Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-04 / 179. szám, péntek
www.ujszo.com | 2017. augusztus 4. KÓPÉ Kedves Gyerekek! Még így nyáron is annyi mulatságos dolog történik velem, ' mintha mindennap az iskolában ülnék. Jó dolgok tulajdonképpen, örülnöm kéne, és örülök is neki, hiszen küldik a tantó nénik még most is a gyerekek, az osztályok rajzait nagy borítékban vagy e-mailben, egyik szebb, mint a másik, de azért továbbra is adódnak a beküldés módját illető hiányosságok. Az egyik rajzcsomagot például az Új Nőnek címezték, még szerencse, hogy feltüntették rajta Kópét is, képzeljétek, megkaptam. A másik, ők itt is vannak most, tán épp mellettem, név nélküli rajzok, pontosabban a rajzokon biztosan ott voltak a nevek is, de az elektronikus formájukról már lemaradtak. Akié kivehető volt, azét leírtam, a többiek pedig ismerjenek magukra. Szóval arra a megállapításra jutottam, hogy szeptembertől újra el kell ismételgetnem, mik a feltételei a korrekt közlésnek. Addig is örüljünk a félidei dupla oldalnak, újatok, rajzoljatok, színezzetek, inspirálódjatok egymástól. Meg azért olvassatok is, mert ha hiszitek, ha nem, az is bizony, ihaj-tyuhaj, hah, de csuda jó! 5*3 Kedves Kópé! Szeretném veled megosztani az örömömet. A tejfalusi és a so- moijai Csemadok-alapszervezetek meghirdettek vers- és prózamondó pályázatot, és én is beneveztem rá egy mesével, amit én írtam. Nagy meglepetésemre első helyezést értem el, ezért küldöm neked is a mesémet, és további jó munkát kívánok, jó szünidőt, amit már én is nagyon élvezek. Kinga KÓPÉSKODJ! A tornaijai Csűr Erikával 1-től 10-ig keresztben 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 1 2 ■ 3 | 4 ■ 5 6 7 8 9 10 1. Az iskolakezdés hónapja. 2. A megtanult szöveget olvassa. 3. A testnevelés helyisége. 4. Magyarország fővárosa. 5. Tájak, városok felkeresése. 6. A büntetés, a megkötöttség vége. 7. Egyre több lesz. 8. Szőlőszedés. 9. Az iskolaév befejezése. 10. Velünk egy iskolába jár. Címem: Kópé, Új Szó szerkesztősége, Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1, e-mail: kope@ujszo.com > TARKA LEPKE, KIS MESE A boldogság bennünk él Sötét szoba ágyakkal, bennük fáradt gyerekek. Csend volt, a csöppségek aludtak. Mindegyik ágy foglalt, kivéve egyet, a sarokban. Egy kislány, Rose a hatalmas öreg ablaknál állt. Kezeit a hideg üvegre helyezte, könnyes szemmel meredt a távolba.- Holnap lesz a szülinapom... - sóhajtott fel. Nagyon jól tudta, hogy az árvaházban ez senkit sem érdekel. Lassan már öt éve töltötte itt mindennapjait. Még mindig pontosan emlékezett arra a szörnyű balesetre. Alig háromévesen a szüleivel utazott a nagyvárosból vidékre. Hatalmas vihar kerekedett akkor este, és már nem jártak messze a céltól. Az autó megcsúszott az úton. A balesetet egyedül ő élte túl. A kis szöszi könnyei egyre sűrűbben folytak az arcán, ahogy a múltra gondolt. Ő csak egy kislány, akinek szüksége lett volna a szüléké. Itt az árvaházban mindent megkapott, csak szeretetet nem. Nem volt könnyű dolga: rengeteg gyerek egy helyen, sok szigorú szabály, és ami a legrosszabb, soha nem kaphatja vissza szüleit. A könnyei egymást követve peregtek, az egyik könnycsepp hatalmas koppanással ért földet, majd fényesen ragyogni kezdett. Rose nagyon megijedt, hát még amikor megjelent mellette egy fehér ruhás tündér! Nyakában egy ezüstösen csillogó medál volt. A varázslatos szépség leguggolt a szipogó kislány mellé.- Gyermekem - ölelte át -, gyere velem! Mutatok neked egy szebb világot. A kislány megtörölte szemeit, majd szorosan megfogta a tündér kezét. Együtt egy távoli világba szárnyaltak. A rét, ahová megérkeztek, tele volt virágokkal. A madarak dallamosan csiripeltek, mintha így köszöntenék az új lakót. A leányzó hangosan, vidáman felnevetett, öt év után először. Nemsokára néhány gyermek érkezett, akik arra kérték Rose-t, hogy csatlakozzon hozzájuk. O ragyogó kék szemével a tündérre nézett.- Menj csak! Itt már minden a tiéd - engedte útjára a lányt a lény. Rose végre boldog lehetett, hiszen a gyerekek kedvesek voltak, és mindenhol nyugalom áradt. A naplementét a tündérrel együtt nézte végig, aki megsimogatta az arcát.- Boldog vagyok - mondta a lány, és átölelte a tündért.-A boldogság benned van - mosolygott az válaszként -, a szívedben él. Majd újra megjelent a ragyogás, ami korábban ellepett mindent. Mikor ismét eltűnt, Rose az árvaházban ébredt fel, az öreg ablak előtt. Ekkor már tudta, hogy az egészet csak álmodta. Újra vissza kellett térnie a szomorú valóságba. Délután látogatók érkeztek az árvaházba, akik gyerekeket szerettek volna örökbe fogadni. A kicsik játszottak, rajzoltak, és talán abban reménykedtek, hogy őket választják majd. Rose csendben ült, nem gondolta, hogy valaha is boldog lehet. Képzeletben még mindig a megálmodott világban járt.- Szia, kicsim - guggolt le mellé egy harminc év körüli nő. - Elise vagyok.- Én pedig Rose - fordult a kislány a nő felé.- Drágám—nézett a hölgy a félj éré -, őt szeretném örökbe fogadni! Felemelte a kislányt, és megcsillant a nyakában a medál, mely olyannyira ismerős volt... Márton Kinga, 8. b, Egyházgelle ÍGY RAJZOLTOK TI Algayer Mia, 9 éves. Szene BlLYI VAKÁCIÚS A 2., 3., 4. és 7. osztályosok alkotásaiból | ________ ___ ___ 117 G ilányi E. Várady Ottília FORDÍTS!!! ►
