Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-26 / 146. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2017. június26. AUTÓ-MOTOR 113 Renault Koleos: túl az első randevún Az új francia SUV-t a szlovák piacon csak három dízelmotorral lehet megrendelni, benzines lehet, nem is lesz DEMECS PÉTER Halkan érkezett a szlovák piacra az új Renault Koleos. Az új francia SUV-t bemutató reklámkampány csak az uborkaszezon után indul be, akinek viszont felkelti az érdeklődését, az már most megveheti; az első darabok már megérkeztek Szlovákiába, s mi kipróbáltuk. Hosszabb idő után nem kellett messzire utazni egy nemzetközi bemutatóra, a franciák ugyanis a Koleos kelet-európai újságírói bemutatójára Szlovákiát választották, pontosabban a somorjai X-Bionix központot és a Slovakiaringet, ám a tesztútból a Kis-Duna mentén található csárdák sem maradtak ki. Kétség nem fér hozzá, hogy az SUV hobbiterepjáró a jelen kor legnépszerűbb autói közé tartozik. Gyakorlatilag mindegy, milyenre dizájnolják őket, ha nagy, robusztus és négykerék-meghajtással is rendelhető, megveszik. Ami az új Koleost illeti, szerintem jóra sikeredett. A Talisman orra és a Talis- manra emlékeztető farrész ennek az SUV-nek is jól áll. Nem hiányozhat a hatalmas Renault lógó, a hátsó LED lápmák formája pedig nagyon mutatós. Terepre óvatosan Ami az utasteret illeti, ott is sok minden emlékeztet a Talismanra, a limuzinban tapasztalt luxus érzést viszont kicsit rontja a sok műanyag. S tán ez a műanyag az oka annak, hogy egyenetlen terepen haladva itt ott azért hallani az utastérben némi nyikorgást. A furcsa ellentmondást jól ábrázolja az ajtó belső oldalán található fabetét, amely olyan jól néz ki, hogy még el is hiszem, hogy eredeti - bár nagy valószínűséggel műanyag -, na de az összképet rontja az a temérdek műanyag körülötte meg a kilincs. A középkonzolon elhelyezett két kapaszkodó jól mutat, meg önmagában megalapozott is lenne ez a segédeszköz, viszont meggyőződésem, hogy az autó tulajdonosainak 99,99 százaléka soha az életben nem hajt a Koleossal olyan terepre, amelyen hasznát vehetné a kapaszkodóknak. S nemcsak a tulajdonosai, a múlt heti sajtóbemutató szervezői sem, a tesztelésre kialakított off-road pályán sem volt olyan rész, ahol a komoly dőlésszög miatt szükség lett volna megfogni a kapaszkodót. S ha már arról van szó, laza terepen aránylag simán elboldogul. Bár meredekebb poros dombra nem mindig tudtak vele zökkenőmentesen felmászni, de ha kihozták belőle a maximumot, azért harmadiknegyedik nekifutásra sikerült. Én is megakadtam a domb közepén, de ez - bevallom - az én hibám volt, egyszerűen nem mertem olyan tempóval nekihajtani a meredek emelkedőnek, mint ahogy azt előttem az instruktor megmutatta. Ám ez sem volt gond, megálltunk, s értelmes gázolással a Koleos lassan felkúszott a domb tetejére. Az off- road pálya nem volt különösebben hosszú, a szervezők szerint időszűke miatt választottak ilyet, szerintem viszont inkább az autó képességei és lehetőségei befolyáA dizájnnal az új Koleos esetében sincs gond, már ha megbarátkozunk az őrült nagy Renault lógóval (Renauit-feivéteiek) ■ r'%0%£m solták leginkább a terep kiválasztását. Egyébként meglepett, hogy bár a Koleosban sok modem rendszer és technológia van, elég sok - máshol már legalább rendelhető opcióként elérhető - rendszer hiányzik belőle. Például hiába keresnék a Down Hill Assist rendszert, amely gáz vagy fékpedál használata nélkül is biztonságosan levezeti az autót a meredek lejtőről, adaptív sebességtartó sincs. Ä középkonzolos érintőképernyő, melynek környéke pár perc után ujjlenyomatok kiállításává változik, már a továbbfejlesztett R-Link 2 multimédia rendszert tartalmazza, rengeteg okostelefonos funkcióval. Csak dízel Ami a motorkínálatot illeti, a választék aránylag visszafogott. Három motor, csak dízel, három fel- szereltségi szint. Ennyi. Másrészt az éttermekben is jobban szeretem, ha az étlapon kevés étel van, ez ugyanis annak a jele, hogy friss alapanyagokból főznek, kevesebb a fagyasztott dolog, így nagyobb az esélye annak, hogy minőségi ételt kapok. Bízzunk benne, hogy a szűk motorkínálat a Koleos esetében is a minőség jele. A benzinmotor hiányát azzal magyarázták, hogy a vásárlók túlnyomó többsége SUV modelleket dízelmotorral vásárol. Állítólag arra az eshetőségre is felkészültek, hogy sokan keresnének benzinmotort, s egy-kettő van is a talonban, viszont nem árulták el, milyen. Az alapdízeles 130 lóerős 4x2 meghajtású, a másik kettő már 4x4- es 175 lóerős. Zen, Intens s a csúcsnak számító Initiale Paris felszerelt- ségi szint áll rendelkezésre; az akciós kínálat keretében minden járgányhoz ingyen válogathatnak a kiegészítő felszerelésből, ám legtöbb kétezer euró értékig. Az autóra 150 ezer kilométerig tetjedő ötéves garancia érvényes. Visszatérve a motorhoz, a kétliteres erőforrásnál olyan érzésem volt, mintha a teljesítmény egyszerűen valahol elveszett volna a motor és a kerekek között. A CVT váltó egyszerűen itt sem működik a legjobban, bár el kell ismemi, hogy azért feljavították. A reakcióidejével volt a legnagyobb gondom, hiszen az autó padlógázos előzésnél is túl sokáig gondolkozik azon, hogy elinduljon-e vagy sem. Bármennyire is próbáltak javítani rajta, hiába, a teljesítmény szerintem a váltóban egyszerűen elveszik. Várjuk ki a végét A teszteléseken csak hatgangos automata váltót tudtam kipróbálni, így az 1,6-os 130 lóerős, hatsebes- séges manuálissal párosított változat tesztelésére még egy ideig várni kell, mint ahogy arra is, hogy hosszabb tesztelés során összeszokjunk az autóval. A legolcsóbb alap 26 490 eu- rónál kezdődik, a legdrágább ára már eléri a 37 790 eurót. A Koleosban megvan a potenciál a sikerre, még akkor is, ha néhány vezetést segítő rendszer hiányzik is belőle. A nagycsaládosoknak talán rossz hír, hogy a 2,71 méteres tengelytáv ellenére, amely egyébként a kategória legnagyobbja, sem lesz hétüléses változat. Másrészt jó hír, hogy az autóban ennek köszönhetően igazán tágas tér áll rendelkezésre, elöl, hátul és a csomagtérben is egyaránt.