Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)

2017-07-06 / 154. szám, csütörtök

Jamteson Mutti WCOMPUTE Stamina Gyógyhírek ÖT ÉV ALATT EGYHARMADDAL NŐTT a cukorbetegségre hajlamosak száma A cukorbetegek száma 2010 óta 20 százalékkal nőtt, 36 százalékkal pedig azoknak a száma, akik prediabetesben, vagyis cukorbetegség előtti állapotban vannak, tehát hajlamosak a betegségre. Ugyanazon idő alatt a terhességi cukorbetegségben szenvedők 35 százalékkal lettek többen. Ezek a nem túl kedvező adatok abból a felmérés­ből derültek ki, amelyet a Dôvera egészségbiztosító készített arról, hogy 2010 és 2015 között mennyivel nőtt a cukorbetegek száma, és hányán haltak meg ebben a krónikus betegség­ben. Szlovákiában ez eddig az első és egyedüli ilyen elemzés a cukorbetegség előfordulásáról. A Dôvera egészségbiztosító összesen 1,4 millió ember adatait dolgozta fel. 2010-ben a 18 évnél idősebb népesség kö­rében 5,48 százalék volt a cukorbetegek aránya. A férfiaknál kisebb volt az arány (5,14), mint a nők között (5,80). 2015-ben már a Dôvera egészség- biztosító ügyfeleinek 6,13 százaléka volt cukorbeteg. A nemek megoszlása: a férfiak 5,87 százaléka, a nők 6,38 százaléka cukorbeteg. A vizsgált időszakban a betegek átlagéletkora a 2010-es 62,72 évről 64,16 évre, az újonnan diagnoszti zált betegek átlagéletkora pedig 55,5 évről 58,5 évre nőtt. „Feltételezhető, hogy nagyon sok olyan cukorbeteg van, aki még nem tud betegségéről. Jó lenne tehát, ha minél többen részt vennének a preventív kivizs­gálásokon, de az is hasznos lenne, ha újraértékelnék e kivizsgálások ha­tékonyságát" - mondta a tanulmány egyik szerző­je, dr. Jozef Lacka. Hét évvel ezelőtt három és félszer több Egészség EXTRA 2017. július 13 kel. Szlovákiában az első egységes projekt a dia- betológusok és a Dôvera együttműködésének gyümölcse, amelynek címe: DôveraPomáha diabetikom (A Dôvera segít a cukorbe­tegeknek). Működésének másfél éve alatt bebizonyo­sodott: eredményesen segít a betegeknek abban, hogy élni tudjanak a cukorbeteg­séggel. Mind az orvosoktól, mind a páciensektől sok pozitív visszajelzést kapunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy fokozatosan az egész országra kiterjesztjük" - mondta Martin Kultan, a Dôvera vezérigazgatója. A cukorbetegség a legelterjedtebb krónikus betegség. Szlovákiában 400 ezer ember szenved ebben a betegségben, s számuk állandóan nő. Jelentős részét a második típusú cukorbetegség teszi ki. Olyan betegségről van szó, amelyet az ember - mindenekelőtt a rossz életmód következtében - maga vált ki. (pr-k) cukorbeteg halt meg, mint egészséges ember. Az elha­lálozásban a férfiak vezettek. 2015-ben a diabéteszesek elhalálozása enyhén csök­kent, de még így is három­szor gyakoribb, mint a nem cukorbetegeké. Jelenleg a vakság, a veseelégtelenség, a vég­tagcsonkolás a diabetes mellitus legsúlyosabb következménye. A szív- és érrend­szeri betegsé­gek 4-8-szor gyakrabban fordulnak elő is igénye­sebb. „Nemcsak ezek oi audtok igazolják, hogy hovatovább egyre fontosabb, hogy módszeresen foglalkozzunk a krónikus betegek­a cukorbete­gek körében, rosszabbak a kilátásaik, és kezelésük Köszönjük, hogy reszt vett AZ EGÉSZSÉG EXTRA (ajjdn játékában! Akikre ezúttal rámosolygott a szerencse: 2x 2x2 db belépőjegy a gyűgyi DUDINKA strandra Farkas Szilárd János, Léva Baka László, Nagysalló INTERPHARM Slovakia vitamincsomag Balogh József, Nagymácséd Szabó Sándor, Érsekújvár Halmosi Izabella, Szentpéter NATURLAND ajándékcsomag Kaszás Judit, Kürt Fekete Zsuzsanna, Felbár Méhes Denisa, Ekel HARTMANN boreliózis teszt Nagy Szabina, Vők Sánta Mária, Tardoskedd Cselényi Tibor, Gömör BETTY BARCLAY parfüm HARTMANN — ­elsősegélycsomag Vasi Magdolna, Somorja Hegyi Anna, Jóka Markó László, Farnad s 3x Dermacol fr ' ŰBW tó 1 íXrmacoi K WL-'y' 1 i!f «amp -ja Hs*-- -* 1 W J M í DERMACOL kozmetikai csomag Komár Judit, Für Ürge Tímea, Zsigárd Ravasz Éva, Nagymagyar lábápolási csomag Mészáros Mária, Bős Hodúr Ildikó, Pered Mede Margit, Gesztete Dáme belépőjegy a Thermal Hotel Visegrád fürdő-és wellness központjába: Kiss Mária, Ipolyság Fazekas Andrea, Zselíz VÉSZHELYZETBEN Eszméletvesztéskor hívjuk telefonszámot JELIGE: Rossz élmény. „Nemrég a közeli kisvárosban voltam, az utcán egy közép­korú férfi hirtelen rosszul lett. Úgy nézett ki, mintha elveszítette volna az eszmé­letét. Tényleg eszméletlen állapotban lehetett, és mi lehet ennek az oka?” Eszméletvesztésről akkor beszélünk, ha az ember elveszíti azt a képességét, hogy re­agáljon a külső és belső ingerekre. Ez élet- veszélyes állapot. Okozhatja részegség, sú­lyos fejsérülés, epilepsziás roham, alacsony vércukorszint, ájulás, szélütés, mérgezés, szívleállás. Nem maga az eszméletvesztés halálos, hanem a következményei! ncpOpltrntnuf-Q« a légzés ellenőrzése; az egyént oldalra kell fordítani Rautek helyzetbe (stabil oldalfekvés), amikor nem balesetből származik az eszméletlenség; szakszerű segítségbívás a 112-es ingye­nes számon; folyamatosan ellenőrizzük a beteg állapotát, esetleg kezdjük meg az újr élesztést. HIRDETÉS ■ MP170367

Next

/
Oldalképek
Tartalom