Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2017-06-16 / 138. szám, péntek

www.ujszo.com I 2017. június 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Medve, kutya, ember Tényleg nagyon sokat változott a világ V an nekem egy barátom, aki még a múlt század­beli ifjúkorában többed- magával sátorozni ment a Tátrába. Egyszer, amikor az erdő­ben túráztak, megmozdult a növény­zet, de oly módon, hogy rögtön tud­ták, itt bizony nem a szellő fújdogál. Hát nem is. Medve volt. Eszeveszett rohanásba kezdtek. A barátom utólag mesélte, hogy biztosan megdöntötte a sprint világcsúcsát. Hiába, ha az életéért fiit az ember... Kifulladva el­értek valami tanyára, ahol egy idős ember birkát legeltetett. Izgatottan ecsetelni kezdték az élményüket. A bacsa csak ingatta a fejét. Itt nincse­nek is medvék! De igen, medve volt, állították a fiatalok. Itt már évek óta nem járt medve, szögezte le a pász­tor, aztán megkérdezte a fiúktól, honnan jöttek. Mondták, hogy Po­zsonyból. Vagy úgy, Pozsonyból? Nevetett az öregember. Akkor bizto­san tehenet láttak! Azóta sokat változott a világ. Nem abban, hogy a medvék néha lesétál­nak az emberek közé, mint azt né­hány hete Ingrid mama is megtette a bocsaival. Hisz azelőtt is előfordult, hogy egy állat, legtöbbször élele­mért, besettenkedett a számára ve­szélyes emberi világba. Mert az éh­ség nagy úr, mi, tátraaljiak meg Kárpát-medenceiek ezt már elfelej­tettük, merthogy tényleg sokat vál­tozott a világ. Megváltozott az álla­tokhoz való viszonyunk is. Ez abból is tudható, hogy amikor Ingrid föl­mászott egy fára, utána pedig kis- mackói társaságában szelíd bárány módjára lepihent a fűben, az embe­rek nem rohantak el, hanem közvet­len közelről fényképezték, pedig a hangszórón keresztül folyamatosan figyelmeztették őket, hogy életve­szélynek teszik ki magukat. Aztán amikor hozzáértő emberek elvitték Ingridet és a bocsait biztonságos helyre, sokan - a számítógép mellől - azt kezdték oldani, hogy milyen barbár dolog volt elaltatni az anya­medvét, aztán bevonszolni egy ket­recbe, mikor az egy szelíd(!!!) állat, meg hogy ez állatkínzás, mert a bo- csok vinnyogtak. Honnan tudom ezt? Az egyik szomszéd mondta, aki maga is be­kapcsolódott ebbe a meddő vitába. Dühöngésében odáig jutott, hogy szerinte a medvét elszállítókat be kellene panaszolni Brüsszelben. De hát azok állatvédők voltak, nem bántották a medvéket, mégis, hogyan tudták volna szép szóval távozásra bírni őket, kérdeztem. Hát hagyni kellett volna őket, felelte, az állatnak is kijár a szabadság, nem?! Nos, ennek az embernek van egy öklömnyi kutyája. Miután a gazda reggel elmegy munkába, órákon ke­resztül vonyít és kapaija a bejárati ajtót. Csoda, hogy még nem kapott kínjában kutyagutaütést. Mert min­ket, szomszédokat az kerülget. De amíg nem harap meg valakit, nem tehetünk semmit, mert a kutya bent a lakásban, azaz magánterületen kín­lódik. Sokat változott a világ. DE MIÉRT PONT ÉN VAGYOK A POLITIKAI KORRUPCIÓ SZIMBÓLUMA, ANNYI IDEÁLIS JELÖLTET TUDNÉK MÉG SOROLNI... (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Koalíciós szorításban a Híd Vége a mézesheteknek a kormánykoalícióban, a Smer és az SNS gátlás­talanul tolja saját embereit fontos pozíciókba. Robert Fico szerint Václav Mika, a közmédia igazgatója nem maradhat a posztján. Hiába javult a köztévé és a közrádió színvonala és gazdálkodása, hiába volt az ő szakmai víziója a legjobb, a kormányfő nem hajlandó elviselni, hogy őt és pártját bírálni merészelik. Mellé állt Andrej Danko is, aki kibökte: a közmédia feladata főleg a kormánypolitika támogatása. Jaroslav Rezníket szemelték ki végrehajtónak, akit azonban a Híd szakmai és morális okok miatt nem támogat. A Smer tovább feszíti a húrt, Mónika Jankovskát, az igazságügyi tárca államtitkárát szeretné bejuttatni a Bírói Tanácsba. Ez kiváltotta Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter felháborodását, aki igyekszik kiseprűzni Štefan Harabin rossz szellemét az igazságszolgáltatásból. Ha Jankovskát megválasztják, alighanem betelik a pohár. Bugár Béla annyit közölt, még tárgyalnak. Nehéz lesz megfékezni a nyomuló partnereket, de teljes arcu­latvesztés nélkül aligha lehet lenyelni az újabb békát. Orbán a lovon Lelkendezik a román sajtó, mert a közép-kelet-európai politikusok kö­zül Klaus Johannis államfőt fogadta elsőként Donald Trump, és bejelen­tette, hogy Romániával még szorosabbra fűzi a stratégiai partnerséget. Varsóban szintén nagy sikernek tartják, hogy július 6-án a térség országai közül Lengyelországot keresi elsőként az amerikai elnök. Mindkét állam az orosz katonai erődemonstráció miatt kéri Washingtontól a NATO keleti szárnyának erősítését. A magyar illetékesek is gőzerővel igyekeznek nyélbe ütni egy mielőbbi Trump-Orbán találkozót, lobbisaiként bevetet­ték Connie Mack volt kongresszusi képviselőt is, egyelőre sikertelenül. Marad az a kétes siker, hogy a közép-európai államok közül csak Magyar- országon járt Putyin. Orbán újabban az uniós vezetőket is kedvenc dakota mondásával bírálja, miszerint fordítva ülnek a lovon. Most viszont főleg a romániai magyarok vélik úgy, hogy ő tévesztett irányt, hiszen idáig főleg az USA követelte az erdélyi nemzeti közösség elleni jogsértések meg­szüntetését. Ezután viszont egykönnyen szemet hunyhat ezek fölött, Bu­dapest esetleges tiltakozása nem nyom majd annyit a latban. Nem csak Erdélyben emlékeztetnek arra, hogy 1989-ben az ifjú Orbán Viktor bátran követelte a szovjet haderők távozását. Mostanság viszont éppen az ő irá­nyításával sodródik Ady kompországa ismét a keleti diktátorok felé. Akkor is a DAC Harminc éve jómagam is teli torokból kiabáltam Koprivnicében, hogy „szép volt, fiúk! ” miután a dunaszerdahelyi együttes megnyerte a Cseh­szlovák Kupát. Akkor is zengett a „hajrá DAC!“, amikor a Bayern Mün­chennel játszottak a sárga-kékek UEFA-kupa-meccset. Emlékszem Ladi­slav Škorpil cseh edző nyilatkozatára 1993 tavaszán: „Jó lenne, ha a szét­hullott Csehszlovákia utolsó közös focibajnokságát magyar csapat, a DAC nyerné meg”. Nem kérkedésből említem ezeket, hanem hogy érzékeltes­sem: a félmúltban is jelentős magyar szurkolótáborral büszkélkedő, kiváló csapatként tartották számon a csallóközieket. Ezt a nem is olyan régi di­csőséget kívánja feléleszteni Világi Oszkár. Az utolsó pillanatban mentet­te meg a klubot az összeomlástól, miután egy kalandortól vásárolta vissza a többségi tulajdonrészt. Méghozzá a saját pénzén. Azóta stadion épül, amely Közép-Európa egyik ékszerdoboza lesz, fociakadémia működik, kiváló edzőpályákkal. Ilyen háttérhez ambiciózus tervek illenek. Néhány lépcsőfokot László Csaba tett meg, akinek érdemeiről, rokonszenves ma­gatartásáról joggal áradoznak. Ám az érem másik oldala a Poprád elleni kínos kupavereség és néhány gyenge tavaszi bajnoki teljesítmény. Emiatt a tulajdonos inkább Marco Rossiban látja azokat a szakmai erényeket, amelyekkel valóra válthatók a kitűzött célok: az első hat között végezni, saját nevelésű fiatalokat beépíteni és belátható időn belül kijutni a nem­zetközi porondra. Könnyebben juthat idáig a DAC, ha a szurkolótábor to­vábbra is a csapat tizenkettedik játékosa lesz. Akiknek Pozsony Poszony A szlovákok körében mára közhellyé vált Pozsonyt - legalábbis történelmi távlatban - „a három­nyelvű városnak” nevezni, és ilyen­kor sokszor elhangzik a város német és magyar neve is. Viszont a szlovák helyesírásban sokszor új alakot kap, Pozsony helyett Poszonyként jelenik meg. A névtévesztés vagy névrontás nem idegen jelenség a történelem­ben. Egyes nemzetek köznevei, föld­rajzi nevei könnyen kaptak új alakot amiatt, hogy mások máshogy hallot­ták a szavaikat, vagy máshogy tudták kiejteni. Most viszont olyan jelen­ségről van szó, ami nem az élőszavas kommunikációhoz kötődik, hanem az íráshoz. A valahai koronázóváros magyar neve ugyanis nemegyszer kerül elő „sz” betűvel. Nyilván az ilyen eseteknek önmagában nem ké­ne túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mondhatnánk, hogy egyszerű elírás­ról, figyelmetlenségről van szó. Elég a magyar internetes tartalmak közt guglizni, hogy bőven találjunk „Po- szony”-t. A szlovákok közt teijedő Poszony-formát azért értékelhetjük mégis másként, mert a használók nem ismerik a magyar helyesírást, ezért aztán ez az alapvetően elrontott forma mintha könnyebben intézmé­nyesülne. Hiszen a Poszony szó sze­repel a kortárs szlovák irodalom egyik kimagasló alakjánál, Dániel Heviemél. Ugyancsak Poszonyt ír Michal Hvorecký is, a kortárs szlo­vák próza másik jó hírű képviselője. Nem elrontott blogposztokról van szó, hanem szerkesztők és korrekto­rok, könyvkiadók kezén átmenő ki­adványokról. Kutatói szemmel nézve nagyon érdekes, hogy a gyakran el­rontott helyesírás miatt a szlovák Poszony-forma önálló életet kezd él­ni. Hiszen ha valamit neves írók írnak le, miért is ellenőriznénk még egy­szer? És ha valaki le is akarja azt el­lenőrizni, például interneten, hamar megnyugodhat: több ezer Poszony találatot ad ki a szlovák Google. Le­het vele találkozni a Szlovák Tudo­mányos Akadémia honlapjától kezdve Pozsony város honlapjáig, de még egy kis kiadó is P/P/B ­Poszony/ Pressburg/Bratislava néven van hivatalosan bejegyezve. Egyébként Pozsony elírását nem a szlovákok kezdték. A számos „Po­zsony régi képeslapokon” típusú ki­adványok egyikében szerepel egy német-magyar képeslap, legalább 130 éves, ezzel a felirattal: „Üdvözlet Poszonyból”. Úgy tűnik, a helyi né­metek is gondban voltak a zs-sz megkülönböztetésével. És ha ezt a relikviát már nem is lehet könnyen beszerezni, Dévényben a vár melletti nagy szállodában bárki vehet frissen nyomott képeslapot, amin ott virít a Bratislava mellett: Poszony. Jó ez, rossz ez? Alkati kérdés, nyilván vannak, akit irritálnak a he­lyesírási hibák, és ők a szlovákok so­rozatos tévedéseitől is kiütést fognak kapni. Személy szerint örülök, ha magyar szavakat próbál valaki saját anyanyelvi közegében „hasznosíta­ni”, és az alakváltozások végső soron annak tudhatok be, hogy nem tanul­juk, nem tanítják nekünk a közép­európai nyelvek helyesírásait. Azt is látni kell, hogy ezek valóban idegen szavak hasznosításai, terrné- kesítései. Pozsony valahai többnyel­vűsége és szerencsére máig élő háromnevűsége termékké vált. En­nek pont annyi előnye és hátránya van, mint mindennek, ami a piacra kerül, és ami divatbajön: használata tömegessé válhat, felületessé válhat, a hozzá kapcsolt jelentéstartalmak szentimentálissá válhatnak. De ha termékké vált, akkor értéke van, és ha egy magyarfnak tulajdonított) szó­nak értéke van Szlovákiában, az végső soron jó dolog.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom