Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-15 / 110. szám, hétfő
4 I VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 2017. május 15. I www.ujszo.com Gyűlölködők egykor és ma SZALAY ZOLTÁN T anulságos volt végignézni a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény múlt heti parlamenti vitáját. A vitában egyedül Kotleba pártjának képviselői szólaltak fel, azzal érvelve, a kisebbségi kultúrára szánt összegből inkább bérházakat kellene építeni Késmárkon vagy Tőketerebesen. Ugyanúgy felemlegették, milyen kevés pénzből (ti. évi másfél millió euróból) kell gazdálkodnia a Matica slovenskának, amelyet ráadásul azért is kritika ért, mert a fasiszta szlovák államot éltető videót készített és tett közzé. Elhangzott az is, ez a törvény a szlovák állam leépítését szolgálja. Valahonnan ismerősnek tűnhetnek ezek az „érvek”. A törvényjavaslatot beterjesztő Marek Maďarič kulturális miniszter néhány évvel ezelőtt még hasonlóan véresszájúan támadta a Radiéová- kormány kisebbségi nyelvtörvényét, azzal riogatva, a beterjesztők Orbán Viktor ügynökei és a szlovák állam szétverésén dolgoznak. Ma ugyanez a Marek Maďarič már azt állítja, a kisebbségek megérdemlik a támogatást, Orbán Viktort pedig főnökével, Robert Ficóval egyetemben nagyszerű államférfinak tartja, aki nem Szlovákia szétverésén dolgozik, hanem elévülhetetlen érdemei vannak a közép-kelet-európai nemzetállamok önállóságának megerősítésében. A Smer és a Szlovák Nemzeti Párt képviselői egyhangúlag a javaslat mellett szavaztak, egyedül az „aktuális” fasiszták, Kotlebáék nyomtak nemet, és Boris Kollár celebképviselői, valamint néhány SaS-es „liberális” tartózkodott. Valóban megváltoztak volna a Smer és az SNS elvei? Vagy ez a furcsa pálfordulás ékes bizonyítéka annak, hogy ezek a pártok bármikor bármiféle elveket félretesznek a hatalmuk megtartásáért? Félreértés ne essék, fantasztikus dolog, hogy azok, akik néhány éve még sugárban okádták a magyargyűlöletet, mára ennyire megjuhá- szodtak, csak nehéz ezt így elsőre feldolgozni. Az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi történik. Hogy vajon ez tényleg ennyire simán megy? Nem, valószínűleg nem megy ennyire simán. Ahhoz, hogy valaki ebben az országban szilárd, hosszú távú hatalmat szerezzen, mindig jól jött a magyarellenes uszítás, a Smer nagyon jó jegyekkel járta ki Vladimír Mečiar iskoláját. A magyarokkal való szövetkezés kétségbeesett hatalommegtartó lépés volt a részükről, ám ne kételkedjünk: ha szükség lenne rá, pillanatok alatt visszakapnánk ugyanazt a régi Maďaričot, akit annak idején megismertünk. Ki tudja, talán ő is hitelesebbnek érezné magát régi szerepében. A kisebbségi alapnak örülünk, és bízunk benne, hogy valóban javít a hazai magyar kultúra régóta siralmas körülményein. Az örömbe némi üröm is vegyül, mert nehéz elhinni, hogy a kormányt teljes egészében őszinte szándék vezérelné a kisebbségek védelme terén (tegyük hozzá: ilyen kormányt Szlovákiában nehéz is elképzelni). Ha optimistán nézzük a dolgot, azt mondhatjuk, felejtsük el, hogyan született, inkább próbáljuk belőle kihozni a maximumot, és éljünk végre ezzel a - nyilván nem tökéletes, de minden eddiginél fejlettebb - autonómiamodellel, amire olyan sokat áhítoztunk, és amit a hazai kisebbségek már rég megérdemeltek volna. Ha pesszimistán, hozzá kell tennünk, tartunk tőle, hogy mindezért még nagy árat kell fizetnünk, mert a Smer nem szokott semmit ingyen adni. Ha realistán, látnunk kell: a korábbi Smemek és SNS-nek van utánpótlása, a magyarellenes politika nem veszett ki, legalább két erősödő politikus - Marian Kotleba és Boris Kollár - kész bármikor nagyot rúgni a magyarokba, hogy tovább növekedjen. Ez legalább egyszerű képlet: aki őket - akár közvetlenül, a szavazatával, akár közvetetten, a „hagyományos politika” hatalmi visszaéléseken alapuló diszkreditálásával hatalomra segíti, az kivégzi a hazai demokráciát. Komoly problémákról Szeretjük a gondokat, VERES ISTVÁN eltehetően senki nem kételkedik abban (pláne ilyenkor, hétfőn), hogy komoly problémáink vannak. Nap mint nap komoly problémákkal találkozunk, vagy ha nem is hoz velük össze személyesen az élet, legalább olvashatunk róluk a lapokban vagy az interneten. Nézünk róluk tudósítást a tévében, hallgatunk róluk valamit a rádióból. Szóval a problémák életünk részei, sajnos. A problémák okozzák például azt a kellemetlenjelenséget, hogy életünk során a kellemes tevékenységekre kellemetlenül kevés időnk marad. De foglalkoznunk kell a problémákkal, viaskodni velük, vagy legalább olvasni, beszélni róluk, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a problémákat ne söpöijék a szőnyeg alá, hiszen úgy sosem lesznek megoldva. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de én úgy érzem, hova tovább, egyre komolyabb problémáink vannak. Mellesleg ahogy a napok, a hetek és a hónapok telnek egymás után, egyre azt sugallja valami, hogy komolytalan problémáink igazából nincsenek mivé is lennénk nélkülük? is. Nagy kár, mert a sok komoly probléma közt jólesne néha legalább egy-két komolytalan. A hét sem csak munkanapok sora, a tanév végén is van nyári szünet. De ne téljünk el a tárgytól, hiszen az komolytalan lenne, ami pedig komolytalan, az hajlamos azt sugallani, hogy ott probléma nincs. Pedig probléma mindenhol van, legfeljebb még nem találták meg, de hát ez csak idő kérdése. A mai átlagember felelősségteljes életvitelének egyik alapkövetelménye, hogy legyen tájékozott, ismeije környezete aktuális problémáit. És ne csak a kömyezetéét, hanem az országéit is, amelyben él, továbbá a szomszédos országok problémáiról is legyen némi áttekintése. Mindezek mellett természetesen nem árt, ha időnként távolabbi tájakon, más földrészeken felmerülő problémákról is tudomást szerez. Mert hát az a logikus, hogy ha egy adott problémáról minél többen értesülnek, annál nagyobb az esély, hogy a problémára valaki megoldást talál. Nem kell tehát felugrani a tévé elől a külpolitikai hírek közben, hiszen a képernyőn bemutatott problémák súlyához mérve nem olyan nagy erőfeszítés visszatartani még néhány percig a pisit. Gondolni kell arra, hogy talán épp mi vagyunk azok, akik segíthetünk. Hogy mi legyen Észak-Kore- ával meg Szíriával. Vagy hogy hová bújhatott az a párizsi merénylő. Sose lehet tudni, kinek, talán éppen itt, a szomszéd faluban magányosan paprikát pikírozó Juliska néninek pattan ki a fejéből a megoldás, amellyel aztán sokaknak segíthet, arról nem is beszélve, hogy egy problémával kevesebb lesz a világban. Ugyanezen az elven működnek az úgynevezett nyitott belterű, idegenül szólva open space irodák is. Ezeket azért fejlesztették ki, hogy az alkalmazottak ne két-három személyes, apró irodákban kuksolva rágódjanak személyre szabott, apró problémáikon, hanem válaszfalak nélküli, nyitott térben, a többi 40-50 ember problémáiból (legyen az telefonbeszélgetés vagy szamárköhögés) rendszeresen értesülve és inspirálódva végezzék feladataikat, csapatként. Hiszen az összekötözött vesszőket nehezebb eltömi, megmondta már Szvetopluk is - az egész újmódi irodásdi igazából az általa felvázolt elven alapszik. Ha lett volna lehetősége 894-ben, hogy szabadalmaztassa, most az egész világ tudná, mi az a Szvetopluk-iroda. De nem volt neki sajnos, mertNyitrán lakott. Ki tudja, talán ez is egy probléma. Vagy ha nem az, majd az lesz. A problémák tehát köztünk élnek. Mi pedig szeretjük a problémáinkat. Mivé is lennénk nélkülük? Az embernek szívéhez nő a saját szemete, mondta nekem 2015 elején egy traktorista. A Charlie Hedbo francia vicclap terhesen ábrázolta a 64 éves Brigitte Macront, aki 24 évvel idősebb férjénél, a francia elnöknél. A kép felirata szerint Emmanuel Macron „Csodákra képes!" Az elnöki házaspár a nagy korkülönbség miatt viccelődés célpontja lett, például Brigitte Macront nem first ladynek, hanem first nagyinak nevezik. Babiš, a szlovák barbár felforgatja a cseh belpolitikát SIDÓH. ZOLTÁN abiš egy szlovák barbár, akinek Csehország nem képes ellenállni - mondta Martin M. Ši- mečka, a Sme és a cseh Respekt lap volt főszerkesztője. Ez látszólag meredek állítás Csehország szlovák származású pénzügyminiszteréről, azonban a mečiari korszakban megedződött vezető újságíró nem túloz. A kétes múltú dollármilliárdos nagyvállalkozó Andrej Babiš ugyanis pénzügyi és médiahatalmánál fogva deformálhatja az egész cseh politikai életet. Olyan eszközöket és módszereket vet be, amelyek a Morva folyó túloldalán eddig ismeretlenek voltak. Drámai esetben az októberre kitűzött parlamenti választások után Prága is hasonló utat járhat be mint Budapest és Varsó, ugyanis a pénzügyminiszter által alapított és uralt párt, az ANO napjainkban messze a legnépszerűbb. Az uniós pénzek lenyúlásával és adóelkerüléssel vádolt Babiš a médián keresztül erőteljes vélemény- formáló erővel bír. „A négy gyerekem és két unokám életére esküszöm, hogy semmiképp nem fogok beleszólni a Mafia kiadóban (a két legfontosabb cseh napilap, a Mladá fronta Dnes és a Lidové noviny ki- adója) dolgozó szerkesztők munkájába” - ígérte a kiadóvállalat megvásárlásakor. Mondani sem kell, hogy azóta sorra kerülnek elő olyan hangfelvételek, amelyeken az hallható, hogy Babiš miként ad eligazítást egyes újságíróknak, milyen kézi vezérlést alkalmaz. Természetesen a két lap hangvétele is megváltozott, a többi párt szennyesét nagy élvezettel teregeti ki, miközben az ANO viselt dolgait csak óvatosan említi. Babiš kétes üzelmei nem most kezdődtek, és az is nyilvánvaló, hogy Bohuslav Sobotka kormányfő sokáig elnézte kormánykoalíciós társa praktikáit. A szociáldemokrata miniszterelnök - érzékelve az októberi választások előtti, pártjára nézve nagyon kedvezőtlen közvélemény-kutatási adatokat - csak két hete borította fel az asztalt egy kétségbeesett tettel: annak érdekében, hogy a pénzügyminisztert leváltsa, felajánlotta kabinetjének lemondását. És itt lépett a képbe Miloš Zeman köztársasági elnök, aki látványosan gyűlöli Sobotkát. A botjára és az alkoholra támaszkodó államfő gyakorlatilag porig alázta a Hra- dzsinba érkező, saját politikai lépéseibe némileg belegabalyodó miniszterelnököt. Zeman a botjával mutogatott Sobotkára, majd szó szerint faképnél hagyta. Sobotka ugyanis a kormány távozása helyett már „csak” azt szerette volna elérni az elnöknél, hogy mentse fel Babišt pozíciójából. A jövő évi újraválasztására gyúró Zeman számára kellemesen alakult a belpolitikai forgószél: lazán elutazott Kínába, de előtte még megkérdőjelezte, hogy lehet-e őt utasítani arra, hogy leváltson egy minisztert. Végül bevetette a figyelemelterelő nehézfegyvert, amnesztiát adott Jiri Kajíneknek, Csehország leghírhedtebb, élet- fogytiglanra elítélt bérgyilkosának. Itt tartunk most. A lakosságot megosztja a pénzügyminiszter ténykedése, a durva befolyásoláshoz, otromba politikai lépésekhez (még) hozzá nem szokó cseh közvélemény felhorgadt, országszerte tüntetések voltak, jelezve, hogy nem tartanak igényt az autokrata vonásokat mutató Babiš és Zeman hókuszpókuszaira. A törékeny demokráciával bíró Szlovákia számára sem mindegy, hogy az illiberális útra térő Magyarország és Lengyel- ország után még egy szomszédja, jelesül Csehország is esetleg arra tart-e. Arról nem is szólva, hogy a Smer és Andrej Babiš között a mélyben kitapintható a kapcsolat, ami a milliárdos esetleges őszi győzelmével bizonyára erősödne, s ez Robert Ficónak szárnyakat adhatna. Innen nézve talán már nincs is kedvünk mosolyogni Zeman teátrális megoldásain, Babiš cseh-szlovák keveréknyelvén, Sobotka kíntól gyöngyöző tar fején.
