Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-10 / 106. szám, szerda
www.ujszo.com | 2017. május 10. DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 115 Telehordták szeméttel a védett kőbányát A sziklafalak porladnak, az erózió a közelben lakók telkeiből is több négyzetméternyit lekanyarított Vannak, akik csak kerülővel tudnak kijutni a saját udvarukból Kalandorok és költészetkedvelők találkoztak VRABEC MÁRIA Az önkormányzat azt ígérte, stabilizálja a város közepén található kőbánya omladozó falait. Ehelyett építési hulladékot hordatott a védett természeti képződménybe. NYITRA A Rolfes bányában utoljára a háború után termeltek ki mészkövet és dolomitot, majd évtizedekig kihasználatlanul állt. 1982-ben nyilvánították természeti örökségnek, azóta nincs pénz a további pusztulás megakadályozására. A legnagyobb gond, hogy az erózió már a közelben lakók telkeiből is több négyzetméternyit kanyarított le, némelyek csak kerülővel tudnak kijutni a saját udvarukból. A porladó sziklafalak stabilizálásához 1,3 millió euróra lenne szükség, de az állam nem járult hozzá a költségekhez, a helyi önkormányzat pedig olyan magasnak tartja az összeget, hogy még csak napirendre sem tűzte a kérdést. A környéken lakók biztonsága miatt inkább betonkerítést emelt a bánya feletti utca szélén. Hét éve ez is beszakadt a bányába, ezért az egész utcát vaskerítéssel zárták le, amely alatt azóta szintén elkopott a talaj. A kerítés egy része a levegőben áll, a mögötte lakók pedig jelentős kerülővel járnak haza. Amfiteátrum lehetett volna A hetvenes évek óta több tucatnyi terv készült a bánya felhasználására és megmentésére, ezekből egy sem valósult meg. Pedig lehetőség adódna bőven, mert a nem mindennapi természeti képződmény pár percnyi járásra van a városközponttól és kiváló az akusztikája. Még a kommunisták akartak amfiteátrumot építeni benne, ám lemondtak a tervről, mert már akkor is sokba került volna a falak megerősítése. Azóta egyetlen városvezetés sem tett többet, mint hogy a bányában összeszedi a szemetet, az eróziót okozó növényeket irtja, a kerítésen pedig újrafesteti a „Belépni tilos” feliratú táblát. Épp ezért kezdtek reménykedni a bánya felett lakók, amikor meglátták a földet szállító teherautókat. „Azt hittük, végre nekifognak a falak megerősítésének. De azóta sem történt semmi, és kiderült, hogy építkezési hulladékot hordtak ide, tele van kődarabokkal, üveggel, műanyag vödrökkel. Ha ezt megtehetik a természetvédelmi övezetben, akkor biztos, hogy senki nem gondolja komolyan a bánya megmentését” - véli Anna Martišová, a szakadék szélén álló ház tulajdonosa. Megerősítik a sziklát? A városházán nem nyilatkoznak a bányába hordott föld eredetéről, csak azt mondták, a sziklafal megerősítéséhez volt rá szükség.,,Még idén szeretnénk elkezdeni a munkát, kővel megrakott drótkosarakat fogunk elhelyezni a legveszélyesebb részen, a Fabrická utca alatti sziklafal mellett. Számolunk azzal is, hogy megerősítjük a sziklán álló ház alatti talajt” — mondta Igor Kršiak, a városi hivatal elöljárója. Anna Martišová hiszi is, nem is, hogy ezúttal lesz az ígéretekből valami, mindenesetre a hivatal alkalmazottai már jártak nála, hogy felmérjék a terepet. „Azt mondták, számolnom kell azzal, hogy a fúrások következtében megreped a házfal, de majd azt is kijavítják. Megkérdeztem tőlük, miért hordtak ide annyi szemetet, de azt válaszolták, ők erről nem tudnak semmit” - mondta Martišová. A Nyitra menti Természetvédelmi Övezet igazgatóságán sem tudtak arról, milyen fold került a bányába, csak a lakók feljelentése alapján mentek ki a helyszínre. „Valóban építkezési hulladékot találtunk, közte veszélyes anyagot is. Azonnal felszólítottuk a járási hivatal környezetvédelmi osztályát, hogy hívjon össze soron kívüli értekezletet minden érdekelt részvételével” - mondta Vladimír Siklien- ka, a Nyitra menti Természetvédelmi Övezet igazgatója. A megbeszélésen a természetvédők azt fogják követelni, hogy a város hordássá el a szennyezett földet, egyébként a bánya elveszítheti védett státuszát. SZÁZ ILDIKÓ Juhász R. József, a KultúrKorzó alapítója volt az irodalmi találkozó vendége. Társszerzőket keresett legújabb könyvéhez Juhász R. József író, költő, performer, a KultúrKorzó egykori alapító tagja, és az Irodal- miKorzó legutóbbi találkozóján mutatta be Cumi-cumi kötetét. A Castle Café nagytermében Kecskés Ildikó, az Anton Bemolák Könyvtár módszertani dolgozója, az est háziasszonya a kalandokat és a költészetet kedvelőket fogadta. Rokko beszélgetőtársa Németh Zoltán költő, irodalomkritikus, egyetemi oktató és H. Nagy Péter irodalomtörténész, író, egyetemi oktató volt. Juhász R. József másokat ösztönzött a versírásra egy szótár segítségével, amelyet ő állított össze hosszú évek munkájával. „Utazásaim során évek óta gyűjtök olyan idegen nyelvekben meglévő szavakat, amelyeknek a magyar nyelvben is van jelentésük, és írásmódjuk is azonos a magyaréval, bár a jelentése néhány esettől eltekintve eltérő” - mondta Rokko. Például az ember szó angolul parazsat, a cumi indonéz nyelven tintahalat jelent, a szlovák most pedig magyarul hidat. Jelenleg mintegy 1100 ilyen szó szerepel a szótárában. A szerző 2016 őszén az egyik közösségi oldalon kérte fel együttműködésre a közönséget, arra, hogy kizárólag a szótárban szereplő szavak felhasználásával írjanak verset, szöveget, haikut vagy szonettet. Az IrodalmiKorzó estjén részt vett néhány ifjú szerző is, és felolvastak az alkotásokból. A KultúrKorzó május 19-én 17 órakor táncházba válj a az érdeklődőket a Csemadok-székházba. Őrangyalok személyi igazolvánnyal címmel legközelebb május 31-én 18 órakor tartanak könyvbemutatót a Castle Café nagytermében. Az IrodalmiKorzó vendége lesz Levente Péter és Döbrentey Ildikó. Június 1-jén 10 órától az előadók gyereknapi műsort tartanak a főtéri kultúrház- ban Csodás hétköznapok, kacagó koncert címmel. Az Új Szó a KutúrKorzó állandó médiapartnere. Hétvégén irány a 12. Bátorkeszi Borfesztivál Sakkiinnep és futóverseny, gyerekprogramok és koncertek; sztárvendég a Wellhello és az Omega. EEönZBHl Pénteken és szombaton a Galambos-dűlőbe invitálják a finom ételek és a zamatos borok kedvelőit a 12. Bátorkeszi Borfesztivál szervezői. A két nap során színes programmal várják a látogatókat. A Pro Future Villa Kezw Polgári Társulás a hagyományoknak megfelelően idén is érdekes kiállítással lepi meg az érdeklődőket, ezúttal A kőbaltától a hengermalomig című hely- történeti tárlattal, amely a Vigadó épületében tekinthető meg. A helyi EuroPress sakk-klub szombaton 9.30-tól sakkvillámversenyt rendez Bóna György Pincészetében (rossz időben a kultúrházban). Ugyancsak szombaton tartják a szőlőhegyi terepfutóversenyt, amelynek egyik érdekessége, hogy a 10 kilométeres táv mintegy 100 méteres szakasza a föld alatt, a pincéken keresztül vezet. 12 kategóriában lehet nevezni, a legkisebbektől a szeniorokig; a start délelőtt 10 órakor a benzinkútnál lesz, a cél pedig a kultúrháznál. Az eredményhirdetést 13 órakor az iskolaudvaron tartják. A gyerekeket állat- simogatóval, kézműves-foglalkozásokkal, trambulinnal, arcfestéssel, bábszínházi előadásokkal, játékországgal váiják, kézművesek kínálják portékájukat. Gazdag a két nap koncertkínálata is, kapunyitás mindkét nap 12 órakor lesz, és már kora délutántól váltják egymást a fellépők a két színpadon, a Tisztás és az Erdő színpadon. Pénteken fellépnek a helyi alapiskolások és a középiskolák diákjai, Fabók Marcsi bábelőadást tart, regős énekkel fellép Keresztes Nagy Arpád, koncertet ad Sukola Tamás, a Dynastia, a Royal, a Dupla Ká- Vé, Köteles Cindy, az Arizona, valamint az est sztárvendége, a Wellhello; az ő koncertjük 21 órakor kezdődik az Erdő színpadon. DJ Čeku késő éjszakáig szórakoztatja a közönséget. Szép környezetben, rendezett pincékkel várják a látogatókat (Képarchívum) Szombaton délután a néptáncé és a népzenéé a főszerep, fellép a bécsi Rézsarkantyú citerazenekar, a mar- tosi néptáncosok, a Nádas Néptáncegyüttes, valamint a zselízi Kincső Ifjúsági Néptánccsoport a Gereben együttes kíséretében. Látványosnak ígérkezik a borlovagok és a mazso- rettek 16 órakor kezdődő felvonulása, amit a Dynastia zenekar, majd Forgács Gábor és Szeredi Krisztina műsora követ. Kökény Attila koncertjét 20 órától hallgatja a közönség (Tisztás színpad), az 55 éves Omega koncertje 21 órakor kezdődik az Erdő színpadon. A borfesztiválon 20 hazai és 12 magyarországi vendégborász kínálja borait, igazi különlegességként pedig San Marinó-i borokat is kóstolhatnak a látogatók. Mindkét nap partibuszok indulnak Érsekújvárból, Komáromból és Esztergomból, a pontos menetrendet - ahogyan a borászok névsorát és a programok részletes listáját is - a www.batorkeszi.eu oldalon találják az érdeklődők. (vkm, PR) Juhász R. Józseffel Németh Zoltán (ró, egyetemi oktató és H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi oktató beszélgetett (A szerző felvétele)