Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)
2017-09-21 / 217. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2017. szeptember 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Német választás, innen nézve Változik Berlin szerepvállalása az Európai Unióban FELEDY BOTOND német választók e hétvégén eldöntik, hogy Angela Merkel milyen koalíciót vezethet a következő négy évben. Nem teljesen mindegy, hogy le tudja-e választani magáról a szocialistákat és Martin Schulzot, lecserélve őket akár a liberális FDP-re, akár a Zöldekre. Közép-európai szemmel nézve mindegyik felállásnak van kockázata. Mi azon izgulhatunk, hogy a digi- talizációt zászlajára tűző, fiatalos és szabadpiacpárti FDP, vagy a korábban Joscha Fischer fémjelezte Zöldek kerülnek-e a szocialisták helyére. De nem kicsi az esélye annak sem, hogy marad Martin Schulz. Ez utóbbi forgatókönyv azt jelenthetné, hogy az Európai Parlamentben 23 évet eltöltő, annak elnöki posztjáról hazatérő német politikus alighanem külügyminiszter lenne az új kormányban. Schulz sosem volt a lengyelmagyar jobboldali kormányok nagy barátja, többször nyílt konfliktusba kerültek. És a nemzeti szintű politika más, mint az EP gyakran szimbolikus szintje, Schulznak külügyminiszterként erősebb hatáskörei lehetnek. A németek viszont egész más miatt aggódhatnak. Az 1945 utáni politikai rendszerben először fordulhat elő, hogy szélsőségesnek tekintett párt kerül a szövetségi parlamentbe, az Alternatíva Németországért (AfD). A párt vezetői a kampányban sem fukarkodtak szélsőséges kijelentésekkel: egy vezetőjük azt mondta, hogy Németország a történelmére és a Wehrmachtra, vagyis a hitleri időszak hadseregének teljesítményére is büszke lehet. Ez felháborította az összes többi pártot és a mérsékelt szavazókat, de mutatja, hogy valami változóban van Németországban. Az eddigi vétkes szerep, a bűntudat sok mindenben korlátozta a berlini vezetést, például abban, hogy fel merje vállalni az európai vezető szerepet. De nem lehet átesni a ló túlsó oldalára és a náci múltat dicsőíteni. Úgy is mondhatnánk, hogy nem a múlthoz való viszonyt kell radikálisan átalakítani Berlinben ahhoz, hogy a jövőt kezelni tudják. A jövőre kell koncentrálni, és tovább vinni, fejleszteni azt a német diplomáciát, amely képes lehet az elkövetkező években kompromisszumok megteremtése mellett egy európai egységet kovácsolni. Ami ígéretes innen, Közép- Európából nézve, hogy Juncker és Merkel retorikája is abba az irányba indult, hogy nem akétsebességes vagy többszintű uniót kell elképzelni, hanem egy entitást, amelyben mindenki eurót használ, szolidáris és együttműködő. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül tekintik első körben politikai eszköznek, hogy perifériára szorítsanak kisebb országokat. Meg kell hagyni, a német érdek valóban az, hogy a hátországot, a visegrádiakat stabil környezetben tartsa, ne tegye ki a periferizálódás kockázatának, hiszen ez középtávon könnyen biztonságpolitikai kockázattá válhat. Németország a hétvégén nemcsak kormányának átalakítását kezdheti el, hanem talán Európáét is, és vele együtt a közös jövőnkét. N em tudom biztosan, miért történik ez velem - talán túllőttem magam liberális fűvel, vagy az egészségesnél többször jelentek meg álmaimban Soros sötét ügynökei, hogy elvigyenek (a nem kívánt törlendő) -, de mindenhol icipici pecséteket látok. A múltkor például bőszen facebookoztam, és egy cicás kép meg egy vicces mém között kiszúrtam egy videót. Egy fekete-fehér videó volt, az elején egy fiatalember festegetett benne, olyan végtelen nyugalommal és laza ecsetkezeléssel, mintVan Gogh még elmebaj nélkül, de két füllel. Aztán a videóban feltűnt egy ósdi írógépen gépelő ember, aki minden bizonnyal azt írta, hogy aosiudfhkjashg, de ezt valószínűleg sosem tudom meg pontosan, mert utána már néptáncosok táncoltak lassított felvételen. S aztán megtudtam, mert kiírták, hogy létezik kisebbségi kulturális alap, amiből a kultúránkat lehet finanszírozni, végre. Aztán jobban megnéztem a posztot, és megláttam az icipici pecsétet: hiszen ezt a Híd osztotta meg fizetett hirdetéssel. Valamivel később egy sajtótájékoztatóra sodort az őszi szél: öltönyös urak arról beszéltek, hogy Szlovákia déli régiói elszegényednek, de létezik egy terv a megmentésünkre, és érkezik hozzá 16 millió euró is, hogy a vállalkozóknak legyen miből fellendíteni a gazdaságot. Már épp fantáziáim kezdtem, milyen vállalkozást indítanék ennyi pénzből, mikor jobban megnéztem az egyik öltönyös urat, és láttam, hogy Menyhárt József az, az MKP elnöke, aki azt mondja, a fent említett terv az MKP terve, a pénzt a magyar kormány küldi, és bár ez a pénz mindenkinek szól, és nem a csó- kosokhoz kerül, azért csak az MKP rakja le az asztalra, parlamenten kívülről. így ott van rajta az icipici pecsét. Úgy tűnik, hogy új politikai kommunikációs trend van felfutóban errefelé. Ä politikai pártok a sajátjukéval párhuzamos, de külön vágányon futtatják az eredményeiket. Mert hisz nézzük a kisebbségi alapot: a célja az volt, hogy depóiitizálják a kisebbségi kulturális támogatások rendszerét, és a kisebbségek maguk dönthessenek a pénzekről, politikai befolyás nélkül. De végeredményben a garantáltan politikamentes termék csomagolására mégis rákerült a Híd icipici pecsétje, csak hogy tudjuk, kinek mondhatunk köszönetét, ha akarunk. S mivel ott a pecsét, a termék értelemszerűen kampányolásra is alkalmas. Aztán nézzük a gazdaságfejlesztő csomagot, amelyből bárki kaphat, ha jól pályázik, vállalkozhat belőle kedvére, munkahelyeket teremthet, fejleszthet, csinálhat egy csomó jó dolgot. Tényleg bárki, nem csak a csóko- sok. De mikor Menyhárt azt mondja, hogy ez mégis az MKP (és a magyar kormány) jóvoltából valósul meg, a pakk csomagolására rányomja az icipici pecsétet. És a termék így értelemszerűen kampányolásra is alkalmas. S ezzel voltaképpen nincs is semmi baj. A politikusok politizálnak, aztán amit kipolitizáltak, azt eladják a népnek, hogy lássuk, milyen jó is nekünk. A másik termékét pedig olykor szidják egy kicsit. Ez így megy mindenhol a világban. Csak jó lenne, ha egyszer olyan terméket kapnánk, amiken nincs rajta egyetlen párt icipici pecsétje sem. És nem kéne érte köszönetét mondani senkinek - hiszen a kampányokban is számtalanszor elhangzik, a nép, az emberek mindig többet érdemelnek, hisz kapálnak, ölnek, ölelnek, teszik, amit kell. És nem kéne fizetni érte icipici szívességekkel, mondjuk egy vokssal az urnánál, mikor vallani kell. FIGYELŐ Rendőrségi betörés Annál inkább kínos a dolog, mert Gestapo-igazolványokat loptak el. A berlini rendőr-főkapitányság megpróbálta eltitkolni a betörést - írta a Die Welt. A betörők a rendőrség történetét bemutató múzeumba hatoltak be egy ablakon, a rácsot elfürészelték. Több vitrint kinyitottak, és egyebek mellett a náci politikai rendőrségnél, a Ges- tapónál használt igazolványokat vittek magukkal. A főkapitányság elégtelen védelmére régóta panaszkodnak a házon belül. „Ha itt valaki merényletet akarna elkövetni, senki se tudná megállítani” - nyilatkozta név nélkül egy magas beosztású rendőrtiszt. (MTI) Meghalt az ember, aki megmentette a világot 1983 őszón tízpercnyire voltunk az atomháborútól ós a világvégétől. Elhunyt Sztanyiszlav Petrov volt szovjet katonatiszt, akit Nyugaton „a világ megmentőjeként” ismernek, mert 1983-ban nem jelentette egy katonai kémműhold amerikai atomrakéta-támadást jelző - mint később kiderült, téves - riasztását, és ezzel alighanem megakadályozta az atomháborút. Az alezredes 77 évesen hunyt el a moszkvai otthonában. A finom orosz műszerek Az akkor 44 éves Petrov 1983. szeptember 26-a éjjelén szolgálatba állt a szovjet műholdmegfigyelő központ parancsnokságán. Röviddel éjfél előtt riasztás érkezett: a Kozmosz 1382-es felderítő műhold egy Minu- teman amerikai interkontinentális rakéta indítását jelezte. Valójában nem rakétafellövés volt, egy villámcsapást érzékelt a műhold. Petrov megőrizte a nyugalmát, és arra utasította beosztottjait, hogy ne reagáljanak. A hidegháborús logika szerint egy nukleáris háború több száz interkontinentális rakéta indításával kezdődött volna, hogy „lefejezze” az ellenfél nukleáris fegyverzetét. Am a „kölcsönös megsemmisítés” logikája szerint a 25 perc, ami az indítás és a becsapódás között eltelik, elég, hogy a saját rakétáikat is útnak indítsák az ellenfél megsemmisítésére. Petrov tudta, hogy egy rakéta nem volna okos kezdés egy megsemmisítő csapáshoz, de néhány perc múlva gondolatmenetét újabb kihívás érte: újabb négy, a Szovjetunió felé tartó Minu- teman rakéta indítását jelezte a Kozmosz 1382, egyenként tíz robbanófejjel. Ezek együttes robbanóereje több százszorosa lett volna a Hirosimában és Nagaszakiban ledobott atombombákénak. A Petrov irányítása alatt szolgálatot teljesítő mintegy kétszáz tiszt harminc ellenőrző tesztet hajtott végre, hogy kizárják a tévedést, de eközben az idő szorított: a döntésre, hogy ellencsapást indítson-e a Szovjetunió, csak 15 perc állt rendelkezésre. Pet- rovban azokban a percekben tudatosult, ki is az, akit végső soron döntésre kényszerít, ha értesíti feletteseit: Jurij Andropov pártfötitkárt, a súlyos vesebetegségben szenvedő, cukorbeteg 70 éves embert, aki a keményebb amerikai vonalra a paranoiával határos módon reagált. Petrov öt perc mérlegelés és a kollégáival folytatott, ordibálásig fajuló vita után úgy döntött, hogy nem értesíti a vezetést. Kiderült, mennyire igaza volt: a képernyőkről hamarosan eltűnt a riasztás. Mint később rájöttek: amit a Kozmosz 1382-es észlelt, az a napfény visszatükröződése volt a felhőrétegeken az Egyesült Államok felett. Semmi dicséret Petrov még abban az évben otthagyta a hadsereget. Egy bizottság megállapította, hogy helyesen cselekedett. Tettéért sem kitüntetést, sem büntetést nem kapott. A történet csak a hidegháború után került nyilvánosságra. A haláláig szerény körülmények között élő nyugdíjas alezredes 2006-ban New Yorkban a Világpolgár kitüntetésben részesült, 2013 februárjában Drezdában pedig a német város 25 ezer euróval járó díjával tüntették ki „súlyos konfliktusnak elejét vevő tétlenségéért”. (MTI) pecsétek FINTA MÁRK
