Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)
2017-09-02 / 202. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2017. SZEPTEMBER 2. 17 Babiczky Tibor Hosszú sötét előtt elmélyíti az árnyakat, hanem kiszínezi és megvilágosítja a képet. Kibírhatóvá teszi - előre is - a téli estéket. A borivás nem a léha szórakozás igényéből, hanem az önismeret vágyából ered. A borban ott van az ifjúság és a szerelem, ott a múlt és a halál, a mámor és a fecsegés, ott a magány, a gondolat és a lélek. Ha kell, emlékezés. Ha kell, felejtés. Ha egyik sem kell, önmaga. „Itt az idő.” Nincs mit várni rajta Fényes Adolf: Kisvárosi délelőtt (1904) i- - eljön. Nincs mit ellenkezni — :t. eljön. A legtöbb, amit tehetünk, Ili hogy keresünk egy csöndes, ablak melletti asztalt, és értő szemmel ás tanulmányozzuk az étel- és borét kínálatot, elfogadván mintegy az a megváltoztathatatlant. Hogy és nincs választásunk. Valami majd kiválaszt bennünket. Mondjuk egy borjúpaprikás, tojásos galuskával. Mellé pedig pohár siller. Kezdetnek jó. Ebbe még bele lehet törődni. „Itt az idő” - mondja sokat sejtető arckifejezéssel az Ó-Calvados nevű műintézmény csaposa két pohár almabor és némi májas hurka elfogyasztása után a fiatal Maigret- nek, és elővesz két felespoharat. A pontos idő: reggel kilenc óra. Ezt követően - félórás időközönként - tizenegy feles calvadost gurítanak le, majd délután kettőkor az öreg Paumelle elvonul sziesztázni. Előtte azonban még a következőt mondja: „»Én Pontfarcyba valósi vagyok.« Olyan jelentőségteljesen közölte ezt, hogy valami titokzatos jelentést lehetett gyanítani a szavak mögött. Vajon a májas hurka magyarázata rejlik benne? Avagy a pontfarcybéliek szokása minden félórában bedobni egy pohárka calvadost?” Maigret eltöpreng, majd nekifog élete első nyomozásának. „Itt az idő.” Ez egy őszi mondat. Benne van az ősz. „Herr, es ist Zeit” - kezdődik Rilke Őszi napja.. „Érleld be még fanyar gyümölcseid, / két délies napot még adj folébük, / nehéz borrá hadd forrjon sűrű mézük, / beteljesítve őszöd ízeit.” Jó szó ide a nyomozás is; pontos. A tavasz a tervezés ideje, a nyár a halogatásé és a sodródásé. Köny- nyű idő. Minden, ami tavasszal befejezedenül maradt, ősszel vár megvalósításra. A sekélyszőke söröket és a szalmasárga - pláne halványrózsaszín - ftöccsöket felváltják az alkonyszínű borok: a templomsárgák, a vörösek, a bordók. Ősszel leltár készül. » Csupán a halál közelében - ősszel -y figyelvén az elmúlás pompáját, mozdul meg legbelső lényegünk. Kénytelenek vagyunk végiggondolni az életünket. Az élet látványa és konkrét érzete - a nyár - a zsigerekkel és az ösztönökkel áll kapcsolatban, nem a lélekkel. Belefeledkezés. Élvezet. Csupán a halál közelében - ősszel-, figyelvén az elmúlás pompáját, mozdul meg legbelső lényegünk. Kénytelenek vagyunk végiggondolni az életünket. Nyomozunk eltemetett vágyak, befejezeden tervek után a múltban. Újra bekukucskálunk a régi zsákutcákba. Ehhez pedig bort kell inni. A bor: seb a világmindenségen. A cabernet-k a vénából, a sillerek az artériából, a rosék a hajszálerekből valók. Hiteden Tamásként a bor - a fizikai tapasztalás - kell nekünk ahhoz, hogy bizonyosságot nyerjünk az égről. A bor: áldozat. Seb. Az ember: nyomókötés. Egy spulni géz. Kezdetben fehér, később bemocskolódik, a vér lassan átszivárog rajta, és szemétre kerül. Az ősz ritmusát dicséri, hogy a nagy sötétség előtt, túl halottakon és mindenszenteken, Márton napján még feloldozást nyújt. Az újbor - legyen az Csabagyöngye vagy „bozsolé” - visszahoz valamit a gondtalan önfeledtségből. Nem Mit olvas? korrupcióellenes aktivista Nagyon szeretek olvasni, nem is tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy épp ne találnék időt az olvasásra, ne lennék elmerülve valamiben. Az irodalom nagyon közel áll hozzám, hiszen az egyetelexÍevTch Zuzana Hlávková KOftfcl pRI/V UTERAt#*® 2045 SECOND-HAND 'A *pci cof/vz Fernen is hallgattam. Jelenleg Szvedana Alekszijevics fehérorosz írónő könyvét, a Secondhand-idő - A vörös ember vége (Vremja secondhand - Konyec krasznogo cseloveka) című kollázst olvasom. Elképesztő könyv, nagyon erős és tanulságos: a posztkommunista Szovjetunió sorsát követi végig egyszerű emberekkel készített interjúkon keresztül. Alekszijevics nagyszerű szerző, nem véledenül kapott irodalmi Nobel-díjat. SAROKPONT Kamu honoris causa N ekem már Rudolf Schuster tavalyi díszpolgári címe is szemet szúrt. Nem kavart nagy port a kis hír (cívis honoris causa), megszoktuk. Volt államfőnk - Isten bocsássa meg neki - tucatszámra gyűjtötte a tiszteletbeli címeket. Nem irigylem tőle, legyen csak a volt Kossuth Lajos Tudomány- egyetem kalapján a szlovák bokréta, mintegy emlékeztetőül, hogy a névadó felmenői is nyelvvesztesek voltak. Ennél szorosabb összefüggést ugyanis nem sikerült találnom az elismerés ténye és Schuster szlovák-magyar kapcsolatok terén szerzett érdemei között, pedig becsülettel végigolvastam önmagát méltató köszönőbeszédét. De hogy a kaptafámnál maradjak. Hogyhogy egyetemi díszpolgár? A díszdoktorságot énem, olyan van. De az egyetemi polgárságból mégis kit tisztelhetünk a kitüntetett személyében? A tiszteletbeli diákot, tanán, kutatót? (Én az elsőre szavazok.) Újsütetű (s ebből adódóan túlmozgásos) szenátor lévén a Co- menius kari szenátusában egyből rávetettem magam a debreceniek honlapjára: miféle szenátus hagyta ezt jóvá? Az első névvel jött az első döbbenet: rektor! A másodikkal a másik: dékán! Azt a magnificenciáját! Hát az össze- férhetedenségi törvény? Mi ez itt, senatus honoris causa? Kénytelen voltam fellapozni a magyar felsőoktatási törvényt. Nem hittem a szememnek: „a szenátus elnöke a rektor”. Sőt, mi több: hivatalból a konzisztóriumnak is tagja, a kancellárral együtt (a többit a miniszter nevezi ki). Minek ide szenátus? Legitimálni a zsuga- pattit? Elnézést kérek a kollégáktól, hogy nem tudtam: Magyarországon ezzel a 2011-es törvénnyel megszűnt az egyetemek autonómiája. Mentségemre szólva, inkább az egyetemi műhelyek szellemi termékeivel vagyok elfoglalva. No, de a pénzügyi gazdálkodás autonómiája nélkül az egész medvegumi pirítva. Bárkit bármikor megmo- gyorózhatnak. Egyébként ismerős a séma. Az államszocializmusban nálunk is így kamulálták az önkormányzást. A mai szenátusi ülések viszont nyilvánosak. Akár a rektor is eljöhet, de csak a szenátus hozzájárulásával szólalhat fel. (Persze, hogy megszavaznánk neki, hadd dumáljon, no de az az érzés!) A régi reflexek azért még élnek. Múltkor az egyik tájékozatlan szenátortársunk a rektorhoz fordult jogorvoslatért. Aki persze visszaüzent, hogy sajna nincs felsőbb instancia, még az Alkotmánybíróság sem segíthet, teremtsünk akkora követ, amekkorát fel bírunk emelni. Nos, ezt a követ én nagyon bírom. Azt, hogy van. A szlovák felsőoktatási törvényben úgy hívják, hogy 4. §. Amelynek egyes bekezdései nemcsak az önkormányzással járó macerás, felelősségteljes melót garantálják (hú, amikor a diákszenátorok órákig ekézik a dékánt az éves költségvetés sarokszámai miatt!), hanem védelmet is nyújtanak Szabad képzésnek, közpénznek egyaránt. Tökéletesen működő körkörös védelem - össztársadalmi haszonnal. De ha a zsugások rést ütnek rajta, azon akár egy cipészinas is besétálhat. Vagy egy Putyin. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
