Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-12 / 186. szám, szombat

www.ujszo.com | 2017. augusztus 12. KÖZÉLET Hlávková semmit sem bánt meg „Univerzális szabály, hogy ha igazságtalanságot látunk, az az erkölcsös, ha teszünk ellene" Zuzana Hlávková szerint a szlovákiai politikusok képtelenek vállalni a felelősséget FINTA MÁRK Zuzana Hlávková lelki- ismeretes hivatalnokként hozta nyilvánosságra, hogy nem volt minden rendben a külügyminisztérium szlovák EU-elnökséggel kapcsolatos közbeszerzéseivel. Politikai össztűz zúdult rá, ám ő nem ijedt meg Robert Fico kormányfőtől sem, és a korrupcióellenes küzdelem arca lett. Döntését pedig egy percre sem bánta meg. Mikor adott utoljára interjút? Nem tudom pontosan. Utoljára ta­lán két hónapja beszéltem a svéd köz- szolgálati rádióval. A szlovák sajtó megkereséseire is válaszolok, időről időre megkeresnek két-három kér­déssel, például a korrupcióellenes di­áktüntetés kapcsán. Tehát nem felejtette el önt a saj­tó? Természetesen sokkal kevesebb a megkeresés, mint tavaly november­ben, vagy akár idén januárban is. Az őrület alábbhagyott, de természete­sen olykor megkeresnek. Alábbhagyott ez a korrupció kö­rüli pörgés az emberek között is? Egyáltalán nem, épp ellenkezőleg. Csak a konkrét külügyminisztériumi botrány kapcsán hagyott alább, és azt sem kutatják már egyesek, ki vagyok, és mit csinálok. De azt hiszem, a kor­rupció témája most valóban a legin­kább tárgyalt téma a társadalomban. Erről több tüntetés is tanúskodik, és az is, hányán mentek el rájuk. Az Evka-botrány óta már kilenc hónap telt el. Halad az ügy vizsgá­lata valamilyen irányba? Az egyes túlárazott megrendelé­seket - nemcsak azokat, melyekre kezdetben felhívtuk a figyelmet, ha­nem a később napvilágra kerülteket is — az Állami Számvevőszék, a Közbeszerzési Hivatal, a Gazdasági Versenyhivatal, a Munkaügyi Fel­ügyelet és a rendőrség vizsgálta. A Munkaügyi Felügyelet azt állította, nem tud megállapítani semmit, mi­vel nem érkezett beadvány - ám az Országos Munkaügyi Felügyelet megismételtette vele. A Közbeszer­zési Hivatal vizsgálata azzal az eredménnyel zárult, hogy nem tör­tént semmi. Mi elhatárolódtunk et­től, hiszen a minisztérium több eset­ben vagy nem biztosította az ügy kapcsán a teljes dokumentációt, vagy kimondottan hazudott az el­lenőrző szerveknek - így pedig nem lehet független vizsgálatot végezni. A Gazdasági Versenyhivatal bizo­nyíték hiányában állította le a vizs­gálatot. Egyelőre még a rendőrség és az Állami Számvevőszék nem nyi­latkozott. Elsősorban a Számvevő- székre várunk, mely nemcsak azon megrendelések kapcsán végez mélységi ellenőrzést, melyekre mi hívtuk fel a figyelmet, hanem min­den olyan megrendelést vizsgál, mely a külügyminisztériumban a szlovák EU-elnökséghez köthető. Nem tart attól, hogy az egész ügy eltűnik a süllyesztőben, és végül senki sem viseli majd a felelőssé­get? Természetesen frusztráló, hogy ugyan három minisztériumi dolgozó is előállt, és elmondták, hogy az egyes megrendelések, amelyekkel dolgozniuk kellett, nem voltak eti­kusak, legálisak vagy a szabályok­nak megfelelőek, ennek ellenére a minisztérium és a hivatalok azt ál­lítják, minden máshogy volt, és min­den rendben volt. A történet azért még nem ért véget. Bízom benne, hogy az Állami Számvevőszékben olyan hivatalnokok dolgoznak, akik tisztességesen ki akaiják vizsgálni a dolgot. Nekünk egyelőre a várako­zás maradt. Ha visszatekint az elmúlt kilenc hónapra, nem sajnálja, hogy bele­vágott az egészbe? Nem, semmi esetre sem. Ez egyszerűen egy nagyon erős szemé­lyes döntésem volt. Azt mondja ugyan, hogy a tör­ténet még nem ért véget, de úgy tűnik, a hivatalok mossák kezeiket, és a botrány a társadalomban is le­csengett. Én azt tettem, amit helyesnek vél­tem. Úgy gondolom, ezt kellett ten­nem ahhoz, hogy olyan ember le­gyek, mint amilyenné válni szeret­nék. Személyes döntés volt, és más­hogy nem is dönthettem. Ha újra meg kellene tennem, újra megtenném. Hisz még benne, hogy Lajčák miniszter vagy Robert Fico kor­mányfő egyszer bocsánatot kér? Hogy helyénvaló lenne-e? Igen. Hogy hiszek-e még benne? Inkább nem. Szeretném, ha Szlovákiában lennének olyan államférfiak vagy politikusok, akik be tudják ismerni a hibájukat és vállalják a következ­ményeket, ám most inkább azt lát­juk, hogy erre képtelenek, még ak­kor is, ha egyértelmű, hogy hibáz­tak. S nem tudnak olyan intézke­déseket hozni, ami garantálná, hogy a hiba nem ismétlődik meg - holott ennek nincs semmilyen akadálya. Az egész csak rajtuk, a jellemükön múlik. Azt azonban kétlem, hogy ez a szlovákiai politika mai való­sága. Az oktatásügyi minisztériumban most óriási a botrány az uniós ala­pok körül. Lehet ön szerint Peter Plavčan miniszter az első olyan ember, aki elismeri a hibáját? Egyelőre nem úgy tűnik, hogy bár­ki be akarná ismemi a hibáját, holott óriási méretű botrányról van szó. Csalódást keltő, mennyire nem vál­lalják fel felelősségüket a politiku­sok. Ám még ennél is fontosabb, hogy garantálják, hogy a tudományra és kutatásra szánt pénzek a régóta alul­finanszírozott, valódi kutatóintéz­ményekhez, egyetemekhez, tudomá­nyos központokhoz kerüljenek, és ne kétes magáncégekhez. Robert Fico kormányfő nagy­szabású korrupcióellenes harcról beszél, és arra biztatja az embere­ket, hogy jelentsék be a korrupciót. Néhány hónappal ezelőtt még a TIS-szel is tárgyalt, ahol ön dolgo­zik. Őszintének tartja Fico harcát? Konkrét eredményeket szeretnék látni. Egyelőre nem érzem magam szakmailag eléggé felkészültnek ah­hoz, hogy kommentálni tudjam, őszinte-e a harca, hiszen még csak fél éve vagyok a TIS-nél. Azt azonban ironikusnak találom, hogy a kor­mányfő azt szeretné, hogy az embe­rek jelentsék a korrupciót, a másik ol­dalon azonban, ha valaki hozzánk ha­sonlóan kiáll, akkor támadja őket, ba­gatellizálja az ügyet, és összeesküvés­elméleteket sző arról, mi késztette őket erre. Óriási a különbség a sza­vak és a valóság között. Megismerik az emberek az ut­cán? Igen. Kevesebben szólítanak meg, mint novemberben vagy december­ben, de rendszeresen megesik. Mit mondanak? Egyelőre pozitív tapasztalataim vannak. Azt mondják, szurkolnak nekem, megköszönik, amit tettem, néha pedig beszélgetni akarnak arról, mit csinálok most, mit gondolnak a korrupcióról. Néha kiszellőztetik a dühüket, amit a politikai korrupció kapcsán éreznek. Szeretnék tudni, (Jozef Jakubčo felvétele) hogy vagyok, hogy élek a botrány után. Részben elveszítettem a névte­lenségemet, ám ezt lassan megszo­kom, szerencsére nem olyan rossz a helyzet, hogy az utcán sem tudnék át­menni. Vannak negatív tapasztalatai is? Leszámítva pár verbális támadást a Facebookon, nincsenek. Azaz, egy negatív személyes tapasztalatom mégis volt: egyszer vonattal utaztam, és felismert egy idősebb pár. Nem szólítottak meg, csak egymás között beszélgettek, és szitkozódtak. Nem is igazán engem szidtak, hanem a vilá­got, a politikát, a sajtót és a fiatalokat. Azt mondták, a fiataloknak nem kéne belekotnyeleskedniük az ilyen dol­gokba. S hogy ők a mi korunkban lá­nyok meg fiúk után futkostak. Ez ki­csit furcsa volt számomra. Hiszen ha igazságtalanságot látunk, az az erköl­csös, ha teszünk ellene. Ez univerzá­lis szabály. Pozsonyban és több szlovákiai városban korrupcióellenes mene­tek voltak. Hogyan tekint saját sze­repére a korrupcióellenes harc­ban? Szónokként léptem fel három me­neten, Pozsonyban, Kassán és Zsol­nán. Az embereket érdekelte a ta­pasztalatom, mondanivalóm. Érde­kes tapasztalat volt ez, hiszen nem állhat, nem beszélhet az ember min­den nap tízezres tömeg előtt. Az is furcsa érzés, hogy ott áll az ember, és mondania kell valami mélyet. Sosem éreztem úgy, hogy hivatott lennék bölcsességeket mondani arról, hogy kell viselkedniük az életben. De jó és érdekes tapasztalat volt, amit nem él­het meg bárki. A meneteket középiskolások szervezték. Fico kormányfő és a sajtó egy része támadni kezdte őket, azzal gyanúsítva a fiatalok mögött áll valaki. Mit gondol erről? Ez nem válhat normális dologgá. Nem normális dolog, ha valaki fel­emeli a hangját, és rögtön összeesküvés-elméletek születnek. Ez nem a demokrácia lényege, a til­takozás és kritika a demokratikus rendszer legitim és szükséges eszkö­ze. Ha ezzel a politikusok nem tud­nak megbékélni, az az ő bajuk. Sze­rintem nagyszerű, hogy a fiatalok tu­datosítják a társadalmi problémákat, meg akaiják érteni őket, és aktívan hozzá akarnak járulni a megoldás­hoz. Szomorú és sajnálatra méltó, hogy ha valaki tenni akar, akkor párt­emberek hordái rajzanak elő vala­honnan, és politikát, tisztátalanságot keresnek benne. Ez hatalmas társa­dalmi probléma. A sajtó korrupcióellenes ikont csinált önből: a fiatal, törékeny nő az állami korrupció hatalmas rendszerével szemben. Mit gondol erről a szerepről? Belülről ez más, mint kintről. A sa­ját, normális életemet élem, boltba kell járnom, takarítanom, mosnom, dolgoznom. Igyekszem megtartani a magánéletemet. A Transparency International Slovensko munkatársa. Mit csinál pontosan? A botrány után azon gondolkod­tam, mi többet tudok tenni. A nyil­vánosság támogatása arra kötelezett, hogy ne lépjek hátra, és tegyek vala­mit. Nagyjából húsz állásajánlatot kaptam, a leglogikusabbnak azt tűnt, ha a TTS-ét fogadom el. Elsősorban hivatalnokokkal és fiatalokkal dol­gozom. Úgy gondoljuk, hajó, maga­biztos és tájékozott hivatalnokaink lesznek, akik fel tudnak lépni a kor­rupció ellen és ellenállnak a politikai nyomásnak munkahelyükön, akkor megnehezítik a korrupció teijedését. Minden manipulált vagy túlárazott közbeszerzés tucatnyi hivatalnok ke­zén megy át, akiknek kulcsszerepük van, hiszen ha tettre készek, nehézzé teszik a korrupt politikusok és vál­lalkozók dolgát. Ä fiataloknál pedig spontán kereslet volt arra, hogy be­széljenek velem, vagy Pavol Szaki­val, aki velem együtt állt a nyilvá­nosság elé az Evka-botrány kapcsán. Középiskolákba, egyetemekre já­runk, előadásokat, vitákat tartunk. Mikor hivatalnokokkal találko­zott, mesélt valaki hasonló esetet, mint az öné? Általános a politikai nyomás a hivatalokban? Természetesen minden hivatalban vannak gondok, de nagyon különbö­zőek. Politikai nyomás létezik, és saj­nos mindennapos. Sok függ attól, hogy melyik konkrét hivatalról, vagy hivatalvezetőről beszélünk. Tapasz­talataink szerint vannak olyan hiva­talok, ahol jobb a helyzet, de olyanok is, ahol borzasztó. A húsz állásajánlat mellett volt példa politikai ajánlatra is? Egy furcsa ajánlatot kaptam egy kis párttól. De ez nem volt számomra ak­tuális. Nem tervez politikai pályára lépni? Nem érzem úgy, hogy ott lenne a helyem. Hajói akaija csinálni az em­ber, az nagy felelősség, és nagy szak­mai tudást igényel. Rosszul egészen egyszerűen lehet csinálni a politikát. En úgy érzem, itt tudok termi valamit, a fiatalokkal és a hivatalnokokkal va­ló munkával. Olyan ember akarok lenni, aki felelősséget érez a környe­zete iránt, és tud tenni valamit a közjó érdekében is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom