Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-15 / 110. szám, hétfő

KÖZÉLET Indul a harc a közmédiáért A kormányt sem fél kritizálni a köztévé, a nézők hitelesnek tartják a hírműsorait Sokan szeretnék bevenni. A Szlovák Televízió épülete. (Tomáš Benedikovič felvétele) Pozsony. Az RTVS az igazgató- választás nélkül is neuralgi­kus pont volt a koalícióban. A lakossági tévédíjak miatt rögtön a kormányzás első hónapjaiban fe­szültség alakult ki Andrej Danko (SMS) házelnök és Marek Maďarič kulturális miniszter között - utóbbi a lemondását is meglebegtette. Az SNS háza tájáról érkező nyilatkozatok szerint a nemzeti párt szívesen venné „szárnyai alá” a közmédiát — a sajtó Karol Farkašovský korábbi műsor­vezetőt emlegette, mint az SNS po­tenciális jelöltjét, ám a nemzetiek képviselője végül nem pályázott. Az SNS és a Smer régóta bírálja a köztévé és a közrádió vezetését. A nemzetiek szerint a közszolgálati média rossz irányba tart, Robert Fico szerint egyenesen ellenzéki bulvárte­levízióvá vedlett a kormányt kritiku­san szemlélő hírműsorai miatt, és mindenképpen cserére van szükség az élén. A közmédia hírműsorai ugyan­akkor egyre jobbak a felmérések sze­rint, Mika vezetése alatt csaknem ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákia gazdasága az elkövetkező években is a legdinamikusabban növekvő gazdaságok közé tartozik majd Európában - ismeri el az Európai Bizottság friss gazdasági előrejelzése. Pozsony/Briisszel. A javulást már a lakosság is megérzi, a munka­helyek egyre nagyobb kínálatának köszönhetően ugyanis a bérek is job­ban nőhetnek. „Gyarapodás jellemzi az európai gazdaságot, az egyenletes növeke­dés várhatóan idén és jövőre is nagy­jából állandó ütemben folytatódik, az egyes tagországok között azonban látványos különbségek vannak” - közölte Pierre Moscovici, az Euró­pai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa az előrejelzés ismertetése­kor. Szlovákia eszerint idén 3 szá­zalékos gazdasági növekedésre szá­míthat, ami az eurózónában az ötö­dik, a 28 tagú Európai Unióban pe­dig a kilencedik legjobb eredmény. megkétszereződött a tévéhíradó né­zettsége, és egyre többen tartják a leghitelesebb híradónak. Jana Laššáková (Smer) lapunknak azt mondta örül, hogy 12-en pályáz­Jövőre tovább javul a helyzet: a szlo­vák bruttó hazai termék (GDP) már 3.6 százalékkal gyarapodhat, ami az eurózónában a harmadik, az EU-ban pedig a negyedik legígéretesebb mu­tató. „Összehasonlításképpen: idén és jövőre az unió egészében átlago­san 1,9 százalékos GDP-növekedés várható. Az eurót használó 19 or­szágban a gazdaság növekedése idén 1.7 százalékos lehet, míg jövőre vár­hatóan 1,8 százalék” - nyilatkozta Katarína Muchová, a Szlovák Taka­rékpénztár elemzője. Szlovákia jó gazdasági teljesítmé­nye Muchová szerint - a növekvő la­kossági fogyasztáson kívül - a beru­házások növekedésével magyaráz­ható. Idén egy, jövőre pedig csak­nem 6 százalékkal nőhet a külföldi beruházások volumene, ami termé­szetesen a foglalkoztatottságon is meglátszik. Idén ez 1,4, jövőre 1,3 százalékkal bővülhet, ami több tíz­ezer új munkahelyet jelent, tovább csökkentve az állástalanok számát. Szlovákia korábban a munkanélkü­liség szempontjából az EU leg­rosszabb helyzetben levő tagállamai közé tartozott. A munkanélküliség nak, mert így „nagyobb a merítés”. A Smer parlamenti frakciója szerinte a jelöltek bemutatkozása után foglal­kozik majd a kérdéssel. Václav Mi­kával nem annyira kritikus, mint Fi­azonban már tavaly 9,7 százalékra csökkent, az Európai Bizottság sze­rint idén 8,6, jövőre pedig 7,6 száza­lékra esik vissza. Az euróövezetben a munkanélküliségi ráta 2017-ben várhatóan 9,4, 2018-ban pedig 8,9 százalékra mérséklődik, vagyis Szlovákia már az átlagosnál is job­ban teljesít. A fogyasztók számára rossz hír ugyanakkor, hogy az ország javuló gazdasági teljesítményével és a növekvő fogyasztással együtt az árak is nőnek majd. Míg tavaly még félszázalékos árcsökkenést mértek, idén már 1,4, jövőre 1,6 százalékos áremelkedéssel számolhatunk. A javuló gazdasági mutatók az ál­lam gazdálkodásán is meglátszanak. Szlovákia gazdasága I Mutató I 2017 í I 2018 I GDP-növekedés 3% 3,6% Munkanélküliség 8,6% 7,6% Foglalkoztatottság növ. 1,4% 1,3% Infláció 1,4% 1,6% Államadósság (GDP %-a) 51,5% 49,8% • Forrás: Európai Bizottság, tavaszi prognózis co. A számok azt mutatják, hogy a köztévé erősödött, és Laššáková sze­rint a hírműsorok objektívebbek. „De még sok kiaknázatlan lehetőség van a közmédiában” - tette hozzá. Tavaly Szlovákia államadóssága az ország GDP-jének 51,9 százalékát tette ki, jövőre ez 49,8 százalékra csökkenhet. Peter Kažimír pénzügy- miniszter szerint Szlovákia ezzel a legkevésbé eladósodott uniós tagor­szágok közé tartozik. Az euróövezeti GDP-arányos államadósság még jö­vőre is 89, az EU egészét tekintve pe­dig csaknem 84 százalékos lesz. Moscovici is elismerte azonban, hogy a most közzétett előrejelzés nem szentírás, hiszen a világgazda­ság számos kihívással néz szembe, ezek pedig jelentősen módosíthatják az előrejelzéseiket. „A kockázatok a téli helyzethez képest kisebbek, a gazdasági kilátások azonban to­vábbra is bizonytalanok. A külső kockázatokat egyebek mellett az Egyesült Államok jövőbeli gazdasá­gi és kereskedelmi politikája, vala­mint a tágabb geopolitikai feszültsé­gek jelentik. A kínai gazdasági ki­igazítás, az európai bankszektor ál­lapota, továbbá a brexit-tárgyalások ugyancsak kockázatnak minősül­nek” - vallja az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa. (ml, TASR) Hackertámadás a nyitrai kórház ellen Nyitra. Pénteken délután egy­kor kaptak utasítást a kórház al­kalmazottai, hogy kapcsolják ki a számítógépeiket, mert azokat ví­rustámadás érte. ,Néhány gép monitorján egységes vörös szín jelent meg és egyáltalán nem le­hetett továbblépni. A traumato­lógián sikerült elsőként működőképessé tennünk a rend­szert, utána a sebészeten és a kar­diológián. A szakemberek egész hétvégén dolgoztak a probléma kiküszöbölésén, de a pszichiátriai osztály számítógépei még vasár­nap sem működtek. Elképzelhe­tő, hogy néhány szakrendelő gé­peit nem sikerül hétfőig beindí­tani, ezért a rendelés tovább tart­hat a megszokottnál” - mondta Tatiana Timková, a kórház szó­vivője. Az intézmény igazgató­sága arról biztosított mindenkit, hogy a betegek adatai nem ke­rültek illetéktelen kezekbe és a sürgősségi, valamit fekvőbeteg­ellátást sem kell a kibertámadás miatt korlátozni. (vm) 2017. május 15. | www.ujszo.com Átadták a helytállásért díjat Érsekújvár. Tegnap átadták a Pro Probitate - helytállásért díjat, amelyet 1994-ben alapítottak Es­terházy János politikus tiszteleté­re. Idén az elismerést az érsekúj­vári járásbeli Nánán született Dá­niel Erzsébet vette át közösség- szervező tevékenységéért, éve­ken át volt a Csemadok Érsekúj­vári Területi Választmányának elnöke. A díjazottat Bárdos Gyu­la a Csemadok elnöke méltatta. Dániel Erzsébet a Limes Ana- vum Regionális Honismereti Társulás és a Szülőföldért Polgári Társulás elnöke. Áder János ma­gyar államfő munkáját a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés­sel jutalmazta. (száz) Pozsonyból Kassára sztrádán csak 2026-ban Pozsony. Csak 2025-re vagy 2026-ra sikerülhet összekötni Pozsonyt Kassával a Dl-es autó­pályával - ismerte el Érsek Ár­pád közlekedési miniszter a köz- szolgálati rádió hétvégi vitamű­sorában. Vitapartnere, Eduard Heger (OĽaNO-NOVA) emlé­keztette a minisztert: a kormány- programban még 2020-ra ígérték az említett sztráda átadását. (TASR) Növekedési pályán a gazdaság az intemetfejlesztésre szánt uniós milliókat is Elbukj uk zú A közlekedési tárca végleg leállította a passzív infra­struktúra atlaszára kiírt pályá­zatot, ami lényegében az inter­net-hozzáférés fejlesztését jelenti. A több tízmillió eurés, hibákkal tarkított projekt esetében ugyanis fennállt a veszély, hogy az EU nem fizeti ki az erre szánt támogatást. Pozsony. A passzív infrastruktúra atlaszára kiírt pályázatot még az elő­ző Fico-kormány közlekedési mi­nisztere, Ján Počiatek hirdette meg. Az EU célja ugyanis az, hogy 100 százalékos lefedettséget éljünk el 30 Mbit/s sebességű internet esetében, és meg kellene teremteni annak a felté­teleit is, hogy az európai háztartások legalább 50%-a 100 Mbit/s sebességű internet-hozzáféréssel rendelkezzen. Ehhez nyújtott volna segítséget a passzív infrastruktúra atlasza (API), amely átfogó képet adhatna azokról a hálózati vezetékekről, építkezések­ről, autópályákról, vasútokról, ame­lyeken keresztül olcsóbban áthúzha­tó a vezetékes internet. Az informá­ciós rendszernek köszönhetően pél­dául fel lehetne mérni, hogy hol lesz­nek útbontások, karbantartások és más építkezési munkák, s egyidejűleg az internetes kábeleket is behúzhat­nák az adott területen. A rendszer be­állításától függően azt is fel lehetne mérni, hogy merre van kiépítve a konkurencia hálózata, illetve hol he­lyezhető el saját vezeték. A Počiatek által meghirdetett pályázatnak már megvolt a nyertese is, a Slovak Tele­kom, amely a rendszer kiépítéséért 48 millió eurót kapott volna. A projektet már az előző közleke­dési miniszter, Roman Brecely is kri­tizálta. Elemzői csoportot állított fel, amelynek az volt a feladata, hogy megvizsgálja a pályázat tisztaságát. Kiderült, hogy a projekt kidolgozását nem előzte meg mindenre kiterjedő hatástanulmány, így rengeteg mű­szaki és finanszírozási részlet tisztá­zatlan maradt. Múlt héten Peter Pellegrini beru­házásokért és informatizációért fele­lős kormányfohelyettes arra is fel­hívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság valószínűleg leállítja az er­re szánt támogatás folyósítását. „Az integrált infrastruktúra operatív programból jött volna a pénz, de erő­sen kételkedünk a projekt sikeressé­gében. Szinte biztosra vehetjük, hogy nem számíthatunk az uniós támoga­tással” - mondta Pellegrini. Érsek Arpád közlekedési miniszter ezt kö­vetően döntött úgy, leállítja a projek­tet. „Egyetértettünk Pellegrinivel ab­ban, hogy ez nem az a program, amit szeretnénk” - mondta Érsek. A tárca a további lépésekről egyelőre nem nyilatkozik, elemzi a lehetséges for­gatókönyveket. Szűkszavúan nyilatkozott az ügy­ben érdekelt Slovák Telekom. „Amíg nem vagyunk tisztában a projekt le­állításának okaival, addig a további lépésekről sem beszélhetünk” - mondta Peter Kintiján, a Slovak Te­lekom szóvivője. (TASR, mi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom