Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-19 / 140. szám, hétfő
SPORT Érik a magyar-szlovák derbi Romana Vyňuchalová próbál kosarat szerezni a fehéroroszok ellen (TASR-feivétei) www.ujszo.com I 2017. június 19. Hradec Králové. Már a mai, zárófordulóbeli meccsek előtt biztossá vált, hogy a magyar és a szlovák női kosárlabdaválogatott is a negyeddöntőbe jutásért fog játszani a Csehországban zajló Európa-bajnok- ságon. Mindkét csapat egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta a hétvégét, és a többi mérkőzés eredményének köszönhetően már csak az A, illetve B csoport második vagy harmadik helyén végezhetnek - azaz nem kerülhetnek közvetlenül a negyeddöntőbe (mint a csoportelsők), de nem is ér véget számukra az Eb a csoportmeccsek után (mint a negyedik helyezetteknek). Ráadásul a torna lebonyolítása szerint az A és B (illetve a C és a D) csoport gárdái játszanak egymással keresztbe a fennmaradó negyeddöntős helyekért, azaz nagyon könnyen megtörténhet, hogy magyar-szlovák csatát rendeznek a legjobb nyolc közé jutásért. „A papírforma alapján jobb lenne a szlovákokkal találkozni, mint az olaszokkal, de náluk is kijöhet az Eb-n egy extra dobóforma” - fogalmazott ezzel kapcsolatban Štefan Svitek, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Az 50 éves szakember csapata azonban nem tud számolgatni: az ukránok elleni mai találkozó 12.30-kor kezdődik, míg a szlovák-olasz meccset csak 20.30- tól rendezik. Svitek szerint egységes csapatvédekezéssel meg lehet állítani az ukránok legjobbját, Alina Jagupovát. „Keményen és egymásnak besegítve fogunk védekezni rajta” - szögezte le Svitek, hozzátéve, bíznak abban, hogy a spanyolok elleni mérkőzéshez hasonlóan Jagupova elfárad a harmadik-negyedik negyedre. A szlovákok már annak tudatában lépnek ma pályára, hogy ismerik az A csoport végeredményét. „Egyelőre még nem foglalkozom ezzel. Csak az a fontos, hogy jól felkészüljünk az olaszokból - mondta Marian Svo- boda, a szlovákok szövetségi kapitánya, aki szerint nagy előnyük, hogy Mária Ružičková személyében egy Velencében légióskodó játékostól sokat megtudhatnak a riválisról. - Hülyék lennénk ezt nem kihasználni, hiszen mi csak videóról ismeijük az olaszokat. Az biztos, hogy jól, szervezetten védekeznek.” A szlovákoknak a csoport első meccsén, a törökök ellen nem volt esélyük a győzelemre (69:58), a toronymagas favorit fehéroroszokat azonban meglepték, a 22 pontos Zirková vezetésével a második félidő elején nagyobb előnyt harcoltak ki, és végül 68:59-re nyertek. „Zirková teljesítményét nem is kell értékelnem, de minden pályára lépő játékos úgy kosarazott, mintha az életéért küzdene” - tette hozzá Svo- boda. A szlovák csapathoz hasonlóan a magyarok is előrukkoltak egy bravúrgyőzelemmel egy papírforma vereség után: előbb 62:48-ra kikaptak a spanyoloktól, majd a házigazda cseheket óriási küzdelemben győzték le 74:70-re. „Sokszor volt egyenlő az állás, sokszor voltunk előnyben és hátrányban is, hihetetlenül szoros mérkőzés volt, amelyen akkor is volt tartásunk, amikor percekig nem dobtunk kosarat. Kiválóan lepattanóztunk, türelmesen támadtunk, Nagy-Bujdosó Nórát pedig nem zavarta meg, hogy az első meccsen egy pontot sem szerzett” - értékelt Svitek. (MTI, tasr) 115 SPORTATV-BEN 12.00 - DIGISPORT 1 (szlovák), SPORT 1 (magyar): Hallei férfitenisztoma 12.00 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 4: Birminghami női tenisztorna 12.30 - M4 SPORT, ČT SPORT: Magyarország-Ukrajna női kosárlabda Eb-csoportmérkőzés 13.00 - DIGISPORT 2 (szlovák), SPORT 2 (magyar): Londoni férfitenisztoma 15.00 - ČT SPORT: Fehér- oroszország-Törökország női kosárlabda Eb-csoportmérkőzés 15.00 - DIGISPORT 2 (magyar): Mallorcai női tenisztorna 17.00 - ST V 2, M4 SPORT, ČT SPORT: Ausztrália-Németor- szág labdarúgó Konföderációs Kupa-mérkőzés 18.00 - DAJTO, ČT SPORT, DIGISPORT 1 (magyar): Szlovákia-Anglia U21-es lab- darúgó-Eb-csoportmérkőzés 18.00 - DIGISPORT 3 (magyar), DIGISPORT 4: Birminghami női tenisztorna 20.30 - STV 2, M4 SPORT, ČT SPORT: Szlovákia-Olaszor- szág női kosárlabda Eb-cso- portmérkőzés 20.45 - DAJTO, DIGISPORT 1 (magyar): Lengyelország- Svédország U21-es labdarúgó- Eb-csoportmérkőzés 21.30 - SPORT 1 (cseh): Mo- vistar Inter-Barcelona spanyol bajnoki fútsaldöntő, 5. mérkőzés Storck kétszer fizet az Andorrában szurkolóknak 5? vett el” az erős szél immmm sl . naaiiii ■■■■■■i taaaaai. taa*p' n V ■■fcaaaaaaMaBBBBfiBMec , m, : V-Ua ? aaaaaaaaaaaar •■•S-Ü' » !!*< ' Ül!! -J « .!•«* * , t *• « «Ä«» *£•"••• J r •r 'twaaaaa .**»•« :•••!; •••' t waaww * JOa * P sr-saesVá- • i jasssssSSg. '•**' Íí'll» «I «■Ki. ffl SS síi L !»! \Vm : & 1 •V **A W**' I ■ I 1 IBHiíjihu i. A \ <v h itt n .. ilsilll Fajdek elégedetlen volt a teljesítményével (TASR-felvétel) Budapest. Bemd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre azokat a szurkolókat, akik a helyszínen tekintették meg az andorrai mérkőzést, és bejelentette: ő fizeti a jegyüket. „Az elmúlt, számomra igen intenzív napokban nem volt egyszerű a helyzetem, de elsősorban nem is rólam van itt most szó, hanem a magyar labdarúgásról” - mondta pénteken, egy nappal azt követően, hogy a Magyar Labdarúgó-Szövetség elnöksége úgy döntött: szövetségi kapitányként és sportigazgatóként is folytathatja munkáját. Storck elárulta, a drukkerekhez hasonlóan őt is sokkolta a válogatott andorrai veresége, amin sokat gondolkodott. Végül arra a következtetésre jutott, hogy felajánlotta a lemondását Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének. „Ezért nem jöttem el akkor a tévéműsorba, mert előbb az elnökkel akartam erről beszélni, hogy közösen találjuk meg a kivezető utat” - nyilatkozott a német szakember. Storck elmondta: az elnökségi tagokat meggyőzte arról, hogy az általa felvázolt út az egyetlen, amelyen kijuthat a válogatott a SPORTMENÜ ■ Labdarúgás KONFÖDERÁCIÓS KUPA, Oroszország, B csoport, 1. forduló -17.00: Ausztrália-Németország. U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG. Lengyelország, A csoport, 2. forduló. 18.00: Szlovákia-Anglia. 20.45: Lengyelország-Svédország. mostani állapotból. Saját magát pedig képesnek tartja arra, hogy „a hajót a megfelelő irányba” fordítsa, és ismét sikeressé tegye a nemzeti csapatot. Storck önkritikát gyakorolt az andorrai vereség után, de hasonlót vár el a pályára lépett játékosoktól is. „Generációváltás van, de szándékaim ellenére, a sérülések és a kupacsapatok hiányzói miatt ez a folyamat most felgyorsult. De így is bíztam bennük, a jó játékban és a győzelemben, az is az én csapatom volt” - mondta a szövetségi kapitány. A német tréner igazat adott a vereség után csalódottan, könnyek között nyilatkozó Dzsudzsák Balázsnak. A csapatkapitányhoz hasonlóan ő sem érezte, hogy minden magyar játékos a válogatottban elvárható teljesítményt nyújtotta volna, és a megfelelő ellenállást fejtette ki. „A következő mérkőzésen akarat szempontjából biztosan más válogatottként kell kiállnunk, mindenekelőtt a szurkolókat kell újra magunk mellé állítani” - mondta Storck, majd hozzátette: a következő két hazai vb-selejtezőn (augusztus 31., Lettország; szeptember 3., Portugália) ő fizeti ki azoknak a szurkolóknak a jegyét, akik Andorrában ott voltak. (MTI) ■ Kosárlabda NŐI EURÚPA-BAJNOKSÁG. Csehország, csoportkör, 3. (utolsó) forduló. A csoport -12.30: Magyarország-Ukrajna; 18.00: Cseh- ország-Spanyolország. B csoport -15.00: Fehéroroszország-Törökország; 20.30: Szlovákia-Olaszország. C csoport - 15.00: Szerbia-Szlovénia; 20.30: Francia- ország-Görögország. D csoport - 12.30: Lettország-Belgium; 18.00: Monte- negró-Oroszország. Rekordokat A férfiak 200 méteres sprintjében a verseny rekordja és a szlovák csúcs is megdőlt az 52. P-T-S atlétikai versenyen Somorján, ám a túl erős hátszél miatt egyik sem hivatalos rekord. A sprintszámokban 2 méter/sec a megengedett hátszél, Somorján azonban szombaton - az ország nagy részéhez hasonlóan - ennél jóval nagyobb, 7,1 m/s erősségű szél fújt. így a török színeket képviselő Ramil Gulijev hiába javította meg 14 századmásodperccel a Pravda- Televízia-Slovnaft viadal eddigi rekordját a 200 méteres sprintben (19,98), a krónikákban továbbra is a nigériai Adeniken ideje (20,12) fog állni az első helyen. „Amikor megérkeztünk a helyszínre, azt mondtuk egymásnak az edzőmmel, hogy megpróbálkozunk a pályacsúccsal. Először komoly szembeszél volt, a finisben viszont már vitt minket” - nyilatkozta az azeri származású Gulijev. A szám harmadik helyezettje, a 20,58-as idővel célba érő Ján Volko nem bánkódott különösebben, hogy a szél miatt „kárba veszett” az országos rekordja - 8 századdal javított volna saját eddigi csúcsán. „A rajt után tartottam a lépést a favoritokkal, de a végére már nem maradt erőm” - mondta a fiatal szlovák sprinter. A kellemetlen időjárás a kalapácsvetők teljesítményére is rányomta a bélyegét. A nőknél és a férfiaknál is a lengyel esélyes győzött, de sem Anita Wlodarczyk, sem Pawel Fajdek nem volt elégedett az eredményével. „Rossz napom volt” - vonta meg vállát Wlodarczyk, aki 80 méter feletti dobásra készült (végül 75,45-tel nyert). „Nagyon mérges vagyok” - dohogott Fajdek, aki szintén nem tudott túljutni a tervezett 80 méteren (legjobbja 78,67 volt). A számban Marcel Lomnický végzett a 3. helyen 74,86 m-rel, az olimpiai bajnok Pars Krisztián csak a hetedik lett a nyolctagú mezőnyben 72,67 m-es dobással. Az utolsó pillanatban kiderült, a verseny egyik reklámarca, Matej Tóth fizikai és mentális kimerültsége miatt nem indul a 3000 méteres gyaloglásban, ünnepelnivalója azonban így is volt a mintegy 3000 kilátogató nézőnek: Lucia Hrivnák-Klocovának most adták át hivatalosan 2010-es Eb 800 méteres számának bronzérmét, mivel az eredetileg harmadik helyezett orosz Szavinováról bebizonyosodott, hogy doppingolt. (SITA)