Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-12 / 186. szám, szombat
8 I KULTÚRA 2017. augusztus 12. | www.ujszo.com Grafikai körkép: a kemény iskola fejezetei Az Esterházy-palotában a padló is vésett nyomóforma lett, amelyről a kiállítás végén akár levonat, grafika is készülhet Wmm (TASR-felvétel) Pozsony. Nem igazán volt még ilyen az Esterházy-palota termeiben. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria munkatársai ugyanis az élménykiállftás formáját választották ahhoz, hogy a legközelebb hozzák a közönséghez a grafikát. A Kemény iskola című, október 29-ig megtekinthető nagyszabású tárlat különböző, durva technikákkal, (véséssel, faragással, müvé- szetidegen tárgyak, matériák bevonásával) alkotó hat kortárs grafikus- művész munkásságát mutatja be egy-egy teremben. Bevezetőként az első helyiségben egy külön kis szalonkiállítás a műfaj hazai klasszikusainak munkáiból válogat. Ľudovít Fulla, Zmeták Ernő, Krón Jenő, Orest Dubay és a hazai grafikai ízlést évekig meghatározó, iskolateremtő Albín Brunovský, valamint mások szorosan egymáshoz illesztett alkotásai révén ráláthatunk azokra az utakra, amelyeket a hazai grafika bejárt, amíg eljutott arra a pontra, ahonnan a hat művész munkáinak felfedezésére indulhat a látogató. Nagyszerű megoldás ez a kapcsolás, mert szemlélteti, hogy az elmúlt évtizedekben hogyan formálódott nálunk a klasszikus értelemben vett grafika, és milyen eljárásokkal keresték, keresik a kortársak a médium újabb lehetőségeit, mely irányokba tolták ki a határait. A szemléltetéshez a kiállítás kurátora, Alexandra Kusá (a galéria igazgatója) még egy sajátos tapasztalást is kínál: a látogató saját talpával érezheti, hogy milyen „rögösek”, „durvák” az utak, amelyeken a grafika lépeget. Az első teremben ugyanis a padlót nyomóformává (dúccá) alakították oly módon, hogy durva technikával belevésték a Drsná škola kiállításcímet. A tárlat végeztével, ha felszedik a vésett padlót, a faalap akár nyomófelületként is használható. A kiállításnak ez az eleme is jelzi az átmenetet a klasszikus formáktól a kortárs grafikai megnyilvánulások felé. A Kemény iskola kiállításcím egyrészt arra a kemény, nehéz, durva munkára vonatkozik, amellyel a grafikusok kidolgozzák a nyomóformát, másrészt utal a krimi egyik alműfajára, az ún. kemény (hard bo- iled) krimire. Ahogy a kemény krimit, a grafikát is könnyebb műfajnak, könnyebben hozzáférhető és elérhető „terméknek” tartották. A kortárs hazai „kemény iskolához” tartozó grafika vonal hat legdominánsabb képviselője, akik a középnemzedék meghatározó egyéniségei: Erik Binder (1974), Jan Cumlivski (1978), Emil Drličiak (1973), Palo Čejka (1973), Juraj Horváth (1975) és Tomáš Klepoch (1981). Egyikük sem tartozik a ma- instreamhez, és a grafikának nem a kommersz ágát űzik. A tárlat monografikusán mutatja be vala- mennyiüket. A kurátor olyan, külön- külön belsőépítészeti tervezéssel kialakított környezetbe helyezte el a munkáikat, amely kidomborítja, kiemeli művészetük jellemzőit. Jan Čumlivski egyik sorozata a különleges kisugárzású és hatású osteographia-széria. Az alkotó különböző méretű csövescsont-dara- bokba vésett bele művészi fantázia szülte, ún. történelmi mozzanatokat. A teret, amelyben az ő munkái kaptak helyet - e sorozattól ihletve — múzeumi térként alakították ki múzeumokban használt vitrinek elhelyezésével. Erik Binder, aki a legszabadabban értelmezi a grafikát, egy külön erre a kiállításra kialakított kísérleti teret installált kisebb-nagyobb beavatkozással jeleket hagyó nyomóformának, grafikai kliséknek is használható elemekből, mindennapi tárgyakból. Ezekkel a kiállítótérben le- nyomatot produkált, vagyis az ő grafikái „itt és ide” készültek. Egy kézenfekvő példa ízelítőként: véletlenszerű egyedi grafika született egy elgurított gumiabroncs futófelületéről. De ebben a felfogásban használható sokszorosításhoz alkalmazható kiindulófelületként a fekete bakelitkorong (hanglemez) vagy a sörös rekesz is. Még két különleges, érzékeltető tere van a kiállításnak. Az egyikbe Palo Čejka műtermének domináns elemeit költöztették be. A másikban egy „nyomozóirodát” alakítottak ki, melynek tartozéka egy mágneses eligazító üvegtábla. A látogató itt művészettörténeti összefüggésekkel szembesülhet, valamint a kiállító művészekről kap információkat. MOZIJEGY A mozi halála Nem volna alapvetően azzal semmi gond, hogy egy stúdió a hatalmas bevétel reményében valami képtelen ötletet enged a vászonra. Láttunk már ilyet: készült elég jó film a bennünk élő érzelmekről (Agymanók) vagy éppen a Lego-figurák életéről (A Lego kaland), és bármennyire is pénzhajhász elképzelésnek tűnik, a mindennapjaink során használt hangulatjelekről szóló Az Emoji-film is lehetett volna jó. A hangsúly persze a feltételes módon van, és nem csoda, hogy szerte a világban azon akadnak ki a mozibarátok, hogy ezt mégis hogy képzelték a készítők. Hogy képzelték, hogy ennyire ötlettelen, rejtett reklámokkal teli, sótlan és fárasztó filmmel állnak elő? Hiába ígéretes az első néhány perc, amikor még azt hisszük, ez a sztori majd rólunk, az állandóan okostelefont nyomogató, szmájlikat küldözgető emberekről szól, hamar kiderül: társadalomkritika vagy a világunkkal kapcsolatos reflexió alig van itt. Akad azonban egy bárgyú történet a sokféle érzelmet kifejezni tudó Gene-ről, aki bajba kerül, mert nem olyan szmáj harcot vág, amilyet az áhított osztálytárs szívét elnyerni akaró Alex szeretne, ezért az emoti- kon főhősünk útnak indul, hogy normális szmájlivá váljon. Nyilván egészen rémesnek hangzik ez a sztori (az is), de a legfőbb gond mégis az Az Emoji-filmmel, hogy sokkal inkább tűnik reklámnak, mint alkotásnak. Talán a kedves kis plakát alapján jó filmet váró fiatalok nem fedezik fel, de nem véletlenül tűnik itt fel az egyik okostelefonos j áték, nem ok nélkül látjuk többedjére is a YouTube-alkalmazás pontos mását. Nincs is ezzel olyan nagy gond, csak akkor ne nevezzük már filmnek ezt a terméket. Az Emoji-film külcsínre hiába megnyerő, s hiába bájos, ahogy számítógéppel megrajzolták a karaktereket, egyszerűen tartalomtalan, kínos és helyenként igen kellemetlen mozi. Aligha tud azon bárki nevetni, hogy két kakihangulatjel kijön a vécéből, és kacagnak a kézmosás elmaradásán, de az sem szellemesebb, ahogy a szimpla pacsis emotikont nem engedik be a buliba, mivel ő „már nem népszerű”. Nem kérdés hát, hogy Az Emoji- filmet érdemes messzire elkerülni: szerencsére nyár van, ezernyi program kínálkozik, teljesen felesleges közel másfél órán keresztül szenvedni. Gera Márton Az Emoji-film (The Emoji Movie). Amerikai animációs film, 2017,86 perc. Rendezte: Tony Leondis. RÖVIDEN Magyar film jelölése diák Oscarra Budapest. Freund Ádám Földiek című rövidfilmjét is jelölte a diák Oscar-díjra (Student Academy Awards) az Amerikai Filmakadémia a külföldi film kategóriában. Az idén 44. alkalommal kiosztandó diák Oscar hét kategóriájának jelöltjeit magyar idő szerint csütörtök este jelentették be. Freund Ádám idén diplomázott Mik- lauzic Bence és Salamon András film- és televíziórendező osztályában, előtte az Színház- és Filmművészeti Egyetemen televíziós műsorkészítő szakon is tanult. A Földiek főszereplője egy 12 éves kisfiú, Ábel, akinek családtagjai mintha az univerzum legtávolabbi pontjain élnének. Amikor azonban a hobbifeltaláló apa valóban kilövi magát az űrbe, a fiúnak választania kell, hová tartozik. A diák Oscarra idén 1573 nevezés érkezett a világ filmes egyetemeiről. A diák Oscaron a nemzetközi fikciós filmek versenyében három német, valamint egy-egy svájci, holland és brit alkotással versenyez a Földiek. A díjakat október 12-én adják át az akadémia Beverly Hills-i Sámuel Goldwyn színházában. (MTI) Giacometti-rajzokra bukkantak London. Alberto Giacometti elveszettnek hitt rajzaira bukkantak egy londoni antikvitásban őrzött porlepte régiségek alatt. A ceruzarajzok a 2010-ben elhunyt Eila Grahame-nek, Nagy-Britannia egyik legismertebb műkereskedőjének tárgyai közül kerültek elő, miután tavaly egy aukciósház megkezdte az árverésre szánt hagyaték katalogizálását. Mint Martin Miliárd, a Cheffins árverési ház igazgatója közölte, találtak utalásokat a Giacometti- rajzokra - amelyek közül az egyik fejekről, a másik pedig egy női akthoz készült vázlat -, de mindenki régóta azt hitte, elvesztek vagy Eila Grahame eladta őket. A most előkerült rajzokat még sohasem láthatta a nyilvánosság - emelte ki Miliárd. Miután a londoni üzletben rájuk találtak, a rajzokat elküldték az Alberto és Annette Giacometti Alapítványhoz, amely megerősítette eredetiségüket. Ázóta a két rajzot felvették a művész alkotásait tartalmazó katalógusba. A 40-60 ezer fontra becsült rajzokat, amelyek egyetlen lap két oldalán láthatók, október 12-én elárverezik. (MTI) Az emotikon főhős útnak indul, hogy normális szmájlivá váljon (Fotó itafiim) TALLÓSI BÉLA
