Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)

2017-07-26 / 171. szám, szerda

161 SPORT 2017. július 26.1 www.ujszo.com Hosszú Katinka nem csak magáért úszott, és nyert KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNKTÓL Hosszú Katinkának elképesztő erőt adott a közönség (MTI-felvétei) Kozma újabb országos csúcsa Magyarország egy negyedik, egy hatodik és egy nyolcadik he­lyet szerzett a budapesti vizes­világbajnokság tegnapi ver­senynapján. A férfi 200 gyors döntőjét a kínai Szun Jang nyerte, a ma­gyar Kozma Dominik a 6. he­lyen végzett. Kozma igazolta, hogy még tényleg van benne tar­talék, és megjavította az orszá­gos csúcsot. Az első fordulónál még első volt, ráadásul világ­csúcsrészidőn belül! Száz méter után Kozma a harmadik, 150 után a második helyen állt, végül a hatodik helyen csapott célba, l:45,54-es idővel. „Mindent, amit eddig tettünk, nektek köszönhetjük. Istenek vagytok. Kiúsztam magam, eb­ben ennyi volt, de legközelebb visszük!” - ígérte meg a zsúfo­lásig telt Duna Aréna közönsé­gének Kozma Dominik a helyi műsorközlő mikrofonja előtt. Női 1500 m gyorson Katié Le- decky különversenyt úszott, és nagy fölénnyel győzött - ez volt a 12. világbajnoki címe. Itt két magyar is volt a döntőben: Ka­pás Boglárka két éve bronzér­mes volt ebben a számban, most a negyedik helyen végzett, Ké- sely Ajna pedig nyolcadikként zárt. „Elég hosszú volt, kicsit jobb időt szerettem volna úszni, és előrébb végezni, de mindent be­leadtam, azt éreztem, hogy be­lehalok” - nyilatkozta Kapás Boglárka. (bt) Három világcsúcs a Duna Arénában Budapest. Az előfutamban és a középdöntőben is óriási világ­csúcsot úszott Adam Peaty 50 m mellen a budapesti vb-n. A brit klasszis délelőtt 26,10-es időt ért el, több mint három tizedet fa­ragott a két éve Kazanyban fel­állított 26,42-es idejéből. Este mindezt még fokozta,, 25,95-öt repesztett, ezzel ő lett az első, aki 26 másodpercen belül került eb­ben a számban. A női 100 m hát döntőjében pedig a kanadai Ky­lie Jacqueline Masse ért el vi­lágrekordot 58,10-zel, ezzel két századot javított Gemma Spof- forth 2009-es, még szuperd­resszben elért csúcsán. (MTI) Javier Hemández a West Hambe igazolt London. A West Ham United csapatában folytatja pályafutá­sát a mexikói Javier Hemández, közismert becenevén Chichari- to, a Bayer Leverkusen labdarú­gója. Az angol élvonalban sze­replő londoni klub honlapján azt közölték, hogy Hemández szer­ződése három évre szól, és 16 millió fontot fizettek érte a né­meteknek. A 29 éves csatár ko­rábban a Real Madrid és a Man­chester United együttesében is futballozott, 48 találatával pedig a mexikói válogatott történeté­nek legeredményesebb játékosa. Pablo Zabaleta, Joe Hart és Marko Amautovic után Chicha- rito a West Ham negyedik nyári igazolása. (MTI) „Nagy álmom volt, hogy olim­piai bajnok legyek, de teljesen más árzés volt itt nyerni, mint Rióban. Most úgy éreztem, nem csak magamért úszom" - nyilatkozta Hosszú Katinka a budapesti vizes-világbajnok­ság női 200 vegyese után, amelyet végigvezetve nyert meg, és sorozatban harmad­szor lett a szám világbajnoka. A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis a pillangó után még a világcsúcsrészidőn belül volt, de végül nem tudta megközelíteni két évvel ezelőtti rekordját. Azonban így is minden fordulónál ő állt az első he­lyen, s végül kilenc tizeddel előzte meg a második helyen záró japán Yui Ohashit. Ohashi a második százat nagyon megnyomta, egy kicsit meg is szorí­totta Katinkát. Az egyik japán tévés a sajtólelátón extázisbán ugrálva, óri­ási karcsapásokkal maga is „leúszta” honfitársával az utolsó ötvenet, hogy aztán önkívületben csapjon a levegő­be Ohashi országos csúcsa láttán. Tomboló közönség A japánok öröme persze eltörpült a Duna Arénában tomboló hazai kö­zönség eufóriája mellett. „Próbáltam felkészülni rá, hogy milyen lesz hazai közönség előtt úszni. Amióta megnyílt a Duna Aré­na, ebben a medencében edzem, és próbáltam elképzelni a tömött lelá­tókat. De nem igazán voltam arra felkészülve, ami várt. A legelején picit meg is zavart, de elképesztő energiát és motivációt ad a közön­ség” - nyilatkozta Hosszú Katinka, aki egy nappal korábban egy videó­ban azt is elárulta, a középdöntőben tapasztalt biztatástól majdnem elsír­ta magát, annyira megérintette a szurkolók szeretete. A100 háttól visszalépett Az írón Lady hétfőn délelőtt a 100 hát előfutamaiban is rajthoz állt, és a második legjobb idővel kvalifikált a középdöntőbe, de visszalépett, mert a 200 vegyesre akart koncentrálni. Lipcse. Ezüstérmet nyert a ma­gyar férfi kardválogatott a vívó- világbajnokságon. A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású csapat könnyed, 45:13-as győzelemmel kezdett a guatemalaiak ellen, majd szorosabb mérkőzéseken jutott el a döntőig: előbb 45:43-ra verte a fe­héroroszokat, aztán 45:42-re az irá­niakat, az elődöntőben pedig 34:40- ről fordítva 45:44-re az olaszokat. A fináléban a dél-koreaiakkal csaptak össze a magyarok, de a kilenc asszó- ból csak egyet sikerült megnyerni­ük, így az ázsiaiak magabiztosan, 45:22-re nyertek. „Úgy éreztem, hogy egész nap döcögött a szekér. Akadtak mind­annyiunknak jó asszói, de valahogy „A 100 hát középdöntőjét előbb ren­dezték, mint a 200 vegyes döntőjét, és nem akartam kockáztatni. Szerin­tem jó döntést hoztam” - nyilatkoz­ta utólag Katinka, aki Rióban 100 háton káprázatos hajrával nyert, de az olimpia programján más sorrend­ben vannak a versenyszámok, akkor nem ütközött a két szám. küszködtünk már a döntőig is, amit aztán a koreaiak kíméletlenül ki­használtak” - összegzett Szilágyi. „Az, hogy egy ilyen küzdelmes na­pon, ilyen szoros meccsek után vi­lágbajnoki ezüstérmesek lettünk, feltétlenül nagy sikernek mondható, és bizonyítja, hogy van tartása en­nek a csapatnak” - értékelt Decsi András, a férfi kardválogatott veze­tőedzője. A magyar férfipárbajtőr-csapat a negyedik helyen végzett tegnap, miután a bronzmérkőzésen 45:38- as vereséget szenvedett az oro­szoktól. A Rédli András, Bányai Zsombor, Siklósi Gergely, Somfai Péter alkotta négyes egy helyet elő­re lépett az Európa-bajnoksághoz képest. (MTI) „Kicsit megijedtem" Hosszú Katinka immár hatszoros világbajnokként sem hazudtolta meg maximalista természetét, a sajtótá­jékoztatón azt mondta, nincs meg­elégedve magával. „Szerettem vol­na gyorsabban úszni, de én soha nem vagyok elégedett. Picit nehéz volt ilyen közönség előtt úszni, ám azzal, LÉGIÓSOK LENGYELORSZÁG, 2. forduló: Bialystok-Zabrze 2:1, Marián Kelemen (B) - 90 perc; Lubin- Wroclaw 1:0, Martin Polaček (L) - 90 perc, Ľubomír Guldan (L) - 90 perc, Róbert Pich (W) - a 79. percig; Gliwice-Szczecin 1:2, Martin Bukata (G) - 90 perc, Gyurcsó Ádám (Sz) - 90 perc; Gdansk-Cracovia Krakow 0:1, Dušan Kuciak (G) - 90 perc, Lukáš Haraslín (G) - a 64. per­cig, Michal Sipľak(CK)-90 perc, Jaroslav Mihalík (CK) - a 89. percig; Nowy Sacz-Gdynia 0:0, Michal Piter-Bučko (NS) - 90 perc, Patrik Mráz (NS) - a 46. perctől; Wisla Kraków-Nieciecza 1:0, Kecskés Ákos (N) - 90 perc, Ján Mucha (N) - 90 perc, Patrik Mišák (N) - 90 perc, Sámuel Štefánik (N) - az 57. perctől, Dá­vid Guba (N) - a 83. perctől; Leg­hogy megvan az első arany, azt gon­dolom, egyszerűbb lesz. Mindent be­leadok, és meglátjuk, össze tudok-e még valamit szedni” - fogalmazott a magyar úszó. Azt is elárulta, hogy a célba érve nem tudta, első lett-e vagy második, hirtelen csak azt látta, hogy a saját és Ohashi neve mellett is egyaránt 2 perc 7 másodperc szerepel. (Hosszú 2:07,00-es, Ohashi 2:07,91-es idő­vel zárt.) „Kicsit meg is ijedtem” - ismerte el mosolyogva. Az arany volt a fontos Bár az úszók nem annyira helye­zésekben, mint inkább időeredmé­nyekben gondolkodnak, Hosszú Katinka elmondta, a hazai közönség előtt a győzelem volt számára a leg­lényegesebb. „Most az arany volt a fontos, ami furcsa, mert mindig időkre szoktam koncentrálni - ma­gyarázta az írón Lady. - Talán egy picit jobban figyeltem emiatt a töb­biekre, mint máskor. Viszont az is igaz, hogy én akkor is találnék vala­mi javítanivalót az úszásomban, ha világcsúcsot érnék el...” Ússz, Főni, ússz! Hosszú Katinka nemcsak a me­dencében, hanem a sportdiplomácia terén és az üzleti életben is aktív. Cé­ge, az írón Corporation dolgozói kü­lön transzparenssel biztatták: „Ússz, Főni, ússz!” A sajtót azonban ennél is jobban érdekelte az úszókat tömörítő érdekszervezet, a GAPS, amelyet Katinka a közelmúltban hozott létre, amikor a FINA a Világkupa-verse­nyekkel kapcsolatban hozott meg­szorító intézkedéseket. „Már több mint 30 tagunk van, és biztos vagyok benne, hogy ez a szám gyarapodni fog. Jó érzés látni, hogy egy hullám­hosszon vagyunk. Közösen fellen­díthetjük a sportágat, és profibbakká válhatunk” - magyarázta Hosszú Katinka, s hozzátette, az a célja, szer­vezetéből ne csak a legjobbak, hanem minden úszó profitáljon. „Azlenne jó, ha azok, akik középdöntőbe jutnak, már mind meg tudnának élni az úszásból, és nem kellene azon gon­dolkozniuk, milyen másodállást vál­laljanak, vagy miből tudják fedezni az edzések költségeit” - mutatott rá a problémára az írón Lady. Bőd Titanilla, Budapest ia Warszawa-Kielce 1:1, Nagy Dominik (LW)- a 76. percig. MAGYARORSZÁG, 2. forduló: Honvéd-Diosgyőr 2:2, Szarka Ákos (D) - 90 perc; Mezőkövesd- Paks 3:2, Tomáš Tujvel (M) - 90 perc, Róbert Pillér (M) - 90 perc, Hudák Dávid (M) - 90 perc, Mol­nár Péter (P) - 90 perc; Balmaz- újváros-Vasas B 0:1, Ľubomír Kamenár (V) - 90 perc. Tomáš Tujvel (Somogyi Tibor felvétele) Ezüstérmes a magyar férfi kardcsapat

Next

/
Oldalképek
Tartalom