Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-14 / 136. szám, szerda
(vr KÖNYVESPOLC ■ 2017. JUNIUS 14. www.ujszo.com Mestersége: szörnyvadász hadává. A lakosságot a hihetetlenül sokszínű szláv és európai babo- navilágból átemelt rémek A fantasy aranykorát éljük. Hol vannak már azok az idők, mikor a könyvesboltok hátsó polcain eldugva porosodtak az angol hangzású írói álnevek mögé bújó, rosszabbnál rosz- szabb magyar írók fantasyponyvái, melyeket csak a 90- es évek pattanásos kockái vásároltak?! M anapság a műfaj sikk lett, menő, és Hollywoodnak köszönhetően rengeteg pénz is van benne. Egy teljes generáció nőtt fel például a Harry Potteren, a Gyűrűk ura és a Hobbit pofátla- nul sokat kaszált a mozikasszáknál, körömrágva várjuk a Trónok harca újabb évadát az HBO-n, és szidjuk George R. R. Martint, hogy még mindig nem fejezte be a hatodik kötetet. Sapkowski, a világszám Ez a lassan két évtizede tartó fellángolás irodalmi szempontból két fontos dologgal járt. Egyrészt a rengeteg új alkotó többé-kevésbé kivezette a fantasyt a sárkányos- hercegnős-kaszabolós, blőd mesék mocsarából, és új perspektívát nyitott meg előtte, kitágította a határait, és minőségi irodalommá emelte a műfajt. Másrészt pedig a minőségi fantasy iránti óriási kereslet ráirányította a reflektort a műfaj néhány évtizedes alapműveire, amelyeket akkori és mostani mércével mérve is hihetedenül innovatív alkotók írtak, de eddig nem jutottak el a szélesebb nyilvánossághoz. Ríviai Geralt, ahogy a The Witcher című videojátékból ismerhetjük. Néhány hete felröppent a hír, hogy Netflix-sorozat készül Sapkowski történetfolyamából. ► Ilyen könyvciklus a Vaják (eredeti címén Wiedzmin) is, Andrzej Sapkowski lengyel író hét köteten (két novellagyűjteményen és öt regényen) átívelő történetfolyama, melyet még a 90-es években írt. Ez az alapmű sokáig csak az író hazájában volt ismert, és nem tudott kitörni a lengyel határok mögül. Ám végül egy csapat lelkes rajongó videojátékot készített belőle (The Witcher), ami óriási siker lett, s Sapkowskinak is meghozta a széles körű ismertséget és elismerést. A Vaják-sztori áttörte a kordont, és megfertőzte a világot, eljutva Magyarországra is. S bizonyította: jó a nyugati import, de igazán nekünk valót csak e kies régióban kaphat az ember. Tiszta Közép-Európa Ríviai Geralt, a fehér hajú, folyton vívódó szörnyvadász története ugyanis nekünk szól. Nekünk, közép-kelet-európaiaknak - de nevezhetjük akár V4-es fantasynak is. Azt a világot, azt a nyelvezetet, élethelyzeteket és humort, amit Sapkowski használ a könyvekben, csakis mi érthetjük maradéktalanul, csakis mi észlelhetjük az összes árnyalatát — mivel nekünk szól. A lengyel író - bár névleg saját világot épített fel a könyveiben - az egész környezetet az elmúlt századok Európájáról mintázta, és tulajdonképpen csak elfordította a kontinens já térképét 90 fokkal. így f m - ,íi kerültek északra az egymással állandóan marakodó, apró, intrikus királyságok, Kaedwen, Redania, vagy éppTemeria (tiszta Közép-Európa), ahol a történet nagy része játszódik, s melyek egy terjeszkedő, hataloméhes és kegyeden nagyhatalom, Nilfgaard árnyékában próbálnak meg élni és túlélni. Ez az ország pedig nem a Gyűrűk ura Mordorához hasonló sablongonosz, és nem fekete és fehér: annak toxikus koktélja, amitől Közép-Európa valaha is rettegett. Sapkowski lengyelként zseniálisan érzékelteti a nagyhatalmak keressztüzében vergődő néplelket: Nilfgaardot részben a Szovjetunióról, részben Nagy Péter cár franciákat majmoló Ororszországáról, részben a napóleoni Franciaországról mintázta, de természetesen felbukkannak a Harmadik Birodalomra utaló jegyek is. Sapkowski tehát nekünk írt mesét, és tükröt tart elénk: a kis északi királyságok vezetői többnyire kicsinyesek, hataloméhesek, gyakran hiszik azt, hogy a nagyok játékát játsszák, a legkevésbé sem hősiesek, és nagyon hasonlítanak a mi vezetőinkre. A szláv babonák rémei A királyságok lakói magukon hordozzák az oly tipikus közép-európai jegyeket: nem nevezhetők rosszindulatúnak, ám zárkózottak, babonásak, félősek, elutasítók, és alapvetően nagyon rossz szemmel nézik az idegeneket, más fajokat. Az országutakon tombol a bűnözés, és ha háború van, még rosszabb a helyet. A városokban gettókban élnek a törpök és a tündék - utóbbiakat épp a szapora emberi fej igázta és züllesz- tette le kifinomult népből csatomatöl- telékek, erdőben bújkáló terroristák és élet- képtelen banditák kínozzák: csak vámpír- fejtából van három-négyféle, de vannak lidércek, csápos mocsárlakó szörnyek, baziliszkuszok, a temetőkben tántorgó hullazabálók, mind-mind azért, hogy ne jöjjön álom a nép szemére. Mintha csak gyerekkorunk rémmeséit kapnánk vissza, sokkal nyersebb formában. S ezeket a szörnyeket kaszabolja Ríviai Geralt, a vaják Sapkowski az ő karakterének megalkotásával is igyekezett kilépni a tucatfantasy korlátái közül. Geralt csak any- nyira fényes páncélú lovag, mint amennyire egy patkányirtó szakember tud az lenni a mai világban. A szörnyvadász szakmának pedig nagyjából épp ekkora a megbecsültsége Sapkowski világában. Pedig Geralt azért nem mentesült teljesen a típusjegyekből: természetesen halálosan hatékony és elegáns kardvívó, a különböző mutációk és kondicionálások következtében pedig gyakorlatilag szuperember. Csakhogy Sapkowski világának kontextusában ez semmit sem ér: félnek tőle, megvetik, mutánsnak nevezik és leköpik a falusi parasztok. Öt egyébként ez kevéssé érdekli, különösebben nem veszi zokon, hiszen a kondicionálás az érzelmeket is kiölte belőle. Am nem teljesen. Az egész regényfolyamot áthatják Geralt morális dilemmái: hogyan maradjon középen, hogyan döntse el, mi a jó és mi a rossz, sőt, két rossz közül érdemes-e a kisebbiket választani. Ezek a dilemmák, árnyalatok teszik alaposan megmunkált, mély és emberközeli karakterré, sokkal sokrétűbbé, mint bármelyik szereplőt a Trónok harcából, ami a közmegegyezés szerint a fantasy mai non plus ultrája. A Vaják szerzője, Andrzej Sapkowski egyébként furcsa, nehéz így neveld a szörnyedet Rajzolt noir A Canales-Guarnido szerzőpáros Blacksad sorozata a világ egyik legismertebb, noir stílusú, kult képregénye. Minden szereplő egy-egy antropomorf állat, amelynek faja tükrözi a figurák személyiségét, karakterét és szerepét a történetben. A történetek az 1950-es években, az Amerikai Egyesült Államokban játszódnak, a hard-boiled krimi és a film noir jegyeit ötvözik. Főhősük John Blacksad, a macskafejű magánnyomozó, aki a most megjelent második részben, a Hófehér nemzetben egy rasszista bűnügyben nyomoz, (k) Blacksad 2 - Hófehér nemzet Pesti Könyv Kiadó, 2017. 56 oldal. Rachel guberálásból él a jövő egy porig rombolt, névtelen városában. Egyik nap egy furcsa teremtményt talál Mord, a gigantikus zsarnoki medve bundáján, aki egykoron a Vállalat nevű biotech cég folyosóin nevelkedett, majd a rajta végzett kísérletek után megnőtt, a kínzások eredményeként pedig megőrült és elszabadult. Azóta rettegésben tartja a várost, de ugyanakkor élelemmel is ellátja a bujkáló lakókat. Rachel a teremtményt Borne-nak nevezi el, aki először semmire se hasonlít - egy kis zöld dudor csupán, ami akár a Vállalattól is eredhet. A Vállalatról pedig azt pletykálják, hogy habár jelentős károkat szenvedett el, de mindmáig létrehoz furcsa lényeket, és olyan távoli helyekre küldi őket, ahova még nem ért el a pusztulás. Rachel és Borne között különösen szoros kapcsolat alakul ki, de ebben a világban minden kötelék csapda, és bármilyen gyengeség könnyen megölheti az embert. A lány hazaviszi a teremtményt a földalatti menedékébe, és a drogokkal kereskedő szeretőjét, Wicket is sikerül meggyőznie, hogy fogadják be a titokzatos jövevényt. De ebben a furcsa, szinte már családként funkcionáló háromszögben mindenkinek titkai vannak, és amit Rachel a Vállalat épületének elfeledett mélységében talál, az mindent és mindenkit örökre megváltoztat. Jeff VanderMeer a megosztó Déli Végek-trilógia után egy olyan, a műfajt még jobban feje tetejére állító regénnyel jelentkezik, ahol sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő nem az, aminek látszik. A Borne az év egyik legeredetibb regénye, amely szerzőjét napjaink egyik legfontosabb sci-fi-írójává teszi, (k) természetű ember. Cinikus és szarkasztikus a humora, néha pedig a kelleténél nyersebb az író-olvasó találkozókon is — ez a humor pedig áthatja a .Vaják-könyveket. Mivel közgazdászként és kereskedőként dolgozott fél életében, nagyon „hatékonyan”, pontosan, kiszámítottan adagolva mesél. Néha szándékosan öncélú, de általában bejönnek a számításai. Nagy ötlete, hogy ismert lengyel és más európai meséket értelmez át, dől gőz bele realista fantasyvilágá*' így lett például Hófehérkéből megalázott, bosszúszomjas zon, A szépség és a szörnyen pedig egy újragondolt, a rozs cukormáztól megfosztott, t szerelmi történet a Vaják-um zumban. Sapkowski ugyanakk, nem fulladt bele saját kreativitásába. Szereplőit fokozatosan emeli át mikroközegükből, hétköznapjaikból egy nagyívű, komor, epikus mesébe, mindenfajta erőlködés nélkül. A nagy finálé előszobája A magyar olvasók nemrég vehették kezükbe a regényfolyam hatodik kötetét, A Fecske-tornyot, mely a történet nagy fináléjának előszobája. S érdemes ezeket a könyveket magyarul elolvasni. Az első öt kötet fordítója, Szathmáry- Kellermann Viktória fantasztikus munkát végzett. O magyarította a nehezen lefordítható, lengyel wiedzmin szót az elsőre furcsán hangzó, ám zseniális vajákra, és óriási nyelvi gazdagsággal, minden apró árnyalatot kiemelve ültette át magyarra Sapkowski kimunkált, szofisztikáit eredeti szövegét. A legújabb kötetet már Hermann Péter fordította, az ő szövege kicsit feszesebb, gördülékenyebb lett, de nem kevésbé minőségi - és szerencsére láthatóan Szathmáry-Kellermann munkájára támaszkodott, így az átmenetet észre sem lehet venni, és következetlenségek sincsenek. A Vaják-történetek tehát a középeurópai fantasy gerincét és mesterművét jelentik. A szomorú csak az, hogy már csaknem két évtizedesek S azóta sem bukkant fel ilyen nagyszabású, minőségi fantasy- opus - így egy ideig még meg kell elégednünk a Nyugatról ideáramló jobb-rosszabb történetekkel. Nincs velük baj. Csak nem a mieink Finta Márk Andrzej Sapkowski: Fecske-torony. PlayON, 2017. 431 oldal. Jeff VanderMeer: Bome. Agave Könyvek, 2017. 320 oldal.
