Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-24 / 145. szám, szombat
8 I KULTÚRA 2017. június 24. | www.ujszo.com Nem csak a szekrény körül forog Hargitai István komáromi rendezésében már-már groteszk karikatúrába hajló játékot kerekít a Heltai-színmű fölé LAKATOS KRISZTINA Adassák meg a munka becsülete: az semmilyen körülmények között nem vethető Hargitai István szemére Heltai Jenő Naftalinjának a színpadra állítása kapcsán, hogy a könnyebb végéről fogta volna meg a könnyű műfajt, hogy a „jé lesz ide ez is" attitűdjével állt volna a Komáromi Jókai Színház felkéréshez. Heltai 1908-as színműve a mindenki (meg)csal, mindenki hazudik, mindenki szeretné megúszni a következményeket, ezért mindenki hajlandó behunyni a fél szemét tétele körül forog. Ha akarjuk, viszonylag egyszerű bohózat, amelynek az a tétje, hogy a doktor Szakolczayék nyári hónapokra kiürített belvárosi lakásában miként szabadul el a pokol: hogyan használja, illetve használná titkos légyottok lebonyolítására a feleség, az apja, a házmester hathatós közreműködésével egy „hivatásos” trupp, és nem utolsósorban maga a ház ura is, hogy aztán a szálak reménytelenül összekuszálódjanak (a naftalinszagú szekrényben). Ha akatjuk, boncolgathatjuk Heltai szarkasztikus humorát: azt a módot, ahogy megtalálja a lehetőséget, hogy a végletekig fokozott komikus helyzetekbe beszóljon egy- egy alapos élet- és emberismeretről tanúskodó pillanatot, megvillantva egyebek mellett a női és a férfi önigazolások különböző logikáját. Hargitai István komáromi rendezésében az egyik és a másik közelítési mód is felbukkan, ugyanakkor jóval meghatározóbb az a már-már groteszk karikatúrába hajló játék, amelyet a rendező a színmű fölé kerekít. A Jókai Színház Naftalinjában mintha egy torzító tükörben néznénk a szereplőket és a történéseket: a maszkszerű sminkben színpadra lépő, elrajzolt figurák pontosan lekot- tázott, stilizált koreográfiában futják végig a jeleneteket, az azokat lezáró, hatásosan felépített, néhány pillanatra kimerevített erős képekig. A koreográfiajelleg, a hozzá kapcsolódó, kifejezetten testtudatos, fegyelmezett, komoly fizikai igénybevételt és összpontosítást jelentő játékmód erős szervező eleme az előadásnak - ugyanakkor időről időre a társulat problémáit is megmutatja. Ez a stílus nem mindenkinek fekszik: kifejezetten jól áll például Tóth Károlynak (ő Laboda Péter, a szerető), de jóval kevésbé találja meg az eszközöket Holocsy Katalin (Terka, a feleség), aki mintha egy egészen másik Naftáimból került volna bele ebbe az előadásba. Összességében az a benyomásunk, hogy erősebben muzsikálnak, erősebben hatnak (együtt) a férfiak - a Szakolczay doktort alakító Rancsó Dezső m. v., az Tóth Károly és Holocsy Katalin kettőse (Kiss Gábor Gibbó felvételei) Skronka Tibor és Rancsó Dezső m.v. az előadás egyik jelenetében apósát megformáló Skronka Tibor, a házmester szerepében Majorfalvi Bálint, a maga helyén Szabó Viktor és Bemáth Tamás -, míg a női szereposztás „muszájsága” inkább a komáromi társulatban megmutatkozó (korosztályos, alkatbeli) hiányokra hívja fel a figyelmet. Bár nagy barátai vagyunk a biológiai determinált- sággal szembe menő választásoknak, ha az koncepció, arról nem vagyunk meggyőzve, hogy Bandor Éva Patkány Etusként vagy Holocsy Krisztina az anya-anyós szerepében a sikeres szereposztásra lenne példa. Helyenként az is felsejlik, hogy a fegyelmezett koreográfia és a játék tempója több szuflát és feszesebb izomtónust követelne - aztán mégis... Egyszer csak jön egy pillanat, mondjuk, amikor Cs. Tóth Erzsébet (Kabóczáné, a leharcolt madam) egy apró gesztussal poént csinál a fizikai képességeinek korlátáiból, és megint hagyjuk, hogy magával vigyen az előadás. Nem utolsósorban: annak a precíziós munkának köszönhetően, ahogy Hargitai az alkotótársaival együtt a színpad egészét megtervezi és felépíti. Ahogy semmi sem hiábavaló. Ahogy látványelemként is, funkciójában is működik a forgószínpad; ahogy a díszletelemek a játék részévé válnak; ahogy a színen látható szereplők egy pillanatra sem kerülnek mellékvágányra, hanem akkor is tovább rajzolják a figurájukat, amikor éppen nem ők állnak a fókuszban. Könnyed is, zenés is a komáromi Naftalín, bár a rendező nem a darab népszerű dalbetétes változatát állította színpadra, helyette egy lendületes, klezmeres-charlestonos alapot kevert az előadás alá, egészen a minden feszültséget félresöprő nagy össztáncig. Szóval, könnyed is, zenés is, plusz megvan benne minimum a szakma tisztessége. így, az évad vége felé közeledve: felüdítő élmény. Levenni a lélegeztetőgépről Játékfilm az utoyai vérengzésről Oslo. Erik Poppe norvég rendező játékfilmet forgatna az utoyai vérengzésről, Norvégia második világháború utáni történetének legvéresebb tragédiájáról. Anders Behring Breivik az oslói kormányzati negyedben és az Utoya szigetén működő munkáspárti (AUF) ifjúsági táborban elkövetett merényleteiben hetvenhét embert megölt, 319-et pedig megsebesített 2011. július 22-én. A norvég rádióban Erik Poppe elmondta, a film azt mondaná el, mi történt Utoya szigetén a vérengzés napján a nyári ifjúsági táborban. A filmet azonban nem Utoyán forgatnák, és a szereplők sem emlékeztethetnek a valóságos áldozatokra. A fiatal áldozatok hozzátartozói és a Munkáspárt képviselői is fenntartásokkal reagáltak a hírre. „Rettegek attól, hogy megfilmesítik a tragédiát, ugyanakkor megértem, hogy a történetet el kell mondani” - hangoztatta Mani Hussaini, az AUF vezetője. (MTI) Ha valakit leveszünk a lélegeztetőgépről, vagy jobban van, vagy vége. Az idei, 26. Tompa Mihály Országos Verseny lírai versszínpad kategóriájánál riasztó volt a létszám- csökkenés. Ez rossz jel! Reménykedni, hogy minden magától megjavul, kevés, itt az ideje a beavatkozásnak. A szakma felelőssége, hogy műfajként megmentse a lírai versszínpadot. A lírai versszínpad meghatározását igen jól és pontosan felállították a kategória meghirdetésekor. „Lényege: színpadi eszközökkel többszereplős színpadi produkció létrehozása, amely elsősorban a líra alkotásait használja alapanyagul. Nem hagyományos verskórusokra, hanem a pódium számos lehetőségét kihasználó, színpadi eszközökkel is élő összeállításokra gondolunk. A versszínpadi előadás egy lírai mű (vers, verses próza) vagy több lírai mű dramaturgiai- lag átgondolt, színházi elemekkel történő feldolgozása. Nem az irodalmi mű mondandójának egyszerű tolmácsolása a célja, hanem annak színpadi megjelenítése, esetleg továbbgondolása. A versszínpadi előadás eszköztárában az irodalmi szövegen túl, s azzal arányosan jelen van (lehet) a zene, a mozgás, a tánc és más látványelemek is.” (Lásd a Csema- dok honlapja.) Izgalmas és laza keretek. Az első években a kiírásnak megfelelő, jól értékelhető, színvonalas produkciókkal jelentkeztek a csapatok. Valóban lírát vittek a színpadra, színházi eszközökkel, átéléssel. Aztán megjelentek az egyre több műszaki elemet (vetítés, hangeffektusok, fény, díszlet stb.) tartalmazó előadások. Hová lettek a csapatok? Eltűntek a tanárok? Kár! Sem anyagi, sem erkölcsi elismerés nem jutott elég. Mégis vannak még páran, akik dolgoznak. Hol több, hol kevesebb idő alatt kell a produkciójukat felállítani. Szabadidőben! Ha bírálunk, ezt is vegyük figyelembe. Meg azt is, hogy ha már a lírai versszínpad saját szabadidőben készül, szerencsés, ha hozzáértőn csinálják. Eleve nagyobb az esély a sikerre! Bírálni pedig dolga a zsűrinek, de a bírálat hangneme akkor jó, ha baráti, segítő. A jelenlegi helyzet az, hogy nincs egyszerre öt olyan csoportja a 460 ezres szlovákiai magyarságnak, amely részt akarna venni az országos verseny lírai versszínpad kategóriájában. Ezt orvosolni kell! Nem lehet most lekapcsolni a lélegeztetőgépet, mert akkor a kategória meghal. Nagy kár lenne! Tehetségek maradhatnak fellépés, nyilvánosság híján háttérben. „A kategóriát megölni nem kell félnetek jó lesz ha mind beleegyeznek én nem ellenzem” — ezt a mondatot a jelenre applikálva lehet többféleképpen interpunkciókkal ellátni. Kinek-kinek kedve szerint. Van, aki szerint döglött már ez! Nekem még nem! A hogyan tovább kérdésével kapcsolatban ismert szakemberek, a versenyeken zsűriző Spátay Adrian- na, Kiss Péntek József és Hizsnyan Géza véleményét kértem ki. Mindannyian egyértelműen és hangsúlyozottan a kategória megmaradása mellett tették le voksukat. Vannak, akik a szabályozás módosításában látják a lehetséges megoldást, visszafogva a technika túlzott használatát (Spátay Adrianna, Kiss Péntek József). Más vélemény (Hizsnyan Géza) szerint semmilyen korlátozást nem kell bevezetni, csak koordinálni kell a fellépő technikai igényeket. Mindkét véleménnyel egyet tudok érteni. Jó lenne a felfutó versenyen egy előzsürizést elvégezni, ami szakmai garanciát adna és segíthetne a felkészülőknek. Újra szükséges a metodikai segítségnyújtás a műfajjal próbálkozók számára. Segédanyagok kiadásán túl, állandó és élő szakmai kapcsolattartás. Rendszeresen, változó helyszínnel Királyhelmectől Szencig. Ennek anyagi hátteréről a Tompa Mihály Országos Versenyt meghirdető Cse- madok hozhat döntést. Jó lenne! Személyes és a lírai versszínpadot értékelő szakembereknek a véleménye ez lenne: „A lírai versszínpad kategóriát megölni nem kell, félne- tekjó lesz, ha mind beleegyeznek, mi nem, ellenezzük!” Ne kapcsoljuk ki a lélegeztetőgépet! Levegőt neki! Kedvet a folytatáshoz! Ez a pár sor sűrített vélemény néhány barátommal való együttgondolkodás eredménye. Kérdésfeltevések is megállapítások is. Jó lesz, ha vitatkozunk. Ne valami ellen, hanem valamiért.
