Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)
2017-09-09 / 208. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2017. SZEPTEMBER 9. 17 TÁRCA A SZALONBAN Fehér Renátó Európaterminál: (kívánságkosár) A tévé előtt üldögél, és a tegnap maradékát lakomázza: az ismétlést nézi. Funesz Janina egyre feledékenyebb. Ölében horgolt pléd, a tágas öltések közt ki-bejárnak gril- lázsfényű ujjai. Derűs színkavalkád, alatta bolyhossá mosott bokafáslik mattfehérje. A romló emlékezet színe is mattfehér, a memóriára nincsen fásli. Janina nyolc éve jegyzetelni kezdett. Nem naplót vezet, írói ambíciónak sincs nyoma, nem szelektál, nem általánosít, sosem kalandozik el. Precíz, mint a színes rtv. Szédülni kezd a gondolattól, hogy elmulaszthat bármilyen részletet. Retteg, hogy visszafor- díthatadanul meg nem történtté szivárogna a sok délután. Uralja a pillanatot, mondaná, ha kérdeznék. A híradót és a lottósorsolást az egyesen nézi, kiír főcímeket, füzet végébe számokat, olykor eszébe jut, hogy ezekből egyszer majd kilátszhat a következő heti telitalálat, hogy a lottó logika, de nem tudomány. Éjjel sokáig ébren van, ilyenkor a hatoson gyakran barangolja be a világ legcsodálatosabb tájait, piszkálja fel a tenger végtelen mélységétől, a trópusi rovaroktól vagy a nagymacskáktól való félelmét, hogy aztán le is győzze a képernyő mögé zárt óceánt, esőerdőt, szavannát. Múlt hétvégén India fölé repült a színpompás pléd, oda visszavágyik. Janina nyugdíjas, szolfézstanárnő volt azelőtt. Az egyeden komoly...» Istvón-napi jókívánság Torontó külvárosából a székelyföldi Torockóra, ez az utolsó jegyzet afüzetben. zenei adó épp kikerült az előfizetett alapcsomagból, és a rádión sem segített már az antennára tekert alufóliaparabola. Napközben a hármas csatornát nézi vagy a négyest, a dunát, kívánságkosár. Engedelmes célközönség ő, operettország, kabaréjelenetek. Hónap közepe van, számolja a strigulákat: a Lady Karnevált ötödször adják le, jönnek a csehszlovákok, táncdaltúlsúly, ki nem állhatja. Janina a személyes üzenetek miatt törzsnéző mégis. Ahogy jut egy dobbanásnyi a légkörben áramló isteni áldásból, erőegészségből. Vagy a kettős keresztnév és a rokoni fok otthonosságából, amikor a jóvágású házigazda kimondja, hogy ángy, pedig Janina nem ángya senkinek. Hogy lehet ő is békésboldog a karácsonyi különkiadásban, hunyorgó izzó a fényfüzéren, ha két összetartozó idegen a világ két sarkában könnyek közt gondol egymásra. István-napi jókívánság Torontó külvárosából a székelyföldi Torockóra, ez az utolsó jegyzet a füzetben. István két hét múlva tölti be a hetvenötöt, ennek apropóján is üdvözli Kanadában élő bátyja, Péter, akinek meglehetősen nagy a háza népe, négy gyermeke mind családos, az unokák neve idegen hangzású, dédunoka talán még nincs. Janinának úgy rémlik, mintha Torontó és Torockó között nem először üzennének, a tornyosuló noteszek mégis kizárják, hogy visszaolvasson egy ott bujkáló családregényt. Bánk bán-áriát küldenek a hazáról, ez kifinomult ízlésre Time transport (Nanxi Liuval közösen, 2016), Lijiang, Kína (Fotó: Juhász Rokko archívumából) 1 > 4 jíjŕžf irk'h gtáteéáMKf' V > ‘ * ’ hty ■ . ■*: K "**'< Ivall. Janina pedig családegyesít a műélvezet lecsukott szemhéjai mögött: ott van a torockói teraszon, zivataros évtizedek helyett meghitt adomák, neki is jut egy szék az asztalnál. Hálájuk jeléül biztos őt is felköszöntik majd Torontóból a nevenapján, a műsorvezetők a kedvességet be nem olvassák, de többször is lefut a hírsávban... Közben lassan véget ér az operarészlet. Janina sosem akart tévében szerepelni, de ahányszor csak elkezdődik a műsor, felhangzik a szignál, kicsit mindig várja, hogy egy kedves ismereden a stúdiónak küldött levelezőlapon majd őt szólítja meg, ezt a pozsonyligetfalui szoba-konyhát. Megannyi út és megannyi bélyeg. De el akkor sem szomorodik, amikor nem jön a bejátszás. Sosem jön. A mindentudó jegyzetfüzeteket a heverő és a kolóniái dohányzóasztal közti szurdokba hajítja. A folyamatos jelen időben nincs helye a kronológiának. Janina nem felejt, jó szívvel gondol Torontóra, Torockóra, de jön a híradó. Nincs adásszünet, hiába is várja vissza a duna tévé halait. Holnap is ül majd ölében pléddel a tévé előtt, ha kezdődik az ismédés. Zárul a kívánságkosár, akár a szemhéj. Mit olvas? Sidó H. Zoltán fószerkesztő-helyettes Amikor a Harvey hurrikán víz alá küldi Houstont, az Irma pedig letarolja a Kis-Antillákat, joggal gondolhatnánk, hogy a globális felmelegedés döntően a heves csapadék, s a minden korábbinál intenzívebb viharok képében nyilvánul meg. Igen, ezek az időjárási tényezők is jellemzik változó éghajlatunkat, azonban „a meleg időszak elkendőzött sátáni arca a szárazság. Az ezer évvel ezelőtti szárazságok nem több évig, hanem több generáción át tartottak” - írja Brian Fagan, a Kaliforniai Egyetem professzora A nagy felmelegedés (Klímaváltozás és a civüizációk felemelkedése és hanyadása) című könyvében. Ügy gondolhatnánk, hogy az utóbbi 35 év erőteljes felmelegedése szinte példádan, ami részben igaz, hiszen az i. sz. 800 és 1300 közötti korszakig kell visszamennünk ahhoz, hogy ilyen meleg periódusra bukkanjunk. A tudós szerző olvasmányos formában valamennyi földrészünket érintő tablóban mutatja be, mi történt a Föld előző felmelegedési periódusában, ezer évvel ezelőtt. Az első ezredforduló körül a hosszabb, melegebb nyarak bőséget hoztak Nyugat- Európának, több termést. A norvég hajósok letelepedtek Izlandon és Grönlandon, sőt eljutottak egészen a napjainkban módfelett ziman- kós kanadai Lab- rador-félszigetig, amit az ott talált vadszőlő(l) után Vinlandnak neveztek el. A 12. században Anglia éghajlata olyan enyhe volt, hogy a szigetország kereskedői jelentős mennyiségű bort exportáltak Franciaországba. Azonban míg Európa napfényben sütkérezett, «■ ■ ; ;■ ■ • • ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■-* ■ ^-r ■ ■ S \ * Is :: • :i! \m 5 -\i! 2 -J u) ujUl-UJ w5jüO NAGY u.*-»w népessége megsokszorozódott - csak Közép-Európában a vizsgált korszakban mintegy 1500 várost alapítottak -, addig az emberek Észak- és Dél-Amerikától kezdve a Csendes-óceánon át egészen Kína északi részéig rendkívül hosszan elnyúló pusztító szárazságokat éltek meg. A Föld túloldalán a makacs aszály tönkretette egyebek mellett a khmer Angkor-Vat virágzó civilizációját és a maja városállamokat. A máig kevéssé feltárt középkori meleg korszak tanulsága Fagan professzor szerint a következő: a legnagyobb veszélyt ma is a szárazság jelenti (az egyre durvább kaliforniai és ibériai erdőtüzek is erre figyelmeztetnek), és - akár a középkorban - új életstratégiákat kell kialakítanunk, hogy megbirkózzunk a változó éghajlattal. SAROKPONT Peacemaker K etten lehettek. Legfeljebb hárman. Ezt a maguk után hagyott ételmaradékok, csikkek alapján gondoltam, amiket a lépcsőn találtam reggelente. Nem mindennap, de rendszeresen. Hónapokig. Én pedig hónapokig mondogattam a házban, hogy éjjelenként csövesek vircsaftoznak az ajtóm előtt. Az nem lehet - mondták -, kulcsra zárjuk a kaput éjszakára. Különben is, ki mászna fel hozzám a legfelső emeletre? Ugyan már! Nem tudom, ki. Én se szívesen, de hát ott lakom. Az én szemeteszsákomat cincálják szét, az én cuccaim tűnnek el, az én küszöböm előtt hever a használt fecskendő. Nyilván a velem szomszédos padlástéren keresztül jönnek-mennek. — Ugyan már, hiszen sértetlen a lakat! Ha nem, hát nem. Feladtam és elköltöztem. Nem egy másik házba, hanem egy másik bolygóra. A lakcímünk továbbra is azonos maradt, csak míg lakótársaim Ugyanmáriában éltek, nekem az ötödiken lett egy saját kis bolygóm. Mint a Kis Hercegnek, de nem rózsával, hanem alkalmi drogosokkal. Azt nem mondanám, hogy féltem tőlük, mert biztonsági ajtóm van, és mivel nem járok ki hajnalban leolvasni a vízórát, sose kereszteztük egymás útjait. Ok pedig sose viselkedtek agresszorként, nem törtek rám hajnalok hajnalán reklamálni, hogy milyen silány koszton élek, zsírosabb cubákok is kerülhetnének a shitbe. A házbeliektől viszont tartani kezdtem. Mentálhigiénés szempontból a hárítás kétségkívül a lehető legegészségesebb magatartás. Azt mondom valamire, hogy nincs, és akkor nem lesz. Hatékony. De nem gyerekes ez a transzmitikus nyelv- szemlélet? Ettől eltekintve elég jól megvoltunk, bolygóink csendben elkeringtek egymás mellett a lépcsőházi univerzumban. Ugyanakkor az ember társas lény, gondoltam, legalább a betolakodókkal felveszem a kapcsolatot. „WTF?” - szegeztem nekik a kérdést egy cédulán, amit a szokásos helyükre ragasztottam ki. Reggelre ott volt a válasz: egy békejel. Rúzzsal. Hogy én mekkora tapló vagyok! Ezek tök barátságos lények, ráadásul egy nálamnál fejlettebb civilizáció - hisz nekem még rúzsom sincs. Hogy rendbe hozzam a renomémat, este a szemetesbe pakoltam a fölösleges haj- és testápolóimat. Na, most szépítek. Hangzavarra ébredtem. Ugyan- mária lakosai nyüzsögtek az ajtóm előtt, izgatottan fotózták, jegyzőkönyvezték a keletkezett károkat. Úristen, mi történt, gázrobbanás? Bizony. Az egyik flakon felrobbant, és a szemeteszsákkal együtt nekicsapódott az ablaknak - több emeleten szétszórva a trutyimat. Na, szép. Aláírtam a jegyzőkönyvet: gondadan- ságból elkövetett károkozás. Szépen kifestették a lépcsőházat. Természetesen közös költségen - ehhez ragaszkodtam. Nyugi van. Udvariasan köszöngetünk egymásnak, végül is békés, civilizált lények vagyunk. Azt viszont nem árt, ha tudják, hogy velem nem érdemes cicózni, mert lövök. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
