Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-27 / 121. szám, szombat
www.ujszo.com I 2017. május 27. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Egyértelmű üzenet Többé nem élvezhetik felhőtlenül az életet A manchesteri merénylet legfiatalabb, nyolcéves áldozata talán élete első stadionkoncertjén volt aznap. Talán heteken át győzködte a szüleit, hogy vegyék meg a jegyet, kísérjék el, engedjék el a szomszéd lány anyukájával. Tőlünk nyugatabbra ugyanis nem Halász Juditot hallgatnak az ilyen korú gyerekek, hanem a számukra kifejlesztett poptermékeket fogyasztják. Ariana Grande a nyuszifules fejpántjával, hosszú lófarkával, köny- nyen emészthető, ám profi módon összerakott dalaival és a fiatal Mariah Carey-t idéző hangjával pont belepasszol a kamaszodók világába, sőt - ami a legfontosabb: a szüleiknek is tetszik. Ráadásul ő már az internet- korszak terméke, a Twitteren 46 millió, az Instagrammon 106 millió ifjú követővel, akik folyamatosan kapják a helyes kis videókat és a „Légy önmagad!” típusú életvezetési tanácsokat. Ha lenne egy kamaszodó lányom, biztosan elengedném/elkísérném egy ilyen tinisztár koncertjére. Már csak azért is, mert nekem annak idején nem adatott meg ez az élmény. A nyolcvanas években kevés információjutott el Rimaszombatba Leif Garrettről, Rick Springfieldről, a Teens együttesről vagy a Musical Youth-ról, akikért én ldskamaszként rajongtam. Azt meg el sem tudtam képzelni, hogy valaha élőben is láthatom őket. (Nem is láttam.) Akik kiütést kapnak a tinipoptól, nyilván sosem próbálták egy kamasz szemével nézni a dolgot. Ariana Grande például egyszerre cuki, szexi és öntudatos, kislányok milliói szeretnének hasonlítani rá. Egy stadionkoncert a sztár közelsége mellett egyéb pozitívumokat is kínál számukra. A többi rajongóval alkotott közösségben rejlő erő megtapasztalását, hogy lám, milyen sokan szeretik azt, akit én. A szabadság érzését, hogy az ember kieresztheti a hangját, ugrálhat és kiabálhat. A felnőtt életbe való belekóstolást - mert hiszen a koncertre járás alapvetően a „nagyok” kiváltsága. Gyakran mondom szülőknek, hogy ne igyekezzenek minden áron befolyásolni gyermekeik zenei ízlését. Hagyják, hogy maguktól bukkanjanak rá arra, ami tetszik nekik, és szépen járják végig a lépcsőfokokat Justin Biebertől Thundercaten át az avangárd dzsesszig. Engedjék el őket koncertekre, hadd tanuljanak önállóságot, hadd szívjanak magukba minél több élő zenét, hadd legyen közösségi élményük. Nyilván a nyolcéves manchesteri Saffie Rose Roussos anyukája is így gondolta ezt. A kislány a lelátóról kifelé menet úgy érezhette, övé a világ. Talán még egy rózsaszín lufit is sikerült elcsípnie az Ariana-kon- certek fináléjának kötelező lufiesőjéből (gondosan megválasztott szín, remekül eltalált forma és méret). Boldog volt, tele bizakodással, bátorsággal, vagánysággal. A merénylő nem véletlenül robbantott ott, ahol. Egy egész generációnak „üzent” ezzel. Azt üzente, hogy többé nem élvezhetik felhőtlenül az életet. Manchesteri gyász lufikkal (TASR/AP-felvétel) Fasisztát pártjáról LAJOS P. JÁNOS A Legfelsőbb Bírósághoz fordult a főügyész, azt kérve, hogy a testület oszlassa fel a Kotleba - Mi Szlovákiánk Néppártot, mert a párt az összegyűjtött bizonyítékok alapján szélsőséges politikai alakulat, fasiszta irányvonallal, programjával és tevékenységével sérti Szlovákia alkotmányát, törvényeit és a nemzetközi szerződéseket. Jobb későn, mint soha. A főügyész végre megtette azt, amit már régen meg kellett volna. A bíróság döntését nem lehet előre biztosan megjósolni, például azért, mert a. jogszabályokat sokféleképpen lehet magyarázni, vagy azért, mert a bírói testület sem hibátlan, és az ügyészi indítványban is lehetnek hibák. Azonban az már önmagában előrelépés, hogy az ország Főügyészsége nyíltan fasisztának nevezi Kotleba pártját, ami önmagában is elég erős minősítés. Jaromír Čižnámak ebben az esetben legfeljebb azt hányhatjuk a szemére, hogy mindezt csak most tette meg, ráadásul lakossági beadványok alapján. Az ügyészségnek ugyanis hivatalból kötelessége a törvényesség betartásának ellenőrzése - a politikai pártok esetében is. Sokkal hatékonyabb és megelőző jellegű lett volna egy ilyen beadvány még jóval a 2016- os parlamenti, vagy akár a 2013-as megyei választások előtt, amivel akár azt is meg lehetett volna előzni, hogy Kotleba négy éven át uralkodjon Besztercebánya megyében és négy évig üldögéljen a parlamentben. Ugyanakkor hamisak azok a hangok, amelyek szerint a párt feloszlatásának kezdeményezése csak Kotlebáék malmára hajtja a vizet, csak még nagyobb népszerűséget hoz nekik. Ilyen esetben nem lehet politikai megfontolások alapján lépni, nem szabad azt mérlegelni, hogy ez kinek mennyi politikai pontot hozhat. A Főügyészség indítványa nemcsak Kotleba pártját, hanem a párttal csendben, egyelőre csak regionális szinten együttműködő politikusokat is érinti. Nem takarózhatnak azzal, hogy hát „legálisan működő, a választók által helyzetbe hozott pártról” van szó. Nem. Ha eddig nem tudták volna (egyébként persze hogy tudták), a Főügyészség most kimondta: fasiszta pártról van szó, és ha ezt a bíróság is megteszi, akkor mindenkinek, aki Kotlebával egyezkedik, tudnia kell, hogy fasiszta politikussal egyezkedik. Márpedig fasiszta politikussal nem adunk át közösen kerékpárutat, nem állunk vele egy színpadra, nem engedjük be a kultúrházba. Azt se feledjük, hogy a párt nem egy semmiben lebegő intézmény, párttagok alkotják. A liberális pártot liberálisok, a konzervatívat konzervatívok, a baloldalit baloldaliak, a fasisztát meg fasiszták. Vagy legalábbis többségében fasiszták. És mert fasiszták, az új pártjuk is az lesz, ha a feloszlatás után pártalapítással próbálkoznak. Vagyis a főügyész által most elindított folyamat csak akkor lehet sikeres, ha az ĽSNS megszüntetésének esetére már előkészített új Kotleba-párt betiltását is kezdeményezik, és sokkal korábban, nem lehet éveket várni. Emellett nemcsak a párt ellen kell fellépni, hanem annak képviselői, vezetői ellen is. És nem csak ellenük, mert Kotlebáékon kívül több olyan szerveződés is van, amely fasiszta pártot akar/akart létrehozni, céljaik, eszközeik nagyon hasonlóak, vagy még rosszabbak. FIGYELŐ Orbán Mószáros Lőrinc vagyonáról Kövér László házelnököt fideszes lakossági fórumon kérdezték Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vagyonosodásáról. „Megértem, és nem is tudok vele mit kezdeni. Idegesíti az embereket.” Kövér szerint a Mészáros-ügyhöz neki semmi köze. „Nem az én felelősségem, nem vagyok sem Mészáros Lőrinc, sem az, aki az ő közbeszerzéseit elbírálta.” Tegnap Orbán Viktort kérdezték Hódmezővásárhelyen Kövér kijelentéséről. A kormányfő úgy válaszolt, „ma jd minden vállalkozó és állampolgár eldönti, hogy mi idegesíti, ebben a kormány nem ad tanácsokat. Az üzlet a vállalkozókra tartozik, a közélet a politikára” - tette hozzá Orbán. (444 hu) Csönd van. A dudva, a muhar T öbb mint két hete fogadta el a parlament a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényt. Azonban hiába vártunk mindeddig, hogy a Magyar Közösség Pártja megszólaljon ebben az egész közösség számára nagy horderejű ügyben. Furcsa ez a hallgatás. Az Új Szó kérdésére Menyhárt József MKP-elnök csak annyit jegyzett meg a törvényről, hogy örül neki, azonban „el kell mondani, hogy ez még elég messze van attól, amit né- hányak a nemzetiségek kulturális önrendelkezéseként definiálnak. A mostani alapot és létrejöttét inkább a szakmai önrendelkezés megerősödésének, a szakma autonómiájának fogom fel. Ez azért jó, mert a szakmaiság megerősödött.” Nem sikerült megfejtenem az elnök úr szavainak értelmét, ezért is idéztem pontosan. Főleg annak tükrében tűnik Menyhárt válasza érthetetlennek, hogy pártja 2029-ig (!) érvényes programjában nem is szerepel a kulturális autonómia szóösszetétel. Pontosabban egyszer igen, de teljesen általános értelemben, a kultúra és a politika különneműségét kiemelve. Az autonómia/önrendelkezés kifejezés ezen kívül még kétszer szerepel, községi és egyházi autonómiáról beszél. A párt honlapján elérhető másik dokumentum, a barokkos című „A . szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei” viszont az önrendelkezést teszi meg fő témájává. Ez viszont a kultúra szempontját hagyja ki szinte teljesen, csak helyenként hozza szóba az említés szintjén. Ebből a szövegből az derül ki, hogy a kulturális autonómiát egy átfogó kisebbségi autonómia részterületeként értik. Vagyis gyakorlatilag megint csak egy pártpolitika által felügyelt kisebbségi önkormányzati rendszerbe vonnák, ami kulturális-szakmai szempontból nem jelent függetlenséget, és innen nézve visszalépés lenne a mostani kulturális alaphoz képest. Az autonómia kérdése persze még más szempontok alapján is megközelíthető volna. Lehetne arról is beszélni például, hogy miért nem lett nagyobb az alap autonómiája, miért a miniszter nevezi ki, és nem a kisebbségi kultúrák képviselői választják meg az alap igazgatóját. Ugyanakkor látni kell, hogy a politika kompromisszumok mentén zajlik, nem lehet mindenki számára tökéletes megoldást találni - viszont minderről aj án- latos volna, ha vita folyna. Talán ennek a bonyolult autonómiaproblémának a szálazása tart ilyen sokáig a MKP számára? Vagy vajon azt méricskélik, hogy Magyarország mennyivel ad több támogatást? (Igaz, csak aNER-kompati- biliseknek, és csak addig, amíg áll a NER...) A szlovmagy közösségnek kétségtelenül jót tenne, ha végre elindulna a szakmai párbeszéd a kultúra és a kultúrpolitika kérdéseiről. Akár arról, hogy miért jó ez a törvény, akár arról, ami problémát jelent benne. Az MKP is megmutatkozhatna a vita során, pozitív fellépésével karaktert kaphatna. Láthatnánk, miben különbözik a Hídtól, és ha a magyarországi forrásokat is a vita témájává tennék, azt is, miben különbözik a Fidesztől. De ehelyett csönd van. S miként Mándy Iván mondja: „Az arcok a Nemzeti Kávéházban merevek és mozdulatlanok, akárcsak bélyegre ragasztották volna őket.”
