Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2017-06-27 / 147. szám, kedd

WWW ujszo.com I 2017. június 27. RÉGIÓ I 5 Sárgaságra figyelmeztet a közegészségügy Nem ez az első hasonló eset az intézményben (A szerző felvétele) Csúszópénzt adtak a vizsgáztatónak GULYÁS ZSUZSANNA Hepatitis A vírust mutattak ki egy pedagógus szervezetében. A nő a Lévai járás több iskolájában hittant tanít. A Lévai Regionális Közegészség- ügyi Hivatal javaslatára azokat a ta­nulókat és pedagógusokat, akik kap­csolatba kerültek a beteggel, kivizs­gálták, és akinél szükségesnek látták, sárgaság elleni védőoltást kapott. A regionális közegészségügyi hi­vatal a Lévai járás déli részén nyolc LECZO ZOLTÁN Azt szeretné elérni a magyar alapiskola vezetése, hogy legyen végre udvara az iskolának. A teljes szervezettségű oktatási intézménynek se udvara, se torna­terme, se sportpályái nincsenek. Az épületet 2002-ben úgy adták át, hogy a felsorolt létesítmények nem ké­szültek el, sőt akkora még az iskolai étkezdét sem fejezték be. Ez utóbbit ugyan 2005-re átadták, ám a sport­pályákat és a tornatermet az elmúlt 15 évben sem sikerült kialakítani. Az épület mögött ugyan később díszkő­vel burkoltak egy keskeny sávot, itt rendezik a tanévnyitókat és a tanév­zárókat, illetve nagyszünetben ide mehetnek ki a gyerekek, de a beton­lapokon sportolni nem lehet, és az épület ablakai is túl közel vannak. Az iskola jelenlegi vezetése úgy hatá­rozott, egy használható udvart ala­kíttat ki. iskolára adott ki figyelmeztetést. Fertőtlenítést rendeltek el az érintett települések élelmiszerüzleteiben is. A sme.sk értesülései szerint az epi­demiológiai központba június 6-án érkezett bejelentés arról, hogy egy lévai nő szervezetében sárgaságot okozó hepatitisvírust mutattak ki. A nő előző nap Magyarbélen (Veľký Biel) járt a fiánál, ott lett rosszul és kereste fel az orvost, aki laboratóri­umi vizsgálatot rendelt el. A vizs­gálat eredménye kimutatta, hogy a nő egy hete tartó rosszulléteit, gyen­geségét és étvágytalanságát a hepa­titis A vírus okozza. Alena Frtúsová, a Lévai Regionális Közegészség­Szabó Ferdinánd igazgató el­mondta, az egyik megoldás az le­hetne, ha a jelenleg udvarként hasz­nált piacéról eltávolítanák a díszkö­veket, és füvesítenék. Ez azonban még mindig nem megoldás. Kézen­fekvőbbnek látszik, ha az épület előtti részen alakítanak ki udvart, de itt először tereprendezési munkála­tokat kell elvégezni, és körbe is kell keríteni a területet. Ha az önkor­mányzattal meg tudnának állapodni, saját eszközök felhasználásával és saját alkalmazottak közreműködé­ügyi Hivatal munkatársa közölte, fontos, hogy nyáron fokozott figyel­met fordítsunk a higiéniára - főleg a kézmosásra -, mivel a sárgaság fő­leg érintés útján terjed. Különösen óvatosnak kell lenni fagylaltozásnál és élelmiszer-vásárlásnál, mivel a meleg és párás idő kedvez a hepatitis­vírus teijedésének. A Lévai járásban legutóbb 2015- ben ütötte fel fejét a sárgaság. 2014- ben a vírus közel száz embert bete- gített meg. A rendkívüli helyzet mi­att Zelízen elmaradt a hagyományos András-napi vásár is. Akkor közel háromezer gyerek és felnőtt kapott védőoltást. sével még így is ez lenne a legol­csóbb - de még mindig nem ideális - megoldás. Az alapiskola területét egyébként már évek óta tervezik körbekeríteni, ugyanis a tornaterem félkész falai mellett délutánonként gyakran játszanak felügyelet nélkül a gyerekek. A probléma megoldá­sára azonban még várni kell, ugyan­is a közelben lévő Fábry utcai óvo­dában hamarosan felújítási munká­latok kezdődnek, és az építési terü­letet a munkagépek csak az iskola felől tudják megközelíteni. Megvesztegetés gyanújával in­dult eljárás öt diáklány, illetve csúszópénz elfogadása miatt egy negyvenéves főiskolai oktató el­len az érsekújvári Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Főis­kolán. A Nemzetközi Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) munkatársai lehallgatókészüléket helyeztek el az egyetemi kórház egyik termé­ben. Tibor Gašpar országos rend­őrfőkapitány a sajtótájékoztatón mondta el, hogy az eset május utolsó hetében történt, a fejlődés­lélektani pszichológia vizsgán. A lányok csúszópénzt adtak a vizs­Bombariadó a minisztériumban Pozsony. Bombariadó miatt kellett evakuálni tegnap az oktatási mi­nisztérium épületét. E-mail érke­zett a minisztérium címére, mely­ben az szerepelt, hogy az épületben bombát rejtettek el. Michal Szeiff, a pozsonyi kerületi rendőrség szó­vivője elmondta: délután 1 körül értesítették őket a bombariadóról. A helyszínre tűzszerészeket és bombakereső kutyákat is küldtek. Bombát nem találtak, a rémhírter­jesztőt keresi a rendőrség. (SITA) gáztatónak. Az öt diáktól összesen 150 eurót vett át. A rendőrök nem árulták el, ki tett bejelentést, ami alapján elhelyezték a lehallgató­készüléket a teremben. Ha beiga­zolódik a pedagógus bűnössége, háromtól hat évig terjedő szabad­ságvesztésre ítélhetik, a csúszó­pénzt adó diáklányok hat hónaptól három évig terjedő börtönbünte­tésre számíthatnak. Vladimír Krčméry, a Szent Er­zsébet Főiskola rektora egyetért a rendőrség lépéseivel, mert már korábban eljárás indult az intéz­ményben csalás és korrupció gyanúja miatt, de még tart a vizs­gálat. (SITA, száz) Drogdílereket fogtak a rendőrök Vágbeszterce. Több mint 2300 adagnyi metamfetamint foglaltak le a rendőrök egy akció során a Vágbesztercei járásban. A házku­tatás során több mint 122 gramm metamfetamint foglaltak le. Há­rom férfi, a 32 éves Peter K., a 44 éves Peter H. és a 41 éves Ján Š. ellen emeltek vádat, a gyanúsítot­tak már hosszabb ideje üzletelnek drogokkal. Ha bűnösnek találják őket, 10-től 15 évig terjedő börtön vár rájuk. (sita) Se tornaterme, se sportpályája, legalább udvart szeretne az iskola A tervezésekor arra nem gondoltak, hogy egy iskolaépület mellé udvar, sport­pálya és tornaterem is kellene (A szerző felvétele) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Az arckép helye Figyelem! . ■ om/oc hi70n\Át Ismét várjuk a tiszta egves bizonyítványokat! Újra ajándékozunk! (fénymásolatotok fogaink :S1SÄ Idabttonyityányod , SS»nyitván, fénymásol együtt • Beküldési ***** ^ alapiskolás tanulók f ► ÄeSSi.üOtd/dOtV-ostaneüetttstta szerdánként közöljük Jelentkezési szelvény: Vezetéknév: Keresztnév: Lekhely (magyarul is): Utcanév, házszám; Irányítószám: Telefonszám: Az iskola neve/település (magyarul is); lx Elektromos roller Nyeremények: 4rX Rádiós ébresztőóra íx Fényképezőgép 3x MP4-lejátszó Úf szó Ft n \nr\ irttr

Next

/
Oldalképek
Tartalom