Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-03 / 101. szám, szerda
www.ujszo.com | 2017. május 3. KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 117 Nem akarnak parkolót a környéken lakók A pálya és a játszótér építése hamarosan befejeződik (A szerző felvétele) LECZO ZOLTÁN Újabb egyeztetést tartanak, ezúttal a beruházás helyszínén. imámmá Hamarosan befejeződik annak a crossfitpályának az építése, melyet nagyrészt állami támogatásból alakítanak ki két bérház között, ám az ugyanitt építendő parkolók ügye továbbra is megoldatlan. Ez ügyben tavaly a környéken lakók egy csoportja petíciót juttatott el a városvezetéshez, mivel kifogásolták a beruházás bizonyos részleteit. A tiltakozók azt kérték, hogy a 25 ezer euró állami támogatással és 20 ezer euró saját forrás bevonásával készülő fejlesztéssel kapcsolatban rendezzenek lakossági fórumot. A kérésnek eleget tettek. A találkozón nem sikerült egyezségre jutni az összes vitás kérdésben. Fülöp Erzsébet, az egyik bérház lakóközösségének vezetője korábban elmondta lapunknak, azt szerették volna elérni, hogy a város vezetésével a beruházás helyszínén tárgyaljanak a problémákról. Semmiképp sem akarják ugyanis, hogy parkoló épüljön a területen. Az ellen, hogy a parcellát parkosítsák, vagy játszótérként használják, nincs kifogásuk. A crossfitpálya - illetve inkább a parkolók - ügye a nemrég tartott lakossági fórumon is újra napirendre került. Pataky Károly polgármester akkor úgy tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a pálya és a játszótér építése heteken belül befejeződik, de parkolót egyelőre nem építenek. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, a parkolók hiánya a város minden részén, a crossfitpálya közelében is komoly gondokat okoz. A városvezetés olyan beruházást nem akar megvalósítani, amely zavarná a környéken lakókat, de azt sem engedheti, hogy parkolók hiányában a füves területen parkoljanak az autók. Pataky Károly elmondta, hamarosan újabb találkozót szerveznek a beruházás helyszínén. Az sem kizárt, hogy a parkolót a bérházak másik oldalán alakítják ki, bár előtte az ottani parcellák tulajdonjogi viszonyait rendezni kell, és más problémákat is meg kell oldani. Átadnák a díszpolgári címet, de nincs jelölt Idén is átadnék a díszpolgári címeket és más kitüntetéseket a bodrogközi városban, ém eddig egyetlen jelölés sem érkezett a városi hivatal illetékes részlegére. 2015- ben volt arra példa, hogy a kevés jelölés miatt nem adták át az elismeréseket. Hosszú idő után 2014-ben adták át újra az elismeréseket. Díszpolgári címet kaphat az a személy, aki nem a város lakosa, de a helyi közösségért elismerésre méltó tevékenységet fejtett ki. A Pro Űrbe díj egyéneknek és csoportoknak is odaítélhető, ezzel pénzjutalom is jár. Egyéni díjazottak 300 eurós jutalmat kapnak, a 10 főnél kisebb csoportok, társulások vagy egyesületek 1500-at, ennél nagyobb egyesületek tagjainak összesen 1000 euró jár. Királyhelmec Polgármesterének Díját szintén a településért munkálkodó személyek vagy csoportok kaphatják meg. Molnár Ildikó, a városi hivatal közigazgatási és szervezési osztályának vezetője elmondta, a jelölés módja és határideje nem változott. Kitüntetések adományozására a városban működő intézmények vezetői és alkalTavaly Kopasz Viktor fotóművész vehette át a Polgármester Díját (Képarchívum) mazottai, társadalmi, gazdasági szervezetek, egyesületek, érdek- képviseleti szervek, valamint magánszemélyek tehetnek javaslatot július 31-ig. Bővebb információ az ildiko.molnarova@kralovskych- mec.sk e-mail címen vagy a 056/63 215 24, és a 0918 684 702-es telefonszámon, személyesen a városi hivatal szervezési és közigazgatási osztályán (II. emelet, 18. sz. iroda) kérhető. Az osztályvezető elmondta, az elismeréseket - szakítva a hagyományokkal - nem szeptemberben, a Bodrogközi Kulturális Fesztivál idején, hanem október 13-án adnák át. A tervek szerint ezen a napon díjazzák a Tóthpál Gyula Fotóverseny győzteseit is, a pálya- művekből kiállítás nyílik Király- helmecen. 2015-ben volt arra példa, hogy a kevés jelölés miatt az elismeréseket nem adták át. (Iz) Osgyán - egy ódon kastély végnapjai SZÁSZI ZOLTÁN Napról napra romlik Osgyán várkastélyának állapota. A Luzsénszky család egykor pazarul berendezett lakóhelye mára életveszélyes állapotba került, nemrég egy avartűz miatt kis híjén elpusztult a meglévő fazsindelytető is. Osgyán várkastélyának sorsa mintapéldája lehetne annak, az elmúlt 75 évben hogyan bántak a múlt emlékeivel. A település fölötti, a Száraz-patak szintjéhez képest mintegy nyolcvan méter magas dombra épített várkastély egy 13. századbeli, kerek sarokbástyás vár alapjaira épült a 16. században. Dicső múlt, szomorú jelen Osgyán első írásos említése 1265- ből származik, a vár alapítása is valószínűsíthetően erre az időre, a tatárjárás utáni nagy várépítkezések idejére tehető, eredetileg a keletnyugati irányú kereskedelmi utak felügyeletét és védelmét látta el. A hely arról is híres, hogy egy jó időre a husziták is befészkelték magukat falai közé, csak 1460-ban, Corvin Mátyás hadainak sikerült visszafoglalnia a várat. Osgyán vára még egyszer fontos szerepet kapott a történelemben, amikor a Bocskai-fel- kelésben részt vevő hajdúk 1604- ben elfoglalták. Parancsnoka az a Németh Balázs hajdúkapitány volt, aki erős híve volt Bocskainak, őt látta volna szívesen a magyar királyi trónon. A kapitány azonban sajnos nem volt túl jó stratéga, elhagyta a várat és kirohant a Basta generális vezette császári seregre, ott foglyul ejtették, majd a várban maradt védők szeme láttára kegyetlen módon kivégezték. Ezután Osgyán elesett, az erősséget feldúlták, súlyosan megrongálták. Újjáépítése, átalakítása több szakaszban történt, új birtokosai sorrendben a Bakos, a Kor- ponay, majd a Luzsénszky család lett. Az egykori rideg várból pazar külsejű, pompás berendezésű főúri lakot varázsoltak, zárt belső udvarral, számos melléképülettel, még mai csekély maradványai alapján is igen impozáns angolparkkal körbevéve a kétszintes, sarokbástyás épületegyüttest. A Luzsénszky család empire stílusú családi sírboltot is építtetett a kastély mögé, amelynek ma már csak a romjai vannak meg. A kastély egykori ura, Luzsénszky Henrik (1869-1907) gazdag műgyűjteményét is itt őrizte, majd az első Csehszlovák Köztársaság idején elköltözött innen a család, a várkastély a két világháború közt az Orsolya rendi apácák otthona volt, amiről a helyi temető apácasírjai is tanúskodnak. A pusztító háború Osgyánt 1944 decemberében érte el a front, súlyos harcok voltak a Ki tudja, meddig dacolnak még az idővel a vén falak (Szász! Fanni felvétele) környékén, a visszavonuló német csapatok a várkastély fölötti stratégiai helyen ásták be magukat, emiatt a várkastély keleti és északi szárnya súlyos belövéseket kapott, statikája megrendült. A még meglévő egykori berendezési tárgyakat szétrabolták, a tető beázott. 1946- ban romániai menekültek laktak itt egy ideig, majd miután teljesen lakhatatlanná vált az épület, sorsára hagyták. Az 1950-es években egy gyors állagmentést elvégeztek rajta, ez mentette meg a végpusztulástól. Az 1980-as években a kastély délnyugati homlokzatát is renoválták, tervek készültek további kihasználására, szállodaként és üdülőközpontként képzelték el a Tájoló Osgyán várkastélyát az R2- es gyorsforgalmi útról a 16- os útra letérve érhetjük el. Helyben szinte teljes körű turisztikai szolgáltatás van. A várkastély bejáratának GPS-koordinátái 48,379/19,895. jövőjét. A rendszerváltáskor ezek a tervek füstbe mentek. 1992-ben került a község tulajdonába, azóta többször gazdát cserélt, néhány észszerűden építészeti beavatkozást is elvégeztek rajta, az új tulajdonosok is szállodaként építették volna újjá, de ebből sem lett semmi. Óvatos becslések szerint is több tízmillió eurós nagyságrendű beruházással lehetne csak helyreállítani. A község lehetőségeihez mérten próbálja megőrizni, legalább a környékét rendben tartani. A park ősi fái elpusztultak, a családi sírbolt omladozik, a kastély belső udvarának boltíves, árkádos folyosói élet- veszélyesek. A természet lassan visszafoglalja Osgyán várkastélyát. Hacsak csoda nem történik, néhány éven belül szegényebb lesz egy értékes műemlékkel az amúgy is hátrányos helyzetű vidék.