszandr Embert nyerte, mintegy másfél ponttal megelőzve a rövidprogram után még az élen álló Krisztina Asztahova, Alekszej Ro- gonov duót. Jégtáncban Jekatyerina Bobrova és Dmitrij Szolovjev győzött az amerikai Parsons testvérek előtt, (bt) Kézilabda BL: veszprémi és szegedi győzelem A Telekom Veszprém hazai pályán 28:27-re legyőzte a német Flensburg-Handewitt csapatát, a Szeged 28:23-ra nyert a horvát PPD Zagreb vendégeként a férfi- kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában. A Flensburg korábban csak egyszer, a KEK 2001-es negyeddöntőjében tudott nyerni Veszprémben, azóta a magyar csapat házigazdaként most győzött negyedszer a német együttessel szemben. Lékai 9, Nagy László pedig 8 góllal járult hozzá a sikerhez. „Az első félidőben jól játszottunk, de a másodikban Andersson minden lövésünket kifogta. Büszke vagyok a csapatomra, nemcsak azokra, akik sokat játszottak, hanem a kispadon ülőkre is - értékelte a mérkőzést Ljubomir Vran- jes, a veszprémiek vezetőedzője. — Csapatként, egységesen tudtunk küzdeni. Az is büszkévé tesz, ahogy a hátrányból felálltunk. Nem az első félidőben szeretnénk megnyerni a mérkőzéseket, hanem a hajrában.” A veszprémiek szombaton a fehérorosz Meskov Breszt otthonában folytatják Bajnokok Ligája- szereplésüket. A házigazda PPD Zagreb csapatából több meghatározó játékos hiányzott, a Szeged viszont a legerősebb keretével szerepelt a találkozón. Ez meg is látszott az összecsapáson. A magyar együttes szinte végig vezette az A csoport második fordulójának mérkőzését, és megszerezte az első győzelmét a 2017/18-as kiírásban. Balogh Zsolt nyolc gólt dobott, s ezzel ő volt a szegediek legeredményesebbjátékosa. A lelkes házigazdák a hajrában 22:21-re felzárkóztak. Ekkor a spanyol Jósé Manuel Sierrát a szegedi kapuban a horvát Marin Sego váltotta, ami remek edzői döntésnek bizonyult, mert a honfitársai ellen pályára lépő kapusnak fontos védései voltak, csapata pedig a meccs egészét tekintve megérdemelten győzött öt góllal. A szegediek vasárnap hazai pályán, a svéd IFK Kristianstad ellen lépnek pályára a BL-ben. (MTI, nso)