Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)

2017-09-07 / 206. szám, csütörtök

Tanácsadó WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM ■ VASARNAP(®VASARNAP.COM ■ WWW.VASARNAP.COM Azt mindenképpen tudni kell, hogy ebben az életkor­ban már csökken, de nem kizárt a természetes úton történő fogantatás esélye, de megfelelő terhesgondo­zással sikeresen kihordhatja és megszülheti gyermekét. Az idősebb kismama lel­kileg felkészülten, gazdag élettapasztalatokkal, biztos egzisztenciával várhatja a babát, ellentétben fiatalabb sorstársaival. Ám azt is el kell mondani, hogy a testi funk­ciók ebben a korban már nem tökéletesek, a szervezet nehezebben alkalmazkodik a változásokhoz, krónikus betegségek is előfordulhat­nak, és a szaporítószervek sem működnek úgy, mint 20-30 évesen. Eleve a peték is öregebbek, hiszen a kis­lány megszületésekor már néhány százezer petével rendelkezik. Később a cik­lus során egyesével érnek be. Emiatt nagyobb az esély a kromoszóma-rendelle­nességek, pl. a Down-kór, az Edwards- vagy a Patau- szindróma kialakulására. A skizofrénia és az autizmus esélye akkor nagyobb, ha az apa idősebb 45 évesnél. Ha sérült a magzat, megnő a ve­télés kockázata. Várható komplikációk a terhesség alatt: GDM-ter- hességi cukorbetegség, ami diétával kordában tartható és a szülés után rendeződik, de később hajlamosít a di­abéteszre. Megnehezítheti a terhességet az elöl fekvő méhlepény, a magas vérnyo­más, a terhességi toxémia (preeklampszia), a trombó­zis. Idősebb korban gyakori a koraszülés, mert a méh izomzata is öregszik, és nem bírja megtartani a magzatot. Az újszülött gyakran kis súly- lyal és császármetszéssel jön a világra. Közben vagy utána nagyfokú vérveszteség ala­kulhat ki. A spontán szülés rit-' ka, mert a medence izmai és a szülőcsatoma szövetei már nem elég rugalmasak, s való­színű, hogy súlyos sérülések, repedések keletkeznének. Mivel a terhesség alatt több szövődmény várható, az or­vosnak sokkal több figyelmet kell fordítania önre, a rutin belgyógyászati és nőgyó­gyászati kontrollok mellett a lehető legtöbb vizsgálatot elvégezni. EZEK A KÖVETKEZŐK: kromoszómavizsgálat magzatvízből (amniocen- tézis) vagy lepényboholy- sejtekből, vérvétel AFP-re, morfológiai ultrahangvizs­gálat a fejlődési rendelle­nességek szűrésére. Ha a terhesség veszélyeztetett, betegszabadságra is jogo­sult, a szülési szabadság pedig a szülés időpontja előtt 8 héttel kezdődik. TANÁCSOLOM: bármilyen szokatlan dolgot észlel, keresse fel az orvost. Fokozottan figyeljen a helyes étrend­re, a folyadékbevitelre, pihenjen sokat, de ha jól érzi magát és nem kell ágynyugalomban lennie, akkor sétáljon, mozogjon annyit, amennyi jólesik. A sok probléma felsoro­lásával nem megijeszteni akartam. Nem kell egyiknek sem megtörténnie, de van rá bizonyos esély. Ám előnye is van annak, Ka valaki idősebb korban vállal gyereket: a statisztikák szerint a későn szülő nők tovább élnek, mert később következik be a változókor. A kisbaba mellett testileg és szellemileg is fitt marad a kismama, és a nevelési problémákat is lazábban ke­zeli, nem görcsöl miattuk. A GYÓGYSZERÉSZ SZEMEVEL Antibiotikum: Mikor igen, mikor nem? JELIGE: Mikor és hogyan? „Lassan megint itt van az ősz. Két kisgyermekem ilyenkor elég gyakran beteg. A doktornő néhányszor már an­tibiotikumot is írt fel nekik. Szeretnék többet tudni erről a gyógyszercsoport­ról. Annyi rosszat - és jót - beszélnek róla, hogy kissé zavarban vagyok." CRP állap Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy az antibiotikumot a bakteriális fertőzések gyógyítására találták fel. Sajnos, az egyre gyakoribb, sokszor észszerűtlen használatuk miatt nö­vekszik az ellenálló (rezisztens) bak­tériumfajok száma. Ezekre a baktériu­mokra már nem hatnak az egyes hatóanyagok, s fennáll a veszély, hogy a jövőben gyógyíthatatlan fertőzéseket okoznak. NÉHÁNY SZABÁLY, AMELYEKKEL MEGGYORSÍTHATJUK A GYÓGYULÁST: ■ Csakis indokolt esetben szedjünk anti­biotikumot! Ha meghűlt a gyerek, ne kö­veteljünk antibiotikumot a háziorvostól, ugyanis vírusos fertőzéskor (megfázás, influenza) hatástalan, alkalmazása ilyen­kor indoktalan. Ma már van arra lehetőség, hogy az orvos egyetlen csepp vérből - a nevű fehérje jelenléte alapján - meg tudja ítani, hogy bakteriális vagy vírusos fertőzés­ről van-e szó. Tudniillik a vér kizárólag akkor tartalmaz CRP-t, ha baktérium okozza a betegséget. Ha emelkedett a CRP-szint, az orvos antibiotikumot ír fel, ha viszont nincs, főleg vitaminokkal, sok folyadékkal és pihenéssel gyógyítsuk a beteget. Válaszol: Hrubá Orsolya gyógyszerész 10 EgGSZSGg EXTRA 2017. Szeptember 1 Ne kezeljük sem magunkat, sem gyermekünket régi vagy másoknak felírt gyógyszerekkel még akkor se, ha a tünetek megegyeznek mások panaszaival vagy a korábban tapasztaltakkal. Minden betegség más, és a kezelésnek is egyénre szabottnak kell lennie. 1 Szedjük be az orvos által előírt egész adagot még ak­kor is, ha a panaszok megszűntek. A korán befejezett kezelés a betegség kiújulásához vezethet, rosszabb esetben pedig olyan kórokozók fejlődhetnek ki, amelyek ellenállók az adott antibiotikummal vagy akár több hatóanyaggal szemben. 1 Szedjünk probiotikus készítményt! Az antibiotiku­mok ugyanis a hasznos baktériumok alkotta bélflórát is gyengítik. Ilyenkor romlik az emésztés, hasi panaszok jelentkezhetnek. Ezt probiotikus készít­ménnyel előzhetjük meg. Fontos, hogy az antibioti­kum és a probiotikum bevétele között legalább 3 óra teljen el (így nem pusztulnak el a probiotikumban található hasznos baktériumok). • Kerüljük bizonyos ételek fogyasztását! Az antibio­tikumkúra megkezdése előtt érdeklődjünk gyógy­szerészünknél, szabad-e tejterméket, citrusféléket, fekete teát, esetleg egyéb élelmiszert adni a gyerek­nek a kezelés alatt. ■ Kiskorú gyermekeknek oldat vagy szuszpenzió formában adjuk az antibiotikumot. Fontos, hogy betartsuk az orvos által felírt dózist. Tudni kell, hogy a legtöbb folyékony állagú antibiotikumot hűtőszekrényben kell tárolni. Gyermekeknek is ajánlottak a megfelelő probiotikus készítmények. MM MMMMMH

Next

/
Oldalképek
Tartalom